Magyarország és Nyugat-Németország kapcsolatai 1945 és 1958 között

Az alábbi dokumentum a magyar–nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások” első lépéseit és sikertelenségének okait.
Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése.

Bevezetés

Az alábbi dokumentum a magyar-nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások" első lépéseit és sikertelenségének okait. A Külügyminisztérium levéltári anyagában a dokumentumon iktatószám nincs, és a keletkezés idejét sem tüntették fel. Tartalma és a benne foglalt adatok alapján azonban joggal feltételezhető, hogy az irat 1958 végéről vagy 1959 elejéről származik. A dokumentum szerzőjét nem ismerjük, arra nézve sem található adat, hogy valamely állami vagy pártfórum azt megtárgyalta-e, illetve, hogy a javaslatoknak mi lett a sorsa.

A szerző a kapcsolatok rendezésére tett kezdeti kísérletek kudarcát - érthető és elfogadható módon - elsősorban a második világháború után kialakult nemzetközi viszonyokkal, a hidegháborús légkörrel és az úgynevezett „német kérdés" rendezetlenségéből adódó problémákkal magyarázza.

Viszonylag nagy terjedelemben tárgyalja az 1948 után, a gazdasági, és részben az egyéb kapcsolatok normalizálása érdekében tett - jobbára magyar - kezdeményezések váltakozó sikerű alakulását. Kitér a német kormánynak és a különböző német politikai irányzatoknak az 1956-os eseményeket megelőző, és az azt követő időszakot jellemző magatartására is.

Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése. Ez jut kifejezésre a „Feladataink" címszó alatt olvasható 2., 3., 4. pontban és külön nyomatékkal az 5. pontban, amely így fogalmaz: Tegyünk meg mindent, hogy a magyar lakosságot felvilágosítsuk a német békeszerződés megkötésének, a berlini kérdés megoldásának szükségességéről."

*

A dokumentum az 1950-es évek végéig ismerteti a magyar-nyugatnémet kapcsolatok alakulásának főbb eseményeit, az abban foglaltakat ezért szükségesnek tartom kiegészíteni.

A hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételéig Magyarország nem létesíthetett a Német Szövetségi Köztársaság területén követséget, illetve konzulátust, amely a magyar érdekvédelemmel kapcsolatos teendőket elláthatta volna. Ezt a nehézséget -amint az a dokumentumból kitűnik - azzal sikerült több-kevesebb eredménnyel áthidalni, hogy az 1950-es évek elejétől a Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi képviselet, ugyan korlátozott mértékben de, konzuli jellegű feladatokat is ellátott. Ezt a tevékenységet nyugatnémet részről hivatalosan nem ismerték el, viszont hallgatólagosan tudomásul vették, Magyarországon a francia követség keretén belül működő Németországi Utazási Iroda látott el hasonló teendőket.

Az 1950-es évek közepétől kezdve elsősorban gazdasági érdekektől vezetve magyar és nyugatnémet részről egyaránt szükségesnek érezték, hogy lépéseket tegyenek az államközi kapcsolatok rendezésére. A diplomáciai kapcsolatok hivatalos felvételére ekkor azonban még nem értek meg a feltételek.

Magyarországnak a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolatai alakításakor tekintettel kellett lennie szövetségi hovatartozására, nem utolsósorban a vele azonos érdekszférához tartozó Német Demokratikus Köztársaság fokozott érzékenységére is. Átmeneti megoldásként az látszott járható útnak, hogy a két állam egymás területén hozzon létre olyan külkereskedelmi kirendeltséget, amely alaptevékenységén felül elláthatja a konzuli jellegű feladatokat is.

A több éve tartó tárgyalások végül 1963-1964-ben vezettek eredményre. A létrejött megállapodás alapján Budapesten nyugatnémet külkereskedelmi kirendeltség kezdte meg tevékenységét. A Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi kirendeltség pedig immár hivatalosan elláthatta a konzuli feladatokat is. Az említett képviseletek létesítésével természetesen nem szűntek meg azok a gondok és problémák, amelyeket a hivatalos kapcsolatok hiánya okozott, de létrejöttük és működésük az államközi kapcsolatok felvételéhez vezető út egyik fontos állomása volt.

A két ország viszonyának rendezésére csak fokozatosan, az 1970-es évek elején teremtődtek meg a feltételek, amit a két világrendszer éles szembenállását mérséklő, a nemzetközi politikában az 1970-es évek elején kibontakozó enyhülési folyamat is megkönnyített. (Ennek egyik csúcspontjaként 1975. augusztus 1-én 33 európai ország, valamint az USA és Kanada aláírta a Helsinki Záróokmányt.) A Magyar Népköztársaság 1973. december 21-én hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített a Német Szövetségi Köztársasággal. Az első bonni magyar nagykövet 1974. január 21-én nyújtotta át megbízólevelét.

Ezen a napon történt augusztus 16.

1945

Mindszenty József esztergomi érseki kinevezése, aki hamarosan vezéralakjává vált a kommunistákkal való együttműködés ellenzőinek.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők