Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Békegesztus? 

Szász Endre kanadai tevékenységére az Egyesült Államokban is felfigyeltek, ezt bizonyítja Bartha János nagykövet 1973. január 23-án kelt szigorúan titkos feljegyzése. A feljegyzés szerint Szász Endre festőművészt a Fehér Ház illetékes kulturális tisztviselője megkereste, és felkérte, hogy márciusban ajándékozzon egy béketárgyú festményt

amerikai elnöknek. Szász Endre minderről tájékoztatta a nagykövetet, és véleményt kért a kérés teljesíthetőségéről. Elképzelése szerint egy „a háborútól fáradt" című festményt szeretne készíteni, melyet a közeljövőben el is készít. A nagykövet kérte Szász Endrét, hogy ne kötelezze el magát, mivel a magyar hivatalos szervek véleményét ki kell kérni, és javasolta a washingtoni nagykövet tájékoztatását az ügyről. A felmerült kérdések tisztázása érdekében Ilyés András, az ügy előadója - utóbb figyelmen kívül hagyott - feljegyzést készített az ügyről. Véleménye szerint a táviratból egyértelműen kitűnik, hogy amerikai kezdeményezésről van szó, melynek célja, hogy Nixon elnök személyét „ily módon is a vietnami béke megteremtőjévé avassa". Feltételezte, hogy az amerikaiak más irányban is kifejtenek ehhez hasonló akciókat az amerikai politika és Nixon elnök népszerűsítése céljából. Ilyés szerint „helytelen lenne a vietnami békéhez kapcsolódó festmény Nixonnak ajándékozása", melyet politikai szempontok, és Nixon elnöknek a vietnami háborúban játszott szerepére hivatkozva ellenzett. Érdekesnek tűnik Nagy János külügyminiszter-helyettesnek az előadóíven kézírással írt megjegyzése, ami egyúttal a vezető képzőművészeti járatlanságát is bizonyítja: „Így nehéz dönteni. Ki az a Szász Endre? Mióta és miért van kint? [...] Mi róla itthon a politikai és művészi vélemény?".

 

 A Curl Galéria katalógusa

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Szász Endre alternatív megoldásként ajánlotta, hogy a Fehér Ház számára külön képet fest Sakkjáték címmel, amely - véleménye szerint - kifejezné, hogy a „végső győzelem nem kétséges a két társadalmi rendszer harcában." Ha ez nem felelne meg, akkor felajánlja amerikai kiállításain már szerepelt Háborúban elfáradt című festményét, amely „egy sötét színekkel festett, elgyötört arcú öregembert ábrázolna és kifejezné az emberiség iszonyú szenvedéseit, melyet a háborúk okoznak". A nagykövetség, témáját tekintve a Sakkjáték című elfogadását ajánlotta, azzal a kikötéssel, hogy „Szász [Endre] alapos felkészítése, illetve eligazítása" szükséges, de a Külügyminisztérium a Rózsát tartó kéz című alkotás mellett döntött. Ez megegyezett a Fehér Ház egyik illetékese által javasolt képpel, ami szerepelt Szász Endre készülő washingtoni kiállításának anyagában, s amit az amerikaiak „Békegesztus" („The peace gesture") címmel láttak el. A magyar Külügyminisztérium egyúttal ragaszkodott a festmény eredeti címéhez. (A festmény fotóját, más - a Curl Gallery kiállítási prospektusán található - alkotásokkal együtt, mellékeljük.)

 

 A Rózsát tartó kéz a Curl Galéria katalógusában

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Ugyanakkor utasították a nagykövetséget, hogy Szász Endre „a felajánlás megtételekor mondja meg a festmény címét, és hárítsa el a festmény címének megváltoztatására irányuló törekvéseket." A Külügyminisztérium fontosnak tartotta, ha Nixon elnök elfogadja az ajándékot, akkor „az átadás megfelelő légkörben, a magyar és amerikai népek közötti kapcsolatok jegyében történjen". Szász Endre pedig attól félt, hogy „a festményébe mást magyaráznak bele, mint amit ő fejez ki", ezért a rózsát tartó kezet újra megfestette „reprezentatívabb formában".

  

A Curl Galéria ismertetője

 Szász Endre önéletrajza és aláírása

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Közben az amerikai magyar nagykövetség tudomást szerzett a washingtoni Curl Galéria vezetőjétől, Brad Curl-től Szász Endre amerikai útjáról és kiállításáról. A kiállítás beharangozó kiadványában szerepelt a „vasfüggöny" kifejezés, ami ellen Szász Endre tiltakozott, és kérte, hogy azt húzzák ki a már kinyomtatott brosúrán, amit meg is tettek. E kis közjáték után Szász Endre felkereste a nagykövetséget, és megpróbálta tisztázni magát, hogy „legálisan van külföldön, amit tesz, azt engedéllyel teszi, és mindenben együtt kíván működni a követséggel". Ugyanakkor kérte, hogy a nagykövetség közölje vele kívánságait, észrevételeit, mert „ő nem ért a politikához", elég régen él Kanadában, de „az aktuális politikai kérdésekben tájékozatlan, így a követség segítse tanácsaival". A kiállítás hivatalos megnyitójára 1973. február 2-án került sor, melyen „sok magyar származású ember jelent meg". Szabó Károly nagykövet jelentést készített Péter János külügyminiszternek a kiállításról, s összefoglalójában megjegyezte, hogy „a művész magatartása [...] lojális, sőt kifejezetten segítőkész. A vele folytatott beszélgetések folyamán állandóan kereste annak a lehetőségét, hogy mivel használhat hazájának. A fenti pontokban ismertetett felajánlások egy részét ő maga kezdeményezte. [...] Úgy gondoljuk, hogy jelenlétét és tekintélyét a nagykövetség kapcsolatainak további szélesítésére a jövőben is hasznosítani tudjuk."

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők