A Földmívelésügyi Minisztérium kirendeltségi szervezete és a temesvári hivatal tevékenysége

(1913-1914)

„Igyekeztem a budapesti szövetkezeti központokkal és a helyi érdekeltségekkel karöltve a szövetkezeti eszmét népszerűsíteni. A vezetésem alatt álló kirendeltség működési területén a szövetkezeteket illetőleg a helyzet az, hogy Temes megyében leginkább a hitelszövetkezeti intézmény van elterjedve, amennyiben az összes községek csaknem 40%-ában van hitelszövetkezet, ami tekintettel arra, hogy egy község hitelszövetkezete több község hiteligényeit is kielégítheti, kedvező eredménynek mondható. Ellenben a fogyasztási és állatbiztosító szövetkezetek létesítése csak lassan halad.”

3. Vásárhelyi Zoltánnak, a temesvári kirendeltség vezetőjének zárójelentése Ghillány Imre földművelésügyi miniszternek

573/914 szám.

 

Nagyméltóságú báró Ghillány Imre valóságos belső titkos tanácsos, m. kir. földmívelésügyi miniszter úrnak

 

Nagyméltóságú Miniszter Úr!

A temesvári miniszteri Kirendeltség Nagyméltóságod magas elhatározása folytán folyó évi április hó 30-ával megszűnik. Tekintve azt, hogy ez a kirendeltség érdemleges működését csak 1913. évi április havában kezdte meg, tulajdonképpen mindössze csak egy esztendeig állott azon vidék közgazdaságának szolgálatában, amelyre az 1913. évi költségvetési felhatalmazásból kifolyólag hatásköre kiterjedt.

Egy esztendő sokkal rövidebb idő, semhogy valamely intézmény teljesen megfelelhessen a hozzáfűzött várakozásnak és működésében képes volna fölmutatni azokat az eredményeket, amik annak idején az alapítók szeme előtt lebegtek.

Ha az alábbiakban mégis számot kívánok adni a vezetésem alatt álló temesvári miniszteri kirendeltség egy esztendei munkásságáról és azokról az irányelvekről, amelyek működésemben vezettek, teszem ezt különösen azért, hogy Nagyméltóságod előtt egyrészt rámutathassak arra, hogy a földmívelési kormány ezen kirendeltsége mily mértékben szolgálta a gazdasági haladásnak mindennapi, látszólag kicsiny, valójában igen fontos feladatait, másrészt, hogy Nagyméltóságod különös figyelmébe ajánljam az ország azon nagy darabját, mely magába foglalja Temes és Krassó-Szörény vármegyéket, és amely nemzetpolitikai és gazdasági tekintetben egyaránt nagy értéket képvisel.

Az 1913. évi költségvetési indokolás szabatosan meghatározta, hogy az a szolgálat, melyet a miniszteri kirendeltségek teljesítenek, ezentúl nem tekinthető többé úgynevezett „segélyezési akció"-nak, hanem rendes adminisztrationális munkásságnak, amennyiben ezen miniszteri kirendeltségek szolgálata nem más, mint a földmívelésügyi kormányprogramnak a helyi viszonyokhoz alkalmazott formában és eszközökkel, vagyis más szóval intenzívebb végrehajtása.

Ezen elvi álláspont szem előtt tartásával a temesvári miniszteri kirendeltség kezdettől fogva azt tartotta fő feladatának, hogy a gondozására bízott vidék mezőgazdasági kultúráját ne ötletszerűen, segélyakciókkal és túlhajtott állami gyámkodással vigye előbbre, hanem azzal, hogy a becsületes és főképp gyors gazdasági igazgatás keretében elsősorban irányítólag és serkentőleg, hogyha kell, kezdeményezőleg lépjen fel a mezőgazdaság érdekeinek szolgálatában.

Ezen elvi állásponthoz való szigorú ragaszkodás számos olyan eredményt érlelt, amely máskülönben elmaradt volna. Itt mindenekelőtt arra a tevékenységre mutathatok rá, amelyet a temesvári miniszteri kirendeltség Temes és Krassó-Szörény vármegyék mezőgazdaságának okszerűbbé és belterjesebbé tétele érdekében a fentebb érintett elvek szem előtt tartásával fejtett ki. Bár Temes megye igen fejlett gazdasági kultúrával dicsekedhetik, ami Krassó-Szörény vármegyéről már kevésbé mondható el, arra az álláspontra helyezkedtem, hogy a mezei gazdálkodás, mint egy fundamentális nemzeti érték kihasználása csakis oly mértékben válhatik igazán hasznot hajtó foglalkozássá, amint a hozzá szükséges tudás, vagyis a szakértelem általánossá válik. Nagy számmal tartattak e célból a kirendeltség területén népies gazdasági előadások, amelyeken mindkét megyében rendkívül nagy számban jelentek meg elsősorban a kisgazdák.

A Temes vármegyei gazdasági egyesület 37 előadást tartott, a Krassó-Szörény vármegyei gazdasági egyesület 26-ot, a Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesülete pedig Temes vármegyében 45-öt és Krassó-Szörény vármegyében 9-et.

Ezen népies gazdasági előadások megtartásával a kirendeltség területén működő gazdasági egyesületek bízattak meg. A kirendeltség tehát csak az előkészítés munkáját végezte, s a gazdasági szakismeretek népszerűsítéséhez a szükséges irányelveket jelölte meg; maga az akció a gazdatársadalmi szervek kezébe volt letéve, amelyekre a kirendeltség időről időre aztán serkentőleg és irányítólag hatott.

A gazdatársadalmi szervezetekkel való harmonikus működés biztosítása végett gyakorlatilag megvalósítottam a kirendeltség mellett a gazdatanács intézményét. Ebben helyt foglaltak Temes és Krassó vm. főbb gazdatársadalmi szervezeteinek képviselői, akik fontosabb gazdasági kérdésekben véleményükkel és tanácsaikkal támogatták a kirendeltség vezetőjét. Az intézmény létjogosultságáról és gyakorlati hasznáról alkalmam volt meggyőződni, és örömmel jelenthetem Nagyméltóságodnak, hogy sok vitális kérdés megoldásánál eredményesen támaszkodhattam a Délvidék vezető gazdaköreinek jóindulatú támogatására.

A magyar gazdatársadalomnak sajnos ma nincs törvény által szervezett érdekképviselete, mint az iparnak, meg a kereskedelemnek. Közérdekű feladatait tudvalevőleg csak az önkéntes szervezkedés erejével, az önsegély alapján való tömörüléssel szolgálhatja. A gazdaközönség szervezése érdekében a vezetésem alatt álló kirendeltség igen nagy súlyt helyezett a gazdakörök alapítására. Temes és Krassó-Szörény vármegyék ebbeli szükségletének szolgálatában több mint 300 gazdakör buzgólkodik. Ezen a téren is a temesvári miniszteri kirendeltség, nem hogy megbénította az arra hivatott társadalmi szervek munkáját, hanem inkább megfelelő anyagi és erkölcsi támogatással még serkentőleg is hatott és az egyes gazdaköröket állandó figyelemkísérés által fokozottabb erőkifejtésre bírta. Különös hálával kell e helyütt megemlékeznem a Temes és Krassó-Szörény vármegyei gazdasági egyesületekről és a Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesületéről, amely egyesületek készségesen támogatták a kirendeltség ebbeli közérdekű akcióját. A falusi gazdaköri életnek intenzívebbé tételében a kirendeltségnek is része van.

Hasonló gondozásban részesítettem a szövetkezeti ügyet is. E pontnál legyen szabad rávilágítanom arra az általam követett elvi szempontra, amely szerint nem tartható helyesnek, ha a kirendeltségek maguk foglalkoznak szövetkezetek alakításával, és saját közegeiket faluról falura járatva mintegy reá oktrojálják az egyes községekre a szövetkezeti alakulást. Ennek az eljárásnak szerény véleményem szerint csak ott lehet helye, ahol nemcsak a földmívelő nép van a kultúra legalacsonyabb fokán, hanem ahol a földmívelő népnek egyáltalán nincsenek társadalmi vezetői, ahol a társadalom struktúrája olyan, hogy az majdnem kizárja, hogy ott a földmívelő nép gazdasági érdekeit előmozdító életképes szövetkezeti szervezetek létesüljenek és fennmaradjanak. Ilyen vidéken szerény nézetem szerint is a miniszteri kirendeltség feladata, hogy közvetlenül fogjon hozzá a gazdáknak szövetkezetekben való tömörítéséhez. De minden más vidéken, ahol a földmívelő nép az intelligencia és a kultúra magasabb fokán áll, s ahol a társadalmi tagozódás olyan, hogy vannak a kisgazda közönség vezetésére hivatott rétegei, ezekre hárul a feladat, sőt, ezeknek a szervezeteknek a kötelessége mindent megtenni, hogy a területükön élő kisgazdák között a szövetkezeti eszme minél inkább tért hódítson.

Ezen az elvi állásponton állva igyekeztem a budapesti szövetkezeti központokkal és a helyi érdekeltségekkel karöltve a szövetkezeti eszmét népszerűsíteni. A vezetésem alatt álló kirendeltség működési területén a szövetkezeteket illetőleg a helyzet az, hogy Temes megyében leginkább a hitelszövetkezeti intézmény van elterjedve, amennyiben az összes községek csaknem 40%-ában van hitelszövetkezet, ami tekintettel arra, hogy egy község hitelszövetkezete több község hiteligényeit is kielégítheti, kedvező eredménynek mondható. Ellenben a fogyasztási és állatbiztosító szövetkezetek létesítése csak lassan halad.

Krassó-Szörény vármegyében viszont állatbiztosító szövetkezet van aránylag több. A hitelszövetkezetek népszerűsítése érdekében a kirendeltség a rendelkezésére álló eszközök igénybevételével minden lehetőt megtett.

Általában arra a tapasztalatra jutottam, hogy ezen a vidéken a szövetkezeti válfajok közül hitel- és állatbiztosító szövetkezetek létesítése iránt van meg a hajlandóság. A fogyasztási szövetkezetek, tekintettel arra, hogy a délvidéki községek kereskedői nagy részben a helybeli törzslakosság közül kerülnek ki, nem nagy népszerűségnek örvendenek, nem akarván a saját fajtájukbeli kereskedőnek konkurenciát csinálni. A szövetkezeti állatbiztosítás terén különösen Krassó-Szörény vármegyében volt eredmény elérhető, hol rövid idő alatt a kirendeltség közbenjötte mellett mintegy 80 új állatbiztosító szövetkezet alakult meg.

A Délvidék mezőgazdaságának előbbrevitelét célozták továbbá a kirendeltség által támogatott tanulmányutak, nemkülönben a kisgazdák tanulási kedvének fölkeltése érdekében kiosztott s népies nyelven írott gazdasági könyvek és füzetek. Különösen nagy példányszámban jutott a gazdák közé a tagosítási eljárást népszerűsítő népies kiadvány, mely nem kis részben járult hozzá, hogy különösen Temes megyében a tagosítás eszméjének napról napra szaporodnak a hívei.

A kezdetlegesen gazdálkodó Krassó-Szörény megyei kisgazdákra nézve éppen olyan fontossággal bír az időnkénti vetőmagcsere, mint más vidék gazdálkodó lakosságára. Ennek következtében a vetőmagkiosztás a temesvári kirendeltség munkaprogramjában meglehetősen fontos szerepet játszott. De más tekintetben parancsoló szükséggé tette ezen akciót a múlt év folyamán az ország déli részét ért nagy árvízkatasztrófa. Az ennek folytán beállott nagy nyomor enyhítésére és a nagymértékben jelentkező vetőmagszükséglet kielégítésére a vezetésem alatt álló kirendeltség nagy gondot fordított. A kirendeltség által részint a vármegyei hivatalos körökkel, részint a gazdatársadalmi szervezetekkel karöltve megindított vetőmagkiosztási munkálatokról alábbiakban bátorkodom Nagyméltóságodnak röviden a következőket jelenteni: A kirendeltség közreműködésével Temes és Krassó-Szörény vármegyékben 57 vagon őszi búza-, 16 vagon zab-, 6 ½ vagon árpa-, 26 vagon tengeri- és 2 ½ vagon burgonyavetőmag került kiosztásra. Nagyméltóságod kegyes engedélyével a zab, az árpa, a tengeri és az őszi búzából 2432 q kedvezményes áron és hitelbe osztatott ki az árvízkárosult lakosság között, míg kedvezményes áron, de készpénzfizetés mellett 460 q búza került a támogatásra szoruló kisgazdák birtokába.

A vezetésemre bízott hivatal működési körzetébe tartozó vidékek vetőmagszükségletének fedezését az által is sikerült előmozdítanom, sőt a legtöbb esetben teljes mértékben kielégítenem, hogy a gazdatársadalmi szervezeteket ez irányú törekvéseikben tőlem telhetőleg támogattam, amennyiben a beszerzést szakközegeimmel végeztettem s a szállítási költségeket, - a szükséghez mérten - egészben vagy csak részben a Nagyméltóságod részéről rendelkezésemre bocsátott hitel terhére elvállaltam.

A délvidéki árvizek kapcsán legyen szabad Nagyméltóságod nagybecsű figyelmét arra a különösen Krassó-Szörény vármegyében szerzett tapasztalatomra reáirányítani, hogy az árvizek által okozott bajokat mindaddig nem fogjuk tudni orvosolni, míg csak minden más folyamszabályozási munkát megelőzve a vízmosásos területeket meg nem kötjük és a kopár területekkel együtt be nem fásítjuk. A Krassó-Szörény vármegyei árvizek okai tekintetében ma már itt a Délvidéken is általános az a nézet, hogy a katasztrófát elsősorban a túlhajtott könnyelmű erdőirtás idézte elő. A vezetésem alatt álló kirendeltség az illetékes szakhivatalokkal karöltve a szóban forgó kérdést tanulmányozva arra az elhatározásra jutott, hogy semmivel sem használhat jobban ezen vidék mezőgazdaságának, mint ha a következő évek során minden figyelmét a vízmosások megkötésének és az elkopárosodott helyek befásításának szenteli. A változott körülmények következtében ez most már nem lehetséges, de látva különösen Krassó-Szörény megye szegény sorsú földmívelő népének csaknem emberfeletti küzdelmét, amellyel sovány földecskéjének termését bámulatra méltó erővel és szívósággal évről évre megvédeni igyekszik, mély tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, hogy ezen kérdést az arra hivatott orgánumok által legalább állandóan napirenden tartani méltóztassék, s addig, míg az erdősítések hatása mutatkoznék, partvédő munkálatokkal az árvizek által okozandó károkat a lehetőségig csökkenteni kellene.

A temesvári miniszteri kirendeltség működésének sokoldalúsága és azon nehézségek dacára, amelyekkel a reábízott érdekek megvédésénél küzdenie kellett, nem feledkezhetett meg azon partikuláris érdekekről sem, melyek működési körének egyetemes gazdasági érdekei mellett egyes részek életében különös fontossággal bírnak, és amelyeknek elhanyagolásából nemcsak ezen vidéknek, hanem az egész országnak kára lenne.

Ilyen feladatát képezte a vezetésem alatt álló kirendeltségnek az, hogy működési területén bizonyos birtokpolitikai akcióba fogjon. Az ilyenféle akció nagy munkát, sok körültekintést, tapintatos eljárást, nagy anyagi erőnek harcba vitelét követeli. A kirendeltség sokkal rövidebb ideig állott fenn, semhogy a birtokügyek tekintetében mélyreható munkát végezhetett volna. De az idő rövidsége és a rendelkezésre álló eszközök hiányossága dacára is, valamelyes működést ezen a téren még is csak kifejthetett.

Ezen tevékenysége főleg azoknak a szerencsétlen egzisztenciáknak a megvédésére és megmentésére irányult, akik földéhség folytán lelkiismeretlen közvetítők karmai közé kerültek.

E tekintetben, mondhatom, rövidre szabott temesvári működésem alatt a legszomorúbb jelenségekkel találkoztam. A felburjánzott magántelepítés, amelynek üzelmeit sajnos semmi törvényes rendelkezés nem gátolja, megszámlálhatatlan áldozatot szedett itt a Délvidéken. Amilyen örvendetesen fejlődnek és erősödnek Temes és Krassó-Szörény megyében az állami telephelyek, melyek a gazdasági előrehaladásnak és a magyarságnak mind megannyi erősségei, annyival szomorúbb képet nyújtanak azok a magyar, német és rutén telepek, melyek magánvállalkozásnak köszönhetik létüket. A közelmúltban itt a Délvidéken a parcellázás igen jövedelmező mesterség volt. Teljesen pénznélküli közvetítők egész tömegét a birtokoknak vették meg kéz alatt és vágtak zsebre busás hasznokat egy fillér rizikó nélkül. A vesztes itt csak az a járatlan parasztember volt, ki értéktelen földcsíkokért hihetetlenül magas árakat fizetett és rabszolgája lett a közvetítőknek és a bankoknak.

Ezeknek a parcellázási visszaéléseknek a megtorlására a vezetésem alatt álló kirendeltség minden lehetőt elkövetett. Ez a működése főleg arra terjedt ki, hogy a tudomására jutott eseteket rögtön megvizsgálta, a nyomorba jutott telepesek részére ingyenes jogvédelmet biztosított, megindította a tárgyalást a nyomasztó birtokterhek megfelelő konvertálására, alkalmas népjóléti intézmények létesítése iránt lépéseket tett, az egyes eseteket haladéktalanul a közigazgatási hatóságok tudomására hozta és általában igyekezett a letört egzisztenciákat úgy-ahogy talpra állítani. Miután Nagyméltóságodnak az egyes esetekről annak idején terjedelmesen beszámoltam, most csak arra szorítkozom, hogy ismételten nagybecsű figyelmébe ajánljam a Délvidéknek ezt az égető problémáját, mely hovatovább halaszthatatlan kötelességgé teszi egy olyan törvénynek a meghozatalát, mely kellő eréllyel megrendszabályozná a parcellázási üzelmeket, és szigorú állami ellenőrzés alá helyezné a parcellázási spekulációt.

Anélkül hogy a részletekbe bocsátkoznék, legyen szabad ehelyütt csak a Krassó-Szörény megyei kricsói rutének esetére hivatkoznom. Rövid egy esztendő alatt harminckét derék és a magyarsággal rokonszenvező rutén család hagyta el az országot, mert nem tudták tovább elviselni a nyakukba szakadt terhet.

A magyar nemzetnek életérdeke, hogy itt a végeken, az ország szívétől távolabb fekvő pontokon a fajmagyar vagy a magyarsággal rokonszenvező földmíves embert nemcsak megóvjuk a pusztulástól, hanem vezető szerepet biztosítsunk részére, megerősítsük minden ellenséges előretöréssel szemben!

A szorosabb értelemben vett mezőgazdaságon kívül a gyümölcstermelésre, kertészetre és szőlészetre is kiterjedt a kirendeltség gondoskodása. Előtanulmányokat folytattattam annak megállapítására, hogy mily gyümölcsfajták azok, amelyek legjobban felelnek meg a par excellence gyümölcstermő Krassó-Szörény megye éghajlati és talajviszonyainak. Ezen vármegye túlnyomóan hegyes és románlakta vidékein ősidők óta nagy előszeretettel foglalkozik a földmívelő nép a gyümölcstermeléssel, mert amúgy is csekély szántóföldjük terméketlen volta miatt mással, mint a legintenzívebb módon űzött marhatenyésztéssel és a gyümölcstermeléssel hasznot hajtólag alig foglalkozhatnak. E két foglalkozási ág viszont egymás mellett igen jól megfér, mert a legeltetésre használt területek ritkásan gyümölcsfákkal beültetve a legeltetés céljaira is sokkal inkább megfelelnek, mert míg egyrészt a gyümölcsfák árnyéka megóvja őket a délvidéki nap perzselő hevétől, addig gyökérzetükkel a partos helyeken a vízmosások képződését is megakadályozzák. Rávezette azonban a népet a gyümölcsfák ültetésére az a román nép körében elterjedt szokás is, hogy állatjaikat nagyobbrészt nem közös pásztor gondjaira bízva nyájakban legeltetik, hanem többnyire külön-külön mindegyik gazda a maga földjén s így a legeltetés mellett egyúttal gyümölcsösét is őrzi és gondozza. Természetesen valahogyan irányítani kellene az egészet és különösen az értékesítés megfelelő szervezésével a gyümölcsfajták alkalmas piacra juttatását elősegíteni. Ezen célt óhajtottam szolgálni, amidőn hivatott szakemberrel az okszerű gyümölcstermelésről és értékesítésről 15 előadást tarttattam. Érdekesen illusztrálja Krassó megyének gyümölcstermelési viszonyait, hogy a legutóbbi évben egyetlen járásban, a bozovicsiban fél millió koronát meghaladó szilvatermés jutott egy angol konzorcium kezébe.

Ezért gondoskodott a kirendeltség arról is, hogy a faiskolák ügye minél jobban fellendüljön. Sajnos a kirendeltség területén levő legnagyobb faiskolát, a lugosit minden évben elönti a víz, amiért ismételten bátorkodtam Nagyméltóságodat arra kérni, hogy ezen faiskolát jelenlegi helyéről máshová telepíteni méltóztassék, és hogy a vármegye területén egy kizárólag a vidék szükségletét kielégítő új faiskola létesíttessék.

A zöldségtermelés az itt nagy számban élő bolgárkertészek hazavonulása folytán erősen aláhanyatlott, ami különösen a városi fogyasztóközönséget sújtotta érzékenyen. A zöldségtermelés népszerűsítése érdekében nagyobb akció megindítását terveztem. A rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt azonban csak annyit tudtam elérni, hogy különösen Temes megyében ma már a sváb gazdák között erős érdeklődés mutatkozik a zöldségtermelés iránt, sőt már kisebb zöldségtermelő telepek is vannak, pl. Újaradon. Egy Temesvárott létesítendő állami zöldségtelep érdekében annak idején fölterjesztéssel fordultam Nagyméltóságodhoz.

A legelőjavítás és megfelelő legelőterületek biztosítása a kirendeltségnek szintén egyik feladatát képezte. Közbenjárásomra úgy Temes mint Krassó-Szörény vármegyék alispánjai körrendeletben utasították a községi elöljáróságokat ez irányú akcióra.

Hasonló gondozásban részesült mindkét megye területén az állattenyésztés is. A gazdasági felügyelőségekkel karöltve a vezetésem alatt álló kirendeltség minden alkalmat megragadott, hogy az állattenyésztés, mint a mezőgazdasági jólét főforrását és kivált az apró egzisztenciák megélhetési alapját minél nagyobb fejlődésre képessé tegye. Különösen jó befolyással voltak a tenyésztésre a nagy számban rendezett tenyészmarha-díjazások, mert a tenyésztőket nevelték, és nemes versenyre serkentették.

Ismeretes, hogy a köztenyésztés helyes irányításában nemcsak az apaállatok helyes kiválasztására van szükség, hanem arra is, hogy az apaállatok megfelelő elhelyezést, gondozást és takarmányozást találjanak. Az itteni községek legnagyobb részében erre alig van gond fordítva, főleg azért, mert a községeknek nem áll megfelelő istálló rendelkezésére. Ezért a gazdasági egyesületekkel együttesen arra törekedtem, hogy minta apaállat-istállók létesüljenek, melyek a fent megjelölt célt szolgálni hivatvák [!].

Nem terjeszkedve ki bővebben az állattenyésztés különböző ágaira, amelyeket egyforma melegséggel karolt fel a kirendeltség, csak még a méhtenyésztés érdekében tett intézkedéseimről óhajtok Nagyméltóságodnak röviden beszámolni.

A méhtenyésztésnek, mint egyik leghasznosabb gazdasági foglalkozásnak a Délvidéken is meglévén a természetes előfeltételei, a kirendeltség közremunkálkodott annak érdekében, hogy a méhtenyésztés a nép között minél szélesebb körben terjedjen el, hogy így minél több és több kisgazda legyen képes jövedelmét ezúton is fokozni.

A méhészetnek Délmagyarországon nagy és nemes tradíciói vannak. Néhai Ambrózy Béla báró ezen [a] vidéken kezdte meg később európai hírű méhészeti tevékenységét, nem különben itt alakult meg az első magyarországi méhészeti szakegylet, mely „Délmagyarországi Méhészegyesület" névvel ma is értékes tevékenységet fejt ki.

A kirendeltség főleg egy Temesvárott fölállítandó méhészeti gazdaság és szakiskola eszméjét propagálta, annyival is inkább, mert Temesvár szabad királyi város a maga részéről is szívesen hozna áldozatot, ha Nagyméltóságod erre vonatkozólag annak idején tett előterjesztésemet elfogadni méltóztatnék. Foglalkoztunk továbbá a méhtermékek különösen a méz értékesítésének kérdésével; méhlegelők javítása céljából mézelőnövény-magvakat és mézelő csemetefákat sikerült kieszközölnünk.

Az ez évben Temesvárott megtartandó méhészeti kiállítással kapcsolatos országos méhészgyűlés előkészítési munkálataiban a kirendeltség szintén részt vett. Ezen kívül főképp méhcsaládok és méhészeti eszközök ingyenes, részben pedig árkedvezmény mellett való kiosztással, nem különben méhészeti szakelőadások tartásával igyekezett a kirendeltség a méhtenyésztést emelni.

A Krassó-Szörény megyei nép körében általánosan tapasztalható nagy szegénységnek Nagyméltóságod előtt bizonyára nem ismeretlen egyik fő oka a kereseti alkalmak elégtelenségében, helyesebben abban rejlik, hogy az itteni konzervatív hajlamú lakosság nincs annak tudatában, hogy mostohább természeti viszonyai közepette jobb megélhetést csak úgy biztosíthat magának, ha a szűk határok között és primitív módon űzött gazdálkodás mellett oly foglalkozási ágat is felkarol és fokozza ezzel keresetét, amely a mezőgazdasági munka idején is végezhető.

Ez indította a temesvári kirendeltséget arra, hogy erős akciót indítson a háziiparnak népszerűsítése érdekében. Sajnos kellő fedezet hiányában nem sikerült olyan eredményeket elérni, amelyek kívánatosak lettek volna. A két megye területén mindössze 15 háziipari tanfolyam rendezése vált lehetségessé. Pedig a krassói oláh népen sokat lendíthetne, ha a háziipar szervezésére itt nagyobb gond fordíttatnék, s főleg a női hímzőipar fejlesztése és termékeinek értékesítése előmozdíttatnék.

Ez alkalommal is Nagyméltóságod nagybecsű figyelmébe ajánlom a háziipari mozgalomnak ezen a vidéken leendő erőteljes istápolását.

Az említett cél szem előtt tartásával a temesvári miniszteri kirendeltség gazdasági munkásközvetítéssel is foglalkozott. Miután ezen a téren egy újszerű akciót is kezdeményeztem, legyen szabad erre itt bővebben kiterjeszkednem.

A munkáskereseti viszonyok javulása ellenére az ország déli részein is éppúgy, mint másutt, ma igen nagy a munkáshiány, mely itt annál érezhetőbb, mert a bánáti svábság fejlett fokon álló intenzív gazdálkodása a géperőnek nagyfokú igénybevétele mellett is a kézimunkaerőt nem nélkülözheti. A munkáshiány fokozódása természetesen itt is okozati összefüggésben van a kivándorlás lavinaszerű folyamatával. Pedig ma talán az egész országban itt fizetik a legnagyobb munkabéreket. Délmagyarországnak ez égető baján segíteni nem lehet olyan feladat, melyet máról holnapra megoldhatnánk. A probléma annál nehezebb, mert itt a munkásközvetítő szervezet hivatalos apparátusát sem lehet kellő óvatosság nélkül igénybe venni. A közvetítés ugyanis nagy munkás- és cselédrajokat bocsát ki az ország különböző részeire, de már a mozgósított tömeg nagyságánál fogva sem lehet figyelemmel a finomabb ellenőrzést igénylő nemzeti szempontokra.

Ilyen körülmények között igen nagy óvatossággal kellett kezelni azt az akciót, mely a Délvidék munkáshiányán akarva segíteni, az ország más részéről hozott idegen anyagot telepít a svábok közé. Mert a szociálisztikus és nemzetiségi akció hatástalan sohasem marad, még a legjózanabb és leghazafiasabb nép körében sem. Nem tagadható ugyanis, hogy hamis próféták itt is lappangva bár, de tervszerűen és minden téren dolgoznak; igaz, hogy eredményekkel egyáltalán nem dicsekedhetnek.

Ebből a látószögből méltóztassék megítélni a temesvári kirendeltségnek amaz akcióját, mely a délvidéki mostoha cseléd- és munkásviszonyokon akként segít: hogy a nyomorúságba döntött Székelyföldről több száz embert helyezett el, mint gazdasági cselédeket sváb középbirtokosoknál és kisgazdáknál.

Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy számos esetben a kirendeltség községek, valamint kisgazdák és munkások ügyeiben, nevezetesen kölcsönszerzési, adó-, telekkönyvi, gyám- és közigazgatási ügyekben is igyekezett az érdekelteknek kezére járni.

Végül még ki kell terjeszkednem azoknak a nemzet- és gazdaságpolitikai tapasztalatoknak vázolására, amelyeket a vezetésem alatt álló kirendeltség szorosabb értelemben vett szaktevékenysége mellett figyelmen kívül nem hagyhatott. Így mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy a délvidéki megyék nagy adózó és termelő ereje a jórészt német szorgalom, kitartás és mérséklet eredménye. Sokfelé a hazafias, hűségben tántoríthatatlan népet úgy tüntetik fel, mint kifelé törekvő, esetleg idegen célok elérésére alkalmas népanyagot. Állandó figyelemmel kísértem e nép érzelmi és gazdasági életének minden megnyilvánulását és mást nem mondhatok annál, hogy a délvidéki németség, míg egyrészt nemzeti szempontból is értékes emberanyag, másrészt a reális munka terén kifejtett tevékenységével is serkentőleg hat szomszédira.

Ravasz konkolyhintők természetesen ezen a vidéken is akadnak, akik többnyire önös érdekből a becsületesen érző svábságot nemzetiségi vagy szociálisztikus ideáknak igyekeznek megnyerni. Azonban ez a törekvésük eleddig semmiféle sikerekre nem vezetett. A kirendeltség mindenesetre éber figyelemmel kísérte ezeket a fészkelődéseket és a nemzetiségi izgatók aknamunkáját gazdaságilag igyekezett ellensúlyozni.

A jövőt illetőleg itt a földmívelésügyi kormány helyi szerveinek állandó kötelességévé volna teendő, hogy szorosan vett szakműködésük közben fentebb megjelölt törekvések gazdasági ellensúlyozását ne tévesszük szem elől, annyival is inkább, mert a gazdasági haladás eredményeit nemzeti tekintetben itt másképp nem biztosíthatjuk.

Ugyanezen szempontok szem előtt tartásával kezelte a kirendeltség e vidék más nemzetiségeit is, amennyiben nézetem szerint a mezőgazdasági kultúra céltudatos terjesztésével lehet őket a magyar nemzeti haladás közösségébe belevonni, megteremtve számukra a gazdasági haladás előfeltételeit és egzisztenciájuk biztonságát.

Amidőn a temesvári miniszteri kirendeltség egy esztendei működésének irányát és eredményeit feltüntető ezen vázlatos jelentésemet van szerencsém Nagyméltóságod elé terjeszteni, kijelenthetem, hogy a működési idő rövidsége és a rendelkezésemre álló anyagi eszközök elégtelensége mellett is igyekeztem mindent megtenni, hogy a gondozásomra bízott intézményt felvirágoztassam és szervesen beleillesszem azon állami szervek sorába, amelyek ma a magyar mezőgazdaságra üdvös működést fejtenek ki.

Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását.

 

Temesvár, 1914. évi április hó

Dr. Vásárhelyi Zoltán

miniszteri osztálytanácsos,

a miniszteri kirendeltség vezetője

Jelzet: Magyar Országos Levéltár K 184 Földmívelésügyi minisztérium, Általános iratok, 1916-128-62713. 27911/1914.

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők