Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

Bevezető

A szovjet érdekszférába tartozó kelet-európai országokban és a Szovjetunióban a hatvanas évek elején teret nyert az a gondolat, hogy a gazdaság modernizációjának érdekében változtatásokat kell végrehajtani a gazdaságirányításban. Közgazdászok sokasága kapott feladatot különféle javaslatok kidolgozására, aminek nyomán hamarosan többféle elgondolás született arra, mit kellene másként csinálni egy racionálisabb gazdaságszervezési modell megteremtése érdekében. A klasszikus gazdaságirányítási mechanizmust egyik részről a tervgazdaság hagyományos eszközeinek tökéletesítésével, lényegében szorosabb, centralizáltabb, egyben szakszerűbbnek tűnő vezérlés megvalósításával kívánták tökéletesíteni, másrészről az áru és pénzviszonyok erőteljesebb érvényre juttatásával, a piaci rendszer szimulálásával próbálták rugalmasabbá tenni. Ez utóbbi felfogás nem akarta teljesen felszámolni a tervutasításos rendszert, hanem egyfajta terv-piac szimbiózis működésébe vetette reményét. Ebben az időszakban Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is sok közgazdász 

 a tervezés lehetőségének elméleti és gyakorlati kérdéseivel. A centralizáció sem a merev tervparancsok világába vezetett vissza, itt is megjelent a hatékonyságra, az érdekeltség megerősítésére való törekvés, az áru és pénz létezését ez sem tagadta, de jobban hitt a tervracionalitás erejében. Eleinte az eszmecserék uralták a nemzetközi közgazdász társadalmat és a szakpolitikai szférát, később az eltérő elképzelések országonként önálló bevezetése került terítékre, végül az 1970-es évek elején a lengyel és cseh gazdasági nehézségek, illetve az olajárrobbanástól és annak világgazdaságra gyakorolt hatásától nem függetlenül a terv-piac szimbiózisára építő kísérletek visszaszorultak, vereséget szenvedtek.

Kevéssé ismert, hogy a két alternatíva nemcsak nemzetgazdasági szinten fejlődött ki és csapott össze, hanem a nemzetközi gazdasági együttműködés világában, nevezetesen a KGST országok közötti együttműködés 

 A belső reformkoncepciók megszületésével egy időben különféle javaslatok születtek a KGST átformálására, és ezek többé-kevésbé leképezték a reformalternatívákat. Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország a piaci megoldások mellett tette le a voksát, míg az NDK, Bulgária, később a Szovjetunió a konzervatív eszközök alkalmazása és hatékonyságának növelése mellett maradt. Külön kategóriát jelentett Románia, amely nemcsak a reform, de minden szorosabb együttműködés ellen volt, és a nemzetállami önálló megoldást a merev tervutasításos rendszer megőrzésével párosította.

A nemzetközi kapcsolatok reformjának gondolata a hatvanas évek elején fokozatosan nyert teret annak észlelésével, hogy a KGST országok gazdasági kapcsolatrendszere a várakozások ellenére alig hozott eredményt egy hatékony gazdasági integráció megteremtése érdekében, nem is beszélve a Közös Piac ilyen értelmű sikereiről. Az okok és a megoldási javaslatok keresése párhuzamosan és egy időben indult meg. Már 1965-ben intenzív konzultációkra került sor, amelyben az említett három reformország játszott meghatározó szerepet, különösen Csehszlovákia. Külön ki kell emelni Ota Sik csehszlovák közgazdász munkásságát, aki a piaci szocializmus kimunkálásában úttörő szerepet játszott, és akinek ilyen irányultságú könyve már 1962-ben, majd ezt továbbfejlesztve 1964-ben 

 Csehszlovákiában. 1964-es könyvében már nemcsak a belgazdaságban hangsúlyozta a valódi pénz, hanem a pénz világpénz funkciójának jelentőségét is  a szocialista országok nemzetközi munkamegosztása szempontjából.

A magyar közgazdaságtudományban is megvolt a potenciál arra, hogy ezeket az elemzéseket elvégezze, és javaslatcsomagokat dolgozzon ki. Ennek hátterében az állt, hogy a közgazdaságtudományban az 1956 után kibontakozó jobboldal-ellenes támadások, a revizionisták megbélyegzése nem tudott nagyobb rombolást végezni, Friss István például megvédte a Közgazdaságtudományi Intézetet, mi több a kutatóműhelyek megmaradtak, majd egy idő múlva erősödésnek 

 Ez összefüggött a nemzetközi desztálinizáció fejleményeivel, például azzal, hogy az SZKP XX. kongresszusa kiállt a tudományos elemzések erősítése mellett. Miután 1963-ban megtörtént a szocialista országok között a nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos közgazdasági kutatások megosztása, Magyarország 11 téma kutatásában  és ebben az Országos Tervhivatal mellett a Közgazdaságtudományi Intézet, a KSH, az Árhivatal, a Közgazdaságtudományi Egyetem és a Konjunktúra- és Piackutató Intézet vett részt.

Ezen a napon történt november 19.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők