Iratok a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok 1945-1964 közötti történetéhez

„Az elmúlt év őszén került sor hazánk és a Szentszék között okmány aláírására, amely a többi között szabályozza a magyar katolikus püspökök kinevezésének rendjét. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a realitások felismerése a Vatikán részéről tette elsősorban lehetővé a létrejött megállapodást. Olyan megállapodásról van szó, amely a magyar nép állam szuverenitásának teljes tiszteletben tartásán alapul.”

Bevezetés

A második világháború után Magyarország szovjet érdekszféra alá került és ezzel lényegében megszűnt az ország külpolitikai mozgástere. 1945-1947 között a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyása nélkül Magyarországon nem dönthettek külpolitikai kérdésekben. A békeszerződés megkötése után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) 1947-ben feloszlott, azonban a fontos külpolitikai döntéseket továbbra sem Budapesten hozták, vagy amennyiben mégis, akkor azok minden szempontból a Moszkvában meghatározott irányvonalat fejezték ki. Ez volt az oka, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biztonsági Tanácsa Magyarország tagfelvételi kérelmét - más országokéval együtt - 1947 után többször is elutasította, és csak 1955. december 14-én, a Sztálin halála utána kezdődő enyhülés légkörében bírálta el kedvezően.
Az 1956-os forradalom után az ENSZ elítélte a magyar eseményeket, és 1957. szeptember 10-én megkezdődött a magyar kérdés tárgyalása az ENSZ közgyűlésen. Ettől kezdve a Magyar Külügyminisztérium kiemelt feladata volt a Kádár-kormánnyal szemben megnyilvánuló diszkriminációs bojkott enyhítése és megszüntetése a kétoldalú kapcsolatokban, illetve meg kellett akadályozni, hogy Magyarországot megfosszák ENSZ-mandátumától.
Az enyhülés folyamata 1963-ban vette kezdetét, amikor deklarálták azt az ENSZ-határozatot, amelynek értelmében többek között Magyarország ENSZ tagságát is helyreállították. A nemzetközi elszigeteltség végét jelezte az is, hogy 1963-ban Anglia, Franciaország és Belgium, 1964-ben pedig Svédország, Olaszország, Svájc és Kanada emelte nagyköveti szintre Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatát.

Ennek a forrásközlésnek az a célja, hogy az enyhülési folyamat kezdetének olasz-magyar vonatkozású változásait bemutassa. A magyar diplomácia olasz részről intenzív közeledési törekvéseket tapasztalt, amelyeknek egyik fontos jele volt, hogy a külképviseleteket Rómában és Budapesten is nagykövetségi szintre emelték. Ez a diplomáciai lépés az addigi, nem felhőtlen kapcsolatok normalizálására irányuló gesztusként volt értékelhető. Ennek hatására a gazdasági kapcsolatok is megélénkültek a két ország között.
A magyar kormány és a Vatikán megbízottai éveken keresztül bizalmas tárgyalásokat folytattak Magyarország és a katolikus egyház viszonyának rendezéséről. A tárgyalások eredményeként 1964. szeptember 16-án megállapodás született a magyar kormány és a Vatikán között. Ebben több időszerű kérdésről döntöttek, így a püspöki kinevezésekről, a papok állampolgári esküjéről, a római pápai Magyar Intézet helyzetéről. Ez volt az első államközi megállapodás, amelyet a Vatikán szocialista országgal kötött. Erről a megállapodásról beszélt Péter János külügyminiszter az 1964. november 20-án elhangzott beszédében, amelynek idevágó részlete olvasható az alábbiakban közölt forrásokban.

A közlésre összeválogatott levéltári források a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok alakulását mutatják be 1945-től az 1964-es enyhülési folyamat kezdetéig. Ezek a dokumentumok a Magyar Országos Levéltár külügyminisztériumi anyagában találhatók, és Péter János külügyminiszter (1910-1999) 1964. november 20-án elmondott parlamenti beszédének előkészítő anyagából származnak. Sajnálatos módon a dokumentum második része, amely kronológiai áttekintést ad a tárgyalt időszakról, hiányos, csak 1954-ig követi nyomon az eseményeket.

Ezen a napon történt június 19.

1953

Az Amerikai Egyesült Államokban kémkedésért kivégzik Ethel és Julius Rosenberget.

1991

Elhagyja Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona is, Silov altábornagy személyében.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők