Magyarország és Nyugat-Németország kapcsolatai 1945 és 1958 között

Az alábbi dokumentum a magyar–nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások” első lépéseit és sikertelenségének okait.
Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése.

Bevezetés

Az alábbi dokumentum a magyar-nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások" első lépéseit és sikertelenségének okait. A Külügyminisztérium levéltári anyagában a dokumentumon iktatószám nincs, és a keletkezés idejét sem tüntették fel. Tartalma és a benne foglalt adatok alapján azonban joggal feltételezhető, hogy az irat 1958 végéről vagy 1959 elejéről származik. A dokumentum szerzőjét nem ismerjük, arra nézve sem található adat, hogy valamely állami vagy pártfórum azt megtárgyalta-e, illetve, hogy a javaslatoknak mi lett a sorsa.

A szerző a kapcsolatok rendezésére tett kezdeti kísérletek kudarcát - érthető és elfogadható módon - elsősorban a második világháború után kialakult nemzetközi viszonyokkal, a hidegháborús légkörrel és az úgynevezett „német kérdés" rendezetlenségéből adódó problémákkal magyarázza.

Viszonylag nagy terjedelemben tárgyalja az 1948 után, a gazdasági, és részben az egyéb kapcsolatok normalizálása érdekében tett - jobbára magyar - kezdeményezések váltakozó sikerű alakulását. Kitér a német kormánynak és a különböző német politikai irányzatoknak az 1956-os eseményeket megelőző, és az azt követő időszakot jellemző magatartására is.

Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése. Ez jut kifejezésre a „Feladataink" címszó alatt olvasható 2., 3., 4. pontban és külön nyomatékkal az 5. pontban, amely így fogalmaz: Tegyünk meg mindent, hogy a magyar lakosságot felvilágosítsuk a német békeszerződés megkötésének, a berlini kérdés megoldásának szükségességéről."

*

A dokumentum az 1950-es évek végéig ismerteti a magyar-nyugatnémet kapcsolatok alakulásának főbb eseményeit, az abban foglaltakat ezért szükségesnek tartom kiegészíteni.

A hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételéig Magyarország nem létesíthetett a Német Szövetségi Köztársaság területén követséget, illetve konzulátust, amely a magyar érdekvédelemmel kapcsolatos teendőket elláthatta volna. Ezt a nehézséget -amint az a dokumentumból kitűnik - azzal sikerült több-kevesebb eredménnyel áthidalni, hogy az 1950-es évek elejétől a Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi képviselet, ugyan korlátozott mértékben de, konzuli jellegű feladatokat is ellátott. Ezt a tevékenységet nyugatnémet részről hivatalosan nem ismerték el, viszont hallgatólagosan tudomásul vették, Magyarországon a francia követség keretén belül működő Németországi Utazási Iroda látott el hasonló teendőket.

Az 1950-es évek közepétől kezdve elsősorban gazdasági érdekektől vezetve magyar és nyugatnémet részről egyaránt szükségesnek érezték, hogy lépéseket tegyenek az államközi kapcsolatok rendezésére. A diplomáciai kapcsolatok hivatalos felvételére ekkor azonban még nem értek meg a feltételek.

Magyarországnak a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolatai alakításakor tekintettel kellett lennie szövetségi hovatartozására, nem utolsósorban a vele azonos érdekszférához tartozó Német Demokratikus Köztársaság fokozott érzékenységére is. Átmeneti megoldásként az látszott járható útnak, hogy a két állam egymás területén hozzon létre olyan külkereskedelmi kirendeltséget, amely alaptevékenységén felül elláthatja a konzuli jellegű feladatokat is.

A több éve tartó tárgyalások végül 1963-1964-ben vezettek eredményre. A létrejött megállapodás alapján Budapesten nyugatnémet külkereskedelmi kirendeltség kezdte meg tevékenységét. A Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi kirendeltség pedig immár hivatalosan elláthatta a konzuli feladatokat is. Az említett képviseletek létesítésével természetesen nem szűntek meg azok a gondok és problémák, amelyeket a hivatalos kapcsolatok hiánya okozott, de létrejöttük és működésük az államközi kapcsolatok felvételéhez vezető út egyik fontos állomása volt.

A két ország viszonyának rendezésére csak fokozatosan, az 1970-es évek elején teremtődtek meg a feltételek, amit a két világrendszer éles szembenállását mérséklő, a nemzetközi politikában az 1970-es évek elején kibontakozó enyhülési folyamat is megkönnyített. (Ennek egyik csúcspontjaként 1975. augusztus 1-én 33 európai ország, valamint az USA és Kanada aláírta a Helsinki Záróokmányt.) A Magyar Népköztársaság 1973. december 21-én hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített a Német Szövetségi Köztársasággal. Az első bonni magyar nagykövet 1974. január 21-én nyújtotta át megbízólevelét.

Ezen a napon történt november 18.

1904

Ezen a napon történt a Magyar Országgyűlésben az elhíresült „zsebkendőszavazás”, az ellenzéki obstrukció letörésére trükkel átvitt...Tovább

1905

Megszületik Klaus Mann német író, Thomas és Katharina Mann második gyermekeként, illetve legidősebb fiaként († 1949).

1916

Véget ér a Somme-i csata, az első világháború legvéresebb összecsapása.

1918

Lettország kikiáltja a függetlenségét Oroszországtól.

1944

A KISZ kezdeményezésére Budapesten megalakult a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja, mint közös harci egység. Tagja lett: a KISZ, a Ma-gyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők