Egy irreális terv 1951-ből

Javaslat magyar–csehszlovák területcserére

„Magyarország és Csehszlovákia között területcserét hajtsanak végre. Magyarország a Vág, Garam, vagy Ipoly vízi energia termelésre alkalmas területéből egy részt kapna, lehetőség szerint a Vág alsó szakaszából, amellyel alumíniumtermelésünk – olcsó villanyenergiát előállítva – rentábilisan lenne végezhető. […] Csehszlovákia cserébe vagy a jó mezőgazdasági termelésre alkalmas dunántúli északi területrészből kapna ellenértéket képező darabot, vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött rendszeres szállítmányt.”

A második világháború utáni Magyarország talán egyik legvitatottabb és leginkább érdeklődésre számot tartó gazdasági kérdésének az 1950. január 1-jével induló I. ötéves népgazdasági tervet tekinthetjük. Az I. ötéves tervvel kapcsolatos előterjesztést a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Politikai Bizottsága 1949. január 20-án tárgyalta első ízben, majd 1949. február 17-én részletesebb irányelveket is 

. Az Országgyűlés végezetül 1949. december 10-ei ülésén  a Magyar Népköztársaság első ötéves állami népgazdasági tervéről szóló 1949. évi XXV. törvényt.

Levél a területcseréről 

Forrásközlésünk szerzője az I. ötéves terv teljesítése érdekében fogalmazta meg javaslatát. Gondolkodására nyilvánvalóan hatott az 1949. április 16-án aláírt magyar-csehszlovák barátsági együttműködési, kölcsönös segítségnyújtási egyezmény, amely után a Magyar Dolgozók Pártja vezetői a két ország közötti kapcsolatokat úgy állították be, mintha az összes kérdést rendezték volna. Elképzelésének lényege az volt, hogy Csehszlovákia és Magyarország között tárgyalások kezdődjenek a két ország „érdekét szolgáló" területcseréket illetően. (Lásd az 1. forrást!) A Vas Zoltánnak, az Országos Tervhivatal elnökének címzett irreális tartalmú elképzeléssel természetesen nem foglalkoztak komolyan, de mivel a rendszert segítő szándékkal készült, ezért a tervhivatal egyik munkatársa rövid levélben válaszolt neki. Az Országos Tervhivatal és így 

 iratai között számos olyan javaslat található, amelyek a különféle elgondolásokat tartalmaznak tervek, újítások kivitelezésével összefüggésben. A levél szerzője a Csehszlovákia és Magyarország közötti területcserét a magyar-csehszlovák lakosságcseréhez hasonlóan képzelte el, amelynek során. Ismeretes, a német és a magyar kisebbségtől megszabadulni kívánó nacionalista csehszlovák kormány között a tárgyalások a felvidéki magyarság sorsát illetően már 1945 végén elkezdődtek, és a javaslat megalkotójával ellentétben korántsem nevezhetjük azt a kérdés rendezésének. Már csak azért sem, mivel a csehszlovák fél 1945 után sem volt hajlandó hallani semminemű területcseréről. A két ország kapcsolatait pedig a későbbiekben is meghatározták a felszín alatt húzódó és kezeletlen problémák, mint például a felvidéki magyar nemzetiség helyzete.

A javaslat szerzője történelmi érvrendszerrel kívánta alátámasztani elképzelését, amelynek végén úgy vélte: „Mindkét ország most már dolgos építőmunkát végez, fogvicsorgatás helyett baráti megértéssel keresi a közös problémák megoldását." Ezért „elérkezett az idő olyan tárgyalások megindítására is, ami egyrészt mindkét országban gazdasági előnyöket hozhatna, teljesebbé tenné gazdasági önellátásunkat, egyben további kiépítője lenne a baráti közeledésnek." A Tervhivatal válaszlevele éppen ezt a részt ragadta ki, a központi elemre, a területcserére azonban nem reagált: „Hosszabb idő óta folynak Csehszlovákia és Magyarország közt gazdasági és kulturális téren minden ágát felölelő tárgyalások. Ezek közt szerepelnek a Cím javaslatban említettek is."

MOL XIX–A–16–e–B/K/37/1951. (1. d.) 1951. március 3. – Magyar Országos Levéltár, Vas Zoltán elnök iratai 1949–1953.

Tanulságos, hogy a Magyarország és Csehszlovákia közötti területcserét miképpen kívánta az egyébként építészmérnök végzettségű javaslattevő végrehajtani. Eszerint Magyarország Csehszlovákia vízienergia-termelésre alkalmas területeiből kapott volna - lehetőség szerint a Vág folyó alsó szakaszából -, amellyel az olcsó villamos energia miatt ország alumíniumtermelése kifizetődő lenne. Ebből a villamos energiából még a dunántúli mezőgazdasági területek villamosítása is megoldható. Csehszlovákia mindezekért cserébe a területéhez közelálló mezőgazdasági termelésre alkalmas észak-dunántúli magyar területekből kapna egy „darabot", vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött szállítmányt, sőt a magyarországi bauxit lelőhelyek résztulajdonosa lehetne a folyószakaszokért cserébe. A javaslatban azonban nem csak a Vág folyó egy része szerepelt átadandó folyóként, hanem a Garam, vagy az Ipoly folyó vízienergia termelésre alkalmas részei is. A szerző alig lépett túl az ötlet szintjén, s a gyakorlati megvalósítás - még ha tartalmazott végrehajtási javaslatot - nélkülözött minden realitást.

Érdekes megállapításokat tartalmaz a javaslat azon része is, amely Magyarország „tagadhatatlan" előnyeit vázolja. A terv alapján a magyar igény tehát nem lett volna más, mint a felvidéki vízienergia termelésre alkalmas folyóinak a megszerzése a magyar alumíniumgyártás és energiatermelés ötéves tervének teljesítéséhez. Ezzel összefüggésben a terv második pilléreként az első ötéves terv keretében Magyarországon fejlesztendő bauxitbányászat és az abból készült timföld gyártása szerepelt, amelynek végterméke az ekkor már mind szélesebb körben alkalmazott alumínium volt. Az alumíniumgyártáshoz, de egyáltalán a magyar ipar és a mindennapi élet működéséhez tehát elengedhetetlenül szükségesnek mutatkozott Magyarország energiatermelésének jelentős megemelése. Az első ötéves terv fő irányszámainak tervezésekor - az éves ipartelepítési tervnek megfelelően - mindezek ismeretében határoztak a magyarországi bauxitbányászat fejlesztéséről, köztük a tatabányai alumíniumkohó kibővítéséről (felújításáról), az almásfüzitői timföldgyár és az inotai alumíniumkohó felépítéséről. A javaslat röviden értekezik a csehszlovákok számára is fontossá váló ügylet indokairól, amiben azt emeli ki, hogy Csehszlovákiának a vízi energia teljes kihasználására nincsen meg a megfelelő adottsága, a két világháború között megtermelt villamosenergiából pedig „bérbeadásszerűen" juttatott Magyarországnak.

A magyar-csehszlovák területcserére vonatkozó javaslat végrehajtási tervezetére vonatkozóan a készítő a szoros, folyamatos egyeztetést jelölte meg, amit Magyarország, Csehszlovákia és a többi közép-kelet-európai szocialista országok között, valamint a Szovjetunióval képzelt el. Mindez arra is utal, hogy a szerzőnek nem ismerte a korabeli kapcsolatrendszereket, hatalmi viszonyokat, viszont olyannak akart látszani, aki politikailag érett, hozzáértő szakember: „A területcsere ötletének megindítása óvatosságot igényel, nehogy ellenséges magatartás alakuljon ki bármelyik oldalon is. [...] Más államok megértő hozzászólásait is kérni kellene, hogyan látják ezt a kérdést, mint kívülálló érdektelenek. Az ő megvilágításaik, különösen, ha a szovjet megbízott is hozzászólna és a mindenkor tapasztalt, összehangoló, mindenki érdekét egyformán szem előtt tartó magatartását mindkét fél elfogadná." A csehszlovák-magyar területcsere tervének készítője az ötletet - annak esetleges létrejötte esetén - tovább gondolandónak ítélte meg, s a következőképpen fogalmazott: „Ha ez a csere beválna, alkalmas például szolgálhatna más, hasonló kérdések rendezésére az összes népidemokráciák területein. Ilyen kérdések lennének még az ugyancsak Csehszlovákiával határos ércbányáink esete, vagy a csehszlovák és román területek fatermelő vidékeiből területcserék. Úgy érezzük, hogy az ilyen gazdasági kérdések megfelelő lélektani alapon történő rendezése, nemcsak a gazdasági feszültséget vezetné le, de elősegítené az országhatárok elmosódását és a népek összehangolását, mert a komplettebben ellátott területeken megelégedettebb, barátibb érzésű lenne mindenki." A fenti idézet is jól mutatja a javaslat abszurditását, hiszen a Szovjetunió árnyékában ekkor nem volt lehetőség semmilyen politikai mozgásra, nemhogy ilyen feszültséggócok gerjesztésére.

 

 

Ezen a napon történt november 19.

1905

Megnyitották a hívők előtt a budapesti Szent István-templomot, a későbbi Bazilikát (a zárókő ünnepélyes elhelyezésére december 8-án került...Tovább

1912

Az I. Balkán háborúban a szerb csapatok döntő vereséget mérnek a török csapatokra.

1917

Befejeződik a Caporettói áttörés, Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai áttörik az olasz frontvonalat és megindulnak...Tovább

1919

A svájci parlament megszavazta a Népszövetséghez való csatlakozást.

1919

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa, elutasítja a Párizs környéki békeszerződések szövegét.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők