Egy szocialista nagyüzem, a Csepel Autógyár első lépései

„Elektroacél nélkül autóalkatrészeket gyártani nem lehet."

„Meg kell jegyeznünk, hogy a 2. ponttal kapcsolatban a javaslat már a helyszínen felvetődött vizsgálatunk nyomában, de igen nagy ellenállásra talált és azt a következtetést vontuk le, hogy az illetékes műszaki vezető, Herceg elvtárs, a Motorgyár fődiszpécsere, kissé belemerevedett a megszokott módon történő gyártásba, és nem tudja elképzelni, hogy a 'jól bevált módszere' mással is helyettesíthető".

2.

A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének levele Kossa István kohó- és gépipari miniszterhez

1952. augusztus 6.

 

Varga/VE III.

Budapest, 1952. augusztus 6-án

 

Kossa István Kohó- és Gépipari Miniszter

elvtárs részére

Budapest

Kedves Kossa elvtárs!

Vizsgálatot tartottunk a Csepel Autógyárban és megállapítottuk, hogy az üzemben a hó végén, tehát a harmadik dekádban általános jelenség az úgynevezett rohammunka. Nagyon sok olyan dolgozó van, akit az üzem vezetősége 24-36, sőt még 48 órát is dolgoztat egyfolytában. A sok közül csak egy pár példát sorolok fel:

A Motorgyár 10. műhelyében Hatvani János, Gajdácsi István a 8. műhelyben 24 órát dolgoztak. A Hajtóműgyárban Panyi János szerelő a B műhelyben 36 órát dolgozott egyfolytában. Ugyanígy Nagy Ágnes gépmunkás is a Járműgyárban. Nagy Imre és Tóth József szerelők szerdán délutántól péntek délutánig egyfolytában dolgoztak, tehát 48 órát. Ugyanitt Varga László gumiszerelő 36 órát. De legsúlyosabb eset itt, hogy Lakatos István alkatrészműhelyben dolgozó kedden reggel ment be dolgozni és péntek estig egyfolytában bent volt. A Szerszámgyárban késes elvtárs csoportja, amely 8 főből áll és ezen kívül Szabó József, Sáfrány Bálint, Kovács Albert köszörűsök egyfolytában 24 órát dolgoztak. De ezen kívül még számtalan példát tudnák felsorolni, akiket 24-től 48 óráig egyfolytában bent tartottak.

Ez jelenti a fennálló törvények megsértését. Ugyanakkor ezek a dolgozók egyfolytában ennyi ideig dolgozni nem képesek. Az első 8 óra után már a munka intenzitásuk csökken és a 20 órán felüli munka jóformán semmit sem ér, azonban az a veszély áll fenn, hogy a balesetek száma megszaporodik. Bizonyítja továbbá azt, hogy a Csepel Autógyárban a műszaki vezetés nem teremtette meg Gerő [Ernő] elvtárs által kiadott útmutatás alapján az ütemes termelést.

De ha megnézzük, hogy mennyi állásidő volt különböző indokok alapján kifizetve, megállapítható, hogy a túlórák nagy részét nem kellett volna igénybe venni.

A Motorgyárban július első, második dekádjában a darabbéres dolgozóknál 5728 túlóra, a beállítók és a csoportvezetőknél, valamint a segédmunkásoknál 4345 túlóra volt. Ezzel szemben az állásidő anyag és munkavárás miatt több mint 26 000 órát tett ki. Ezek a tények mind mutatják, hogy még nagyfokú szervezetlenség uralkodik a Csepel Autógyárban.

Javaslom a Csepel Autógyár túlóra keretének a felülvizsgálását, valamint az igazgató, vagy az illető felelősnek, aki ezt elkövette, szigorú megbüntetését.

Kérem Kossa elvtársat, hogy az intézkedés eredményéről értesíteni szíveskedjék.

Elvtársi üdvözlettel:

                                                                                                                             Török István

titkár

 

Jelzet: MNL OL M-KS 276. f. 95. cs. 27. ő. e. Magyar Dolgozók Pártja központi szervei, MDP KV Ipari és Közlekedési Osztály.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő