„Szarka elvtárs és Házi elvtárs külön is szívükön viselték az együttes sorsát...”

Magyar táncosok és zenészek iraki kiküldetése 1959-ben

„Meg kell még említeni, hogy Abdulah Serif és társai vagy rossz szervezők vagy szabotázsakciót folytattak a műsorok megszervezésével kapcsolatban. Pl. lehetetlen volt megbeszélni két napon keresztül, hogy mi lesz a műsor, kik és mikor lépnek fel, úgyhogy a végén a szovjet együttes vezetője nem is volt hajlandó tárgyalni velük csak egyszer léptek fel a lehetséges viszonyok miatt és ugyanezen okból kifolyólag a kínai együttes is csak két protokoll előadáson volt hajlandó fellépni."

Bevezetés

1957 után egyre több alkalmat próbált megragadni a pártvezetés, hogy kitörjön az elszigetelődésből. A magyar kultúra terjesztése és népszerűsítése állami feladattá vált. A gyarmati, félgyarmati sorból függetlenné váló államokkal, a harmadik világ

is ekkor vették fel a diplomáciai . Főként azokkal a „népi" államokkal, ahol a szovjet külpolitikai irányelveket hitbuzgón követő külpolitika úgy értékelte, hogy forradalmi változások zajlottak le, kulturális és oktatási csere-programok születtek, amelyeket a Kulturális Kapcsolatok Intézete (KKI) koordinált. Így volt ez Irak esetében is, ahol 1958-ben, az iraki hadsereg (Szabad Tisztek Forradalmi Tanácsa) az úgynevezett július 14-ei forradalomban megdöntötte a második hasemita királyságot, s vezetőjük Abdul Karim Kasszemkerült hatalomra. Kasszem jó viszonyt létesített a Szovjetunióval - adaptálva annak mozgósító ideológiáját -, államformájában és eszméiben „népi demokráciát" színlelve valójában nyílt totalitárius katonai diktatúrát épített ki.

A Külügyminisztérium felkérésére egy iraki menedzseren, Abdullah Serifen keresztül a Kulturális Kapcsolatok Intézete szerződést kötött az Állami Népi Együttes, a KISZ együttes, Kersics Anka énekesnő és a Kelényi-zenekar bagdadi

. A koncert-sorozat apropója az Iraki Forradalom egy éves évfordulója volt. Az eseménysorozatról készített bebizonyosodott, hogy egy-egy ilyen vendégszereplés alkalmával közel sem folyt minden a protokoll szerint, és a helyi földrajzi és kulturális viszonyokra az együttes tagjait nem készítették fel. Az iraki impresszárió (akit a jelentésben szabotázzsal vádoltak, de inkább csak egy szélhámos volt) által beígért feltételek korántsem teljesültek. A párt kulturális osztálya részére, a KKI a nyugati kapcsolatok osztályát akkor vezető, által megfogalmazottak szerint a közel hetven-fős küldöttségnek nem biztosítottak első-osztályú szállást és megfelelő ellátást (ételt és italt), ill. a fellépések technikai feltételeit sem teremtették meg. De más problémák is akadtak, például óriási csúszások voltak a programban, és többen megbetegedtek: „Az egyik fellépésre éjjel 11 óra helyett fél 2-kor került sor, és általában 4 óra után tudtunk csak hazajutni, stb.). Mindezeket a legnagyobb erőfeszítéssel és nagykövetségünk segítő közreműködésével az együttes vezetőségének kellett kiharcolni, szinte kierőszakolni. A munka elemi feltételeinek biztosítása és az adott éghajlati viszonyok között egészségünk biztosítása azért volt komplikált feladat, mert ugyanakkor nem akartunk barátságtalan színben sem feltűnni, és politikai szempontból rontani a viszonyt a kormánybizottsággal, amely intézte az iraki forradalom évfordulójának megrendezését, és amelynek benyomásunk szerint eleinte fogalma sem volt arról, hogy megbízottja milyen módon kezeli a kérdést. Az együttes tagjai közül számosan betegek voltak, akiknek gyógykezelését és gyógyszerrel történő ellátását Házi Vencel nagykövet elvtárs a követség orvosán keresztül biztosította."

A forrásból kiderül, hogy ezen felül az Állami Népi együttes tévé és rádió felvétele is meghiúsult (bár a jelentés szerint az iraki televízió műsorukat két alkalommal engedély nélkül közvetítette), azonban az Interkoncerten keresztül ez sikerült Kersics Ankának. Ám ugyanezt renitens magatartásuk, és disszidálás veszélye miatt a Kelényi-zenekarnak és zongoristájuknak, Lelkes Péternek nem engedték meg:

„Megérkezésünk után hamarosan felvettük a kapcsolatot az iraki Rádió és Televízió új elnökével, Szamavi úrral, aki 3 évig tanult Magyarországon. Egyáltalán nem tanúsított barátságos magatartást irányunkban, kivéve a kötelező udvariassági formákat, és nem sikerült nála rádió, ill. televízió fellépést elérni, mert messze a nemzetközileg megállapított feltételek alatt tett ajánlatot az együttes fellépésére. Inkább személyes kapcsolatokra törekedett egyesekkel, így került sor a Koncert Iroda és a nagykövetség egyetértése alapján Kersics Anka televíziós fellépésére, aki visszautazásunk után néhány napra ebből a célból még Bagdadban maradt. Ugyanakkor a Kelényi együttes zongoristájának, Lelkes Péternek nem engedélyeztük az ottmaradást. A Kelényi zenekar tagjai, akik mint említettem keveset szerepeltek, ráérő idejükben szerződések felhajtásával és kereskedelmi ügyletekkel foglalkoztak, s véleményünk szerint meglehetősen rossz kapcsolatokra tettek szert, pl. egy olyan éjszakai mulató tulajdonosával, akit az KKI budapesti útja alkalmával nem fogadott, hanem a Nemzetközi Koncert Iroda részéről Szász Miklós teremtett közte és a Kelényi zenekar közt kapcsolatot. Ezeket a problémákat a koncert[iroda] vezetőjével és egyes tagjaival megbeszéltük és igyekeztünk korlátok közé szorítani ilyen irányú tevékenységüket. Végül is nem maradtak Bagdadban. [...] Az anyagiakkal kapcsolatban meg kell említeni, hogy a szerződést megszegve két alkalommal sugározta a televízió műsorunkat ellenszolgáltatás nélkül. [...] Véleményünk szerint eléggé el nem ítélhető politikai hiba volt az Országos Filharmónia részéről, hogy Kersics Ankával elutazása előtt két nappal közölték, hogy a szerződést felbontották vele, mert „Ő úgy is megállja a helyét a nemzetközi porondon és abból meg tud élni." Véleményünk szerint ez valósággal felszólítás a disszidálásra. Emellett nem értjük, hogy hogyan kaphatott útlevelet Lelkes Péter jazz-zongorista, akinek a szülei az ellenforradalom után Ausztráliába disszidáltak, s aki egyébként az egyik legnagyobb bajkeverője volt az együttesnek. Kormánydelegációnk és saját véleményünk szerint a Kelényi zenekar színvonala nem volt megfelelő." Utóbbi zenekart az idézett forrás készítője egy másik szöveghelyén is elmarasztalóan jellemzett: „A Kelényi zenekar kisebb sikert aratott, [a] rendezőség csak két alkalommal engedte fellépni a műsorban tapasztalható szervezetlenségük következtében."

A jelentés a hivatalos kultúra jazz zenéhez való viszonyulása szempontból is figyelmet érdemel. 1959-ben a jazz már nem számított kizárólag tabunak és szitokszónak (helyét fokozatosan a rock&roll majd beat vette át), és elsősorban a szovjet

köszönhetően egyre kevésbé jelentette az amerikai tömegkultúra ódiumát - bár a műfaj hivatalos elismerésére csak 1962-ben, a KISZ irányítása alatt lévő budapesti ifjúsági jazzklub (Dália) megnyitásával került . Mivel a Kelényi-zenekar szabad improvizáción alapuló jazzt (is) játszott, ezért még kritika érte zenei repertoárjukat, amit a jelentést író szervezetlenségnek tüntetett fel. 1959-ben bár a KISZ-ben már megszülettek a jazzt elismerő, átideologizáló koncepciók, a műfaj elismerése a hivatalos kultúrpolitikában csak 1962 után, az első Ifjúsági Jazzklub megnyitása után éreztette a hatását.

A jelentésben a KKI osztályvezetője kitért arra is, hogy a koncertek elsősorban egy szűk közönség, tulajdonképpen a katonai-politikai elit és a „felső tízezer" szórakozását szolgálták. Ez alól egy fellépés volt kivétel, amelyre a bagdadi Vasutas Klubban került sor, ahol az iraki dolgozók nagy lelkesedéssel fogadták a műsorszámokat:

„A szerződésben lefektetett előadások közül egyet az iraki fél utasítása alapján nem tartottunk meg, amit azonban azzal pótoltunk, hogy az együttes két alkalommal teljes estét betöltő önálló műsort adott, majd a nagykövetség közbenjárására fellépett a szerződés lejárta után az Iraki Vasutas Dolgozók Klubjában, nagyrészt fizikai dolgozók kb. 3000-es tömege előtt. Az Al-manszur Klubban leadott műsorok két alkalommal protokoll közönség előtt zajlottak le, amelyeken Kaszem [helyesen Kasszem - H. G.] elnök is jelen volt, a többi előadásokon is az úgynevezett felső tízezer tagjai vettek részt, kivéve az egyik előadást, amikor vattának felhasználták az aznap megnyílt egyetem tanári karát és hallgatóságát. Ebben a klubban két font volt a belépő díj és mintegy kb. 13 km-re van Bagdadtól, eléggé körülhatárolt közönség nézte meg a műsorokat. A műsor közben tűzijáték volt és frissítőket szolgáltak fel."

A korszak külpolitikája hűen követte a szovjet álláspontot, így hazánk pártvezetése - az amerikai befolyást ellensúlyozandó - támogatta az önállósuló közel-keleti arab országok elnyomó diktatúráit, amellyel így hatással volt a térség fegyveres konfliktusainak eszkalálódására is. Viszont néhány művésznek, és együttesnek, ill. szerencsésebb és iskolázott arab fiatalok ezreinek lehetőséget adott a továbbtanulásra, és a magyar kultúra érdek- és értékterhelt befogadására, megismerésére.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők