Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Az útlevél

A bemutatott források között szerepelnek Szász Endre útlevél ügyeivel kapcsolatos problémák. A festőművész látogató útlevéllel, más esetben „szolgálati célú magán útlevéllel" tartózkodott Kanadában, s az útlevél lejártakor újabb tartózkodási engedélyt kellett kérnie. 1973. február elején az Egyesült Államokban lekötött kiállítására szeretett volna vízumot kapni, amikor sorozatos gondok merültek fel, ugyanis a Művelődésügyi Minisztériumban nem volt nyoma annak, hogy Szász Endre külföldi tartózkodásának engedélyét ki hosszabbította meg. Végül is Szász Endre útlevelét többszöri hazautazásakor rendszeresen meghosszabbították és engedélyezték „a magyar képzőművészet külföldi propagálásában mutatott elismerés méltó szerepét értékelve". Ugyanakkor a Művelődésügyi Minisztérium 1972-ben hozott határozata szerint Szász Endre „egy esetleges későbbi hazatérésekor egyszerre több kilépési engedélyt kapjon útlevelébe a művész kérésének megfelelően" munkavállalása és kanadai tartózkodása idejére.

Az útlevél ügyek között szerepel egy dokumentum, melyet Révész Miklós főelőadó írt a Művelődési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályán Boros Róbert főosztályvezető-helyettesnek. A levél megállapította, hogy a nagykövetségi jelentés szerint „Szász Endre az elmúlt egy év alatt a magyar képzőművészetnek nagyon jó propagandistája volt, egyetlen festő, beleértve a kanadai festőket is, nem ért el hozzá hasonló szakmai és anyagi sikert." Szász Endre kanadai tevékenysége a magyar állam számára is hasznos, mivel a festőművész „vállalkozott arra, hogy évi keresetéből 150 000 dollárt, vagy többet is hazautal az illetékes szerveknek". A jelentés leszögezte, hogy Szász Endre „kanadai magatartása, viselkedése politikailag sem káros", mivel több esetben felszólították a disszidálásra, „de mindig kitartott a mellett, hogy ő magyar festő, s csak vendégként tartózkodik Kanadában". Ilyen indokok alapján a Külügyminisztérium is támogatta a nagykövetség azon javaslatát, hogy az illetékes hatóságok engedélyezzék Szász Endre „kint tartózkodásának és munkavállalásának meghosszabbítását".

 
 

Szász Endre útlevél kérelme

Jelzet: MOL XIX-I-4-m-1.tétel-91808-1970.

Egy 1973 októberében kelt követi jelentés Szász Endre kanadai tevékenységét értékeli. Ebben többek között szerepel, hogy Szász Endre személyes, hangvételű levelet írt a nagykövetnek, amit Bartha János eljuttatott Simó Jenő művelődési miniszterhelyettesnek. A levélben „igen elkeseredett hangnemben foglalkozik" bizonyos pletykákkal. A pletykák közé tartozott a művészeti tárgyak export-importjával foglalkozó

a Szász festmények eladásában követett politikája és az, hogy dr. Svéd András, az Artex vezérigazgató-helyettese az V. kerületi Pártbizottságon tartott egyik előadásában Szász Endrét negatív színben tűntette fel, és azt mondta, hogy „Szász Endre már disszidált". E megjegyzés érzékenyen érintette Szász Endrét, s az is, hogy a nagykövet megfigyelése szerint „valószínűleg sok magyarországi rosszindulatú ember keresi fel személyesen és leveleivel, szeretnének tőle valamit kapni, mivel anyagilag valóban jól áll". A nagykövet határozottan jelzi, hogy „továbbra sem volna ésszerű megtagadni Szász Endre külföldi tartózkodási engedélyének meghosszabbítását, ugyanis kár volna őt ezzel a disszidens státusz felé tolni", mivel „nem ellenségünk", s egyéni sérelmek sorozata lehet az oka, ami Szász Endrét ilyen tartalmú levél megírására késztethette. A Szász Endre által írt eredeti levelet nem találtam meg a levéltári dokumentumok között.

Bartha János ottawai nagykövet 1975. március 14-én készült jelentésében beszámolt arról, hogy Szász Endre 1975. február 22-én rádióinterjút adott a torontói magyar rádióban, melyben „nyíltan, bátran állt ki a szocialista Magyarország mellett annak ellenére és annak tudatában, hogy a nyílt elkötelezettség sok szempontból megnehezítheti életét, munkáját Kanadában". A jelentéshez mellékelt interjúszövegből kiderül, hogy hasonlóan nyilatkozott a torontói magyar emigrációval szemben is. A riportot Márfy Loránd emigráns riporter készítette Szász Endrével a Hungarian Magyar Rádióban. Ugyanezen jelentés arról is tudósít, hogy a Népszabadság 1975. január 8-ai számában megjelent egy glossza Rózsa László tollából, mely szerint, ha egy-két órára is, de elvették Szász Endre útlevelét, ami „bizonyos kételyeket keltett otthoni megítélésében". Bartha nagykövet értékelése szerint Szász Endre megítélésénél elsősorban meglévő pozitívumait kellene figyelembe venni, nem pedig esetleges emberi hibáit felróni. Kéri, hogy az illetékes kulturális vezetők közül valaki adjon hangot elismerésének, mert „Szász Endrével továbbra is hasznos volna úgy foglalkozni, hogy még szorosabbra fűzzük a Magyarországhoz való kötődést, mintsem egy elhamarkodott »megregulázással« esetleg távolítani őt". Leszögezi, hogy „A politikailag ellenséges jobboldali emigráció bizonyos hatása alatt álló művésznek [...] a magyar szervek segítségére, támogatására van szüksége, nem pedig arra, hogy csak negatívumait hangsúlyozzuk".

 

A fent ismertetett néhány levéltári irat felvillantja előttünk Szász Endre alakját, s bepillantást engednek

mindennapjaiba. E források is bizonyítják, hogy egyénisége, festészeti és grafikai munkássága különös része a magyar képzőművészetnek és a művészeti életnek.

A levéltári dokumentumokat a Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium TÜK iratok, Művelődésügyi Minisztérium TÜK iratok, Művelődésügyi Minisztérium Simó Jenő miniszterhelyettes, valamint a Kulturális Kapcsolatok Intézete TÜK iratok anyagából válogattam.

A sok ismétlő jellegű levelet tudatosan hagytuk benne a forrásközlésben, ezek ugyanis tükrözik a korszak fölösleges, mindent túlbiztosító bürokráciáját, ilyen értelemben Szász nemcsak a kanadai magyar nagykövetségnek, hanem a külügy több osztályának és a Művelődésügyi Minisztériumnak is bőségesen adott munkát.

 

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők