Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
(1952–1982)

30 év a katolikus gimnáziumok életében

Két jelentés tükrében

„A politikai-erkölcsi nevelés fontos területét, az osztályfőnöki órák[at] erősen felhasználják saját céljaik érdekében, pl. Esztergomban, ahol az osztályfőnöki óra egyenesen romboló hatású ifjainkra. A tanár arról beszélt, hogy a tanuláshoz intuíció, diszponáltság kell, vannak időszakok, amikor képtelen tanulni az ember. Negyedév után az azt megelőző idegizgalom feloldódik, s a diákok energiája egy természetes és érthető gátlástalanságban tör ki.”

 

III. Tanulmányi színvonal

1. Tanmenet

A tanmenetek a kiadott irányító tanmenetek alapján készültek. Az igazgatók jóváhagyták. Az állami tankönyveket használják. Külön jegyzetet nem készítenek, szerintük a könyvek teljesen megfelelőek. A szentendrei igazgató szerint azért, hogy a látszatát is elkerüljék annak, hogy az állam ellen dolgoznak. A piarista gimnázium

szerint az engedélyezett eltéréseket a nevelők óravázlataikban szokták feltüntetni, de ebben az évben erre még nem került sor.

2. A tanárok készülése [!]

A tanárok órára általában felkészülnek, vázlatokat írnak, amelyek elég gondosak, sőt aprólékosak, azonban a vázlatok nem mindenütt felelnek meg a didaktikai követelményeknek. Általában a gyakorlati élettel való kapcsolat, az ideológiai vonatkozások hiányoznak. A debreceni gimnáziumban egységes szempontok szerint készítik a vázlatokat, ami a formális fokozatok burkolt alkalmazását jelenti.

3. A tanítási órák színvonala

A tanítási órák színvonala több szempontból nem megfelelő. Általában jellemzi az órákat a bőséges és aprólékos tény- és adatközlés, azonban hiányzik a

összefüggés és [a] legritkább esetben lehet találkozni a gyakorlati élettel való kapcsolattal.

A tanítási anyag nevelői értékének kiaknázása csaknem mindig elmarad. Az órákon általában a tankönyv anyagát közlik, azonban az egyes megállapításoknál a végső következtetéseket nem vonják le. A materialista világnézet elleni állásfoglalásuk a tanítási órákon erősen érvényesül. A debreceni gimnázium igazgatója kijelentette, hogy a materialista világnézetet tárgyilagosan ismertetik a tanulókkal, de hozzáfűzik, hogy ezzel szemben mi a katolikus álláspont. „Mi tagadjuk a majomtól való származást" kijelentéssel vulgarizálják a fejlődésről szóló marxista tanítást. - A biológia-tanításban a szentendrei gimnázium igazgatója az ember fejlődésével kapcsolatban megállapítja, hogy „ma már értelmes ember nem tagadhatja az egysejtből [!] való származást, de mi a dualizmust hirdetjük: a lelket Isten teremti, akkor, mikor az ember gondolkodni kezd".

A piarista gimnáziumban az egyes állatokat a környezetükben ismertetik, összehasonlítják az előző törzsek állataival, de a környezet, az életkörülmények hatását a szervek és a szervezetek átalakulásában nem tudatosítják. Az idealista nézetek, mint megjegyzések fordulnak el az órákon, például „a pók tudja, hogy légy esett a hálójába", vagy „milyen szellemes megoldás" a máj kapillárisaiban lévő sejtek működése. Az ember származására való utalást csak félénken merték megkísérelni az egyes órákon, főleg a felügyelő kedvéért. Például „az élet a vízből ered". - Az esztergomi gimnáziumban a szívburokról, annak belső tartalmáról beszélve a tanár megkérdezte: „Krisztus urunkat, mikor a katona lándzsával a mellén megszúrta, szívéből mi folyt ki?" A tanulók kórusban válaszolták: „vér és víz". Kissé szokatlan módja ez a tudományos megállapítás igazolásának. Találkozunk még elavult, mechanikus felfogással is: pl. „Az emberi test, mint gépezet" felírású szemléltető kép alkalmazásánál. A tanítási órákon általában a szocialista társadalom szervezett munkájának eredményei elsikkadnak, például a szentendrei ferences gimnázium fizikai és földrajz óráján az éghajlattal kapcsolatosan szó sem esik a

éghajlat-változtató jellegéről, a szélvédő erdősávokról, a fagyálló növényfajtákról stb. - A történelemtanításban az események aktualizálása elmarad. A történelmi eseményeket idealista történelemszemlélet alapján tanítják. Például az esztergomi gimnáziumban az első világháború okául a szarajevói eseményeket, Szerbia makacsságát tüntetik fel, a háború és az imperializmus közti összefüggést nem veszik észre. A tanár véleménye szerint Oroszországnak a II. világháborúban való részvételével kapcsolatban Lenin és Sztálin hangsúlyozták, hogy Oroszországnak tengerre van szüksége. A II. osztályban a pápaság és császárság küzdelmével és a negyedik keresztes-hadjárattal kapcsolatban megállapította, hogy a 200[0] évnek ez volt a legideálisabb harca, hiszen célja a térítés és a szent sír [!] visszafoglalása volt, bár voltak, akiket a nagyravágyás vezetett. Az órákon kínosan kerülik mindazokat a témákat, melyek az egyház tudományellenes magatartásával foglalkoznak (például Galilei [!] üldözése, Mikszáth regényei). szólva az egyház szerepéről megállapítják, hogy a tudományok fejlődésében eleinte gátló, később élenjáró volt. - irodalmi órán a költészetet tudománytalanul, teljesen ösztönös jelenségként tanítja a debreceni gimnázium. A tanár szerint a költő nem akar írni, hanem kénytelen írni, mert a lelke tele van. Bajza csak költő-kuli, az igazi írók azt tanulták tőle, hogyan nem kell írni. Petőfi családi és tájverseinek jellemzése: „Kedves, bájos, egyszerű, mesterkéletlen". De az eszmei mondanivalóikat nem emelik ki a verseknek. Tanítási módszerük gyakran verbalizmushoz vezet.

A tanár általánosításokat szövegez meg, a tanulók tapasztalataitól függetlenül, amiket azok bemagolnak. - A piarista gimnáziumban a tanárok az elméletet és a gyakorlatot, a tartalmat és a formát teljes elszakítottságban tárgyalják. Például a nyelvtani szabályokat kellő számú példa nélkül gyakoroltatják. Az irodalmi anyag tárgyalásánál az eszmei mondanivaló háttérbe szorul a formai elemzéssel szemben. Például Arany: János pap országa című költ[eménye] tárgyalásakor a tanár bevezetőjében kiemelte, hogy a főpapsággal ellentétben az alsópapság a nép mellé állt a Habsburgok elleni harcban, de tovább nem folytatta, hanem azonnal a vers formai elemzésére tért át. A „kényes" témába nem akart saját bevallása szerint belemélyedni. A költemény tartalmát nem aktualizálta, nem foglalt állást, mint a piarista tanár a nép állama mellett. Esztergomban Eötvös Karthausi-jának értékelésénél a regény egyik nagy értékének tulajdonította a tanár, hogy a regényben az egyéniségnek óriási szerepe van. A földrajz-tanításban is igen komoly hiányosságok vannak; a teljesen rossz földrajztanítás mintaképe a

egyik földrajz órája, ahol a tanár Franciaország történeti fejlődését, népességét és iparát vette fel óravázlatába, ezzel szemben az órán lényegében a történeti fejlődést tanította, a népességet csak röviden említette. Így az óra lényegében történelem óra volt, ahol a legrészletesebben a középkorral foglalkozott, ez a középkor dicsérete volt. Egyik mondata például szó szerint: „De azért a feudalizmust nem lehet elítélni teljesen, mert akkor kezd kialakulni az ipar, a manufaktúra". Ezt már a burzsoá társadalom tárgyalásából visszapillantva mondta. Letanította az egész burzsoá forradalmat, majd így értékelt: „Elhárultak a kapitalizmus akadályai, aki eddig csak munkás volt, most gyáros lehetett". A Marshall-tervről: „Amerika adta a kölcsönöket, hogy azon azt vásárolják, amire szükségük van". Az államforma tanításakor felírta a köztársasági elnök nevét is, viszont a füzetekben nem szerepel , , [!] stb. elvtársak neve. - Az orosz nyelv erős lebecsülése látszik az esztergomi gimnáziumban. Teljesen helytelen módszerrel tanítanak (a meg nem tanult szavakat 50-szer leíratják), elriasztják a tanulókat a nyelv tanulásától. Az órán fegyelmezetlenség van, az eredmény nagyon gyenge.

Az egyes tananyagokkal kapcsolatban egy-egy példát említenek ugyan népi demokráciánk életéből is (földalatti gyorsvasút, államosítás), de elszigetelten, minden magyarázat nélkül.

Igen jellemzőek a hittanórák, ahol teljesen gátlásmentesen fejtik ki a nézeteiket, Esztergomban például a háborúról azt tanítják, hogy isten [!] kezében arra jó, hogy büntetésének vesszője legyen, de egyben érdemeink forrásává is válik, ha isten [!] akaratában megnyugodva türelmesen viseljük. A vallás a társadalom létének alapja - tanítják - e nélkül nincs erkölcs, ha a vallást elválasztják az erkölcstől, ott az erkölcs is megszűnik. A valláserkölcs azért fontos, mert nélküle nincs semmi, ami az embert megfékezné. Az emberek nem látnák az alattvalók és elöljárók viszonyát. A kultúra vallás nélkül hátrább viszi az embert. „Ha elveszik az embertől a vallást, nincs ami megkülönböztesse az embert a többi élőlénytől. Csak az értelmes lény tudja azt, hogy van Isten." A pannonhalmi gimnázium hittanóráján azt fejtegetik, hogy a vallás alátámasztja a tudomány elveit.

Ezektől eltérő jelenségeket is találunk. A piarista gimnázium természetrajz óráján rámutatnak a kollektív mezőgazdaság jelentőségére, a természet átalakítására. Győrben a hazafias nevelést a haladó hagyományok szeretetével kapcsolta össze a szaktanár, amikor a Tisza szabályozásának tanulmányozásakor Vásárhelyi Pál érdemeire mutatott rá s a Szovjetunió gazdag példaanyagával támasztotta alá az árvízszabályozás szükségességét.

4. A tanulók tudása és magatartása

A tanulók a könyv szerinti anyagot tudják, feleleteikben sok a mechanizmus, az anyag szóról-szóra való elmondása. A tanárok így is követelik meg tőlük. A szorosan vett szakmai anyagot, az adatszerű részeket jól tudják. Tudásuk azonban a dialektikus materialista világnézet hiányában nincs egységbe foglalva. Sokszor olyan anyagot is megtanulnak, amit nem értenek.

A tanulók látszólag fegyelmezettek, ez azonban csak a rendszabályok merev megtartásán alapul, öntudatos fegyelemről nem lehet beszélni.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők