Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Bevezetés

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel, a normális élet feltételei megteremtésének feladatával kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. Az 1945. április 4-én Edvard Beneš elnök által kinevezett csehszlovák kormány másnap Kassán hirdette meg programját, amelynek egyik legmarkánsabb politikai programpontja szerint a kormány célja a csehszlovák nemzetállam megteremtése volt. A cseh emigrációban a II. világháború alatt körvonalazódtak ennek a célnak az eléréséhez szükséges lépések, így a korábbi asszimilációs politikát felváltotta a nem szláv lakosságtól való megszabadulás követelése. Mivel a csehszlovák politikusok az ország biztonságpolitikai igényeivel nem tudták meggyőzni a nagyhatalmakat a magyar lakosság kitelepítésének szükségességéről, ezért a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni kívánt céljukat, de a kitelepítéshez továbbra sem kaptak nemzetközi támogatást. A háború után a fegyverszüneti megállapodás volt a következő számukra alkalmasnak tetsző időpont, amikor a magyarok kitelepítését megpróbálták beépíteni az egyezmény szövegébe, de mivel ez nem sikerült, rendeletek sokaságával és azoknak végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani.

A magyar diplomácia által többször kifogásolt elnöki dekrétumok és törvények többek közt a következők voltak:

1.   1945, május 19.: a magyarok vagyonának állami felügyelet alá helyezése.
2.   1945 június 21.: a magyarok földtulajdonának kártérítés nélküli elkobzása.
3.   1945. július 20.:szláv lakosság telepítése elkobzott magyar földtulajdonokra.
4.   1945. augusztus 2.: a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságától való megfosztása.
5.   1945. szeptember 19.: a magyar nemzetiségű személyek közmunkára való igénybevétele.
6.   1945. szeptember 20.: értékpapíroknál, betétkönyveknél fel kell tüntetni a nemzetiséget.
7.   1945. október 25.: az ellenséges vagyon elkobzásának elrendelése, mely szerint -egyebek közt - elkobzás alá esik a magyar személyek minden vagyona és az elkobzás alól csak a legelemibb életszükségletek kielégítésére szolgáló ingóvagyont vonja ki: némi ruha, fehérnemű stb.
8.   1945 október 28.: a magyarok perlési jogának korlátozása. Magyar nemzetiségű egyén vádló nem lehet és becsülete védelmében pert nem indíthat.
9.   Magyarok magánjogi viszonyának kötelező megszüntetése s azok kártérítés nélkül való elbocsátása.

Ezen elnöki dekrétumokon és törvényeken kívül a Szlovák Nemzeti Tanács is számtalan rendelkezést hozott, amelyek leginkább a magyarok nemzeti önazonosságát veszélyeztették: magyar iskolák bezárása, a magyar istentiszteleti nyelv betiltása, egyházi személyek kiutasítása, magyar orvosok szlovák vidékre helyezése stb. 1945. november 18-án a szlovák belügyi megbízott felhívást tett közzé, melyben figyelmeztette a szlovákokat, hogy magyar személlyel ne kössenek házasságot, ellenkező esetben magyar nemzetiségű házastársukkal együtt kiutasítják őket.

A magyar diplomácia már 1945 nyarán igyekezett felhívni a figyelmet a Csehszlovákiában kialakult állapotokra. Az amerikai képviselő memorandumban fejtette ki kormánya álláspontját a kérdésről, melyben utalt a csehszlovák külügyminiszter San Franciscoban tett nyilatkozatára, vagyis, hogy csak a nácik oldalán harcolt személyeket fogják felelősségre vonni. A magyar kormány a memorandumra adott válaszában kifejtette, hogy a kérdés nem vizsgálható a történelmi körülmények ismerete nélkül. Ebből a dokumentumból már érzékelhető a magyar diplomácia azon törekvése, hogy rávilágítson arra a körülményre, miszerint Csehszlovákiát valójában ugyanazon célok vezetik és ugyanolyan módszereket alkalmaz, mint a Tiso vezette önálló szlovák állam. A júniusban lezajlott diplomáciai manővernek semmiféle következményei nem lettek a csehszlovákiai magyarok sorsát illetően, sőt mint fentebb látható augusztusra intézményesült jogfosztásuk, vagyis minden magyar nemzetiségű személy automatikusan elvesztette csehszlovák állampolgárságát, függetlenül attól, hogy 1938 az első bécsi döntés előtt az országban élt-e.

E körülményekkel magyarázható, hogy a magyar diplomácia 1945 szeptemberében már egy megoldási javaslatot juttatott el a nagyhatalmak magyarországi képviselőinek, melyben a helyzet végleges rendezéséig felveti egy ideiglenes nemzetközi bizottság létrehozásának tervét. 1945 novemberére a helyzet olyannyira tarthatatlanná vált, hogy a magyar kormány ismét jegyzéket küldött a szövetségeseknek. A november 16-án kelt jegyzékben hangsúlyosan szerepel a korábban felvetett nemzetközi bizottság felállításának terve, azonban a nagyhatalmak a kérdésben láthatóan nem akartak állást foglalni. Az időközben megindult magyar-csehszlovák kétoldalú tárgyalásokon kompromisszumos megoldásként a csehszlovák fél felvetette a kölcsönös lakosságcserét, vagyis, hogy a Magyarországon élő és Csehszlovákiába áttelepülni kívánó szlovákok számával egyező számú magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárt fogadjon be Magyarország. A magyar delegáció számára már a lakosságcsere, mint megoldás is elfogadhatatlan volt, a lakosságcserében nem érintett magyarokkal kapcsolatos csehszlovák álláspont pedig végképp lehetetlenné tette a megegyezést a csehszlovák delegáció egyoldalú kitelepítésüket indítványozta, hivatkozva arra, hogy a Magyarországból kitelepíteni szándékozott német nemzetiségű lakosság helyére lehetne költöztetni a csehszlovákiai magyarokat. A tárgyalások sikertelensége után a magyar kormány ismételten jegyzéket küldött a nagyhatalmakhoz, ismertetve a tárgyaló felek álláspontját, és a csehszlovák állásponttal szemben megfogalmazott kritikáját. A Csehszlovákiával megszakadt tárgyalások tükrözi a prágai magyar nagykövet jelentése, melyben beszámol az amerikai nagykövettel folytatott megbeszéléséről. A jelentés kitér a tárgyalások megszakadása miatt kialakult cseh hangulatra, amely egészen abszurd eseteket is produkált, hiszen elég kevéssé valószínű, hogy a cseh külügyi apparátust ne értesítenék a magyar külügyminiszter látogatásáról, mégis hitelt adtak egy állomásfőnök telefonjelentésének, miszerint Gyöngyösi külügyminiszter úton van Prága felé a cseh külügyminiszter titkára a magyar követségi tanácsostól érdeklődött a hír valós voltáról. A magyarországi hangulatot mindenestre híven jellemezte Rosty-Forgách követségi tanácsos, amikor az amerikai nagykövetnek kifejtette, hogy a kétoldalú tárgyalásokkal kapcsolatban az a magyar közvélemény hangulata, hogy az ország nyugodtan megvárhatja a békediktátumot, mert az nemigen súlyosbíthatja helyzetét. A rendezés azonban a nagyhatalmak szándéka nélkül nem volt megoldható, s a szándék hiányát jól tükrözi az amerikai és angol diplomácia válasza a magyar jegyzékekre. Az időközben 1946 február 27-én Budapesten aláírt magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény is arról győzte meg a nagyhatalmakat, hogy a vitás kérdések rendezését kétoldalú tárgyalásokkal kell megoldani. Hogy az egyezmény aláírása után kb. fél évvel sem javult számottevően a csehszlovákiai magyarság helyzete ékesen bizonyítja a magyar külügyminiszternek 1946. június 26-án kelt távirata, melyet a Külügyminiszterek Tanácsához intézett.

A diplomaták számára 1946 nyarán már egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kisebbségek kérdésének megnyugtató rendezésére nincs nagyhatalmi szándék, s a legtöbb amit elérhetnek, ha a megkötendő békeszerződések szövegébe egy gyakorlatilag semmitmondó pontban deklarálják a kisebbségek jogainak védelmét.

Ezen a napon történt március 28.

1977

Népszínház név alatt összevonják az Állami Déryné Színházat és a Huszonötödik Színházat.Tovább

1979

Az egyesült államokbeli Three Mile Island-i atomerőmű hűtőrendszere meghibásodik. A baleset a környezet nukleáris szennyeződéséhez vezet...Tovább

1985

Marc Chagall orosz zsidó származású, francia szürrealista festőművész (*1887)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő