A Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) feldarabolása

1948-1949

Az 1948-1949 folyamán lezajlott vállalati profilírozás során a feldarabolás sorsára jutott az 1944 előtti legnagyobb állami tulajdonban lévő, széles vertikumú nehézipari nagyvállalat, a Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) is. Az alábbi források erre a folyamatra nyújtanak betekintést, jelezve, hogy a korabeli intézkedések nem az ésszerűség kívánalmainak megfelelően születtek, hanem a kommunista hatalom a szovjet mintát vette alapul.

Bevezető

A Magyar Állami Vas- Acél és Gépgyárak a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára és a Diósgyőri magyar Királyi Vasgyár egyesülésével jött létre 1880-ban. A Budapesti részleg jogelődjét még 1868-ban alapította a Gillain A. et E. vállalat, amely brünni gyártelepét Magyarországra költöztette. Az új részvénytársaság neve Magyar-Belga Gép- és Hajóépítő Társaság lett. Az öntvényeket, gőzkazánokat, gépberendezéseket és hajókat gyártó céget veszteséges működése miatt a magyar állam vásárolta meg, majd egyesítette a 

-vel. Az Államvasutak Gépgyára néven működő vállalat kezdetben a Magyar kir. Államvasutak részére végzett szerelési munkákat, 1873-tól pedig megindult a saját vagonok és mozdonyok gyártása is. A 18. századi előzményeket is felmutató Diósgyőri Vasgyárat 1867-ben  építeni. A Pénzügyminisztérium alá tartozó üzem két nagyolvasztóval és több finomítóval rendelkezett. Kezdetben vas- majd acélsíneket gyártott a beinduló vasútépítkezések időszakában. Megfelelő szén hiányában, valamint a külföldi termékek olcsóbb volta miatt a kezdetektől veszteséges volt. Miután azonban a '70-es évek végén túljutott az országos túltermelési válság okozta mélyponton, üzleti eredményei javulni kezdtek. 1877-ben beindult a gyárban a lokomotívok, majd pedig a cséplőgépek gyártása, szélesítve ezzel építési profiljukat. 1879-ben pedig üzembe helyezték a modern acélgyártáshoz nélkülözhetetlen Martin-kemencéket is.

Az egyesített vállalatot a felügyelőbizottság ellenőrzése alatt működő Központi Igazgatóság („A") irányította. Utóbbi alá az alábbi gyárak tartoztak: „B" M. kir. Államvasutak Gépgyára (Budapest), „C" M. kir. Vas- és Acélgyár (Diósgyőr), „D" Vajdahunyadi Vasgyár, „E" zólyombreznói, chwatimechi és pieszoki gyárak, valamint az „F" Kudsiri vasgyár. Mindegyik élén egy-egy 

 állt. Az ország egyik legjelentősebb kohászati és gépgyártási vállalatává váló, széles gyártási profilú üzem a magánkézben lévő nagyvállalatokkal (Ganz, Rima) is felvette a versenyt. Az első világháborút követően bányái és ezzel nyersanyagforrásai is a határon kívülre kerültek. A húszas évek végére azonban ismét a legjelentősebb üzemek között találjuk. 1924-ben indult meg a diósgyőri Újgyárban a kovácsoló és hőkezelő üzem, melyet még 1915-ben kezdtek telepíteni. Az Újgyárat 1930. március 29-vel leválasztották a diósgyőri vasgyárról és „D" gyár néven immáron közvetlenül a Központi Igazgatóság alá  Az 1938-ben meghirdetett hadiipari jellegű „győri program" részeként felmerült egy új kohászati üzem létesítése, amit a MÁVAG keretein belül valósítottak volna meg. A győri ipartelepre tervezett gyár az „F" jelzést kapta. A szövetséges bombázások miatt végül mindebből semmi nem valósult meg.

      

A második világháború lezárását követően a MÁVAG, mint állami vállalat továbbra is a kormányzat felügyelete alá tartozott, de nem került az 1946-ban felállított Nehézipari Központ (NIK) irányítása alá. Utóbbit hivatalosan az állami kezelésbe vett Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. és a Weiss Manfréd konszern vállalatai ellenőrzésére és a jóvátétel lebonyolításának zökkenőmentessége 

 állították fel. Valójában mindezt a Magyar Kommunista Párt (MKP) a teljes államosítás csupán első lépcsőjének tekintette. A MÁVAG-ról ekkor választották le a tulajdonában lévő bányákat, amelyek az állami Magyar Szénbányászati Rt. részévé váltak. A NIK hatáskörének módosításáról szóló 620/1948. Korm. rendelet értelmében került végül a MÁVAG a Központ irányítása alá. Ezt követően a Nehézipari Központ gondoskodott az irányítás mellett a vállalatok anyagellátásáról, valamint gyártmányaik értékesítéséről is.

A bányák és bankok államosítását követően került sor 1948-ban a 100 főt foglalkoztató vállalatok államosításáról szóló 1948. évi XXV. t. c. megalkotására. Ezt követte a magyarországi vállalati formák valamint szervezet teljes átalakítása. Előbbi az ún. nemzeti vállalatokról szóló az 1948. évi XXXVII. törvényben öltött testet. Ez gyakorlatilag megszüntette a hagyományos cégformákat (részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság), és létrehozta a nemzeti vállalatot, ami korlátolt és korlátlan felelősségű nemzeti vállalatot különböztet meg, annak függvényében, hogy az adott cégben van-e külföldi részesedés. A 100%-ban állami kézben lévő vállalatok igazgatóit/vezérigazgatóit az illetékes miniszter nevezhette ki, és a szabályozásban biztosították, hogy külföldiek ne avatkozhassanak bele a vállalat működésébe. A korlátolt felelősségű nemzeti vállalatok esetében fenntartották a lehetőségét annak, hogy a magyar állam növelje a részesedését, és ezáltal az teljes jogú nemzeti vállalattá váljon. Utóbbit, mint elérendő cél fogalmazták meg. A nemzeti vállalatok kialakítása során a kormányzat a szovjet mintákra támaszkodva megkezdte a magyar ipar vállalatainak 

is. Ennek lényege, hogy egy adott gyártási ágban lehetőség szerint egy, esetleg kettő üzem legyen, mely kizárólag egy adott termék gyártásával foglalkozik. Az új nemzeti vállalatok létesítésének lehetőségének három fő fajtáját lehet elkülöníteni. Első esetben egy vállalat csupán társasági formát vált (pl.: Röck István Gépgyár Rt. - Röck István Gépgyár Nemzeti Vállalat). A második esetben több vállalat összevonásával jön létre egy új N. V. A harmadik esetben pedig egy vállalat különböző telephelyei önállósulnak és egyikük, mint jogutód ideiglenesen intézi a szétválás lebonyolítását. Utóbbi eset következtében a korábbi széles vertikumú óriásvállatokat, melyek szerteágazó profiljuk miatt nem illeszkedtek az új környezetbe (Ganz, Rima, MÁVAG) feldarabolták. A törvény végrehajtási utasításának (8230/1948. Korm. rendelet) megjelenését követően az Iparügyi Minisztérium a Nehézipari Központ Jogügyi osztályát bízta meg a NIK alá tartozó vállalatok, így a MÁVAG nemzeti vállalatokká történő átalakításával. (Lásd az 1. forrást!)

Ezen a napon történt február 18.

1906

Hollósi Frigyes evezős, úszó, edző, sportvezető (†1979)

1918

I. világháború: Nagyerejű német támadás Ukrajnában a oroszok ellen, a Breszt-Litovszki fegyverszünet lejárta után.

1930

Clyde Tombaugh a Lowell Obszervatóriumban azonosította a Naprendszer akkor 9. bolygóját a Plutot.

1932

A japánok által megszállt Mandzsúriában kikiáltják Mandzsukuo függetlenségét.

1932

Miloš Forman cseh-amerikai filmrendező

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – nyilatkozta magabiztosan, a gyors győzelem reményében II. Vilmos német császár 1914 nyarán. A háború kitörésének híre Magyarországon is osztatlan lelkesedést váltott ki. A harctérre induló katonákat a diadalmas hazatérés reményében zászlókkal, rezesbandával, ünnepélyes szónoklatokkal búcsúztatták. A lelkesedést azonban a háború elhúzódása, a harctereken elszenvedett vereségek és a végső győzelembe vetett hit szertefoszlása nyomán egyre inkább a kiábrándulás, a csalódás érzése váltotta fel. A súlyos anyagi és emberveszteségek mellett a háború a hátországot sem kímélte. A lakosság életkörülményei jelentősen romlottak, és 1917-től rendszeressé váltak a tüntetések, sztrájkok.
A társadalmi elégedetlenség fokozódása mellett a nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek. A nemzetiségek politikai elitjei egyre inkább az önálló állam megteremtését, illetve az anyaországhoz való csatlakozást tekintették fő céljuknak. Az emigráns cseh és horvát politikusok a Monarchia teljes feldarabolását követelték. E programot az antanthatalmak képviselői kezdetben erős fenntartásokkal fogadták, 1918 tavaszától azonban már támogatták. A környező kisállamok – Szerbia, Románia – irredenta tevékenysége erősödött Magyarország irányába. Az 1918. október végi őszirózsás forradalom nyomán hatalomra került antantbarát és pacifista Károlyi Mihály kormánya nem lépett fel a világháborúból vesztesként kikerült ország területére minden irányból benyomuló szerb, cseh és román hadseregekkel szemben. Károlyi úgy vélte, hogy ezzel csak rontaná Magyarország esélyeit az eljövendő békekonferencián.  
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés előírásai igazságtalanok, kirívóan durvák és elvszerűtlenek voltak: Magyarország területének több mint kétharmadát és lakosságának közel kétharmadát veszítette el úgy, hogy az elcsatolt részeken több mint 3 millió magyar is élt, egy részük közvetlenül az új határ közelében. Az ország nem várt szétdarabolása sokkhatást váltott ki a magyar lakosság körében, és ennek következményei mind a mai napig érezhetőek.
Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „I. világháború, forradalmak, Trianon”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2017. december 14-én, míg a szintén öt dokumentumközlésből álló 6-os 2017. december 28-án jelenik meg.

Budapest, 2017. december 14.

A szerkesztők