Ismeretlen adalék az 1956-os forradalom utóéletéhez, egy norvég diák Magyarországon

„E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott, és ’semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve’.”

Bevezetés 

Az 1956-os magyar forradalom kiemelkedő jelentőségű történeti esemény és sorsfordító mozzanat az ország történetében.

Bár a fegyveres ellenállás központjait 1956 november 10-11-ére a szovjetek felszámolták, a forradalom még nem ért véget.

December 2-án az MSZMP vezetői hivatalosan is ellenforradalommá nyilvánították az októberi és novemberi eseményeket, Kádár János pedig Moszkvában ígéretet tett a könyörtelen megtorlásra - melyet meg is tartott - így megkezdődött, a letartóztatások sora és a forradalom mellett kiálló társadalmi-, értelmiségi szervezetek betiltása. A Kádár-kormány újból bevezette a már halottnak hitt rögtönítélő bíróság intézményét és felállították a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, amelynek ítéletei ellen nem lehetett fellebbezni, és 1957 május 27-én aláírták azt a szovjet-magyar szerződést, mely szentesítette a szovjet csapatok "ideiglenes" magyarországi tartózkodását.

1956 novemberétől egészen 1959 végéig kb. 35ezer ember ellen folyt eljárás, 400 halálos ítélet született, melyből 350-et végre is hajtottak, húszezernél több volt a bebörtönzöttek, és 13 ezernél több az internáltak száma.

Ezeket az adatokat látva utólag teljesen igazoltnak láthatjuk azok félelmeit, akik a forradalom végén, a szocialista rendszerből más kiutat nem látva, az emigráció mellett döntöttek (ők az ún. lábbal szavazók, számuk kb. 211 ezer főre tehető, akik közül 170 ezren soha többé nem tértek haza).

A gyors megtorlásnak azonban más következményei is voltak. Hiába erősítette meg ez a típusú határozottság Kádár pozícióját a Szovjetunióban, ugyanaz meg is gyöngítette azt a Nyugat szemében, ahol a forradalmárokkal - olykor csupán szimpatizánsokkal - szemben tanúsított kegyetlenségek erős negatív kritikát és a menekültekkel szemben szimpátiát váltottak ki (A magyar kérdés levétele az ENSZ napirendjéről és Magyarország ENSZ-tagságának helyreállítása csak 1963 januárjában történt meg, miután Kádár 1960 október 3-án New Yorkban felhívta a figyelmet a tavasszal hirdetett általános amnesztiára).

Magyarország nemzetközi kapcsolatainak helyreállítása csak évek múltán sikerült, a Kádár-rendszer nemzetközi elismertetése és az elszigeteltség vége csak 1963-64-ben következett be, amikor a legtöbb európai ország és Kanada is újra nagyköveti szintre emelte a Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatokat.

Éppen ezért nagyon érdekes ez az epizód, amely egy véletlen letartóztatásból fakadt, mégis nagyban elősegítette a magyar-norvég diplomáciai kapcsolatok elmélyülését, melyek 1957 előtt kis túlzással egy-két gazdasági szerződésre szorítkoztak, s bár létezett követség 1955 októberétől, kinevezett nagykövet nem volt, a svéd követnek volt csupán ideiglenes ügyvivői megbízása (Magyarországon sem volt norvég követ, hanem a prágai követ látott el Magyarországon ügyvivői feladatokat).

Az E. R. ügy előzménye, hogy 1956 novemberében a magyar események nemzetközi sajtóvisszhangja nem csupán a nagy nemzetközi szervezeteket, de magánszemélyekre is nagy hatást gyakorolt, és sokan elindultak hogy - nem csak anyagilag - de személyesen is segítsenek a nagyszámú magyar menekültnek, illetve az emigrálni szándékozóknak.

E. R. norvég egyetemi hallgató is a segítségnyújtás szándékával érkezett Ausztriába, hogy a magyar emigránsok számára felállított táborok egyikének segélybizottságának tagja legyen. Így is történt, egészen 1957 január 12-éig, amikor is a magyar hatóságok tiltott határátlépésért és tiltott határátlépés bűntette miatt letartóztatták.

A kihallgatások során a norvég diák bevallotta, hogy már többször is átlépte a magyar-osztrák határt, hogy embereket szöktessen át (egyébként több alkalommal sikeresen). Az ellene folytatott eljárás következtében kiutasították az országból, de előtte a budapesti norvég követ meglátogatta és közbenjárt az érdekében.

Összességében az ügynek Magyarország számára nagyon pozitív volt a kimenetele, hiszen mind a követ, mind a norvég diák elégedetten nyilatkozott a börtönben töltött időről. Ezeket a nyilatkozatokat a norvég sajtó közölte, aminek hatására a norvég hivatalos szervek jóval kedvezőbben fogadták a magyar fél politikai (és gazdasági) közeledését. Így segítve a teljes diplomáciai elszigeteltségből való kitörést.

Ezen a napon történt augusztus 22.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők