A Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) feldarabolása

1948-1949

Az 1948-1949 folyamán lezajlott vállalati profilírozás során a feldarabolás sorsára jutott az 1944 előtti legnagyobb állami tulajdonban lévő, széles vertikumú nehézipari nagyvállalat, a Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) is. Az alábbi források erre a folyamatra nyújtanak betekintést, jelezve, hogy a korabeli intézkedések nem az ésszerűség kívánalmainak megfelelően születtek, hanem a kommunista hatalom a szovjet mintát vette alapul.

Bevezető

A Magyar Állami Vas- Acél és Gépgyárak a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára és a Diósgyőri magyar Királyi Vasgyár egyesülésével jött létre 1880-ban. A Budapesti részleg jogelődjét még 1868-ban alapította a Gillain A. et E. vállalat, amely brünni gyártelepét Magyarországra költöztette. Az új részvénytársaság neve Magyar-Belga Gép- és Hajóépítő Társaság lett. Az öntvényeket, gőzkazánokat, gépberendezéseket és hajókat gyártó céget veszteséges működése miatt a magyar állam vásárolta meg, majd egyesítette a 

-vel. Az Államvasutak Gépgyára néven működő vállalat kezdetben a Magyar kir. Államvasutak részére végzett szerelési munkákat, 1873-tól pedig megindult a saját vagonok és mozdonyok gyártása is. A 18. századi előzményeket is felmutató Diósgyőri Vasgyárat 1867-ben  építeni. A Pénzügyminisztérium alá tartozó üzem két nagyolvasztóval és több finomítóval rendelkezett. Kezdetben vas- majd acélsíneket gyártott a beinduló vasútépítkezések időszakában. Megfelelő szén hiányában, valamint a külföldi termékek olcsóbb volta miatt a kezdetektől veszteséges volt. Miután azonban a '70-es évek végén túljutott az országos túltermelési válság okozta mélyponton, üzleti eredményei javulni kezdtek. 1877-ben beindult a gyárban a lokomotívok, majd pedig a cséplőgépek gyártása, szélesítve ezzel építési profiljukat. 1879-ben pedig üzembe helyezték a modern acélgyártáshoz nélkülözhetetlen Martin-kemencéket is.

Az egyesített vállalatot a felügyelőbizottság ellenőrzése alatt működő Központi Igazgatóság („A") irányította. Utóbbi alá az alábbi gyárak tartoztak: „B" M. kir. Államvasutak Gépgyára (Budapest), „C" M. kir. Vas- és Acélgyár (Diósgyőr), „D" Vajdahunyadi Vasgyár, „E" zólyombreznói, chwatimechi és pieszoki gyárak, valamint az „F" Kudsiri vasgyár. Mindegyik élén egy-egy 

 állt. Az ország egyik legjelentősebb kohászati és gépgyártási vállalatává váló, széles gyártási profilú üzem a magánkézben lévő nagyvállalatokkal (Ganz, Rima) is felvette a versenyt. Az első világháborút követően bányái és ezzel nyersanyagforrásai is a határon kívülre kerültek. A húszas évek végére azonban ismét a legjelentősebb üzemek között találjuk. 1924-ben indult meg a diósgyőri Újgyárban a kovácsoló és hőkezelő üzem, melyet még 1915-ben kezdtek telepíteni. Az Újgyárat 1930. március 29-vel leválasztották a diósgyőri vasgyárról és „D" gyár néven immáron közvetlenül a Központi Igazgatóság alá  Az 1938-ben meghirdetett hadiipari jellegű „győri program" részeként felmerült egy új kohászati üzem létesítése, amit a MÁVAG keretein belül valósítottak volna meg. A győri ipartelepre tervezett gyár az „F" jelzést kapta. A szövetséges bombázások miatt végül mindebből semmi nem valósult meg.

      

A második világháború lezárását követően a MÁVAG, mint állami vállalat továbbra is a kormányzat felügyelete alá tartozott, de nem került az 1946-ban felállított Nehézipari Központ (NIK) irányítása alá. Utóbbit hivatalosan az állami kezelésbe vett Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. és a Weiss Manfréd konszern vállalatai ellenőrzésére és a jóvátétel lebonyolításának zökkenőmentessége 

 állították fel. Valójában mindezt a Magyar Kommunista Párt (MKP) a teljes államosítás csupán első lépcsőjének tekintette. A MÁVAG-ról ekkor választották le a tulajdonában lévő bányákat, amelyek az állami Magyar Szénbányászati Rt. részévé váltak. A NIK hatáskörének módosításáról szóló 620/1948. Korm. rendelet értelmében került végül a MÁVAG a Központ irányítása alá. Ezt követően a Nehézipari Központ gondoskodott az irányítás mellett a vállalatok anyagellátásáról, valamint gyártmányaik értékesítéséről is.

A bányák és bankok államosítását követően került sor 1948-ban a 100 főt foglalkoztató vállalatok államosításáról szóló 1948. évi XXV. t. c. megalkotására. Ezt követte a magyarországi vállalati formák valamint szervezet teljes átalakítása. Előbbi az ún. nemzeti vállalatokról szóló az 1948. évi XXXVII. törvényben öltött testet. Ez gyakorlatilag megszüntette a hagyományos cégformákat (részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság), és létrehozta a nemzeti vállalatot, ami korlátolt és korlátlan felelősségű nemzeti vállalatot különböztet meg, annak függvényében, hogy az adott cégben van-e külföldi részesedés. A 100%-ban állami kézben lévő vállalatok igazgatóit/vezérigazgatóit az illetékes miniszter nevezhette ki, és a szabályozásban biztosították, hogy külföldiek ne avatkozhassanak bele a vállalat működésébe. A korlátolt felelősségű nemzeti vállalatok esetében fenntartották a lehetőségét annak, hogy a magyar állam növelje a részesedését, és ezáltal az teljes jogú nemzeti vállalattá váljon. Utóbbit, mint elérendő cél fogalmazták meg. A nemzeti vállalatok kialakítása során a kormányzat a szovjet mintákra támaszkodva megkezdte a magyar ipar vállalatainak 

is. Ennek lényege, hogy egy adott gyártási ágban lehetőség szerint egy, esetleg kettő üzem legyen, mely kizárólag egy adott termék gyártásával foglalkozik. Az új nemzeti vállalatok létesítésének lehetőségének három fő fajtáját lehet elkülöníteni. Első esetben egy vállalat csupán társasági formát vált (pl.: Röck István Gépgyár Rt. - Röck István Gépgyár Nemzeti Vállalat). A második esetben több vállalat összevonásával jön létre egy új N. V. A harmadik esetben pedig egy vállalat különböző telephelyei önállósulnak és egyikük, mint jogutód ideiglenesen intézi a szétválás lebonyolítását. Utóbbi eset következtében a korábbi széles vertikumú óriásvállatokat, melyek szerteágazó profiljuk miatt nem illeszkedtek az új környezetbe (Ganz, Rima, MÁVAG) feldarabolták. A törvény végrehajtási utasításának (8230/1948. Korm. rendelet) megjelenését követően az Iparügyi Minisztérium a Nehézipari Központ Jogügyi osztályát bízta meg a NIK alá tartozó vállalatok, így a MÁVAG nemzeti vállalatokká történő átalakításával. (Lásd az 1. forrást!)

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő