Magyarország és Nyugat-Németország kapcsolatai 1945 és 1958 között

Az alábbi dokumentum a magyar–nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások” első lépéseit és sikertelenségének okait.
Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése.

Bevezetés

Az alábbi dokumentum a magyar-nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások" első lépéseit és sikertelenségének okait. A Külügyminisztérium levéltári anyagában a dokumentumon iktatószám nincs, és a keletkezés idejét sem tüntették fel. Tartalma és a benne foglalt adatok alapján azonban joggal feltételezhető, hogy az irat 1958 végéről vagy 1959 elejéről származik. A dokumentum szerzőjét nem ismerjük, arra nézve sem található adat, hogy valamely állami vagy pártfórum azt megtárgyalta-e, illetve, hogy a javaslatoknak mi lett a sorsa.

A szerző a kapcsolatok rendezésére tett kezdeti kísérletek kudarcát - érthető és elfogadható módon - elsősorban a második világháború után kialakult nemzetközi viszonyokkal, a hidegháborús légkörrel és az úgynevezett „német kérdés" rendezetlenségéből adódó problémákkal magyarázza.

Viszonylag nagy terjedelemben tárgyalja az 1948 után, a gazdasági, és részben az egyéb kapcsolatok normalizálása érdekében tett - jobbára magyar - kezdeményezések váltakozó sikerű alakulását. Kitér a német kormánynak és a különböző német politikai irányzatoknak az 1956-os eseményeket megelőző, és az azt követő időszakot jellemző magatartására is.

Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése. Ez jut kifejezésre a „Feladataink" címszó alatt olvasható 2., 3., 4. pontban és külön nyomatékkal az 5. pontban, amely így fogalmaz: Tegyünk meg mindent, hogy a magyar lakosságot felvilágosítsuk a német békeszerződés megkötésének, a berlini kérdés megoldásának szükségességéről."

*

A dokumentum az 1950-es évek végéig ismerteti a magyar-nyugatnémet kapcsolatok alakulásának főbb eseményeit, az abban foglaltakat ezért szükségesnek tartom kiegészíteni.

A hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételéig Magyarország nem létesíthetett a Német Szövetségi Köztársaság területén követséget, illetve konzulátust, amely a magyar érdekvédelemmel kapcsolatos teendőket elláthatta volna. Ezt a nehézséget -amint az a dokumentumból kitűnik - azzal sikerült több-kevesebb eredménnyel áthidalni, hogy az 1950-es évek elejétől a Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi képviselet, ugyan korlátozott mértékben de, konzuli jellegű feladatokat is ellátott. Ezt a tevékenységet nyugatnémet részről hivatalosan nem ismerték el, viszont hallgatólagosan tudomásul vették, Magyarországon a francia követség keretén belül működő Németországi Utazási Iroda látott el hasonló teendőket.

Az 1950-es évek közepétől kezdve elsősorban gazdasági érdekektől vezetve magyar és nyugatnémet részről egyaránt szükségesnek érezték, hogy lépéseket tegyenek az államközi kapcsolatok rendezésére. A diplomáciai kapcsolatok hivatalos felvételére ekkor azonban még nem értek meg a feltételek.

Magyarországnak a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolatai alakításakor tekintettel kellett lennie szövetségi hovatartozására, nem utolsósorban a vele azonos érdekszférához tartozó Német Demokratikus Köztársaság fokozott érzékenységére is. Átmeneti megoldásként az látszott járható útnak, hogy a két állam egymás területén hozzon létre olyan külkereskedelmi kirendeltséget, amely alaptevékenységén felül elláthatja a konzuli jellegű feladatokat is.

A több éve tartó tárgyalások végül 1963-1964-ben vezettek eredményre. A létrejött megállapodás alapján Budapesten nyugatnémet külkereskedelmi kirendeltség kezdte meg tevékenységét. A Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi kirendeltség pedig immár hivatalosan elláthatta a konzuli feladatokat is. Az említett képviseletek létesítésével természetesen nem szűntek meg azok a gondok és problémák, amelyeket a hivatalos kapcsolatok hiánya okozott, de létrejöttük és működésük az államközi kapcsolatok felvételéhez vezető út egyik fontos állomása volt.

A két ország viszonyának rendezésére csak fokozatosan, az 1970-es évek elején teremtődtek meg a feltételek, amit a két világrendszer éles szembenállását mérséklő, a nemzetközi politikában az 1970-es évek elején kibontakozó enyhülési folyamat is megkönnyített. (Ennek egyik csúcspontjaként 1975. augusztus 1-én 33 európai ország, valamint az USA és Kanada aláírta a Helsinki Záróokmányt.) A Magyar Népköztársaság 1973. december 21-én hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített a Német Szövetségi Köztársasággal. Az első bonni magyar nagykövet 1974. január 21-én nyújtotta át megbízólevelét.

Ezen a napon történt július 22.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők