A Vörös Hadsereg halottai 1956-ban

A közölt dokumentum remélhetően fontos adalékkal szolgálhat az 1956. október 23-a utáni hetek, hónapok katonai eseményeinek elesettjeiről. 1986 májusában készült egy összefoglaló feljegyzés a Magyarországon eltemetett szovjet katonák sírhelyéről és az eltemetettek nevéről. A nyilvántartás alapján többségében teljes bizonyossággal megállapítható az 1956-os események során elesettek személye.

1956 tragikus és felemelő eseményeinek résztvevői, áldozatai legtöbbször a névtelenség mögött maradva jelentik a történelem kitörölhetetlen szereplőit. A megtorlások, sortüzek, utcai harcok forradalmi áldozatairól egyre több adat látott nyilvánosságot az utóbbi évtizedekben. A szabadságharcot eltipró katonai gépezet oldaláról ritkán kerül elő nevesített adat (kivételt jelentenek természetesen a politikai, katonai, belügyi apparátus vezetőinek személyei). Az itt közölt dokumentum remélhetően – azon túl, hogy nevesíti a másik oldal áldozatait – fontos adalékkal

a korszakkal foglalkozó történészek számára is. Az 1956. október 23-a utáni hetek, hónapok katonai eseményeivel már forrásértékű történészi munkák foglalkoztak, amelyek alapján szinte óráról órára rekonstruálhatóak az események. 1986 májusában az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztálya készült egy összefoglaló feljegyzés a KB Külügyi Osztálya számára, és a hozzá kapcsolódó dokumentumok között található jegyzék adatai alátámasztják egyes történeti munkák is. Az iratokból kiderül, hogy a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya 1965-ben rendelte el (feltételezhetően április 4-e 20. évfordulójához kapcsolódóan) az 1944–1945-ben, és az azt követő időszakban Magyarországon eltemetett szovjet katonák sírhelyének, és az eltemetettek nevének összeírását. A nyilvántartás alapján többségében teljes bizonyossággal, kisebb részben valószínűsítve megállapítható az 1956-os események során elesettek személye és ebből következően azok létszáma is. 1986 májusában a másolati példányokat az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztálya átadta a KB Külügyi Osztályának.

A fővárosra vonatkozó lista mellett, néhány vidéki adat is megtalálható az iratok között, ezek nagyságrendileg kisebbek a budapesti veszteségekkel

.

Forrás:

A dokumentum jelzete: MOL M–KS 288. f. 31. cs 1986/1. ő. e. (Magyar Országos Levéltár – Magyar Szocialista Munkáspárt iratai – MSZMP Központi Szervei – Közigazgatási és Adminisztratív osztály)

Ezen a napon történt október 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők