Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Az útlevél

A bemutatott források között szerepelnek Szász Endre útlevél ügyeivel kapcsolatos problémák. A festőművész látogató útlevéllel, más esetben „szolgálati célú magán útlevéllel" tartózkodott Kanadában, s az útlevél lejártakor újabb tartózkodási engedélyt kellett kérnie. 1973. február elején az Egyesült Államokban lekötött kiállítására szeretett volna vízumot kapni, amikor sorozatos gondok merültek fel, ugyanis a Művelődésügyi Minisztériumban nem volt nyoma annak, hogy Szász Endre külföldi tartózkodásának engedélyét ki hosszabbította meg. Végül is Szász Endre útlevelét többszöri hazautazásakor rendszeresen meghosszabbították és engedélyezték „a magyar képzőművészet külföldi propagálásában mutatott elismerés méltó szerepét értékelve". Ugyanakkor a Művelődésügyi Minisztérium 1972-ben hozott határozata szerint Szász Endre „egy esetleges későbbi hazatérésekor egyszerre több kilépési engedélyt kapjon útlevelébe a művész kérésének megfelelően" munkavállalása és kanadai tartózkodása idejére.

Az útlevél ügyek között szerepel egy dokumentum, melyet Révész Miklós főelőadó írt a Művelődési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályán Boros Róbert főosztályvezető-helyettesnek. A levél megállapította, hogy a nagykövetségi jelentés szerint „Szász Endre az elmúlt egy év alatt a magyar képzőművészetnek nagyon jó propagandistája volt, egyetlen festő, beleértve a kanadai festőket is, nem ért el hozzá hasonló szakmai és anyagi sikert." Szász Endre kanadai tevékenysége a magyar állam számára is hasznos, mivel a festőművész „vállalkozott arra, hogy évi keresetéből 150 000 dollárt, vagy többet is hazautal az illetékes szerveknek". A jelentés leszögezte, hogy Szász Endre „kanadai magatartása, viselkedése politikailag sem káros", mivel több esetben felszólították a disszidálásra, „de mindig kitartott a mellett, hogy ő magyar festő, s csak vendégként tartózkodik Kanadában". Ilyen indokok alapján a Külügyminisztérium is támogatta a nagykövetség azon javaslatát, hogy az illetékes hatóságok engedélyezzék Szász Endre „kint tartózkodásának és munkavállalásának meghosszabbítását".

 
 

Szász Endre útlevél kérelme

Jelzet: MOL XIX-I-4-m-1.tétel-91808-1970.

Egy 1973 októberében kelt követi jelentés Szász Endre kanadai tevékenységét értékeli. Ebben többek között szerepel, hogy Szász Endre személyes, hangvételű levelet írt a nagykövetnek, amit Bartha János eljuttatott Simó Jenő művelődési miniszterhelyettesnek. A levélben „igen elkeseredett hangnemben foglalkozik" bizonyos pletykákkal. A pletykák közé tartozott a művészeti tárgyak export-importjával foglalkozó

a Szász festmények eladásában követett politikája és az, hogy dr. Svéd András, az Artex vezérigazgató-helyettese az V. kerületi Pártbizottságon tartott egyik előadásában Szász Endrét negatív színben tűntette fel, és azt mondta, hogy „Szász Endre már disszidált". E megjegyzés érzékenyen érintette Szász Endrét, s az is, hogy a nagykövet megfigyelése szerint „valószínűleg sok magyarországi rosszindulatú ember keresi fel személyesen és leveleivel, szeretnének tőle valamit kapni, mivel anyagilag valóban jól áll". A nagykövet határozottan jelzi, hogy „továbbra sem volna ésszerű megtagadni Szász Endre külföldi tartózkodási engedélyének meghosszabbítását, ugyanis kár volna őt ezzel a disszidens státusz felé tolni", mivel „nem ellenségünk", s egyéni sérelmek sorozata lehet az oka, ami Szász Endrét ilyen tartalmú levél megírására késztethette. A Szász Endre által írt eredeti levelet nem találtam meg a levéltári dokumentumok között.

Bartha János ottawai nagykövet 1975. március 14-én készült jelentésében beszámolt arról, hogy Szász Endre 1975. február 22-én rádióinterjút adott a torontói magyar rádióban, melyben „nyíltan, bátran állt ki a szocialista Magyarország mellett annak ellenére és annak tudatában, hogy a nyílt elkötelezettség sok szempontból megnehezítheti életét, munkáját Kanadában". A jelentéshez mellékelt interjúszövegből kiderül, hogy hasonlóan nyilatkozott a torontói magyar emigrációval szemben is. A riportot Márfy Loránd emigráns riporter készítette Szász Endrével a Hungarian Magyar Rádióban. Ugyanezen jelentés arról is tudósít, hogy a Népszabadság 1975. január 8-ai számában megjelent egy glossza Rózsa László tollából, mely szerint, ha egy-két órára is, de elvették Szász Endre útlevelét, ami „bizonyos kételyeket keltett otthoni megítélésében". Bartha nagykövet értékelése szerint Szász Endre megítélésénél elsősorban meglévő pozitívumait kellene figyelembe venni, nem pedig esetleges emberi hibáit felróni. Kéri, hogy az illetékes kulturális vezetők közül valaki adjon hangot elismerésének, mert „Szász Endrével továbbra is hasznos volna úgy foglalkozni, hogy még szorosabbra fűzzük a Magyarországhoz való kötődést, mintsem egy elhamarkodott »megregulázással« esetleg távolítani őt". Leszögezi, hogy „A politikailag ellenséges jobboldali emigráció bizonyos hatása alatt álló művésznek [...] a magyar szervek segítségére, támogatására van szüksége, nem pedig arra, hogy csak negatívumait hangsúlyozzuk".

 

A fent ismertetett néhány levéltári irat felvillantja előttünk Szász Endre alakját, s bepillantást engednek

mindennapjaiba. E források is bizonyítják, hogy egyénisége, festészeti és grafikai munkássága különös része a magyar képzőművészetnek és a művészeti életnek.

A levéltári dokumentumokat a Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium TÜK iratok, Művelődésügyi Minisztérium TÜK iratok, Művelődésügyi Minisztérium Simó Jenő miniszterhelyettes, valamint a Kulturális Kapcsolatok Intézete TÜK iratok anyagából válogattam.

A sok ismétlő jellegű levelet tudatosan hagytuk benne a forrásközlésben, ezek ugyanis tükrözik a korszak fölösleges, mindent túlbiztosító bürokráciáját, ilyen értelemben Szász nemcsak a kanadai magyar nagykövetségnek, hanem a külügy több osztályának és a Művelődésügyi Minisztériumnak is bőségesen adott munkát.

 

Ezen a napon történt május 24.

1915

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája támadás-sorozatot intéz több adriai olasz hadikikötő és ipartelep ellen, válaszul az előző esti...Tovább

1949

A Szovjetunió feloldja a berlini blokádot.

1958

A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének moszkvai ülése.

1989

A szocializmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer lekerült a XX. század napirendjéről, s legfeljebb történelmi perspektívái lehetnek. De...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők