Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

Az 1965-ös előzetes vita

 

Mint említettem, az anyag túl volt az OT előzetes vitáján. Erre 1965 őszén került sor. Az ide készült előterjesztésen 1965. augusztus 15-ei dátum 

. A készítéskor három év tapasztalatai vették figyelembe, az értékelés szempontrendszere az 1962-ben megfogalmazott és 1963 nyarán kiegészített legfelső KGST szinten megállapított közös célok voltak. Ehhez képest a helyzet siralmas képet mutatott, a problémák csak halmozódtak, az 1966-1970-es tervkonzultációkat követően világossá vált, hogy nem sikerült az áhított sem kétoldalú, sem többoldalú tervkoordináció felé elmozdulni. Csak kölcsönös információcsere zajlott, a tárgyalásokon a külkereskedelmi szállításokat egyeztették. Nem volt az együttműködésnek elmélete, nem volt megbízható összehasonlító számítási rendszer, hiányzott az egységes árrendszer, megoldatlan volt a kompenzálás kérdése, túlzott volt a centralizáció, fékezően hatott a román különutas álláspont. Világossá vált, hogy a problémák oka nem a KGST apparátusának működési hiányosságaira vezethető vissza. Ennél mélyebbre kellett ásni.

Az anyag egyik javaslata az volt, hogy először a fejlesztési koncepciókat kellene elemezni és alapos összehasonlító tanulmányokat készíttetni, amelynek javaslatairól megkezdődhetne egy érdemi közös vita. Az országok azonban más felé fordították a tekintetüket. Jól látható volt például, hogy a nyersanyagtermelésnél a felesleggel rendelkező országok tőkés piacokra értékesítenek, mert itt jóval magasabb árat érnek el. A veszteségkompenzálással lehetne ezen változtatni, de ennek módszerei nem alakultak ki. A nyersanyagtermelés fokozásával kapcsolatos drága beruházások finanszírozásához nincs tőke sem, a beruházásokhoz való hozzájárulás nem kifizetődő a külső országoknak (többek között a 2%-os alacsony hitelkamat miatt).

Súlyos problémának ítélte az anyag a külső és belső árak közötti kapcsolat hiányát, ami olyan fokú zavart okoz, hogy „az együttműködés összes problémáit gazdaságossági szempontból mintegy 'vakon' intézzük". Hiába állapodtak meg az országok 1958-ban a KGST IX. ülésszakán Szófiában a világpiaci árak alapul vételében, az nem felel meg a világpiaci árak rendszerének. Ezt például torzította az ún. „félfuvar elv", ami a szállítási távolságtól függően befolyásolta az árat, így Magyarország drágábban vett nyersanyagokat a Szovjetuniótól, mint Lengyelország, vagy az NDK. Az anyag egységes saját árbázist javasol. Az árrögzítést csak egyes termékekre korlátozná, másutt kerete között mozgó, vagy szabad árakat alkalmazna. Ez lenne a feltétele a dollárra való átválthatóság 

. Mindez összefüggésben van a külkereskedelmi kötelező kontingensek liberalizálásával is.

A gyártmányszakosítás kezdeti stádiumát nem sikerült túllépni - folytatódott az értékelés. Itt ugyanolyan okokat sorolt fel az előterjesztés, mint más területeken. Nincs érdekeltség sem a beruházások megtérülésében, sem az eladásban, nincs erre vonatkozó 

 sem.A helyzet az, hogy ezen a területen először elveket kellene közösen elfogadni, hogy a munka hatékonyan beinduljon. Ilyenek: nem kell minden tagországnak részt venni a szakosításban, tervegyeztetésre kell ezt alapozni, és tröszti, vállalati szintű megállapodásokra kell lehetőséget biztosítani.

Ami a műszaki fejlesztést illeti, az anyag úgy fogalmazott, hogy „Különösen az utóbbi időben egyre nyomasztóbb az elzárkózás, a titkolódzás, a konkurencia és a párhuzamos munka." Az előterjesztés ezen a területen is szakosítást és kooperációt javasolt. Utóbbi esetében a kutatók és fejlesztők szabad áramlásának megteremtését kezdeményezte. Meg kell szüntetni továbbá a műszaki dokumentációk ingyenes (az önköltség megtérítése melletti) átadását (az ún. szófiai elvet), sőt a feltalálók egyéni érdekeltségének fokozását is meg kell fontolni.

Végül a szervezeti kérdések kerültek az előterjesztésben terítékre. Az anyag leteszi a voksát a közös intézmények létrehozása mellett, de ezek vállalati, intézményi szinten, közvetlen termelésre összpontosultak legyenek, mintegy alulról, közös érdekeltség mellett szerveződjenek, bennük két vagy legfeljebb több ország vegyen részt, és fokozatosan épüljenek ki. A résztvevő egységek tehát ne olvadjanak össze (pl. szakmai szövetségbe, kartellbe tömörüljenek). A KGST központi szervei munkájának javítására az előterjesztés nem tartalmazott kezdeményezéseket.

1965. október 23-ai dátummal a vita előtt hosszú írásos véleményt fogalmazott meg az anyaggal kapcsolatban Tallós György a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. Tallós elutasította a tőkés világgal való összevetés indokoltságát, és lényegében az összefonódás okán egyfajta autarchiás szerepet emelt ki az együttműködő országok fejlődésében. Elutasította az értéktörvény alkalmazhatóságát, illetve nem látta ezt reális stratégiai célnak. Nem épített volna a belső gazdasági reformokra, még 2-3 ország esetében sem. Tallós a merev államközi külkereskedelem fenntartása mellett érvelt, nem tartotta sem reálisnak, sem helyesnek a világpiaci árakon keresztüli az anyagi érdekeltség kialakítását. Erősítette volna a hosszú lejáratú kötelező megállapodások rendszerét, és nem vezetett volna be árreformot. Erre a konzervatív álláspontra azonban nemcsak a közgazdászok, hanem a szakpolitikusok füle sem volt nyitott, sőt amikor az MSZMP KB Közgazdasági Munkaközössége elé került az anyag, döntés született arról, hogy a KGST országok gazdasági együttműködésének összes 

meg kell vizsgálni.

Ezen a napon történt június 22.

1940

Franciaország nevében Huntziger tábornok aláírja a kapitulációt a német csapatok előtt (Compiègne-ben).

1941

Németország lerohanja Szovjetuniót, megnyílik a második világháború második frontja.

1978

James W. Christy amerikai csillagász felfedezi a Charont, a Plútó legnagyobb holdját.

1980

Az NSZK csapata 2-1-es győzelmet arat a római olimpiai stadionban rendezett EB-döntőn Belgium válogatottja fölött.

1988

Az EU engedélyezi a tujontartalmú szeszek gyártását (35 mg/kg), így újra hódíthat az abszint.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük.

Budapest, 2017. június 21.

A szerkesztők