belügyminisztérium

1970: A néptől védett Népstadion
„megjelent egy kissé ittas állapotban lévő személy, s közölte, hogy a párt első titkárával kíván beszélni. A belügyi összekötő és a helyszínbiztosító elvtársak udvariasan közölték, hogy a jelen szituáció nem alkalmas a beszélgetésre, s az elnökség tagjait illetlenség lenne tárgyalásuk közben egyéni kérésekkel megzavarni. […] Eltávolításakor ütött, rúgott, a legútszélibb hangon szidta az őt eltávolítani igyekvő személyeket. Így többek között megharapta a helyszínbiztosító osztály vezetőjének kezét, saját alosztályunk vezetőjét sípcsonton rúgta, helyettesét ököllel megütötte.”
1968: Magyar honvéd csehszlovák földön
„A szovjet–csehszlovák tárgyalások helyével kapcsolatosan felmerült: „Különös”, hogy a szovjet és a csehszlovák politikusok a nemzeti függetlenségről vitatkoznak és mindezt „magyar” területen teszik. Az a hely, ahol a tárgyalás van, a „történelmi Magyarország”, amely „nem illeti meg a csehszlovákokat.”
1949: Méhészek a pácban

„A Sóskúti Méhészeti Egyesület ellen elrendelt ÁVO vizsgálat megállapította, hogy a vezetőségi tagok túlnyomó többségében jobboldali beállítottságúak, az iskolák államosítása ellen foglaltak állást, egyik tagja pedig a nyilaskeresztes pártnak volt tagja. Az egyesület demokratikus szellemben való működése a tisztikarral biztosítva nincs. Javaslom az alapszabály láttamozásának megtagadását.”

1981: Terrorfenyegetés Magyarországon a '80-as években

„de az arabok sem mind egyformák, van közöttük becsületes férfi, van közöttük kereskedő, aki, vigyáz a jó hírére. És a magyarok ugyanígy - van közöttük becsületes, és van közöttük gazember, a magyarok sem mind egyformák."

1921: Egy hamis igazolvány nyomában

„Adonyi zászlóalj parancsnokság a nemzeti hadsereg kötelékében nincsen. F l o r e n c z György vallomása szerint őt az Ébredő Magyarok Egyesülete küldte ki agitációs célból; szerinte az Ébredő Magyarok Egyesülete legtöbb tagjainak van ilyen igazolványa. Alárendelt katonai hatóságokat utasítottam, hogy azon katonai egyenruhában megjelenő egyéneket, kiknél ilyen igazolványt találnak, a polgári hatóságoknak adják át, s magát az igazolványt pedig az illetőktől kobozzák el."

1945: Aki ember tudott maradni

„a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, [...] Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam."

1944: Embermentő védlevelek 1944-ben

"Máig is emlékszem a két svájci védlevél közti különbségre, amely akkor életet vagy halált jelentett. A megfelelő igazolvány fejlécén a svájci címer piros festékkel volt nyomva, és a pecséten francia [nyelvű] felirat szerepelt: Legation de Suisse, azon pedig, amit nem fogadtak el, színtelen címer volt látható és német nyelvű pecsét: Schweizerische Gesandtschaft."

1944: „Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

Az ORFK munkatársai 1969 augusztusában a Belügyminisztérium II. főcsoportfőnöksége számára jelentést készítettek a felderítetlen emberölési ügyekről és emberölési kísérletekről, Különösen érdekes manapság ezt a forrást újraolvasni, mivel egy olyan világba kalauzol el bennünket, amelyben az eltűntek fotóit nem tették még közzé a facebookon, az aggódó hozzátartozók és a rendőrség technikai felszereltsége, a nyomozás során bevethető azonosítási eljárások is még gyermekcipőben jártak a mai lehetőségekhez képest.

„A belső ellenség visszaszorítására […] tett intézkedések […] gyakoribbá váltak a belügyi szervek eljárásai politikai bűncselekmények elkövetőivel szemben. […] Megtévesztett, ellenséges befolyás alá került személyek esetében a leválasztás és bomlasztás módszerét alkalmazták. Fiatalok ellen általában szabadlábon hagyás mellett folytattak eljárást. A Politikai Bizottság határozata alapján eredményesen bomlasztottak öt illegális női és férfi egyházi rendet, amelyek gyakorlatilag beszüntették működésüket.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők