Milliárdos fegyverkezési program?

„Az 1938. év elején a kormány szükségesnek látta, hogy nagyobb mérvű beruházási munkálatot indítson meg, egyrészt a különböző közigazgatási szükségletek kielégítése és az állami üzemek fejlesztése céljából, másrészt a honvédség felszerelése érdekében. 1938 tavaszán Darányi Kálmán akkori miniszterelnök Győrben beszédet mondott, amelyben meghirdette az ún. milliárdos beruházási programot. Ezt követően a kormány törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlésbe s annak letárgyalása után jelent meg a honvédelmi és ezek költségeinek fedezéséről szóló 1938:XX. tc.”

Források

 

A Győri fegyverkezési program - a háború után

 

Az 1938. évi ún. milliárdos beruházási program

 

Az 1938. év elején a kormány szükségesnek látta, hogy nagyobb mérvű beruházási munkálatot indítson meg, egyrészt a különböző közigazgatási szükségletek kielégítése és az állami üzemek fejlesztése céljából, másrészt a honvédség felszerelése érdekében. 1938 tavaszán Darányi Kálmán akkori miniszterelnök Győrben beszédet mondott, amelyben meghirdette az ún. milliárdos beruházási programot. Ezt követően a kormány törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlésbe s annak letárgyalása után jelent meg a honvédelmi és ezek költségeinek fedezéséről szóló 1938:XX. tc.

A törvény 1.§-a felhatalmazást ad a kormánynak, hogy honvédelmi, illetőleg légvédelmi célokra, utak és hidak építésére, az államvasutak és a hajózás, valamint a posta, távirda és távbeszélő felszerelésének és berendezésének fejlesztésére, a telepítés és házhelyszerzés előmozdítására, a mezőgazdasági termelés és értékesítés támogatására, az öntözéses gazdálkodás előmozdítása érdekében elhatározott munkálatok tervszerű végrehajtása és más vízügyi beruházásokra, a mezőgazdasági szakképzés és a népoktatás célját szolgáló iskolák előadótermek és egyéb intézmények építésére és felszerelésre, a falu egészségügyi és szociális helyzetének emelése céljából az egészségügyi szervezet kiépítése, egészséges ivóvízzel való ellátásra, bányászati és nyersanyagkutatásra és más közmunkákra, végül a mezőgazdasági hitel előmozdítására, az állami költségvetésekben megállapított összegeken felül, mintegy 1 milliárd pengőt fordítson.

Az 1 milliárd pengő kiadás fedezésére részben kölcsönbevétel, részben pedig egy különleges rendkívüli adó, illetve vagyonváltság szolgált.

A törvény 2. §-ának /1/ bekezdése felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a beruházások fedezésére összesen mintegy 400 000 000 P-t eredményező kölcsönöket vehessen fel.

A törvény 3-20. §-ai pedig a beruházási hozzájárulásnak nevezett vagyonváltságot szabályozták, amelyből a pénzügyi kormányzat mintegy 600 000 000 P bevételt várt.

Beruházási hozzájárulást kötelesek voltak fizetni azok a vagyonadóalanyok, akiknek tiszta vagyona 1938. február 28-án az 50 000 P-t meghaladta, továbbá - az állam, törvényhatóságok, községek, ezek alapjai és alapítványai, társadalombiztosítási intézetek, nyugdíjpénztárak kivételével - a vagyonadó fizetésére nem köteles, de ugyancsak 50 000 P-t meghaladó vagyonnal rendelkező jogi személyek, intézmények és vagyonközösségek, végül a társulati adó alá eső vállalatok, még ha ideiglenesen mentesek is /3. §./. A törvény részletesen szabályozta a beruházási hozzájárulás alapjának megállapítását. Az alapból levonandó a közületi és vállalati kölcsönkötvények, elsőbbségi kötvények, záloglevelek, a leltári részvények és üzletrészek tőkeértéke, a földadó alá eső ingatlanok és a mezőgazdasági üzemi tőke 3/8-as része. A beruházási hozzájárulás kulcsa a vagyonadóalanyok és vagyontömegek részére 50 000 P-nél 5%-kal kezdődik és 1 000 000 P felett 14-ig emelkedik, a társulati-adóalanyoknál 100 000 P-ig 10%, 5 000 000 P felett pedig 20%.

A beruházási hozzájárulást 1938. évi október hó 1. napjától kezdődően 20 negyedévi részletben kell megfizetni. A túlnyomó részben mező- vagy erdőgazdaságból élők 25, a földvagyonváltságot annakidején készpénzben megfizetők 30, a közoktatással foglalkozó szerzetek és a földvagyonváltságot annakidején természetben leróvók 40 negyedévi részletben fizethették meg. Előrefizetés esetére a törvény kamattérítést engedélyezett.

A törvény a beruházási hozzájárulást, alapjának megállapítását, kivetése módját, a jogorvoslatot, a leróvást stb. részletesen szabályozta, magát a beruházási programot azonban természetesen nem tartalmazta. A beruházási program a pénzügyminisztériumban felkutatott feljegyzések és nyilvántartások szerint eredetileg a következő volt:

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők