Magyarország és Nyugat-Németország kapcsolatai 1945 és 1958 között

Az alábbi dokumentum a magyar–nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások” első lépéseit és sikertelenségének okait.
Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése.

Bevezetés

Az alábbi dokumentum a magyar-nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások" első lépéseit és sikertelenségének okait. A Külügyminisztérium levéltári anyagában a dokumentumon iktatószám nincs, és a keletkezés idejét sem tüntették fel. Tartalma és a benne foglalt adatok alapján azonban joggal feltételezhető, hogy az irat 1958 végéről vagy 1959 elejéről származik. A dokumentum szerzőjét nem ismerjük, arra nézve sem található adat, hogy valamely állami vagy pártfórum azt megtárgyalta-e, illetve, hogy a javaslatoknak mi lett a sorsa.

A szerző a kapcsolatok rendezésére tett kezdeti kísérletek kudarcát - érthető és elfogadható módon - elsősorban a második világháború után kialakult nemzetközi viszonyokkal, a hidegháborús légkörrel és az úgynevezett „német kérdés" rendezetlenségéből adódó problémákkal magyarázza.

Viszonylag nagy terjedelemben tárgyalja az 1948 után, a gazdasági, és részben az egyéb kapcsolatok normalizálása érdekében tett - jobbára magyar - kezdeményezések váltakozó sikerű alakulását. Kitér a német kormánynak és a különböző német politikai irányzatoknak az 1956-os eseményeket megelőző, és az azt követő időszakot jellemző magatartására is.

Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése. Ez jut kifejezésre a „Feladataink" címszó alatt olvasható 2., 3., 4. pontban és külön nyomatékkal az 5. pontban, amely így fogalmaz: Tegyünk meg mindent, hogy a magyar lakosságot felvilágosítsuk a német békeszerződés megkötésének, a berlini kérdés megoldásának szükségességéről."

*

A dokumentum az 1950-es évek végéig ismerteti a magyar-nyugatnémet kapcsolatok alakulásának főbb eseményeit, az abban foglaltakat ezért szükségesnek tartom kiegészíteni.

A hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételéig Magyarország nem létesíthetett a Német Szövetségi Köztársaság területén követséget, illetve konzulátust, amely a magyar érdekvédelemmel kapcsolatos teendőket elláthatta volna. Ezt a nehézséget -amint az a dokumentumból kitűnik - azzal sikerült több-kevesebb eredménnyel áthidalni, hogy az 1950-es évek elejétől a Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi képviselet, ugyan korlátozott mértékben de, konzuli jellegű feladatokat is ellátott. Ezt a tevékenységet nyugatnémet részről hivatalosan nem ismerték el, viszont hallgatólagosan tudomásul vették, Magyarországon a francia követség keretén belül működő Németországi Utazási Iroda látott el hasonló teendőket.

Az 1950-es évek közepétől kezdve elsősorban gazdasági érdekektől vezetve magyar és nyugatnémet részről egyaránt szükségesnek érezték, hogy lépéseket tegyenek az államközi kapcsolatok rendezésére. A diplomáciai kapcsolatok hivatalos felvételére ekkor azonban még nem értek meg a feltételek.

Magyarországnak a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolatai alakításakor tekintettel kellett lennie szövetségi hovatartozására, nem utolsósorban a vele azonos érdekszférához tartozó Német Demokratikus Köztársaság fokozott érzékenységére is. Átmeneti megoldásként az látszott járható útnak, hogy a két állam egymás területén hozzon létre olyan külkereskedelmi kirendeltséget, amely alaptevékenységén felül elláthatja a konzuli jellegű feladatokat is.

A több éve tartó tárgyalások végül 1963-1964-ben vezettek eredményre. A létrejött megállapodás alapján Budapesten nyugatnémet külkereskedelmi kirendeltség kezdte meg tevékenységét. A Frankfurtban működő magyar külkereskedelmi kirendeltség pedig immár hivatalosan elláthatta a konzuli feladatokat is. Az említett képviseletek létesítésével természetesen nem szűntek meg azok a gondok és problémák, amelyeket a hivatalos kapcsolatok hiánya okozott, de létrejöttük és működésük az államközi kapcsolatok felvételéhez vezető út egyik fontos állomása volt.

A két ország viszonyának rendezésére csak fokozatosan, az 1970-es évek elején teremtődtek meg a feltételek, amit a két világrendszer éles szembenállását mérséklő, a nemzetközi politikában az 1970-es évek elején kibontakozó enyhülési folyamat is megkönnyített. (Ennek egyik csúcspontjaként 1975. augusztus 1-én 33 európai ország, valamint az USA és Kanada aláírta a Helsinki Záróokmányt.) A Magyar Népköztársaság 1973. december 21-én hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített a Német Szövetségi Köztársasággal. Az első bonni magyar nagykövet 1974. január 21-én nyújtotta át megbízólevelét.

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők