„A látszat a fontos." A Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. feldarabolása és elsorvasztása

A második világháborút követő államosítások és a vállalati formák átalakítása nem minden esetben ment végbe olyan egyszerűen, mint az kormányzati körökben remélték. A vállalatokban lévő akár 1-2%-os külföldi érdekeltség is nehezebben kezelhető helyzetet teremtett az állami apparátus számára. Egy ilyen esethez válogattam össze néhány dokumentumot.

Bevezető

Egy korábbi forrásközlés alkalmával azt mutattam be miként alakították át nemzeti vállalatokká a teljesen állami tulajdonban lévő MÁVAG-ot. Már annál az egyszerűbb esetnél is több bonyodalom merült fel. Jelen esetben egy magántulajdonban lévő (részben külföldi érdekeltségű), 1945-öt követően szakaszosan állami tulajdonba vett vállalattal kapcsolatos forrásokat fogok bemutatni. Az 1948. március 25-vel hatályba lépő 1948. évi XXV. számú államosítási törvény előírta a hazai és külföldi részvénytulajdonosok bejelentési kötelezettségét. Utóbbiak esetében határidőnek június 30-át jelölték meg. A dátumot a későbbiek során többször is meghosszabbították.

A külföldi tulajdon magyarországi fokozatos felszámolását szolgálta az 1948 nyarán a gazdasági társasági formák átalakításáról szóló nemzeti vállalatokról szóló törvény (1948. évi XXXV.) is. A törvényjavaslat előkészítése során az előadó a részvénytársasági cégformát, mint a külföldi tőke eszközét

: „Ez a forma adott módot arra, hogy a nemzetközi tőke spekulációs kívánságai szerint, szinte védtelenül lehessen a külföldi tőkések kezére juttatni a magyar dolgozók munkájával felhalmozott vagyont."

A kormányzat a külföldi tulajdon meglétének esetére alkotta meg a nemzeti vállalat korlátolt felelősséggel kategóriát, amely esetében a nem állami hányad felmérését követően annak fokozatos felszámolására kellett törekedni. A nemzeti vállalatok felállításának dátumát október, illetve november 1-ben jelölték meg. Az említett felmérés azonban a háborút követő zavaros viszonyok miatt igencsak vontatottan haladt. Korlátolt felelősségű nemzeti vállalatot azonban csak a pontos adatok tudatában lehetett felállítani. Az ügyeket intéző Pénzintézeti Központot (PK) egy 1948. december 22-ei feljegyzésben

, hogy a vitatott tulajdonviszonyok esetén magyarnak kell minden részvényt kezelni.

Kormányzati körökben már nyáron felmerült egy alternatíva a helyzet kezelésére.

Nemzeti vállalatokról szóló törvény végrehajtási utasítása (8230/1948. sz. Kormány rendelet) lehetőséget biztosított az illetékes miniszternek, hogy egy állami tulajdonú vállalat vagyonának egy részét más vállalatra ruházhatja át. Dr. Bakoss István és dr. Horváth István (NIK {Nehézipari Központ} tisztviselők) elképzelése szerint (1. és 2. forrás) ezt a lehetőséget kiterjesztenék a nem tisztán állami tulajdonú vállalatok

Ezáltal egy korlátlan felelősségű nemzeti vállalat vinné tovább a másik vállalat tevékenységét, amíg annál pontosan meg nem határozzák az állami és a magántulajdon arányát. Később ezt továbbgondolták, és úgy számoltak, hogy az eredeti vállalat „kerete", mivel nem végez termelési tevékenységet, lassan elsorvad. Azt remélték, hogy mindezt látva a külföldi részvénytulajdonosok eladják részesedésüket, és kivonulnak az ország gazdasági életéből. Ugyanakkor már az ötlet kiagyalói is megemlítették az eljárás hátrányait. Ezek részben jogi részben pedig politikai okok voltak. Az átruházáshoz ugyanis szükség volt a részvényesek beleegyezésére, és nemleges döntésük miatt veszélybe kerülhetett volna az üzlet. Az átruházás politikai szempontból is aggályosnak bizonyulhatott, főként a baráti országok (Szovjetunió, Csehszlovákia) érdekeltségei kapcsán. Ugyanakkor Bakoss hogy úgyis az terjedt el külföldön, hogy mindent államosítottak, ha pedig mégis követelésekkel lépnének fel a külföldi tulajdonosok, pénzügyi kárpótlást kapnának.

A Gazdasági Főtanács döntése a Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon és Hajógyár Rt. vagyonának újonnan alapítandó nemzeti vállalatok közötti felosztásakor ismét felszínre hozta a kérdést.

Bakoss és Herczeg ezúttal főképp az átruházás/bérbeadás okozta nehézségeket emelte ki (3. forrás). Érvelésük szerint az érvényes kereskedelmi törvény nemcsak arra biztosít lehetőséget a külföldi részvényeseknek, hogy megakadályozzák a bérbeadást, hanem arra is, hogy a mégis bérbeadó részvénytársaság külföldi tulajdonosai beletekinthetnek a teljesen állami tulajdonban lévő nemzeti vállalat működésébe, sőt bírósági úton

ellene.

Ezzel szemben a korlátolt felelősségű nemzeti vállalatok több szempontból is biztosítva voltak a magántulajdonosokkal szemben, akik nem vehettek részt a vállalat irányításába, mindössze tájékoztatás kérési lehetőségük volt. Mindemellett bírói úton sem volt támadható a döntés. Ugyanakkor elismerte, hogy a meglévő szabadalmak és követelések tovább bonyolítják az ügyet.

A gyakorlatban végül mindkét lehetőségre lehet példát hozni. Létrejöttek nemzeti vállalatok korlátolt felelősséggel (pl.: Hofherr), és a bérbeadásos megoldásra is sor került. Utóbbiból fogunk egy példát részletezni.

A Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár rt.-t Budapest központtal 1921-ben alapították. Ezen kívül Mosonmagyaróváron (régi Hirtembergi tölténygyár fiókja), Nagytétényben és Székesfehérváron voltak telephelyei. 1946-ban a gyárhoz csatoltál a Lampart Művek törökbálinti üzemét is. A vállalat fő tulajdonosai a Weiss Manfréd Művek, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Brázdy család

A Weiss Manfréd 1946-ban került a Nehézipari Központ irányítása alá, mint állami kezelésű vállalat, ezzel a Vadásztölténygyárnál 1/3 részben megjelent az állami érdekeltség. Mindezt a bankok államosításáról szóló1947. évi XXX. törvény tovább növelte, szintén áttételes módon (2/3). A teljes és egyben immáron végleges állami tulajdonba kerülést az 1948-as államosítási törvény biztosította volna, ám néhány tényező bonyolította a helyzetet. A fő ok a Villanyosgyujtógyár Rt. volt. A vállalatot a Vadásztölténygyár és az osztrák Schaffler & Co., Wien jegyezte. A vegyesvállalati szerződés értelmében közösen birtokolják a szabadalmakat és a gyár helyszínéül Mosonmagyaróvárt A villanygyutacsok gyártását, azonban nem sokkal később politikai okokból Nagytéténybe profilírozták.

A kormányzat 1949 végén végül úgy döntött, hogy meghagyja a részvénytársasági keretet és létrehoz három újonnan alapított nemzeti vállalatot, amelyek aztán bérbe veszik a megmaradt keret tulajdonait. A megoldást a fent említetteken kívül a többi szabadalom, valamint a fennálló külföldi követelések és tartozások indokolhatták.

Így jött lére a székesfehérvári telephelyen a Vadásztölténygyár Nemzeti Vállalat, Mosonmagyaróváron a Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó Nemzeti Vállalat, a nagytétényi, valamint a törökbálinti gyáregységben pedig a Bányagyutacsgyár Nemzeti Vállalat. Utóbbiból később

a Mechanikai Vállalat.

Az új vállalatok profilját először 1949-ben, részben politikai, részben pedig gazdasági szempontok szerint

A későbbiek során leginkább a székesfehérvári üzem profilján módosítottak, miután televízió és rádiókészülékek gyártására állították át. Arra azonban figyeltek, hogy fenntartsák a látszatot. A legjobb példa erre, hogy a Vadásztölténygyár monogramját (VT), a későbbi elnevezésekbe is beépítették (pl. VideoTon).

A Budapesti központ immáron csak egy kiüresített szerv maradt. Arra azonban jó volt, hogy fenntartsa a látszatot a külföld felé, a vállalat továbbra is létezik és működik. Így nem kellett attól tartani, hogy megvonják a korábban megvásárolt szabadalmak használati jogait. Tényleges tevékenységet a keret valóságban nem végzett. Mindössze adatokat és információt szolgáltatott az új vállalatok számára. A keret élén egy kinevezett vállalatvezető állt, de fenntartották a részvénytársasági forma hagyományos intézményeit (igazgatóság, felügyelőbizottság) is. Arra ugyanakkor már nem fordítottak nagy figyelmet, hogy a kinevezett vállalatvezetőt, Vida Imrét bejegyeztessék a cégbíróságon. Minderre csak az után derült fény, hogy 1953-ban leváltották, és kezdeményezték volna a bejegyzés

A keret által foglalkoztatott adminisztrációs munkaerőt 1952 októberére teljesen leépítették. 1953-ban a részvénytársaság a Középgépipari Minisztérium felügyelete alól átkerült a Pénzügyminisztériumhoz, illetve ténylegesen a Pénzintézeti Központhoz. Utóbbi két munkatársát jelölte meg a keret ügyeinek vitelére (4. forrás). Ugyanakkor megbízták Véghelyi Bélát, az rt. korábbi alkalmazottját, hogy tegye rendbe a vállalat irattárát, amelyeket később a Központi Gazdasági Levéltárban helyeztek el. Bár a vállalat „létét" a külföldnek szánták, a hazai intézmények és vállalatok sem voltak tisztában azzal, hogy ez csak egy „váz." Jó példa erre, hogy a több levél is érkezett a vállalathoz az elmaradt vagyondézsma ügyében és például a Kohó- és Gépipari Minisztérium 1953-ban is elkülönített számára 1,2 tonna A titkolózás a későbbiekben is folytatódott. 1958-ban a PK aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Bányagyutacsgyár Nemzeti Vállalat történetének megírásához az alapítás időszakára nézve keresnek adatokat (5. forrás). Egy másik esetben pedig a már korábban említett Véghelyi Béla küldött egy levelet 1961-ben ugyanazon intézménynek, amely szerint jelenlegi munkáltatója (Mechanikai Vállalat) a Vadásztölténygyár korábbi külföldi érdekeltségeiről tett fel kérdéseket (6. forrás). A Pénzintézeti Központ mindkét esetben úgy foglalt állást, hogy a lezáratlan nemzetközi ügyek miatt a már nyilvánosságra hozott adatokon kívül (kompasszok) semmi új információt nem szabad kiadni. A Részvénytársasági keret felszámolása végül1971-ben kezdődött meg, de véglegesen csak a rendszerváltozást követően zárult le.

Mindezen eset is jól szemlélteti, hogy a második világháború utáni államosítások nem zajlottak olyan zökkenőmentesen, mint azt az akkori hatalom remélte. Az általam ismertetett példa csak egy a sok „egyedi eset" közül.

 

A forrásokat az Iparügyi Minisztérium, a Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. és a Nehézipari Központ iratanyagából válogattam össze. A forrásokat a korjelző kifejezéseket leszámítva a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közlöm.

Ezen a napon történt november 21.

1905

Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább

1910

Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).

1916

I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább

1956

Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.

1956

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők