Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Csődveszély Magyarországon

Magyarországgal egészen más volt a helyzet. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nem túl sok hezitálás után feladta a berlini megállapodásban vállalt kötelezettségeit. 1956. december 21-én olyan

került a Gazdasági Bizottság elé, hogy a magyar fél vesse fel a magyar kérdés napirendre tűzését a KGST Tanácsában, persze azzal a célzattal, hogy minél több támogatást kapjon. 1957. január 22-ei ülésen azonban a Gazdasági Bizottság lemondott a magyar kérdés önálló napirendre Moszkvából ugyanis azt az üzenetet kapták, hogy jobban járnak, ha kétoldalú tárgyalási formában „koldulnak" alamizsnáért, így legalább nem derült ki az, hogy a gépexportot és a bauxittermelést sem tudja Magyarország teljesíteni. Ennek jelentős része ugyanis magyar-szovjet relációban realizálódott volna.

A tervhivatali elnökök 1957. márciusi találkozóján mégsem lehetett mást csinálni, minthogy a KGST közösség előtt is világossá kellett tenni az ígéretek visszavonását, és hogy Magyarország az ötévesről teljesen új, három éves terv kidolgozásához fogott. A szénbehozatali igényt a magyar delegátus a berlini vállaláshoz képest következőképpen

: 1958-ban 775 millió tonna helyett 2800 millió tonna, 1959-ben 995 millió tonna helyett 3000 millió tonna, 1960-ban 995 millió tonna helyett 3200 millió tonna kellene. A magyar küldöttség jelezte, hogy nem tud eleget tenni a lengyel szénberuházásokban való részvételi ígéretének. Nem véletlen, hogy az értekezleten megállapították: a szénhiány általánosan is növekedetett és a következő években 7,1, 7,4, 6,2 millió tonnát tesz majd ki. A magyar kőolaj-termelési ajánlatot a berlini két millióról 600 ezer tonnára vették vissza, az 1010 kutatófúrást 636-re, a kőolaj-behozatalt ezzel szemben évi 450 ezer tonnáról évi 1,5 millió tonnára kívánták feltornászni. Magyarország csökkentést jelentett be az acél- és nyersvas termelésben, növekedési igényt a nyersvas importban. A bauxit és timföld ígéretet tartani tudták, de az alumíniumtermelési és a gépexport volumenét már nem. Kéréseket fogalmazott meg a magyar fél a színesfém behozatalban is. A zöldség- és gyümölcstermesztés kivételével az ország a mezőgazdasági termékekre tett ígéreteit is visszavonta, illetve csökkentette.

A szovjet hozzászólással szemben a bolgár, a magyar, a német és a lengyel

egyöntetűen a berlini vállalások feladásáról szóltak. Bulgária csökkenti gépimportját, növelné koksz importját. Az NDK szén, gabona és húshiányról panaszkodott. A lengyelek jelentős változásokat jelentettek be: komoly lemaradás volt tapasztalható a szén, az acél, az energia, a cement, a vasérc, valamint a szerszámgéptermelésben. 1956-os nemzeti jövedelmük az 1955-höz képest 15%-kal alacsonyabb. 1951-1954 között a reálbérek csökkentek, sőt a munkásság egyes rétegeinek életszínvonala alacsonyabb lett, mint a háború előtti. Súlyos szénhiány van annak ellenére, hogy bevezették a vasárnapi műszakot. Románia nem tudta teljesíteni hús és gabonaszállításait, sőt a Szovjetunió juttatott részére 500 ezer tonna gabonát és 60 ezer tonna takarmányt. Az olajfeltárások befejezéséig a termelésük csökken, a földgázszállítás növelését csőhiány akadályozza. Jelentős problémákról számoltak be a vasérctermelésben, széntermelésben, a hengereltáru és a koksz terén. Ugyanakkor 2700 traktort nem vettek át tőlük a KGST országok.

A szovjet-magyar

a folyó évre 1957 márciusában, Moszkvában zárultak le. Az 550 millió rubel értékű áruhitelhez és 200 millió rubel értékű 2% kamattal kapott devizahitelhez a korábbi hitelfizetésből hozzájött 85 millió rubel. A törlesztést 1961-ben kellett elkezdeni és tíz év alatt befejezni. Az 1957-es áruforgalom így több mint egy milliárd rubel volt a két ország között. Az 1952, 1954, 1956-ban kapott hitel törlesztésére haladékot kapott az ország, és azt is csak 1961-től kellett visszafizetni. A volt német vagyon és a vegyes társaságok kivásárlásából hátralévő magyar tartozást, kb. 1053 millió forintot elengedték. A szovjetek megvettek 458 millió rubel értékű itthon gyártott hadfelszerelést, de ez az összeg nem folyt be, mert a magyar katonai jellegű tartozás elengedését jelentette. Az 1957 júliusában megkezdett 2500 millió rubeles magyar kéréssel induló és az 1957. december 18-án megkötött megállapodással befejeződött tárgyalás szerint Moszkva 1958-1962 között 300 millió rubel értékű berendezést, szállított és technikai segítséget nyújtott különféle beruházások befejezéséhez. A kamat 2%-os volt, itt egy év türelmi idő volt a hitelrészlet igénybe vétele után. A törlesztést tíz év alatt kellett .

Az 1958-1960 közötti évekre szóló árucsere-forgalmi egyezmény körüli kemény tárgyalások 1958. január 13-án zárultak le, de Kádár János 1958. áprilisban további szovjet

„sírt" ki Hruscsovtól.

A szovjet-magyar szakosítási tárgyalások elhúzódtak. A magyar javaslatok nyomán, az év során szovjet tervhivatali szakértők vizsgálták meg a magyar

a szakosítással kapcsolatban minden magyar ajánlati területet végigjártak beleértve a termelő, a tervező és kutató szférát is. Amikor 1957. november 5-én Ajtai Miklós szovjet partnerével asztalhoz ült kiderült, hogy a szovjetek nem tartották elfogadhatónak, hogy Magyarország villanymotor gyártására rendezkedjen be. A diesel vonatok és motorkocsik, a villamos motorvonatok és mozdonyok közül csak egyetlen típus, a 600 LE-s mozdonyok gyártását ajánlották. A 2000 LE-s mozdonyokat már a szovjetek „magukra vállalták". A híradástechnikai üzemekről és kutató intézetekről az volt a véleményük, hogy azok megoldott problémákkal foglalkoznak. Együttműködés lehetőséget például relé állomások, telefonközpontok, telefongyártás, televíziós stúdiók és közvetítő berendezések gyártásában véltek felfedezni. Ez igen szerény eredmény volt.

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő