Ismeretlen adalék az 1956-os forradalom utóéletéhez, egy norvég diák Magyarországon

„E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott, és ’semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve’.”

E. R. ügye 

Magyar Népköztársaság Követsége
Oslo, 1957, február 20.
Tárgy: E. R. ügye
Hiv.szám: 00739/szt.1957

A központtal folytatott telefonbeszélgetésem után február 2-án bementem Skylstand külügyminiszter-helyetteshez és közöltem vele, hogy E. R. norvég diákot Magyarországról még aznap kiutasítják, valamint ezzel kapcsolatban közöltem vele a magyar Külügyminisztériumnak a norvég követséghez ez ügyben intézett jegyzékének tartalmát.

A Skylstand ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy előző nap az esti órákban a budapesti norvég követ mát telefonon tájékoztatta őt erről az ügyről, és nagyon köszöni, hogy E. R.-t szabadon bocsájtjuk, valamint egyidejűleg nekem is köszönetet mondott, hogy kérésére ez ügyben több ízben is közbenjártam a magyar Külügyminisztériumnál. E látogatás alkalmával Skylstand különösen szívélyes és udvarias volt hozzám. Megígérte, hogy a magyar kiskorúak hazaszállítása ügyében küldött jegyzékünkre hamarosan választ fognak adni. Ugyanakkor hozzátette, hogy ezt még ne tekintsük azért végleges válasznak, amelyet csak aztán fognak megadni, ha már az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülése Genfben befejeződik.

A beszélgetés közben Skylstand megkérdezte, hogy vagyok megelégedve Lange válaszával, melyet a parlamentben adott egy parasztpárti képviselő interpellációjára az oslói magyar követség és személyesen az én tevékenységemmel kapcsolatban. Válaszomban kijelentettem, hogy Lange válaszának első részével kapcsolatban különösebb kifogásom nincsen, de az utolsó résszel nem tudok egyetérteni, amelyben kijelenti nem szokás, hogy külföldi követségek nyilvánosan kérdőre vonják a fogadó ország hatóságait. Szeretném hangsúlyozni - mondottam továbbá - hogy a külügyminiszter válasza előtt Önnek több ízben elmondottam, hogy nem a követség, hanem a szóban forgó két hazatérő magyar kívánta bíróság elé vinni ezt az ügyet, miután a norvég rendőrség vezetője nyilvánosan kijelentette, hogy ez a két magyar nem volt letartoztatva és nem is volt a rendőrségen. A követség szerepe ebben csak annyi volt, hogy kötelességéhez híven minden technikai támogatást megadott volna ehhez a két magyarnak, tehát segített volna tolmácsolni, ügyvédet, stb. szerezni. Ez véleményem szerint nem áll ellentétben a szokásos diplomáciai jogokkal. Biztos vagyok benne, hogy hasonló helyzetben a norvég követségek is ezt tették volna, annál is inkább, mert ahogy a példa mutatja a R. ügyben a norvég kormány Budapestre küldte az egyébként Prágában székelő követét közbenjárás végett. Pedig - mondottam továbbá - R. vétett a Magyar Népköztársaság törvényei ellen és ez a két hazatérni kívánó magyar semmi bűnt nem követett el, csak éppen haza akart térni , amihez Önök szerint is joga van minden magyarnak. Erre a válaszra Skylstad nagyon barátságosan mosolyogni kezdett és kijelentette, véleménye szerint nagyon meg lehetünk elégedve a külügyminiszter válaszával, ami számunkra szerinte igen pozitív volt, azonban természetesen a külügyminiszter nem mondhatott csupán olyanokat, ami csak nekünk tetszik, nekik másfajta elképzeléseket is figyelembe kell venni.

A látogatás 25 percig tartott.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy néhány nappal később a cseh fogadáson találkoztam a norvég KP vezetőivel, akik úgy kezdték a beszélgetést, hogy gratuláltak Lange nyilatkozatához és kijelentették, hogy ez a pozitív válasz őket annál is inkább meglepte, mert ismerik Langet, aki Norvégia legreakciósabb politikusa.

Megítélésem szerint a R.-ügy részünkről ilyen módon való elintézése után számunkra sokkal kedvezőbb helyzet alakult ki Norvégiában. A budapesti norvég követ meglepően pozitív nyilatkozatot adott az itteni sajtónak, miután meglátogatta R.-t a börtönben. Kijelentette, hogy R. a legjobb bánásmódban részesült a magyar hatóságok igen előzékenyen bántak vele stb.

E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott és "semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve".

Ezeket a nyilatkozatokat az összes lapok teljes egészében leközölték, úgyszólván kommentár nélkül.

A R. eset után a norvég hivatalos körök velünk szemben nagyon megváltoztak, sokkal udvariasabbak és engedékenyebbek lettek, mint azelőtt, amit főleg a velük való személyes beszélgetéseim során és kereskedelmi téren vettem észre. Kereskedelmi téren a norvég külügy és a kereskedelemügyi minisztérium semmiféle akadályokat nem gördítettek vásárlásaink, illetve eladásaink elé. A pénzügyi megállapodás és a kereskedelmi szerződés meghosszabbítását úgy fogadták el, ahogy mi javasoltuk 1956 október 23-a előtt. Különösen fontos számunkra, hogy ezeket a megállapodásokat a norvég kormány nevében Lange külügyminiszter írja alá. Továbbá nagy jelentősége van annak is, hogy a kereskedelmi szerződést két évre hosszabbítjuk meg.

Véleményem szerint egy olyan helyzetet sikerült kialakítanunk Norvégiában, amely lehetőséget ad arra, hogy eddigi elszigeteltségünkből kikerüljünk, valamint Magyarország és Norvégia közötti kapcsolatokat hamarosan a múlt év októberének előtti színvonalra tudjuk emelni.

Hackler Károly (sk.)
id. ügyvivő

Ezen a napon történt szeptember 23.

1917

Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.

1941

Az első gázkamra-kísérlet Auschwitz-ban.

1951

Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.

1965

Az Ikarus székesfehérvári üzemében elkészül az első hazai alumínium autóbusz.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők