Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Békegesztus? 

Szász Endre kanadai tevékenységére az Egyesült Államokban is felfigyeltek, ezt bizonyítja Bartha János nagykövet 1973. január 23-án kelt szigorúan titkos feljegyzése. A feljegyzés szerint Szász Endre festőművészt a Fehér Ház illetékes kulturális tisztviselője megkereste, és felkérte, hogy márciusban ajándékozzon egy béketárgyú festményt

amerikai elnöknek. Szász Endre minderről tájékoztatta a nagykövetet, és véleményt kért a kérés teljesíthetőségéről. Elképzelése szerint egy „a háborútól fáradt" című festményt szeretne készíteni, melyet a közeljövőben el is készít. A nagykövet kérte Szász Endrét, hogy ne kötelezze el magát, mivel a magyar hivatalos szervek véleményét ki kell kérni, és javasolta a washingtoni nagykövet tájékoztatását az ügyről. A felmerült kérdések tisztázása érdekében Ilyés András, az ügy előadója - utóbb figyelmen kívül hagyott - feljegyzést készített az ügyről. Véleménye szerint a táviratból egyértelműen kitűnik, hogy amerikai kezdeményezésről van szó, melynek célja, hogy Nixon elnök személyét „ily módon is a vietnami béke megteremtőjévé avassa". Feltételezte, hogy az amerikaiak más irányban is kifejtenek ehhez hasonló akciókat az amerikai politika és Nixon elnök népszerűsítése céljából. Ilyés szerint „helytelen lenne a vietnami békéhez kapcsolódó festmény Nixonnak ajándékozása", melyet politikai szempontok, és Nixon elnöknek a vietnami háborúban játszott szerepére hivatkozva ellenzett. Érdekesnek tűnik Nagy János külügyminiszter-helyettesnek az előadóíven kézírással írt megjegyzése, ami egyúttal a vezető képzőművészeti járatlanságát is bizonyítja: „Így nehéz dönteni. Ki az a Szász Endre? Mióta és miért van kint? [...] Mi róla itthon a politikai és művészi vélemény?".

 

 A Curl Galéria katalógusa

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Szász Endre alternatív megoldásként ajánlotta, hogy a Fehér Ház számára külön képet fest Sakkjáték címmel, amely - véleménye szerint - kifejezné, hogy a „végső győzelem nem kétséges a két társadalmi rendszer harcában." Ha ez nem felelne meg, akkor felajánlja amerikai kiállításain már szerepelt Háborúban elfáradt című festményét, amely „egy sötét színekkel festett, elgyötört arcú öregembert ábrázolna és kifejezné az emberiség iszonyú szenvedéseit, melyet a háborúk okoznak". A nagykövetség, témáját tekintve a Sakkjáték című elfogadását ajánlotta, azzal a kikötéssel, hogy „Szász [Endre] alapos felkészítése, illetve eligazítása" szükséges, de a Külügyminisztérium a Rózsát tartó kéz című alkotás mellett döntött. Ez megegyezett a Fehér Ház egyik illetékese által javasolt képpel, ami szerepelt Szász Endre készülő washingtoni kiállításának anyagában, s amit az amerikaiak „Békegesztus" („The peace gesture") címmel láttak el. A magyar Külügyminisztérium egyúttal ragaszkodott a festmény eredeti címéhez. (A festmény fotóját, más - a Curl Gallery kiállítási prospektusán található - alkotásokkal együtt, mellékeljük.)

 

 A Rózsát tartó kéz a Curl Galéria katalógusában

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Ugyanakkor utasították a nagykövetséget, hogy Szász Endre „a felajánlás megtételekor mondja meg a festmény címét, és hárítsa el a festmény címének megváltoztatására irányuló törekvéseket." A Külügyminisztérium fontosnak tartotta, ha Nixon elnök elfogadja az ajándékot, akkor „az átadás megfelelő légkörben, a magyar és amerikai népek közötti kapcsolatok jegyében történjen". Szász Endre pedig attól félt, hogy „a festményébe mást magyaráznak bele, mint amit ő fejez ki", ezért a rózsát tartó kezet újra megfestette „reprezentatívabb formában".

  

A Curl Galéria ismertetője

 Szász Endre önéletrajza és aláírása

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Közben az amerikai magyar nagykövetség tudomást szerzett a washingtoni Curl Galéria vezetőjétől, Brad Curl-től Szász Endre amerikai útjáról és kiállításáról. A kiállítás beharangozó kiadványában szerepelt a „vasfüggöny" kifejezés, ami ellen Szász Endre tiltakozott, és kérte, hogy azt húzzák ki a már kinyomtatott brosúrán, amit meg is tettek. E kis közjáték után Szász Endre felkereste a nagykövetséget, és megpróbálta tisztázni magát, hogy „legálisan van külföldön, amit tesz, azt engedéllyel teszi, és mindenben együtt kíván működni a követséggel". Ugyanakkor kérte, hogy a nagykövetség közölje vele kívánságait, észrevételeit, mert „ő nem ért a politikához", elég régen él Kanadában, de „az aktuális politikai kérdésekben tájékozatlan, így a követség segítse tanácsaival". A kiállítás hivatalos megnyitójára 1973. február 2-án került sor, melyen „sok magyar származású ember jelent meg". Szabó Károly nagykövet jelentést készített Péter János külügyminiszternek a kiállításról, s összefoglalójában megjegyezte, hogy „a művész magatartása [...] lojális, sőt kifejezetten segítőkész. A vele folytatott beszélgetések folyamán állandóan kereste annak a lehetőségét, hogy mivel használhat hazájának. A fenti pontokban ismertetett felajánlások egy részét ő maga kezdeményezte. [...] Úgy gondoljuk, hogy jelenlétét és tekintélyét a nagykövetség kapcsolatainak további szélesítésére a jövőben is hasznosítani tudjuk."

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők