Iratok a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok 1945-1964 közötti történetéhez

„Az elmúlt év őszén került sor hazánk és a Szentszék között okmány aláírására, amely a többi között szabályozza a magyar katolikus püspökök kinevezésének rendjét. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a realitások felismerése a Vatikán részéről tette elsősorban lehetővé a létrejött megállapodást. Olyan megállapodásról van szó, amely a magyar nép állam szuverenitásának teljes tiszteletben tartásán alapul.”

Bevezetés

A második világháború után Magyarország szovjet érdekszféra alá került és ezzel lényegében megszűnt az ország külpolitikai mozgástere. 1945-1947 között a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyása nélkül Magyarországon nem dönthettek külpolitikai kérdésekben. A békeszerződés megkötése után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) 1947-ben feloszlott, azonban a fontos külpolitikai döntéseket továbbra sem Budapesten hozták, vagy amennyiben mégis, akkor azok minden szempontból a Moszkvában meghatározott irányvonalat fejezték ki. Ez volt az oka, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biztonsági Tanácsa Magyarország tagfelvételi kérelmét - más országokéval együtt - 1947 után többször is elutasította, és csak 1955. december 14-én, a Sztálin halála utána kezdődő enyhülés légkörében bírálta el kedvezően.
Az 1956-os forradalom után az ENSZ elítélte a magyar eseményeket, és 1957. szeptember 10-én megkezdődött a magyar kérdés tárgyalása az ENSZ közgyűlésen. Ettől kezdve a Magyar Külügyminisztérium kiemelt feladata volt a Kádár-kormánnyal szemben megnyilvánuló diszkriminációs bojkott enyhítése és megszüntetése a kétoldalú kapcsolatokban, illetve meg kellett akadályozni, hogy Magyarországot megfosszák ENSZ-mandátumától.
Az enyhülés folyamata 1963-ban vette kezdetét, amikor deklarálták azt az ENSZ-határozatot, amelynek értelmében többek között Magyarország ENSZ tagságát is helyreállították. A nemzetközi elszigeteltség végét jelezte az is, hogy 1963-ban Anglia, Franciaország és Belgium, 1964-ben pedig Svédország, Olaszország, Svájc és Kanada emelte nagyköveti szintre Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatát.

Ennek a forrásközlésnek az a célja, hogy az enyhülési folyamat kezdetének olasz-magyar vonatkozású változásait bemutassa. A magyar diplomácia olasz részről intenzív közeledési törekvéseket tapasztalt, amelyeknek egyik fontos jele volt, hogy a külképviseleteket Rómában és Budapesten is nagykövetségi szintre emelték. Ez a diplomáciai lépés az addigi, nem felhőtlen kapcsolatok normalizálására irányuló gesztusként volt értékelhető. Ennek hatására a gazdasági kapcsolatok is megélénkültek a két ország között.
A magyar kormány és a Vatikán megbízottai éveken keresztül bizalmas tárgyalásokat folytattak Magyarország és a katolikus egyház viszonyának rendezéséről. A tárgyalások eredményeként 1964. szeptember 16-án megállapodás született a magyar kormány és a Vatikán között. Ebben több időszerű kérdésről döntöttek, így a püspöki kinevezésekről, a papok állampolgári esküjéről, a római pápai Magyar Intézet helyzetéről. Ez volt az első államközi megállapodás, amelyet a Vatikán szocialista országgal kötött. Erről a megállapodásról beszélt Péter János külügyminiszter az 1964. november 20-án elhangzott beszédében, amelynek idevágó részlete olvasható az alábbiakban közölt forrásokban.

A közlésre összeválogatott levéltári források a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok alakulását mutatják be 1945-től az 1964-es enyhülési folyamat kezdetéig. Ezek a dokumentumok a Magyar Országos Levéltár külügyminisztériumi anyagában találhatók, és Péter János külügyminiszter (1910-1999) 1964. november 20-án elmondott parlamenti beszédének előkészítő anyagából származnak. Sajnálatos módon a dokumentum második része, amely kronológiai áttekintést ad a tárgyalt időszakról, hiányos, csak 1954-ig követi nyomon az eseményeket.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők