Iratok a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok 1945-1964 közötti történetéhez

„Az elmúlt év őszén került sor hazánk és a Szentszék között okmány aláírására, amely a többi között szabályozza a magyar katolikus püspökök kinevezésének rendjét. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a realitások felismerése a Vatikán részéről tette elsősorban lehetővé a létrejött megállapodást. Olyan megállapodásról van szó, amely a magyar nép állam szuverenitásának teljes tiszteletben tartásán alapul.”

Bevezetés

A második világháború után Magyarország szovjet érdekszféra alá került és ezzel lényegében megszűnt az ország külpolitikai mozgástere. 1945-1947 között a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyása nélkül Magyarországon nem dönthettek külpolitikai kérdésekben. A békeszerződés megkötése után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) 1947-ben feloszlott, azonban a fontos külpolitikai döntéseket továbbra sem Budapesten hozták, vagy amennyiben mégis, akkor azok minden szempontból a Moszkvában meghatározott irányvonalat fejezték ki. Ez volt az oka, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biztonsági Tanácsa Magyarország tagfelvételi kérelmét - más országokéval együtt - 1947 után többször is elutasította, és csak 1955. december 14-én, a Sztálin halála utána kezdődő enyhülés légkörében bírálta el kedvezően.
Az 1956-os forradalom után az ENSZ elítélte a magyar eseményeket, és 1957. szeptember 10-én megkezdődött a magyar kérdés tárgyalása az ENSZ közgyűlésen. Ettől kezdve a Magyar Külügyminisztérium kiemelt feladata volt a Kádár-kormánnyal szemben megnyilvánuló diszkriminációs bojkott enyhítése és megszüntetése a kétoldalú kapcsolatokban, illetve meg kellett akadályozni, hogy Magyarországot megfosszák ENSZ-mandátumától.
Az enyhülés folyamata 1963-ban vette kezdetét, amikor deklarálták azt az ENSZ-határozatot, amelynek értelmében többek között Magyarország ENSZ tagságát is helyreállították. A nemzetközi elszigeteltség végét jelezte az is, hogy 1963-ban Anglia, Franciaország és Belgium, 1964-ben pedig Svédország, Olaszország, Svájc és Kanada emelte nagyköveti szintre Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatát.

Ennek a forrásközlésnek az a célja, hogy az enyhülési folyamat kezdetének olasz-magyar vonatkozású változásait bemutassa. A magyar diplomácia olasz részről intenzív közeledési törekvéseket tapasztalt, amelyeknek egyik fontos jele volt, hogy a külképviseleteket Rómában és Budapesten is nagykövetségi szintre emelték. Ez a diplomáciai lépés az addigi, nem felhőtlen kapcsolatok normalizálására irányuló gesztusként volt értékelhető. Ennek hatására a gazdasági kapcsolatok is megélénkültek a két ország között.
A magyar kormány és a Vatikán megbízottai éveken keresztül bizalmas tárgyalásokat folytattak Magyarország és a katolikus egyház viszonyának rendezéséről. A tárgyalások eredményeként 1964. szeptember 16-án megállapodás született a magyar kormány és a Vatikán között. Ebben több időszerű kérdésről döntöttek, így a püspöki kinevezésekről, a papok állampolgári esküjéről, a római pápai Magyar Intézet helyzetéről. Ez volt az első államközi megállapodás, amelyet a Vatikán szocialista országgal kötött. Erről a megállapodásról beszélt Péter János külügyminiszter az 1964. november 20-án elhangzott beszédében, amelynek idevágó részlete olvasható az alábbiakban közölt forrásokban.

A közlésre összeválogatott levéltári források a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok alakulását mutatják be 1945-től az 1964-es enyhülési folyamat kezdetéig. Ezek a dokumentumok a Magyar Országos Levéltár külügyminisztériumi anyagában találhatók, és Péter János külügyminiszter (1910-1999) 1964. november 20-án elmondott parlamenti beszédének előkészítő anyagából származnak. Sajnálatos módon a dokumentum második része, amely kronológiai áttekintést ad a tárgyalt időszakról, hiányos, csak 1954-ig követi nyomon az eseményeket.

Ezen a napon történt március 29.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő