A Massachusettsi Magyar Egyesület belviszályának egy verses emléke 1983-ból

1983-ban bő két évtizedes történetének legsúlyosabb válságát élte meg az 1964-ben alapított Massachusettsi (korábban Bostoni) Magyar Egyesület/Hungarian Society of Massachusetts, miközben épp kezdetét vette a leglátványosabb eredményt hozó tevékenységük. A Masszi Lajos leköszönő elnök, illetve hivatali utódja, Bene Gabriella vezette felek közötti ellentét perbe torkollott, miközben megkezdődtek az előkészületei a bostoni Liberty Square-re tervezett 1956-os emlékszobor felállításának. A szobor ma is Boston ékessége, a torzsalkodásnak pedig (szerencsére) ma már alig él az emléke. Az azonban, hogy az adott helyzetben ez élénken foglalkoztatta a tagságot, nem kérdéses, aminek az itt közölt forrás, egy döcögős vers a sajátos bizonyítéka.

1983-ban bő két évtizedes történetének legsúlyosabb válságát

az 1964-ben alapított , miközben épp kezdetét vette a leglátványosabb eredményt hozó tevékenységük.

A

leköszönő elnök, illetve hivatali utódja, Bene Gabriella vezette felek közötti ellentét perbe torkollott, miközben megkezdődtek az előkészületei a bostoni Liberty Square-re tervezett 1956-os emlékszobor felállításának. A szobor ma is Boston ékessége, a torzsalkodásnak pedig (szerencsére) ma már alig él az emléke. Az azonban, hogy az adott helyzetben ez élénken foglalkoztatta a tagságot, nem kérdéses, aminek az itt közölt forrás, egy döcögős vers a sajátos bizonyítéka.

 


A bostoni 1956-os emlékszobor
 

A viszály azzal indult, hogy a magyar egyesületet nyolc éve vezető Masszi Lajos összehívta a vezetőségválasztó közgyűlést 1983. április 10-ére. A szavazás során – nagy meglepetésre – nemhogy nem választották újra, de még az elnökségben sem kapott helyet. Az eredmény ellen nem élt kifogással, így az új vezetőség Bene Gabriellával az élén megkezdte működését. Ám alig több mint két héttel a választás után, 1983. április 28-án Masszi mint elnök, körlevelet intézett a tagsághoz, és rendkívüli közgyűlést kezdeményezett vezetőségválasztás céljából. Közben az új vezetés köszönetét fejezte ki neki azért, mert „nyolc éven át fáradságos munkával, lelkesedéssel dolgozott a magyar

, majd nem sokkal később „határtalan megdöbbenéssel és igen nagy értesítette arról a tagságot, hogy Masszi Lajos bírósági eljárást indított a működésük letiltására.

Csóka Jenő, az egyesület korábbi elnöke egy későbbi levelében a bírósághoz beterjesztett Masszi-féle vádpontok kapcsán – amelyek lényege úgy foglalható össze, hogy a választás a szavazásra jogosultak csekély száma miatt szabálytalan volt – jelezte, hogy vezetőségválasztás évek óta nem volt, legalábbis nem az alapszabályok szerint. Ő úgy foglalt állást, hogy ha valóban történt szabálytalanság, azt éppen Masszi követte el, hiszen nem hívta össze a jelölőbizottságot, illetve olyan személyeket vett fel a jelöltlistára, akik akkor és ott léptek be az egyesületbe. Masszi vádja, hogy nem volt meg a quorum (vagyis nem volt jelen elég szavazásra jogosult), Csóka szerint is megállja ugyan a helyét, de tartalmát tekintve koholmánynak minősítette, mert ez minden korábbi szavazásnál is így volt, kifogások mégsem merültek fel. Masszi ezekre a vádakra hivatkozva javasolt új választást, amit az új vezetőség elutasított, mondván, hogy az eredményt a helyszínen mindenki elfogadta. Masszit azonban ez nem tántorította el és rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelynek feladatául az új vezetőség megválasztását nevezte meg, az alapszabály követelményeinek megfelelően. A levele így zárult: „Itt írjuk meg, hogy a Választási Gyűlést egy remek magyar filmvígjáték vetítésével fogjuk

.” Ez azért érdekes, mert Masszival szemben az egyik legfőbb vádpont az volt, hogy az egyesületi összejöveteleket érdemi tartalom nélküli, tetemes mennyiségű étel és ital elfogyasztásából, táncos és filmes mulatságból álló összejövetelekké silányította.

Masszi és hívei a tisztújítást a randolphi Szent Bernadett templom auditóriumába hirdették meg május 22-ére. A bíróság végül 1983. július 20-án ismét foglalkozott az

. Korábban, 1983. május 20-án Masszi Lajosék indítványa nyomán tárgyalást tűzött ki 1983. július 4-ére, amikor majd . A bíró ugyan helyt adott Massziék felvetésének, mert az 1983. április 10-i választást érvénytelennek nyilvánította. Ám ugyanezt tette a Massziék által 1983. május 22-én levezényelt választással is, aminek megtartásáért el is marasztalta őket. A bíróság visszaállította az 1983. április 10-e előtti állapotokat, vagyis Masszi Lajost elnökként arra kötelezte, hogy hatvan napon belül hívja össze a vezetőségválasztó gyűlést. Masszi 1983. augusztus 12-én körlevelet intézett a tagsághoz egy 1983. szeptember 18-ára kiírt vezetőségválasztásról. Ebben optimistán közölte, hogy „Egyesületünk válsága a megoldáshoz .” Hangsúlyozta, hogy a bíróság érvénytelennek minősítette az 1983. április 10-i választást (arról nem ejtett szót, hogy az 1983. május 22-it is): „A bíróság ugyancsak az én vállamra helyezte a felelősséget, hogy véget vessünk ennek az .” Mivel a bíróság döntése értelmében hatvan napon belülre kellett kiírni a választást, Masszi 1983. szeptember 18-ára hirdette meg azt a randolphi Szent Bernadett templom auditóriumába. Csakhogy időközben Bene Gabriella is a bírósághoz fordult, mégpedig azzal, hogy az 1983. szeptember 18-i vezetőségválasztást a bíróság tekintse érvénytelennek és ne járuljon hozzá ahhoz. A bíróság a kérelemnek helyet adott, a kiírt választást nem engedélyezte, amivel kapcsolatosan Masszi annyit tudatott a tagsággal, hogy az „technikai okok” miatt marad el. Az új választást 1983. október 23-ára, a forradalom évfordulójára írták ki. Ezen a napon a zavaros időszak úgy ért véget, hogy Bene Gabriellát újraválasztották, és ennek szabályos voltához immár nem férhetett kétség. Ezzel az egyesület történetének legsúlyosabb válsága lezárult, a helyzet rendeződni látszott. Beér János egyesületi tag foglalta össze a tanulságokat: „Szerencsésen végződött és tulajdonképpen azt kell mondjam, hogy egy ilyen súrlódás harminc év alatt azért belefér minden egyesület életébe. Különböző országokban különböző magyar társulásokban azt láttuk, hogy ha már hárman ülnek egy asztalnál, akkor minimum kétfelé húznak, de nem csak egyszer, ezerszer! Ez az, ami azóta itt nincs! Ha voltak is súrlódások, a józan többség tisztán látott, ezért szeretek ide .”

Mindezen torzsalkodások közepette született meg a már említett és itt közölt verses alkotás. A vers a 20. század utolsó harmadában archaikusnak számító műfaj, a paszkvillus (pasquillus) modern kori iskolapéldája. A paszkvillus Varga Imre definíciója szerint „…olyan gúnyvers, melynek létrehozója az alkalomszerűség, célja az irányzatosság. Hátterében mindig ott találunk valamilyen indulatot, érzelmi telítettséget, mely a támadás lírai alapját szolgáltatja. Bár vannak a műfajnak epikus jellegű hajtásai, a pasquillus műnemét tekintve lírai alkotás. A valódi vagy vélt sérelmet, bűnt, aljasságot, hibát, ferdeséget ostorozva vagy védelmezve, ritkán tárgyilagosan, legtöbbször elfogultan szól egyénekről vagy közösségekről. Célba vesz világi és egyházi vezetőket, a személyeken túlmenőleg intézményeket, törekvéseket. Céljának megfelelően nemcsak bírál és fedd, hanem ócsárol, sokszor becsmérel és

.” A versnél az alkalomszerűség adott, amint az irányultság is. Megvan az érzelmi töltet, negatív(nak ítélt) cselekedeteket ostoroz egyoldalú elfogultsággal, s bizony az említettek jó hírnevét sem szándékszik növelni, sőt. Emellett pedig „politikai pártállás szerint, a kipellengérezett vagy a támadó oldal véleményét” .

Ráadásul Varga Imre alábbi sorainak tartalma is visszaköszön a vers olvastán: „a pasquillus, eszközévé vált az egyéni bosszúállásnak, jelentéktelen személyek kicsúfolásának is. A téma kisszerűségének következménye, hogy ilyenkor a gúnyvers ellaposodott, személyeskedésbe, mocskolódásba fulladt. A műfaj dekadenciáját az eredményezte, elsekélyesedését az állandósította, hogy részletproblémákról, jelentéktelen emberekről szólt szűklátókörű, emelkedettség- és horizontnélküli

.” Így a bostoni vers sem országos horderejű kérdések döntnökeiről, hanem csupán egy egyesület vezetőinek parttalan civakodásáról tudósít, nem titkoltan parodisztikus szándékkal.

 


Balogh Károly, a Harvard ny. professzora, a Massachusettsi Magyar Egyesület korábbi többszörös elnöke
 

A vers szerzőjének kiléte ismeretlen, de csak bennfentes személy írhatta, ezt igazolja a naprakészsége. A Masszirózsi balladája címet viselő mű, mely Masszi Lajos és egyik híve, Hidy Rozália nevére utal vissza, 1983. május 22-én kelt, helyszínként csupán Massachusetts állam nevét olvashatjuk. Vagyis ez a paszkvillus a Masszi által meghirdetett és végrehajtott, később érvénytelennek minősített tisztújítás napján született, legalábbis elvileg. Természetesen nem zárható ki, hogy későbbi írásműről van szó, a dátum jelentőségét a vers által megénekelt esemény adja. Az angol nyelvre beállított írógéppel írt (a magyar betűkészlet ékezeteit gondosan, kézzel pótolta a szerző) költemény négy oldalt tesz ki, sokszor valóban követi a balladai formákat. „Megszólaltatja” a szereplőket, párbeszédek követik egymást, népies fordulatokkal él, régies formulák is megjelennek („jó jámbor társuk”, „mint megsebzett oroszlán”, „tizenhárman összeültek”, „szépen szolló”), sőt néha eposzi jelzőket is használ („szépen író, könnyen síró Mihály Klára”). A szerző állásfoglalása nem kérdéses, a gúny minden eszközével él Masszi és tábora kíméletlen kifigurázása céljából. A Masszi elleni egyik, sok helyen visszaköszönő vádpont épp az volt, amire már utaltam, hogy elnöksége alatt tényleges kulturális, érdekképviseleti tevékenység helyett lényegében tékozló lakomák, zenés mulatságok jellemezték az egyesületi működést. Ezt egyértelműen előtérbe helyezi a kolbászok stb. emlegetésével a költő, illetve azzal is erre utal, hogy a felsorolt tisztviselők között az elnök és a könyvtáros mellett „szalámis”-t is említ. A mű ugyan versszakokra tagolt, de inkább csak elvileg. Nincsenek ugyanis kötött strófái, rímei gyakorta esetlenek, egy- (!), kettő-, három-, négy-, ötsoros versszakok ütemtelenül váltogatják egymást, döcögősek a sorok is.

A paszkvillus, bár a fennmaradt iratok igazolják az azokban foglalt történetek valóságmagvát, elsősorban nem mint az egyesület tagságát megosztó torzsalkodás forrásai értékesek. Sokkal inkább mint a modern kori, határon túli magyar közköltészet kései darabja érdemel figyelmet. Megírása, terjesztése, fennmaradása egy olyan, 1983-ban már archaikus elemeket is hordozó, az 1956 előtti idők viselkedési, gondolkodási, műveltségi kereteit legalábbis nyomokban őrző közeg létét villantja fel, ahol e műfaj még termékeny talajra hullhatott, de legalábbis a költemények írója/írójuk nem táplált kétségeket ez iránt. Többféle kulturális vetület ötvözete volt a Magyarországról sarjadó, de az Egyesült Államokban kiteljesedő, alapvetően azonban belterjes, zárványszerű egyesületi közeg.

A verset szöveghű átiratban közöljük, javítva a gépelési hibákat és a nyilvánvaló elírásokat, megőrizve azonban a szöveg eredeti tagolását.

 

Masszirózsi balladája
 

Massachusetts államában
Egy magyar klub a szétszórtságban:

 

Masszi Lajos az elnöke,
Hidy Rózi a fő szereplője,
Székely Bandi a Szalámisuk,
MassziMacó a Könyvtárosuk,
Hidy Miklós a jó jámbor társuk.
 

Igazgatók voltak többen,
Az ügyekbe beleszólni sohse mertek,
Mert Rozinak csak az tetszett,
Amit Lajossal elterveztek.
 

Elérkezett Áprilisnak tizedike,
Ez lett Masszinak a nagy veszte:
 

Lemondott az elnökségről,
Gondolván, hogy újra megválasszák őt.
 

De a választás felborított csapot, s papot,
Mert Masszi Lajos zuhant nagyot.
- Jajj Istenem, adj egy csodát,
Hogy újra osztogathassam a chairman nevű kártyám!
 

Mi lesz a Roziék sok italával?
És a krémes tésztáival?
S a szalámis tárházunkkal?
 

Masszi Lajos dühöng sokat,
Hívja sorra a magyarokat:
- „Olyan vagyok, mint megsebzett oroszlán,

Mert helyembe megválasztották Bene Gabriellát.
 

Csóka Jenő jóbarátom átpártolt a Gabikához.
Csóka, Csóka, jó varjúcska, gyere a galickámba vissza!”

- „Nem megyek én tihozzátok, mert megfogna a sok átok.”

Galló Árpád ő lemondott, mert munkája szaporodott:
De amikor Gabi hívta, letett mindent s ugrott vissza.
 

Pénztárosunk a Papp Miklós volt,
Ő kapott a legtöbb szavazatot.
Elvesztettük kincsőrzőnket, gyere vissza, értsünk egyet!
- „Nem megyek én tihozzátok,

Elég volt a zsarnokságtok.
Jobban érzem itt magamat,
Mint a Ti szárnyatok alatt.
 

2.
Gabriella első dolga, az új igazgatóságot összehívja.

Tizenhárman összeültek, Zeuskának hálát küldtek,
Hogy a zsarnokságot elűzte.
Jó Zeuska megsegített
Két zsarnokot leterített.
 

A zsarnokság főmestere:
Hidy Rozi gondolt nagyot,
Mindjárt a Bírósághoz futott.
 

A Bíróság meghallgatta,
Mert egy új üzletet kapa.
 

A kérelmet láttamozta, egy Istenadta irodista.
 

Rozi, a bajcsinálás nagy mestere,
Örömmel tért hazafele,
Hogy az ügyet elintézte,
Lajos nagy örömére.

- „Nem baj, Lajos, lesz még megint szebb is, jobb is,
Újra meglesz a jó biznisz.
Koccintunk még újra a pincénk borával,
Nem adunk át semmit Bene Gabriellának!”

 

Bíróságra hívják Gabit, Árpit s Miklóst,
Hogy megtudják a nagy vádiratot.
 

A Bíró a vádiratot elutasította,
Rozit, Masszit jól megpirongatta:

„Szégyelljék magukat,
Zsarnokság, amit tesznek,
Ezek a magyarok a zsarnokság elől menekültek,

Maguk itt a Szabadföldön újra a zsarnokaik lettek!
Menjenek haza az anyjuk kínjába,

És ne jöjjenek többet marhasággal a Bíróságra!”
 

De a Rozi újra kezdte,
Hogy hátra van három kérelme.
 

Közbe, míg a fentiek történtek,
Masszi új választást hirdetett.

 

Igazgatósági jelölteket kijegyzett,
Akiket ő meg sem kérdezett.
 

Jelölte ő magát az elnöki székbe,
Hogy nehogy megint valaki véletlen a helyébe lépjen.
 

Polgárok, Kővágók, Favágók gyűjtötték a népet,
Hogy a kétségbeesett Masszinak szerezzenek örömet.
Nagy nehezen összeszedtek pár tucatnyi embert,
Akik közül sokan tudták, mire kell a kender.
 

3.
Megérkezett az ellenfél, Jajj Lajoskám, most mit tegyél!?

 

Rozi egy papírt tart a karmaiban,
Hogy Bene Gabinak felolvassa;
- „Azt se tudod Rozi, hogy mit beszélsz –
Ez a papír annyit ér, hogy a Kortban ellenünk beléptél.”

 

Erre Rozi oldalt farolt, mert ha nem, Gabi odamarkol.
 

Bementünk a Church pincéjébe,
Hogy tanúi legyünk a Bíró üzenetének.
 

Bene Gabi előlépett, hogy közhírré tegye szépen,
 

Hogy ez a választás érvénytelen,
S ha megtartják a választást,
A bíróság indít akkor eljárást.
 

Süket-dumások ordítozva idegesen kapkodtak,
Hogy mi lesz most a sorsa a mi Lajosunknak?
- „Most vagy soha, Isten-biza,
Ha ma nem választanak meg elnöknek, akkor soha.”

 

A Tizenhárom közül Péter lép elé kérdéssel:
- „Van e maguknak gyűlést vezető korelnökök?
S hol van a gyűlést leíró jegyzőjük?”

 

Masszi Lajos hamarjában Raizner Lacit előrántja;
Legyél Laci a gyűlés korelnöke,
Szépen szolló Mihály Klárit, jegyzőnek jelölte.
 

Próbáltak beszélgetni a dühös felek,
Raizner Laci zsarnokian leintette:

- „Csak röviden beszélhettek!” –
 

Masszi Lajos is előlépett a háttérből,
Dührohamot kapott egyből,
De valaki leintette a Tizenháromból.
 

Csendesen folyt azután a társalgás,
De mégse lett semmi változás.
 

Szépen író, könnyen síró Mihály Klára kérte,
Hogy legyen meg a Béke:
- „Istenem, Istenem, miért van Rajtatok
A turáni átok?”
 

4.
Süket fülekre talált az ő szép beszéde,

Mert nem fért senki sem a bőrébe.
 

A tanúskodó igazgatók
Kivonultak a bűnbarlangból,
Hazamentek szép csendesen,
Hogy tervezzenek sok-sok szépet.
 

A magukra hagyott tagok Masszira adták a szavazatot;

- „Boldog Isten most szerettél,
Hogy újra elnöki székbe tettél.
Chairman voltam én igazán, Chairman lettem újra Macám.”

 

Gábor Pista Godfatherünk,
Ha bajba jutunk, hozzá megyünk.
Ad ő sok jó tanácsot,
Hogy megbontsa a magyarságot.
 

Kővágó is settenkedik, ha tud, a jászolból eszik-iszik,
Hogyha kell, ordítozik.
 

Elintéztük a Klub sorsát,
Kívánok mindenkinek jó éjtszakát!”
 

Massachusetts, May 22, 1983.

Ezen a napon történt szeptember 19.

1938

A müncheni konferencia napja. Csehszlovákia bevonása és megkérdezése nélkül Chamberlain, Daladier, Hitler és Mussolini eldöntik, hogy...Tovább

1991

Megtalálták "Ötzi"-t, egy több ezer éves mumifikálódott similauni férfit, az Alpok Ötz-völgyi gleccserében, Ausztria és Dél-Tirol...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők