Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

A Karádi-kritika

 

Az első politikai jelentőségű elemzést a KGST-n belüli viszonyokról az MSZMP Gazdasági Mechanizmus Bizottság Export-import, Devizagazdálkodás Munkacsoport állította össze 1965 májusára. A munkacsoportot Karádi Gyula vezette, 18 tagja volt, köztük Ausch Sándor, Fekete János, Szita János. A külkereskedelem és a devizagazdálkodás mechanizmusának kritikai elemzése címet viselő anyag egyik fejezete a szocialista országokhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatoknak ugyan nem átfogó, de azért kritikai elemzését végezte el. Az anyag azzal indított, hogy a „táboron" belül nem az arányosság, hanem az aránytalanság jellemzik a kereskedelmi kapcsolatokat. Ezen a központi tervutasítások „tábor" szintű bevezetése sem segítene, mert az arányosság megteremtéséhez hatalmas beruházási összegekre lenne szükség, de mind a vállalati szféra, mind az egyes államok ellenérdekeltsége is igen nagy. „A „nemzetközi tervszerűség" - 

 az anyag -, a hatékony nemzetközi munkamegosztás tehát csak az értékkategóriák, az ármechanizmusok és más, megfelelő kompenzációt biztosító mechanizmusok fokozottabb felhasználásával lenne biztosítható. Ilyen mechanizmusok azonban a szocialista világgazdaságban nem működnek." Ebben a világban a tervutasításoknak a kereskedelmi megállapodásokban a kétoldalú kötelező kontingensek felelnek meg, vagyis visszalépés történik a naturális termékcsere felé. Ez biztonságot ad, de nem előnyös, mert elmaradottságot konzervál. Az árak mesterségesek, így a kapcsolatok előnyei nem mérhetőek. Ez az állapot rendszeres éles súrlódásokhoz vezet. A szakosítás nehézkes, drága, ezért senki nem kompenzálja a termelőt, így a vállalatok, a külkereskedelmiek is obstruálják az ilyen kezdeményezéseket. A műszaki-tudományos együttműködés eredményei a Szovjetuniónak köszönhetők, mert önzetlenül adja át szellemi termékeit szövetségeseinek. A korszerűsítés bevezetésében azonban nem igazán érdekeltek a vállalatok, a műszaki újítások átadásában meg végképp nem, mivel azokért nem kapnak semmit cserébe. Az  anélkül, hogy javaslatokat tenne, leszögezi, hogy ezt a mechanizmust nem szabad merev adottságnak tekinteni, mert a gazdaságirányítás reformjának kibontakozásával ez a terület is átalakulhat.

Időközben folyt az új gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészítése. Ez nem kerülhette meg a külgazdasági környezethez, nevezetesen a „KGST-piachoz" való viszony kérdését. A „Karádi-bizottság" 1966 januárjára olyan gyakorlati javaslatot készített, amely a nemzetközi tervutasításos szisztéma tartós fennmaradásával számolva arra tett kísérletet, hogyan lehet a hazai reform bevezetését követően a tervutasításos külkapcsolatok negatív hatását kivédeni. Ha ugyanis az államközi szerződéseket továbbra is központi tervutasításokkal közvetítik a vállalatok felé, akkor azok követelésekkel lépnek fel, ami nem korlátozható a külkereskedelmi, vagy az export cikket közvetlenül gyártó vállalatokra, hanem azok beszállítói, partnereire is kiterjedhetnek. Tekintettel arra, hogy a szocialista országokkal bonyolított külkereskedelmi forgalom az összes külkereskedelem 70%-át (a nemzeti jövedelem egyötödét) adta, ez alapjában megbontaná az új irányítási rendszert. Mit lehet tenni? Be kell vezetni egy csak a szocialista relációra érvényes külkereskedelmi árfolyamot, amely érdekeltté teszi a vállalatokat a szocialista országokkal való kereskedésben. Ezt érvényesíteni kell az 1966. január 1-én életbe lépő külkereskedelmi árakban és az 1968. január 1-én életbe lépő termelői árakban is. Ez a megoldás ugyanakkor ellenérdekeltté teheti a vállalatokat a tőkés exportra orientált termelésben, bár itt más közgazdasági eszközök is rendelkezésre álltak, mint a hitel, a kamatpolitika, az exporttámogatás, a jövedelem elvonás, stb. Ezzel ugyan a bizottság megtalálta a nem tervutasításokkal való irányítás technikáját, de a mesterséges árak fenntartása és tetszőleges, vagy alkuk révén való változtatása az alapproblémát nem küszöbölte ki. (Csehszlovákiában ugyanebben az időben a valuta-bónusz rendszer bevezetésével kísérleteztek: a termelő vállalatok az általuk elért devizabevételek egy előre meghatározott százalékát saját importjukra használhatták fel. Mind a külkereskedelmi, mind a termelő vállalat fő exportmutatójává a devizakoronában elért bevételt tették. Ugyanakkor igyekeztek az import és a belföldi nagykereskedelmi árakat közelíteni egymáshoz. Jugoszláviában sem tudták az export-import rendszert teljesen liberalizálni, mert az az arányok felborulásához vezetett, így rendszeresen visszatértek az exporthoz kötött import korláthoz, ugyanakkor sokkal több és nemcsak külkereskedelmi, hanem termelő vállalat is lehetőséget kapott a külfölddel való kereskedésre. Itt több bank nagyobb hitellehetőséget is 

.)

Az áprilisi szakértői anyag talán éppen ezért tért már ki a nemzetközi rendszer óvatos megváltoztatásának követelményére is. Mi az, amire lehetőség kínálkozik? A vállalatok kívánságainak figyelembe vétele a szerződések előkészítésekor, nem kötelező, hanem keret- vagy szabadkontingensek megállapítása, amit aztán a vállalatok töltenek meg tartalommal. Az ármegállapítást is egyre inkább vállalatokra kell bízni. Meg kell próbálkozni bilaterális hitelrendszer kiépítésével. Az előterjesztés a vállalati mozgástér bővülésére további ötletekkel is előállt abban reménykedve, hogy 1970 után, más országok reformjának eredményeként a játéktér tágulni fog. Ezek a javaslatok meggyőzővé tették, hogy a Magyarország számára oly fontos külkereskedelemben a KGST reform esetleg segítheti a belső reform eredményességét.

Ezen a napon történt május 27.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők