Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”


4. Támadások Szász Endre ellen

 

a.

Szász Endre festőművész „hazatért"?

Magyar Élet, Torontó

1975. február 1.

 

A hazai Népszabadság január 8-iki számából vettük az alábbi részleteket:

- Az itthoni sikeres pályát befutott festő-grafikussal készített interjút a hétfői Magyar Hírlap abból az alkalomból, hogy a művész több évi kanadai tartózkodás után visszajött. A bevezető sorokból már kiderül, hogy ott „befutott, 52 TV-műsorban szerepelt, állandó vendége volt a követségeknek, képei igen magas áron keltek el."

Amivel kezdi: megnyerő, emberi. „Haza akarok jönni, mert nyugodtabban akarok élni: fáraszt az állandó feszültség. Az idegen világban nagyon nehéz megtalálni a lényeget. Itt nőttem fel, nem akarok elszakadni régi környezetemtől. Húszéves ellenségeim vannak, akár hiszi, akár nem, hiányoznak."

Amivel folytatja, azt is meg lehet érteni, ismerve az amerikai műkereskedelemben uralkodó viszonyokat. Nem engedte, hogy becsapják, kihasználják tehetségét. Egyik spekuláns így is 1 millió 400 ezer dollárt keresett rajta. Inkább maga „menedzselte" önmagát. Mint szavaiból kiderült, festőtehetségén felül üzleti tehetsége sem bizonyult mindennapinak. Képei hattól-ötvenezer dollárig terjedő áron keltek el, s egy kiállításért 30 ezer dollár előleget kért.

Ha már úgy áll a vásár, hogy a maga tehetségét és munkáját áruba bocsátó alkotó ember nyerjen-e, vagy belőle harácsoljanak össze vagyonokat, akkor inkább az előbbinek kívánunk sikert. És annak is örülhetünk, hogy egy tehetséges magyar festő szélesebb körben ismertté vált. Hiszen ez az országnak is becses.

Az interjúban azonban művészünk dühe a spekuláns kanadai képkereskedők ellen - és az azoknak válaszoló merkantilista védekezése -, mintha a továbbiakban valamiféle művészi életelvvé általánosulna. Tértől, időtől függetlenül.

Meglehet: Amerikában hozzátartozik az ilyen interjúhoz, hogy a nyilatkozó elmondja üzleti, vagyoni sikereit. De az ilyen fordulatok már megütközést keltenek: „Akkor tudok jól dolgozni, ha sok pénzem van". Vagy: „Igyekeztem pénz csinálni, hogy biztosítsam művészi szabadságom." Ebben lehet valami igaza, de önmaga is bevallja: „Van erre egy másik lehetőség is, t. i. .... hogy az ember megtanul kenyéren és hagymán élni. Ebben is volt részem, de nem szeretem a hagymát."

Lehet, hogy frappáns fordulatok ezek, de semmikép[p]en sem művészeti elvek....

R. L.

 

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada--75-765-002387-1975. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium, TÜK iratok)

   

b.

  

1313/5/73.

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

 

                                                                                              SZIGORÚAN TITKOS!

Ottawa, 1975. március 14.

90/1975.                                                                                

Tárgy: Szász Endre festőművész kanadai tevékenységének értékelése

Előadó: Polgár Viktor

Amint az a Központ előtt ismert, a hosszabb ideje Kanadában dolgozó Szász Endre festőművész a közelmúltban néhány hetet Budapesten töltött és találkozott a művészeti, művészetpolitikai életünk több vezetőjével, köztük

elvtárs kulturális miniszterrel is. E beszélgetések alapján bizonyára megfelelő kép alakult ki Szász Endre kanadai tevékenységéről. E benyomásokat kiegészítendő, Szász Endre politikai tevékenységéről, a nagykövetséggel való együttműködéséről az alábbiakban jelentek:

1.)    Nagykövetségünk nagy súlyt helyez arra, hogy a Torontóban és környékén élő több tízezres magyar emigráció körében a lehető legnagyobb propagandatevékenységet folytassa és a semleges magyarságot kivonja a viszonylag erős irredenta, szélsőjobboldali hatás alól. Ebben a vonatkozásban komoly segítséget jelentett az a rádióinterjú, amelyet Szász Endre 1975. február 22-én adott a torontói magyar rádióban. A tízezrek által hallgatott műsorban a művész nyíltan, bátran állt ki a szocialista Magyarország mellett annak ellenére és annak tudatában, hogy a nyílt elkötelezettség sok szempontból megnehezítheti életét, munkáját Kanadában. Mint az a mellékelt interjúszövegből kiderül, hasonlóan nyilatkozott a torontói magyar emigrációval szemben is. Az interjút, amely komoly hatást keltett a Torontóban élő magyarok körében, úgy értékeltem, hogy az adott körülmények között a lehető legjobb volt, és pozitív véleményemet a művésszel közöltem. (Az interjú szövegét mellékelten felterjesztem.)

2.)    A közelmúltban - amint arról másúton jelentettem - a nagykövetségen vacsorát adtam a kanadai szenátus elnöknője tiszteletére. A vacsorán Szász Endre is részt vett, és számos politikai, művészeti és művészetpolitikai kérdésben tett politikusnak értékelhető nyilatkozatot. A vacsorát követően bemutatta festészeti technikáját, és egy-egy portréval ajándékozta meg a vacsora fővendégét, és néhány más nővendégét. Részvételével és szimpatikus megnyilatkozásaival Szász Endre hozzájárult a magyar kultúra hírnevének erősbítéséhez, amint arról a szenátus elnöknőjének köszönőlevele is tanúskodik (mellékelve).

3.)    1974. december 14-én, mint azt annak idején jelentettem, az ottawai Nemzeti Sajtóklubban magyar esten emlékeztünk meg a Magyar Sajtó Napjáról. Szász Endre, aki személyesen nem tudott megjelenni, egy, ami piaci értékén számítva, talán több ezer dolláros képét felajánlotta a nagykövetségnek, amelyet a klubnak adományoztunk. Ez a gesztus is hozzájárult ahhoz, hogy ottawai sajtókörökben jól értékelik a magyar követséget.

4.)    Vancouveri kiállítására megjelenő katalógus bevezetőjének szövegét Szász Endre maga állította össze, és ebben ugyancsak politikai szempontból nagyon pozitívan értékelhető gondolatokat fogalmazott meg

A fenti néhány példa csak az elmúlt néhány hónap eseményeit sorolja fel. A teljesség kedvéért idézem csak fel, hogy Szász Endre a maga eszközeivel korábban is komolyan hozzájárult a nagykövetség egyes akcióinak sikeréhez (pl. Petőfi kiállítások).

Szász Endre tevékenységét a nagykövetséggel való együttműködés, kulturális és általános politikánk, valamint emberi magatartása szempontjából pozitívan értékelem. Olyan társadalmi és anyagi körülmények között él, amelyek korlátozottabb megléte is számos gyengébb karakterű embert megingathatna. Eddigi tapasztalataim szerint következetesen és határozottan kiáll Magyarország és az ország által képviselt elvek mellett. Rendkívül sikeres művész, aki eddigi tevékenységével csak hozzájárult a szocialista magyar társadalom, a magyar művészet nemzetközi elismerésének fokozásához.

Ugyanakkor, Szász Endre legutóbbi budapesti tartózkodása idején néhány olyan zavaró körülmény merült fel, amely Ottawából vizsgálva indokolatlannak és értelmetlennek tűnik, annál is inkább, mert feleslegesen, de érzékenyen érinthet főleg egy olyan embert, aki az ötvenes évek elején általa koholtnak vélt vádak alapján börtönben is ült.

A Népszabadság 1975. január 8-i számában Rózsa László tollából megjelent glossza és az a tény, hogy ha szokatlan módszerrel és csak egy-két órára is, de elvették Szász Endre útlevelét, bizonyos kételyeket keltett otthoni megítélésében.

Szász Endre elmondása szerint májusban hazautazik, hogy folyó művészeti ügyeit elintézze. Ezt követően vissza kíván térni Kanadába, hogy felszámolja itteni műtermét, teljesítse még fennálló kötelezettségeit (adó, stb.) és az év végén végleg hazaköltözzön. Felesége ugyanakkor arra akarja rávenni, hogy még hosszabb ideig dolgozzon Kanadában.

Értékelésem szerint Szász Endre megítélésénél elsősorban meglévő számos pozitívumait kell figyelembe venni, nem pedig esetleges emberi hibáit felróni. Nem egészen helyes megnyilvánulásainak több mint 700 ezer példányban megjelenő bírálata mellett hasznos volna, ha helyet kapna a Magyar Népköztársaság érdekében végzett tevékenysége is, talán más formában. Helyesnek tartanám, ha illetékes kulturális vezetőink közül valaki hangot adna elismerésünknek is. Úgy vélem, Szász Endrével továbbra is hasznos volna úgy foglalkozni, hogy még szorosabbra fűzzük a Magyarországhoz való kötődést, mintsem egy-egy elhamarkodott „megregulázással" esetleg távolítani őt. A politikailag ellenséges jobboldali emigráció bizonyos hatása alatt álló művésznek - véleményem szerint - a magyar szervek segítségére, támogatására van szüksége, nem pedig arra, hogy csak negatívumait hangsúlyozzuk. Felesége a mielőbbi hazatérés és otthoni munkavégzés kérdésében meglehetősen rossz hatást igyekszik kifejteni rá, így még inkább indokolt a káros befolyások gyengítése.

Szász Endre egyik kimagasló magyar művészünk, akire jelenlegi értékelésem szerint Magyarország továbbra is számíthat.

Javaslom a fenti jelentést dr. Orbán László elvtársnak megküldeni, és a Kulturális Minisztérium, valamint a Központ kapcsolatos állásfoglalásáról, instrukcióiról tájékoztatni szíveskedjenek.

Bartha János

nagykövet

***

002387/75. mell.

 

HUNGARIAN MAGYAR RÁDIÓ

SZÁSZ ENDRE Riport                                              -                                 1975. február 22.

 

Készítette: Marfy Lorand,

emigráns riporter

Riporter:          Kedves hallgatóim, nagy örömmel és megnyugvással beszélgetek most Szász Endre magyar festőművésszel, aki évek óta járja a világot, és a Szász Endre festőművészről a múlt hetekben megjelent magyar sajtónyilatkozatok arra késztettek, hogy ezeknek az elolvasása után felhívjam és meggyőződjek arról, hogy mi az igazság. Tulajdonképpen akkor nagy örömmel tapasztaltam, hogy Budapest helyett Kanadában, Torontóban van, mint azelőtt, és a japáni körútja után ejtette Párizzsal együtt Budapestet is útba, és ott valóban meginterjúvolták, és ezzel az interjúval kapcsolatban itt olyan sajtóközlemény jelent meg, amely nem volt minden iróniától mentes. Tehát ennek következtében fölhívtam Szász Endrét. Itt van Torontóban. Most itt vagyok a lakásán és megkérdezem, hogy mióta járja a világot.

Szász:              Negyedik éve.

Riporter:          Merre felé járt itt külföldön?

Szász:              Hát Afrikától San Franciscóig, Tokiótól Párizsig, és az egész amerikai földrészt bejártam most már lassan, és Európában több helyen volt kiállításom. Torontó nekem egy központ, ahonnan könnyen utazom, és ezt a magyar állami szervek jóváhagyásával csinálom. Szeretem Kanadát, egy nagyon szép ország és csendes ország, nyugodtan lehet itt dolgozni. Mindig itt gyűjtöm az erőimet, és azután viszem a kiállításaimat szanaszét a világba, és aztán ide jövök vissza megpihenni.

Riporter:          És művész úr, Ön soha nem mondta magáról, hogy menekült, hogy emigráns? Tehát ezért érintett engem nagyon furcsán a sajtóban olvasott cikk. Ön itt él Torontóban, mert természetesen innen közelebb és jobban meg tudja közelíteni a nagy világvárosokat. Ön volt odahaza, Budapesten, és ott adott egy interjút, amiben például állítólag azt mondta volna, inkább kenyéren és vízen odahaza, mint Nyugaton. Ebben osztom a nézetét, mert én is szívesebben élnék otthon kenyéren és vízen, ha egy más, nekem kedvező rendszer lenne otthon.

Szász:              Nem, itt valami tévedés van. Én nem ilyen nyilatkozatot tettem, de ha már erről van szó, ha kenyéren és vízen kellene élni, akkor is én magyarnak születtem, és magyar maradok. De nekem speciel sosem kellett kenyéren és vízen élni Magyarországon, és itt sem. Elég ügyes ember vagyok ahhoz, és eléggé megáldott az isten egy pár fajta tehetséggel, hogy általában talpamon tudtam maradni. Hogyha ez valakinek fáj, ezen én nem tudok segíteni, és ezt a fájdalmat én még csak értékelni sem tudom, mert eléggé alantas indulatok irányítják. Magyar szóval mi úgy hívjuk, hogy irigység, de nem értem, hogy miért irigyelnek, mert itt, aki dolgozik, és az egész világon, aki dolgozik, az megél a munkájából, és én nagyon szorgalmasan dolgozom, még nekem senki soha egy fillért ingyen nem adott. Mindig a munkámért kaptam azt, ami nekem járt. Engem nagyon jó érzéssel tölt el az, hogy itt, Kanadában és Amerikában is, és az egész világon nagyon sokan megéltek belőlem, és nagyon jól kerestek rajtam. Hát azok az összegek, amik ott röpködnek szanaszét, hogy ennyiért, annyiért adták el a képeim, valóban az átlag képeimet 8-9 ezer, 16-18 ezer dollárért, sőt nagyobb méretű képeket 30-50 ezer dollár között adták el. Ezeket a pénzeket nem én kapom meg, ezt az itteniek éppen olyan jól tudják, mint én magam, vagy bárki más. Itt a kereskedelem óriási haszonkulccsal dolgozik. A kereskedő ugyanúgy adót fizet, mint én, és valamennyien ismerjük ezeket a körülményeket, de tény és való, hogy egy-egy képem eladásából 4-5 ember mindig nagyon jó ideig és jól megél. És ez nekem egy jó érzés.

Riporter:           Igen, hát engem csupán abból a szempontból bosszantott, illetve bántott ez az egész dolog, hogy Önt, mint egy tetten ért valakit tüntette fel ugye ez az újságcikk, és szóval emiatt voltam leginkább kénytelen eljönni és tisztázni ezeket a dolgokat.

Szász:              Én azt hiszem, hogy engem nem volt min tetten érni, és hogy ha valaki azt hiszi, hogy valamin tetten ért, hát nézzen a tükörbe és gondolkozzon el, hogy tulajdonképpen milyen indulatok is fűtik, mert ha valakinek valamilyen kétsége van még hátra, akkor én nagyon szívesen tisztázom az én helyzetemet, ne hogy még egyszer vita lehessen erről. Én egyszer és mindenkorra magyar vagyok, magyarnak születtem. Magyarországon van az otthonom, oda fogok visszamenni, de mint minden embernek, joga van szétnézni a világban, nekem is, és egy művésznek szüksége is van erre. Engem Amerika rettenetesen érdekel, hallatlanul érdekes világ, én itt érzek valami másfajta, nekünk idegen, de ugyanakkor nagyon érdekes szellemet, amit itt nemcsak munkával töltöttem az időt, hanem tanulmányoztam is ezt a szellemet, ezt az életet. És meg kell mondjam, hogy én szerettem Kanadát és nagyon szerettem Amerikát, eltekintve a szépségétől, eltekintve attól, hogy nekem ez a „country" [ország] anyagilag is nagyon sokat nyújtott, és nagyon jó munkalehetőségeket biztosítottak itt számomra. Eltekintve ettől, én mégis otthonra tartozom, és haza fogok menni, és ez nem anyagi kérdés, hogy hova tartozik egy ember, legalábbis én a magam részéről ezt ilyenféleképpen problémának sohasem tudtam felvetni, s hogyha valóban nekem otthon nehezebb lenne, akkor is hazamennék, de meg kell mondjam, hogy nem nehezebb. Én Magyarországon az élvonalbeli művészek egyike vagyok, és azt mindenki tudja, hogy a képzőművészeknek nagyon jó az anyagi helyzetük és az erkölcsi helyzetük egyaránt. Nekem semmiféle panaszkodni valóm nincs, ami engem sérelem akár itt, akár Magyarországon ért, az a világon mindenhol érhet, ezek emberi tulajdonságokból eredő emberi megnyilvánulások, részben az én hibámból, részben a mások hibájából, de csak annyiban értek kellemetlenségek, amennyiben emberek vagyunk, és emberi módon viselkedünk egymással.

Riporter:           Igen, művész úr, remélem, meg fog engem érteni, hogy engem tulajdonképpen az is izgat, illetve az is bántott, hogy ez a két újságcikk pontosan Torontóban jelent meg, ahol a magyar emigráns társadalomnak a 80%-a hazajár évente, és ezek az emigránsok már nagyon régen elfeledték azt a légkört, amiben éltek, amiben az ő előadásuk szerint szenvedtek. Nagyon örülök, és köszönöm szépen az interjút. Ezzel, remélem, hogy egyszer és mindenkorra tisztáztuk Szász Endre festőművész külföldi tartózkodását, célját és legfőképpen pedig tisztáztuk hovatartozását is. Szász Endre magyar, ugyanúgy, mint Önök, kedves hallgatóim, vagy mint én, vagy mint a szüleink, vagy rokonaink odahaza.

Művész úr, nagyon szépen köszönöm az interjút.

Szász:              Én is köszönöm.

 

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-75-765-002387/1975. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium, TÜK iratok)

 

c.

AMBASSADOR OF THE

HUNGARIAN PEOPLE'S REPUBLIC

Ottawa, 1973. október 18.

 

Kedves Simó Elvtárs!

Mellékelten megküldöm Szász Endre - közös ismerősünk - hozzám írt, személyesnek szánt levelének

melyben, annak ellenére, hogy a közelmúltban több alkalommal is hosszasan beszélgettünk, igen elkeseredett hangnemben foglalkozik - úgy érzem - mindazon pletykák alapján született kérdésekkel, melyekről otthon a nyáron beszéltünk. A személyes érintkezések során is volt néhány keserű megjegyzése, főleg az Artex otthoni és külföldi Szász festmények eladásában követett politikát illetően, de ilyen csokorba szedett, elkeseredett hangnemű beszélgetésre az elmúlt több mint egy év során nem került sor. Szász állítólag olyan tájékoztatást kapott valakitől otthonról, hogy Dr. Svéd András, az Artex vezérigazgató helyettese, aki szerinte a levélben is szereplő „báró", és általa nem ismert okból kifolyólag nagy ellensége, az V. kerületi Pártbizottságon tartott egyik előadásában hosszasan foglalkozott Szász Endrével igen negatív értékelésben, és addig elment, hogy Szász Endre már disszidált.

Én erre a levélre írásos formában nem tervezek válaszolni, ugyanis november első hetében Szász Endre festményeiből Montrealban egy komoly Petőfi kiállítást fogunk rendezni, amikor is lesz alkalmunk ismét hosszasabban elbeszélgetni vele és egy kicsit ismét helyre tenni őt.

Valószínű, hogy szükséges is számára egy-egy ilyen beszélgetés, mivel - érzésem szerint - egyre inkább talajtalan kezd itt lenni Szász Endre, ami magyarországi hátterét és otthoni helyzetismeretét illeti. Valószínű, sok magyarországi rosszindulatú ember keresi fel személyesen és leveleivel, szeretnének valamit kapni, mivel anyagilag valóban jól áll. Ellenértékként persze mindenféle rosszindulatú mesékkel traktálják Szászékat. Megfelelő ellensúlyozásos beszélgetés hiányában, vagy egy-egy konkrét eset kapcsán születnek meg ezen levelében is szereplő, személyével és tehetségével kapcsolatos értékelései.

Kanadai tartózkodása útlevél rendészeti szempontból 1974 januárjában lejár. A beszélgetések során azt mondta, hogy 1974 tavaszán szeretne végleg hazamenni. (Megjegyzem, hogy ez a határidő rendszeresen csúszik, mivel korábban már szó volt 1973 tavaszán történő végleges hazatéréséről is.)

A Szász Endrével való foglakozás vonatkozásában hasznos lenne, ha illetékes szerveink otthon megvizsgálnák Szász Endre helyzetét, esetleges fenti panaszait, és amennyiben a novemberi jelzett Budapestre utazására nem kerül sor, egy esetleges neki írt hosszabb, talán nem hivatalos levélben visszatérhetnél Szásszal kapcsolatos hivatalos magyar álláspontra.

Véleményem szerint - bár haboztam ezen javaslatom megtételével - úgy érzem, hogy továbbra sem volna ésszerű megtagadni Szász Endre külföldi tartózkodási engedélyének meghosszabbítását, ugyanis kár volna őt ezzel a disszidens státusz felé tolni. Továbbra is úgy érzem, hogy nem ellenségünk, egyéni sérelmek sorozata az egyik ok, ami ilyen levél megírására késztethette. A másik ok az, hogy valóban jól megy neki itt a sorsa és nem utolsósorban - úgy érzem - a felesége nem a legjobb irányban befolyásolja.

A fentiek figyelembe vételével javaslom megfelelő álláspont kialakítását, illetve döntés meghozatalát illetően Szász Endre ügyében.

Szívélyes üdvözlettel:

(Bartha János)

nagykövet

 

DR. SIMÓ JENŐ elvtárs,

művelődésügyi miniszterhelyettes

BUDAPEST

 

***

SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA!

Ottawa, 1973. október 18.

 

2/62-1/1973.                                                                               Tárgy: Szász Endre festőművész levelének felterjesztése

 

Nyári szabadságom alatt Simó elvtárssal történt megbeszélésre hivatkozva - a közelmúltban több alkalommal beszéltem Szász Endre festőművésszel, aki a tervek szerint októberben utazott volna Párizsba és Magyarországra is, rendezetlen ügyei megbeszélése céljából.

Az utazást már több alkalommal, több időpontban jelezte Szász Endre, de „valami mindig közbejött" és nem került sor az utazásra. A napokban a mellékelt borítékban lévő levél érkezett hozzám, mely levél, bár személyes levélnek van szánva, de úgy érzem, hogy ez annál több, és miután a levélben Szász Endre felhatalmaz arra, hogy levelének tartalmával azt csinálok, amit jónak látok, a másolati példányt azzal terjesztem fel, hogy azt mellékelt levelemmel együtt kérem megküldeni Simó elvtársnak. Véleményem szerint érdemes elgondolkozni azon, hogy mivel az év végével lejár Szász Endre kint tartózkodási engedélye - melyet már több alkalommal meghosszabbítottunk - illetékes szerveinknek ki kellene alakítani álláspontjukat arra az eshetőségre is, ha Szásznak a levélben jelzett novemberi utazására mégsem kerülne sor.

A követendő lépésekről, illetve Szásszal kapcsolatos hozott döntésekről kérjük a nagykövetséget tájékoztatni.

Bartha János

nagykövet

 

Péter János elvtárs,

külügyminiszter

 

BUDAPEST

 

Jelzet: MOL XIX-I-4-kkk-1313/5-1973. (Magyar Országos Levéltár, Művelődésügyi Minisztérium, Simó Jenő miniszterhelyettes)

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők