A békés egymás mellett élés „értelmezése”

Kádár János és Pierre Francfort francia nagykövet négyszemközti beszélgetése (1964. január 24.)

„Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, […] és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.”

Kádár János beszéde

Az előadás szövege:

(részlet)

"Politikailag kifejezve az a kötelességünk, hogy az eddigi álláspontunknon szilárdan maradva folytassuk a munkánkat, a háború elhárítáásért harcoljunk, és a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért, ennek az elvnek teljes győzelméért. Ez nagy utat tett meg - a békés egymás mellett élés lenini eszméje - , mert a világpolitika központi fogalmává mindössze néhány esztendeje vált. Bár a XX. Kongresszus hirdette meg, de annak idején ez egy teljesen egyoldalú meghirdetés volt, - az imperialisták belőle eleinte gúnyt űztek, nem akarták elfogadni. Nagyon érdekes megfigyelni a gyakorlatban is, esetileg is. Néhány hónappal ezelőtt találkoztam a budapesti francia nagykövettel és tulajdonképpen akkor először beszéltem vele hivatalosan, habár előtte már két éve ismertük egymást, mert amikor még követnek nevezték ki, más volt a helyzet, akkor még ilyenre nem került sor. Most jött... hivatásos diplomata, jó fellépése van, bejött, köszönt, leült, miután hellyel megkínáltam, üdvözölt, megismertem hivatalosan is... s vártam, hogy szóljon valamit. És meg is szólalt, s az első mondata körülberül így hangzott /mert le nem írtam/: nincs más út, mint a békés egymás mellett élés, az atomháborút abszolute el kell vetni mint lehetőséget, és a békés egymás mellett élést is nem úgy kell értelmeznünk, hogy azzal úgy élünk békésen egymás mellett, hogy most ez van, hanem együttműködésnek kell lennie különböző téren. Körülbelül ezt mondta ez az ember. Gondolkodtam rajta, hogy ez a De Gaulle álláspontot, hivatalos francia politikát képviselő ember, aki mégis hát olyan kormányt képvisel, amely erőlteti az atomfegyvert, - hogy mégis milyen érdekes: mit változott a világ, hogy ez az ember, - miután nagyköveti rangra emeltük a képviseletet - indíttatva érzi magát abban, hogy a Magyar Népköztársaság..." (hiányos szövegrész) "...nézhetem úgy, hogy ez taktika, meg udvariasság, frázis, - és ha akarom úgy is érthetem, hogy nemcsak az, hanem egy bizonyosfajta helyzetfelismerés, mert hiszen erre vall a de Gaulle-kormány más fellépése és cselekedete is.

Tehát abból a bizonyos kommunista jelszóból mostmár hovatovább a külpolitika, a nemzetközi élet és érintkezés elfogadott politikai és erkölcsi normája lett szinte. Hogy mostmár a NATO-diplomaták, meg a szocialista diplomaták - szinte - ezzel köszönnek egymásnak : ez már valami, ez már valamit kifejez. Mert egyszerű udvariasságból ezt nem csinálnák a tőkések..."

(320-321. o.)

"...távlati megítélésben és alapvonásaiban imperialista politika hordozója ez a De Gaulle. De napi értelemben, ma, olyan egyértelműen nem mondanám, hogy nekünk csak kárunk származik ebből a De Gaulle féle dologból, mert az ő nacionalizmusuk az ő táborukban, - nem a jövőben, hanem ma - támaszt olyan nehézségeket, ami miatt a NATO gyengébb. S ezért én ezt mondanám De Gaulle-ról, hogy távlatban "Le vele", de tegnapra és holnapra vonatkozóan azt mondom, hogy "Éljen!" De hát csak azért, mert nem tudok kommunista kormányra mondani éljen-t". Egyelőre ő legalább annyi nehézséget okoz a szövetségeseinek, mint amennyit ártani tud a szocialista világnak. S ő létezik, politizál, nekünk is kell vele politizálnunk. Elküldte ide a miniszterét, nekünk is el kell küldeni a miniszterünket".

(330. o.)

MOL. M-KS-288-47/98. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - Magyar Szocialista Munkáspárt iratai - Kádár titkárság - 1964. augusztus 24-ei követi konferencián elhangzott Kádár János beszéd részletei)

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők