1956 és következményei Simén Dániel unitárius teológiai tanár életpályájában

Az 1956-os magyarországi forradalom eseményeit a Román Népköztársaság területén Kolozsvár központtal működő Unitárius Egyház fokozott figyelemmel és vitathatatlan rokonszenvvel követte. Ez a magatartás azonban nem maradt következmények nélkül, és a szocialista hatalom által konszolidációs céllal 1957-ben elindított országos méretű megtorlási akció 1959-ben az intézmény működésében is mélyreható átalakulásokhoz vezetett: elítéltek és bebörtönöztek 17 egyházi személyt, zsarolással egy hatékonyan működő, az intézmény totális alávetettségét és felügyeletét biztosító informátorhálózatot építettek ki az államhatalom szemében kompromittálódott vagy megfélemlített egyházi tisztviselőkből.

Bevezető

Az 1956-os magyarországi forradalom eseményeit a Román Népköztársaság (RNK) területén Kolozsvár központtal működő Unitárius Egyház fokozott figyelemmel és vitathatatlan rokonszenvvel

. Ez a magatartás azonban nem maradt következmények nélkül, és a szocialista hatalom által konszolidációs céllal 1957-ben elindított országos méretű megtorlási akció 1959-ben az intézmény működésében is mélyreható átalakulásokhoz vezetett: elítéltek és bebörtönöztek 17 egyházi , zsarolással egy hatékonyan működő, az intézmény totális alávetettségét és felügyeletét biztosító informátorhálózatot építettek ki az államhatalom szemében kompromittálódott vagy megfélemlített egyházi .

Írásunkban Simén Dániel teológiai tanár életútjának egy meghatározott szakaszát vizsgálva arra keresünk választ, hogy az egyházi hivatalnokok tevékenysége, magatartása indokolttá tette-e a hatalom egyházzal szemben foganatosított megtorló intézkedéseit vagy sem, illetve melyek voltak azok a vádak, amelyeknek ürügyén az állami szervek támadólag léphettek fel az egyházzal szemben az 1956-os forradalom kapcsán. Az elemzést a Simén Dániel vizsgálati dossziéjában található kihallgatási jegyzőkönyvekre, az ellene tett tanúvallomásokra, valamint a vád perdöntő elemét képező, általa szerkesztett és részben általa írt prédikációs kötetekre építettem.


Simén Dániel

Simén Dániel 1903. február 13-án született Korondon. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban végezte, unitárius lelkészi oklevelet 1928-ban az Unitárius Teológiai Akadémián szerzett. 1928 és 1931 között a kaliforniai Pacific School for the Ministry lelkészképző intézetben, majd 1931 és 1933 között a chicagói Meadville Lombard Teológiai Intézetben folytatott teológiai tanulmányokat. Hazatérése után 1934-től fogarasi segédlelkész, 1936 és 1940 között pedig lupényi lelkész volt. 1940-től 1959-ig teológiai tanárként tevékenykedett az Unitárius Teológiai Akadémia, majd később a Protestáns Teológiai Intézet unitárius gyakorlati tanszékén. 1947 és 1959 között az egyház főjegyzői tisztségét is betöltötte.

A második bécsi döntés után – érdekes szimbiózisban – Siménnél felerősödött a nemzeti és a felekezeti, nem egy esetben polemikus felhangú diskurzus. 1940–1944 között Simén missziós szándéktól vezérelve dinamikus és céltudatos hitvédői tevékenységet folytatott, egyházépítő diskurzusának legitimitását éppen az unitarizmus magyar eredetének a hangsúlyozásával indokolva meg. A „magyar vallás” minősége Simén olvasatában a nemzetépítő szerepnek az egyház általi automatikus és kötelező felvállalását is jelentette, az egyháznak szerinte erkölcsi feladata volt részt vállalni a nemzet kulturális, gazdaság és szociális felemelésének a

.

Írásai alapján Simént a keresztényszocialisták táborába

. Jobboldali ideológiai és politikai irányultságát igazolja az is, hogy tagja volt az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártjának (MMP). 1959. június 4-én tett vallomása szerint azonban a párttal való kapcsolata rövid ideig . Az MMP-ből való kilépésről csak Simén vallomásából értesülhetünk, éppen ezért kérdéses, hogy erre a lépésre valóban sor került-e vagy sem. Nem zárható ki ugyanis teljességgel, hogy Simén, ahogyan állította, valóban csalódott az MMP politikájában, de az a változat sem vethető el teljességgel, hogy a kilépés ténye puszta fikció volt, egy önigazoló életút-elbeszélésnek az utólagos legitimáló eleme.

Függetlenül azonban ettől az epizódtól, Simén értékrendjének és identitásának 1945 után is meghatározó alkotóeleme maradt a felekezeti és a nemzeti öntudat.

A Securitate, a román kommunista diktatúra titkosszolgálata által gyűjtött információk – amellett, hogy megerősítik a nemzeti és egyházi identitáshoz való szoros kötődését – arról tanúskodnak, hogy Simén a társadalmi, politikai, gondolati és lelkiismereti szabadság elkötelezett híveként kritikusan szemlélte és elutasította a Romániában kiépült totalitárius államszocialista kormányzati

.

Simén 1951-ben, egy csoportos megfigyelés apropóján került először az állambiztonsági szervek látókörébe. A megfigyelés hátterében a hatalomnak az a megalapozatlan koncepciója állt, mely szerint az egyházvezetés kémtevékenységet folytatott a teológiai tanárok és központi egyházi alkalmazottak segítségével az „imperialista Nyugat” javára. A róla készült jelentések szerint az egyházvezetésen belül a szocialista rendszert keményen és kitartóan kritizálók csoportjához

.

Életének nagy és egyben negatív előjelű fordulópontját mindenekelőtt azonban az 1956-os magyarországi forradalomhoz való viszonyulása jelentette. 1956. november 19-én a Vallásügyi Minisztérium egy előre megírt nyilatkozat elfogadásának kérésével jelentkezett be a magyar protestáns egyházakhoz. A kérdést tárgyaló gyűlés végül nem a hatalom által előterjesztett nyilatkozatot, hanem egy, a protestáns egyházfők és teológiai tanárok által megszerkesztett, semleges tartalmú határozatot fogadott el. A nyilatkozat körül kibontakozó vitában Argay György evangélikus püspök megkérdőjelezte a nyilatkozattétel szükségességét, és ezt a gyűlés által végül elvetett álláspontot Simén is

.

Egy másik, a helyzetét tovább súlyosbító fordulatra 1959. március 29-én került sor, amikor a hatalom képviselői számon kérték és önkritikára szólították fel a protestáns egyház vezetőit a forradalom alatt az egyházaikban tapasztalt „ellenforradalmi hangulat” miatt. Ezen a gyűlésen Simén önkritika helyett azt a beismerő vallomást tette, hogy nem tudta még teljesen elfojtani a Szovjetunió ellen érzett ellenséges

.

A harmadik és egyben utolsó fontos elemét ennek a láncolatnak az a három, írógépen sokszorosított prédikációs kötet alkotta, melyeket 1956 ősze és 1957 nyara között adott ki az általa és felkérésére még négy lelkész által írott beszédekből.
 

x x x
 

1959. május 15-én Fényes Francisc főhadnagy, Kolozs tartományi állambiztonsági bűnügyi vizsgálóbiztos büntetőeljárást kezdeményezett Simén ellen. Fényes utasítása szerint az eljárás megindítása azért vált szükségessé, mert a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján beigazolódott, hogy Simén forradalom- és szovjetellenes magatartást tanúsított, továbbá nacionalista kijelentéseket tett a teológián tanártársaival folytatott beszélgetései alkalmával. Az ellenforradalom idején és azt megelőzően olyan egyházi beszédeket írt, amelyekben egyfelől dicsőítette a magyarországi ellenforradalmat, másfelől pedig burkoltan rágalmakkal illette az RNK kormányzati

.

A május 15-én megfogalmazott vádpontok menet közben újakkal egészültek ki. >A június 4-i vád alá helyező rendelet szerint az állambiztonsági hatóságok Simén 1945 előtti politikai tevékenységét is vizsgálták. Az ország népi demokratikus rendszerét sértő, valamint a magyarországi ellenforradalmat dicsőítő ellenséges tartalmú beszédek vádpontjai mellé bekerült az imrédysta párttagság bűnténye is. Az egyházi beszédek esetében – a tartalmi vonatkozások mellett – további súlyosbító tényezőt jelentett az a vád, mely szerint ellenséges tartalmú prédikációs köteteket szerkesztett és népszerűsített a teológiai hallgatók között abból az előre kitervelt megfontolásból, hogy a nyári gyakorlatokon végzett szószéki szolgálatok alkalmával terjessze a hívek körében a gondolatait. Ugyancsak új elem volt a vádpontok között az a feltevés is, mely szerint 1958. november 1-jén a szovjet csapatok 1944. őszi kolozsvári bevonulásának idején elhalálozott Béres László teológus sírjánál szovjet- és románellenes beszédet mondott. Simén helyzetét tovább rontotta a lakásán május 15-én végzett házkutatás is, melynek alkalmával az állambiztonsági szervek „ellenséges tartalmú” prédikációs füzetekre, és „nacionalista” és „revizionista” kötetekre

.

 

A vizsgálati fogság idején Simént összesen tizenhárom alkalommal hallgatták ki. Az első, május 17-i informális jellegű kihallgatás a családi helyzetére és származására, illetve életének fontosabb szakmai és politikai állomásaira vonatkozott. A már ekkor neki szegezett kérdésre, hogy milyen rendszerellenes és nacionalista tevékenységet folytatott, Simén tagadólag válaszolt: nem folytatott semmiféle rendszerellenes vagy nacionalista

.

Az 1940 és 1944 közötti politikai múlt felderítésére a június 4-i kihallgatás keretében tértek vissza részletekbe menően. A visszatekintésre egyértelműen a vádlott nacionalista, irredenta magatartásának bizonyítása miatt volt szükség. Ebből a tételből kiindulva, különösebb erőfeszítés nélkül lehetett ugyanis igazolni azt, hogy a vádlott a szocialista rendszer elutasítása mellett a forradalom nacionalista és revizionista célkitűzéseivel is abszolút mértékben azonosult, nem utolsó sorban pedig továbbra is híve maradt az 1944 előtti nacionalista politikai rendszernek. A vádhatóság számára ebben a körben kapóra jött, hogy a házkutatás alkalmával több olyan, a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó kiadványt is találtak, amelyeket „nacionalista” és „revizionista” jelzőkkel címkézhettek

. Ezek a tárgyi bizonyítékok és a vádlott MMP-beli párttagsága olyan ideális kombinációt képezett a vádhatóság szemében, amely cáfolhatatlanul igazolta Simén nacionalista devianciáját, és a hatalom látószögébe került vádlott előtt minimálisra csökkentette a menekülés lehetőségét.

A könyvek tartalmával való szellemi azonosulást nincs okunk megkérdőjelezni, az MMP-hez fűződő kapcsolat vonatkozásában azonban nagy valószínűséggel elfogadható a június 4-i kihallgatás alkalmával vázolt – a vádhatóság szemében azonban semmiféle enyhítő vagy felmentő relevanciával nem bíró – forgatókönyv. Simén vallomása szerint párttagsága Abrudbányai János teológiai tanártársa ténykedésének tulajdonítható, akivel jó baráti kapcsolatban állt, és aki az ő előzetes megkérdezése nélkül íratta be a párt tagjai közé. Abrudbányai több alkalommal is arra buzdította, hogy látogassa meg a párt székházát és személyesen, a helyszínen tájékozódjon annak tevékenységéről. Mivel elégedetlen volt a Horthy-kormányzat politikájával, és mivel azt hitte, hogy a párt által meghirdetett megújulás mögött a társadalmi rétegek közötti szociális egyenlőtlenségek felszámolásának programja húzódik, részt is vett annak néhány gyűlésén. Ezek az alkalmak azonban világossá tették számára, hogy az ő nézetei eltérnek az MMP politikai elképzeléseitől. Éppen ezért 1944 tavaszán már nem vett részt annak gyűlésein, és erről a párt kolozsvári tagozatán vezető tisztséget betöltő Abrudbányait is

. Úgy tűnik, hogy Siménnek ezt a beszámolóját a kihallgatást vezető Fényes beismerő vallomásként könyvelte el. Minderre abból következtethetünk, hogy a vallatást vezető főhadnagy a továbbiakban már nem tért vissza a vádlott 1944 előtti politikai tevékenységére: számára bőségesen elegendő volt a vádlott nacionalizmusának igazolására annak MMP-s tagsága.

A vizsgálatok másik részét az 1956-os forradalommal kapcsolatos magatartás képezte. Ebben a kérdésben Fényest mindenekelőtt Siménnek az 1956. november 9-i gyűlésen tanúsított állásfoglalása érdekelte, mégpedig azért, mert a Securitate informátorainak jelentéseiből biztosan tudta, hogy a vádlott megnyilvánulása ezen a gyűlésen a hatalom akaratát keresztezte.

A május 20-án ebben a kérdéskörben történt kihallgatás rövidsége (egy óra) arra utal, hogy a gyűlésen tanúsított magatartás a hatalom értelmezésében messzemenően kimerítette a rendszerellenes és ellenforradalmi bűncselekmény kategóriáit. A bizonyíték ebben az esetben a vádlott „beismerő vallomásán” és Lengyel Lóránd teológiai tanártársa tanúvallomásán nyugodott. Május 20-án Simén elismerte, hogy egyetértett Argay György evangélikus püspök azon javaslatával, mely szerint meg kellene fontolni azt, hogy a protestáns egyházak részéről van-e szükség a nyilatkozattételre vagy sem, ugyanis a kedélyek lecsillapodtak, és nem lenne ajánlatos azokat újból

. Ez a beismerés a hatalom szemszögéből csakis a következőt jelenthette: a gyűlésen nevezett szembement a párt utasításával, és megakadályozni igyekezett annak a nyilatkozatnak az elfogadását, amely egyfelől ítéletet mondott volna az ellenforradalom felett, másfelől pedig lojalitását fejezte volna ki a népi demokrácia politikája iránt.

A jegyzőkönyv szerint a szóban forgó gyűlés kapcsán Simén megpróbált egy olyan fogódzót találni, amely számára kibúvót jelenthetett volna a forradalommal való rokonszenvezés vádjában. Arra a kérdésre ugyanis, hogy milyen álláspontra helyezkedett az ellenforradalommal szemben, azt válaszolta: felháborították a magyarországi események, és ezt az álláspontját novemberben ki is fejezte a protestáns egyházfők novemberi találkozóján, aláírva az egyiptomi agressziót és a magyarországi ellenforradalmi próbálkozásokat elítélő

. Fényes megerősítést kérő kérdésére még nyomatékosabb választ kapott Siméntől: „Igen, elítéltem az 1956-os őszi magyarországi ."

Első olvasatra a fenti kijelentések azt a látszatott keltik, hogy a vádlott megtört. Ismerve azonban a nyilatkozat szövegét, inkább azt mondhatjuk, hogy Simén tudatosan ködösített. A protestáns egyházak által megszövegezett nyilatkozat ugyanis egyáltalán nem ítélte el a magyarországi forradalmat, a nyilatkozat aláírása nem volt tehát egyenértékű a forradalom elmarasztalásával. Ilyen megközelítésben azt mondhatjuk tehát, hogy Simén különösebb erkölcsi teher nélkül hivatkozhatott a saját védelmében arra, miszerint a nyilatkozatot aláírta, ergo ezzel a cselekedetével a forradalom felett is ítéletet mondott.

A novemberi gyűlés ügyére május 23-án ismét visszatértek. Fényes ekkor arra volt kíváncsi, hogy a nyilatkozatot előkészítő gyűlésen határoztak-e arról, miszerint a teológusok is részt vegyenek az állásfoglalást ismertető gyűlésen, továbbá, a gyűlésen részt vettek-e a teológusok, és ha igen, akkor hányan, és aláírták-e a nyilatkozatot. Az utolsó két kérdésre Simén a „nem tudja” és „nem emlékszik” válaszokat

, amit Fényes természetesen úgy értelmezett, hogy a vádlott szándékosan akarja őt félrevezetni. Azokban az esetekben tehát, amikor nem a vádat erősítő vagy azt alátámasztó válasz érkezett, a vádlott nyilatkozatait automatikusan hamisnak és félrevezetőnek nyilvánították. Ennek a hatalmi logikának az alkalmazását erősíti meg például a június 4-i kihallgatás is, amikor Simén − tagadva, hogy az általa írt beszédek ellenséges tartalmúak volnának −, ugyancsak azt a szemrehányást kapta, hogy nem őszinte, és nem mond .  

A kihallgatások harmadik, és egyben legterjedelmesebb fejezetét a teológiai hallgatóknak és lelkészeknek írt prédikációs kötetek kérdése alkotta, mégpedig azért, mert ezekbe tökéletesen be lehetett csatornázni mindazon vádakat, amelyek az egyes kihallgatások során külön-külön is megfogalmazódtak.

E kérdéskörben az első kihallgatásra június 2-án került sor, középpontjában pedig egy 1956 októberében írott beszéd, az Advent népe állt. A jegyzőkönyv szerint a vádhatóság számára a prédikáció egyik problémás kijelentését a bevezetőben található következő mondat képezte: „Van nép, mely szabadságban fogant, mint a magyar, s ezer év óta vérét ontja a

."Fényes kérdéséből világosan kitűnik, hogy számára a fő problémát a magyar nép szabadságért folytatott harcának a felemlítése jelentette, mégpedig a beszéd keletkezésének időpontja miatt. Az idézett mondat aktuálpolitikai áthallása egyébként annyira erősnek hatott ebben az összefüggésben, hogy arra a kérdésre: mi célból példálózott éppen a magyarság szabadságért folytatott harcával, Simén nem tudott elfogadható választ adni. Lényegében replika nélkül maradt, és nem volt más alternatívája, mint az egyszerű tagadás: nem akarta, hogy ezzel a mondattal a magyarországi ellenforradalomra .

A prédikációkra vonatkozó második kihallgatáson (június 4.) a hangsúly arra az 1956–1957-es keltezéssel kiadott kötetre esett, amely a vádlott és Gellérd Imre siménfalvi lelkész beszédeit tartalmazta. Fényes beszédekről alkotott véleménye nem változott a korábbi kihallgatás következményeként. A vádlottnak szegezett első kérdés ugyanis arra vonatkozott, mi késztette őt arra, hogy ellenséges jellegű beszédet írjon és fogadjon el Gellérd Imrétől. Simén védekezése ezúttal is a következetes hárításra támaszkodott. Attól a pillanattól fogva, amikor elhatározta, hogy a Román Népköztársaságban fog élni – mondta –, úgy döntött: minden szempontból be fog illeszkedni az új rendszerbe. Nem tartotta, és nem tartja magát olyan személynek, aki a fennálló rendszer ellen akarna izgatni. A prédikációk kiadásánál meg sem fordult a fejében, hogy azok tartalmuknál fogva államellenes tevékenységet fejtenének ki. Fenntartotta, hogy a beszédeknek nincs ellenséges, károsító hatásuk a népi demokratikus rendszerre nézve, egyetlen célja ezekkel az volt, hogy a híveket lecsendesítse, és lelkileg megnyugtassa

.

Ez a következetesen tagadó magatartás patthelyzetet és tökéletes párhuzamosságot eredményezett a kihallgatás további menetében is. Fényes azon kérdésére, miszerint az 1956 őszén és 1957 telén fennálló kül- és belpolitikai események tükrében ezek a beszédek politikai értelemben aktuálisak voltak-e vagy sem, Simén nemleges választ adott. Úgy gondolja – mondta –, hogy az akkori politikai helyzet ellenére sem voltak veszélyesek a beszédek a népi

. Következetesen tagadta továbbá azt is, hogy az általa és lelkésztársai által írt prédikációk rendszerellenesek lettek .

Az október 5-i és 20-i kihallgatások tovább rontották a vádlott pozícióit. Simén továbbra is kitartott a tagadás taktikája mellett, de ekkor már rá lehetett bizonyítani, legalábbis a jegyzőkönyv szerint, hogy válaszaiban nem minden állítása fedi a valóságot. 5-én Fényes ennek igazolása végett az alábbi kérdést szegezte a vádlottnak: tudta-e, hogy az összegyűjtött beszédeket nem lehet sokszorosítani és terjesztésre kiadni. Mikor Simén erre nemlegesen válaszolt, Fényes szembesítette Bálint Ferenc nyilatkozatával, aki szerint tisztában volt azzal, hogy a beszédeket nem lett volna szabad terjeszteni. A szembesítést természetesen újabb szemrehányás követte, miszerint nem hajlandó elismerni az

. Simén vallomásainak hitelességét egy másik körülmény is negatívan befolyásolta: kiderült, hogy 1958 őszén a köteteket beszedte a teológusoktól, és ugyanakkor figyelmeztette Gellérdet is, hogy semmisítse meg a tulajdonában levő példányokat. A kérdésre, hogy mindezt miért tette, ha a beszédek nem voltak ellenség tartalmúak, Simén meglehetősen együgyű választ tudott csak adni: azért rendelkezett így, mert a beszédek időszerűtlenekké .

Az október 20-i kihallgatáson Simént nemcsak saját, hanem lelkésztársai beszédeinek tartalma miatt is felelősségre vonták. Ekkor azzal a váddal szembesítették, hogy a lelkészektől beérkező prédikációkat nemcsak helyesírásilag, hanem tartalmilag is kijavította, módosította, és ezzel ellenséges politikai töltetet kölcsönzött azoknak. Simén elismerte, hogy a beszédekbe belejavított, de tagadta azt, hogy ennek során ellenséges gondolatokat szőtt volna bele

. Rákérdeztek a lakásán talált tiltott könyvek és a Béres László sírjánál elmondottak ügyére is. A könyvekre vonatkozóan Simén hárított: nem volt tudomása arról, hogy ezek a könyvek a tiltott kiadványok közé tartoznak, de amúgy sem adta oda azokat senkinek olvasásra. Béres esetében annyi történt, hogy november 1-jén az egyház jeles halottai sírjainak takarítása alkalmával az ő sírhelyét is meglátogatták. Elmondta, hogy Béres a szovjetek kolozsvári bejövetelekor lágerbe került, ahonnan megszökött, később elfogták és korházba vitték, ahol .

A vizsgálati dossziéban található utolsó, keltezetlen jegyzőkönyv szerint a kihallgatás végére két ponton jelentős elmozdulás történt a vádlott rovására. Simén továbbra is tagadta, miszerint ellenséges szándékai lettek volna a fennálló politikai rendszerrel szemben, és fenntartotta azt az állítását is, hogy a november 19-i gyűlésen elítélte az ellenforradalmi eseményeket. A korábbi álláspontjából engedve azonban tett két olyan kijelentést, amelyek a beismeréssel voltak egyenértékűek a kihallgatást végző hatóság szemében. Először is elismerte, hogy az „ellenforradalom” környékén írt két beszédében tett „néhány ellenséges kijelentést, mert egy adott pillanatban a magyarországi események hatása alatt”

. Majd kijelentette: „politikai szempontból a kivonatolt jegyzeteket többféleképpen lehet értelmezni, és… tévedtem, hogy [azokat] nem ."

x x x

 

1959. június 26-án Fényes „szakértői véleményt” kért a Simén által a teológiai hallgatók és unitárius lelkészek számára szerkesztett prédikációs kötetekről. Ez július 7-re készült el, és a következő általános véleménnyel nyitott: „A szakértői vizsgálatnak alávetett vallásos beszédek tartalmilag, kétséget kizáróan, ellenséges propagandát folytatnak a RNK-ban fennálló államrendszer

."

Simén esetében a bizottság tételesen a következő megállapításokat tette. Az Advent népe című beszédben az 1956-os ellenforradalomra utal azzal, hogy a magyar nép nemzeti katasztrófájáról beszél. A mélyen ellenforradalmi szövegkörnyezetbe Simén beiktatott egy uszító tartalmú bibliai idézetet is, abból a célból, hogy felébressze hallgatósága lelkiismeretében az elbukott ellenforradalom iránti gyász

. Ugyanebben a beszédben, egy másik helyen azt állította, hogy a magyar közösség jogi diszkriminációban él a román többséggel szemben. Ez a kijelentés a szerzőnek azt a felfogását tükrözi, hogy ellenzi a két nép közötti. Az inkriminált részt a bizottság szerint a következő mondat képezte: „Ezekben a sorsdöntő napokban fel kell ismernünk Isten törvényét, hogy szeretni csak szabadon lehet, egyenlő méltósággal. […] csak egyenlő jogú nép békülhet [popup title="néppel […]" format="Default click" activate="click" close text="ACNSAS. Arhiva operativă. Dosar anchetă Semény Dănilă, Balint Francisc, Székely Ladislau. P. 014061. Vol. 2. 5. f."]."

Egy 1956 decemberében írt karácsonyi imájában azt sugallta, hogy az országban a nyomor és a terror uralkodik, felidézve e helyzet ellentételezésére az örökre letűnt „aranykort”, az eszményi

: „Utunk mellett égre szegezett, sötéten villogó szurony-erdők, didergő, fázó, éhes asszonyok, védtelen gyermekek, rabigába görnyedt népek, kiknek a szeretet himnusza, karácsony örömüzenete: letűnt aranykor itt-felejtett [popup title="éneke […]" format="Default click" activate="click" close text="ACNSAS. Arhiva operativă. Dosar anchetă Semény Dănilă, Balint Francisc, Székely Ladislau. P. 014061. Vol. 2. 17. f."]."

A Ne félj te kicsiny nyáj! című beszédében − a „szakértői” vélemény szerint − a félelem fetisizálásával találkozhatunk, az emberi élet félelmei különböző formáinak felsorolásával: [Félünk] a lappangó betegségtől, tehetetlen öregségtől, hirtelen haláltól […]. […], szabadságunk elvesztésétől […]. […], barátainktól és szomszédainktól […], mert fogyóban van köztünk a [popup title="bizalom […]" format="Default click" activate="click" close text="Uo. 35. f."]." Ez az egész felsorolás a következő megállapításban csúcsosodik ki: „Maroknyi nép és kicsiny egyház vagyunk, van-e jogunk az élethez, van-e helyünk a nap alatt, lesz-e holnapunk világhódító népek és egyházak nyomasztó árnyékában? Vagy a történelem vihara szerteszór minket is, mint az ókori zsidó népet a szélrózsa minden irányában [!], hogy csak fájó emlékünk maradjon fenn szomorú tanulságára nyomunkba lépő népeknek és

" A ködösítően fogalmazó gondolatmenet mögött az a megfontolás állt a bizottság szerint, hogy ezzel a nép kilátástalan helyzetét domborítsa ki a népi demokratikus rendszerben.

A Megállni című beszédben úgymond nyílt felhívást intézett hallgatóságához ellenforradalmi cselekedetek elkövetésére. A kötelessége teljesítése közben, őrhelyén elhunyt pompeji római katona esetével példálózva ugyanis Simén arra a következtetésre jutott, hogy nem elég csak passzívan ellenállni, mert „Hűséggel megállni nem jelent üres bámészkodást, karbafont kezek semmittevését, színlelt nyugalmat vagy olcsó mannavárást, nem jelent megbénult akaratot sem, amidőn földbegyökerezett lábakkal, tehetetlenül állunk. Nem jelenti a könyörtelen végzet lemondó elismerését, amikor rajtunk ez is, az is könnyen megesik, de jelenti a bátor, elszánt, hősies

."

Az RNK népi demokratikus rendszerére tett „ellenséges megjegyzéssel” találkozhatunk még az Advent népében, ahol kijelenti, hogy „az igazság elhagyta a

."A Ne félj te kicsiny nyáj című beszédében pedig a kisebbség többséggel szembeni minőségi felsőbbrendűségének a „reakciós” nézetét vallja, a kisebbség alatt a kisebbségi magyar nemzetiséget ."

A harmadik kötetben egy 1943 januárjában és egy 1944 februárjában írt beszédében a bizottság szerint dicsőíti a Szovjetunió ellen folyatott hódító és fosztogató háborút, bőségesen használva azokban a fasiszta demagógiát. Többek között a kis népek nagyobb hatalmakkal szembeni harcáról beszélt. Hasonló kijelentésekkel találkozhatunk a Legyünk elsők a szolgálatban című beszédében is. Az összes beszéde 1957, azaz rögtön a magyarországi „ellenforradalom” elfojtása után jelent

."

A Simén és szerzőtársai által írott beszédek kielemzése után a bizottság a következőkben összegezte vizsgálódásának eredményeit. A rendelkezésükre bocsátott anyag nagyon sok és határozottan magyar nacionalista megnyilvánulást tartalmaz. Az ott olvasható kijelentések szoros kapcsolatban állnak az 1956-os magyarországi ellenforradalommal. Az ellenforradalom idején, vagy az annak elfojtása után írt beszédek közvetlenül, a második világháború idején írtak pedig közvetetten utalnak – 1957-es kiadásuk révén – az 56-os magyarországi eseményekre. E prédikációkat azzal a nyilvánvaló szándékkal jelentették meg − így a bizottság −, hogy felébresszék a magyar sovinizmust magyar irredenta dalok és az olyan reakciós költők idézésével is, mint Reményik Sándor,

.

Terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőség a beszédek részletes bemutatására és elemzésére. Az alábbiakban mindössze csak annyira szorítkoztunk, hogy az általunk helyesnek vélt olvasatra egy-két gondolat erejéig rámutassunk, és végkövetkeztetésként ismertessük azokat a közös vonásokat, amelyek a beszédeket gondolatiságukban jellemzik.

A bizottság öt prédikáció és egy ima esetében állapított meg ellenséges tartalmat. Az 1943 augusztusában írt beszéd: A lélek vetése és aratása a társadalmi modernizáció által veszélyeztetett keresztény erkölcsök, a nemzeti és egyházi kulturális értékek, valamint a vallásos hit védelmére

. A bizottság ebben az esetben teljesen rosszhiszeműen állapította meg tehát azt, hogy a beszéd háborús propagandát népszerűsített volna. Hasonló módon járt el a bizottság azzal az 1944 februárjában írt prédikációval (Első lenni a szolgálatban) is, amelyben a szerző az egyház által szervezett népfőiskolás tanfolyamon résztvevő fiatal hallgatóságát az Isten- és emberszolgálatra .

Az 1956 októberében írt Advent népében Simén − Ézsaiás próféciájából kiindulva − a megújulás lehetőségéről beszélt. Üzenete az volt, hogy a zsidó néphez hasonlóan a sok szenvedést megélt magyar nép számára is adott a jobb jövendő lehetősége, ha él benne a reményt fakasztó istenhit és a testvéri szeretet. Ha a beszéd tartalmának értelmezésekor figyelembe vesszük a keltezést is, akkor teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy azt az 56-os magyarországi események inspirálták, és a szerző olyan reménykeltő pillanatként tekintett a forradalomra, amely a magyarság számára egy jobb jövendő eljövetelének a fordulópontját jelenti. „Higgyük – írta –, hogy sok-sok százados csalódás után jó úton járunk. Higgyük, hogy népünk nagy áldozatából, könnyből és vérből kihajt emberibb sorsunk reményteljes vesszője, békességünk zöld olajága, és buzgón fohászkodjunk az Egek Urához, hogy áldja meg és szentelje meg a mi adventi utunkat, hitünket és karácsonyba

". A beszéd és az 56-os forradalom közötti nyilvánvaló kapcsolatot a „szakértői” bizottság is felismerte, a kiragadott idézetek azonban ez esetben is célzatosak és rosszhiszeműek voltak. Az isteni ítéletre vonatkozó bibliai idézetek ugyanis inkább arra utalnak, hogy lezárult az a szomorú korszak, amikor az ítélet még időszerű volt, és a reménység időszaka köszöntött be. A második kifogásolt gondolat rendszerkritikát tartalmazott: a társadalmat teljes alávetettségbe taszító totalitarizmus kritikáját. Simén szerint csak akkor válhat valósággá az adventi reménység, a jobb jövendő, ha a társadalom felszabadulhat a hatalom elnyomása alól, és mindenki szabadon, teljes jogegyenlőségben élhet.

A novemberben írt Megállni című beszéd 56-os vonatkozásai ugyancsak tagadhatatlanok, már csak azért is, mert a tankkal szembeálló katona képe közvetlenül is asszociált erre az eseményre. A beszéd az elbukott forradalom után íródott, és olvasatunkban egyfelől az ez által képviselt eszmeiség melletti kitartásra buzdított, másfelől pedig igyekezett kivédeni a kudarc okozta apátiát, éppen a tankos jelenettel hangsúlyozva, hogy a megállni tudó lélek képes győzni a nyers erő felett is. Simén szerint a legnagyobb tisztelet azokat illeti, akik hűséggel álltak meg a család, az otthon, az egyház és a haza mellett. Nekik, unitárius híveknek, ezekből a példákból kell meríteniük, és folytatniuk is kell ezt az áldozatos helytállást. „Az emberi haladáshoz, a boldogabb élet kiharcolásához, a jézusi eszmék megvalósításához szükségünk van megállni tudó emberekre, férfiakra és nőkre, kicsinyekre és nagyokra. Mert hiszen nagyon sok a fölkavart, összetört, összeroppant szívű ember. Annyi élet várja, hogy szebbé, jobbá tegyük. Annyi arany-szemű búzamag várja, hogy jó földbe vessük, pislákoló mécsfény, hogy lánggá növeljük, magasztos, szent ügy, hogy utolsó csepp vérig védjük… Álljunk hát elő és öltözzük fel az Isten minden fegyverét, hogy mindeneket elvégezve

"

Az 1957 februárjában írt Ne félj te kicsiny nyáj című beszédet vélhetően a forradalmat követő megtorláshullám ihlette, amikor valószínűleg többekben is megfogalmazódhatott a megsemmisülés gondolata. Történelmi példák felsorakoztatásával Simén ezt a félelmet próbálta eloszlatni. A nemzeti és felekezeti kisebbségi állapot szerinte valóban felvillantja a pusztulás veszélyét, jogos az ebből fakadó félelem, de ha a veszélyeztetett közösség magáévá teszi a minőség gondolatát, akkor jövője biztosított, mivel a minőségi ember erkölcsi értékrendje összhangban van a történelmet igazgató isteni akarattal. Simén üzenete tehát arról szólt, hogy valós ugyan a kisebbség létét fenyegető felszámolási szándék, de ez kivédhető a minőségi emberré válás eszközével, mivel Isten megtartja azt a közösséget, amely életvitelében az ő értékrendjét képviseli és

. Miközben tehát az eredeti üzenetben a minőségi kisebbség a megtartó erőt jelentette, addig a bizottság olvasatában ez a magyar közösség felsőbbrendűségi érzését jelképezte.

A bizottsági olvasat és az eredeti üzenet között egyetlen esetben mutatható ki tartalmi azonosság. A szakvéleményben idézett karácsonyi imarész valóban az eszményi múlt és a szomorú valóság közötti ellentétet ábrázolta. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Ha egy mondatban szeretnénk összegezni a bizottság által kifogásolt írások gondolatiságát, akkor azt mondhatjuk, hogy azok kivétel nélkül a felekezeti és nemzeti kérdések problematikája körül forogtak. Simén gondolkodásmódjában nem hozott tehát fordulópontot a berendezkedő szocialista rendszer, magatartását, szemléletmódját a továbbiakban is a nemzeti és vallási/felekezeti identitás határozta meg, a két közösség iránti mély erkölcsi felelősség tudata.

 

x x x

 

Az 1960. március 5-én keltezett vádirat szerint 1956 őszén, a magyarországi ellenforradalom idején a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán felerősödött az ellenséges tevékenység, ami főleg a teológiai hallgatók szélsőségesen nacionalista szellemben való nevelésében, a magyar és román lakosság közötti gyűlölet szításában nyilvánult meg. A nacionalista és ellenforradalmi szellemiség terjesztésében fő szerepet játszott néhány teológiai tanár és lelkész. Ők amellett, hogy szóban ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszer ellen, olyan, teológusoknak szánt beszédeket írtak, amelyek rendszerellenesek, mélyen nacionalisták, gyűlöletkeltők voltak. Simén az Egyesült Államokban tanult, a Horthy-rendszerben MMP-tag volt, a gyakorlati tanszéket vezette. Egy munkaközösséget hozott létre abból a célból, hogy a teológiai hallgatókat ellenséges tartalmú beszédekkel láthassa el. 1956 és 1957 nyara között három kötetet adott ki és terjesztett 200–220 példányban. Ezek az ellenforradalom alatt és után jelentek meg, politikai tartalmuk miatt pedig negatív hatással voltak a teológus hallgatókra. Simén tanárként azt az utasítást adta, hogy beszédírásnál tekintsék iránymutatónak a prédikációkat, a legációs és nyári szolgálatok alkalmával ezeket ismertessék meg az egyházközségek híveivel. A bizottsági „szakvélemény” Simént egyértelműen antidemokratikus, ellenséges nacionalista érzülettel vádolta, mely érzületet a teológusoknak is át akart adni azzal a céllal, hogy majd papként azt a hívek között terjeszthessék. Lakásán úgymond nacionalista könyveket tartott, amelyek tartalmát az oda látogató teológiai hallgatók és papok könnyen megismerhették. Nem ismerte el ugyan az ellene felhozott vádakat, a nyilatkozatok azonban igazolják cselekedeteit. Az ellene felhozott vád tehát a fennálló társadalmi rend elleni izgatás

.

Simént 1960. április 27-én hallgatták ki a kolozsvári Katonai Törvényszéken. Az MMP-s tagság kapcsán a vádlott megismételte a korábban elmondottakat, a prédikációk kérdésében pedig fenntartotta azt a mindvégig hangoztatott álláspontját, hogy írásuknál nem vezérelte semmiféle ellenséges érzület. Csak „elszigetelten”, a kontextusukból kiragadva lehetne egyes részeket ellenségesen magyarázni – mondta –, de ha összességében értelmezik a prédikációkat, akkor egyértelművé válik, hogy azok nem tartalmaznak semmiféle rendszerellenes

.

A 27-i tárgyaláson a vádlott által tanúnak javasolt Lengyel Lóránd megismételte a gyűlésekkel kapcsolatosan tett korábbi

. Május 19-én a védelem által javasolt Péterffy Gyula teológiai tanár Lengyelhez hasonlóan nyilatkozott a gyűléseket illetően, ugyanakkor szerinte az ő jelenlétében a vádlott soha nem nyilvánult meg .

A május 20-án kimondott ítélet a fennálló társadalmi rend elleni izgatás vádjával Simént hét év korrekciós börtönnel, öt év jogvesztéssel és a személyes vagyon teljes elkobzásával

. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

 

x x x

 

Simén cselekedeteinek hátterében nem állt semmiféle rendszerdöntő szándék vagy nacionalista gyűlöletet propagáló, alaposan megszervezett titkos társaság. A rendszerrel szembeni magatartása és a magyarországi forradalmi eseményekkel kapcsolatos reakciója reflexszerű volt, és egyéni szocializációjának a számlájára írható. A forradalmi eseményekhez való viszonyulását egyéniségének két alapeleme, a felekezeti és etnikai identitás határozta meg. Teljesen természetes volt számára az, hogy egy olyan eseménnyel vállaljon lelki és erkölcsi szolidaritást, amely egyfelől annak a rendszernek a megdöntését kívánata, amely saját vallási közösségének, identitásának a létét is veszélyeztette, másfelől pedig szöges ellentétben állt az általa vallott világnézettel. A totalitárius hatalom logikája szerint azonban Simén büntetése teljesen indokoltnak látszott, mivel gondolati és cselekedeti szinten is ellentétes pályán mozgott a párt által megszabott politikai irányvonallal. Letartóztatása, elítélése tökéletesen beleillett abba a hatalom által megindított megtorlási akcióba, amely a legkisebb gondolati és magatartásbeli „devianciát” is kihasználta ahhoz, hogy lesújtson, és ezáltal a társadalom feletti uralmi pozícióját tovább erősíthesse.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők