A diafilm mint a kultúragitáció eszköze a Rákosi-korszakban

„A diafilm megérkezéséről a pártszervezetet azonnal értesítsék.”

„Utasítom Ügyvezető Urat, hogy a küldött anyagot a Szabad Föld Téli Esték előadás anyagával párhuzamosan minél nagyobb vetítési eredmény elérésével használja ki, erről a havi jelentésben számoljon be.”

Bevezetés 

Az ArchivNet az elmúlt évek során két ízben is közzétett az 1950-es években és 1960-ban propagandacéllal készített diafilmet, ill. olyan közléssel is találkozhattak az olvasók, amely az

 Némiképp ezekhez a dokumentumközlésekhez csatlakozva néhány forrás közzétételével azt szeretném felvillantani, hogy az agitációban milyen szerep jutott a diafilmeknek a fenti időszakban, milyen filmekkel próbálták befolyásolni a közvéleményt. A források azt is bizonyítják, hogy a diafilmek elosztását, „terítését" mennyire központosítva szervezték meg

A művelődés irányvonalát, eszközeit, módszereit a Rákosi-korszak évei alatt a Révai József nevéhez (és miniszterségéhez: 1949-1953) köthető ún. kultúrforradalomnak rendelték alá. Révai elgondolásának kevésbé hangsúlyos része volt, hogy a létrejövő új rendszer hivatott az általános műveltség színvonalát és a munkások szakképzettségét növelni. Ennél jóval fontosabb elem volt, hogy a kultúrforradalom keretében kellett tudatosítani az emberekben a megváltozott új politikai-gazdasági-társadalmi viszonyok lényegét, megteremteni az új, úgynevezett „szocialista" erkölcsöt, amelynek elsajátítását követően szellemileg megalapozott „harcot" lehet vívni a kapitalista ideológiával szemben. E cél jegyében a szocialista átnevelés szolgálatába kellett állítani a művelődés és a tanulás minden eszközét: az iskolát, a filmet, az irodalmat, a tömegek kulturális mozgalmának minden formáját. Így tehát a Révai által megfogalmazott elméletnek megfelelően a kultúrforradalom konkrét feladatait alárendelték a gazdasági és

 A kultúra ilyetén módon a politikai élet kiszolgálójává degradálódott, minden területe közvetlen propagandaeszközzé silányult - sajátos hasonlattal élve: ahogy a középkorban a filozófia ancilla theologiae volt, úgy maximálta a kultúra mozgásterét a politika, és lett a kultúrából a mindennapok gyakorlatában [popup title="ancilla politicae." format="Default click" activate="click" close text=" Vö. ezzel kapcsolatosan: „Mint a filozófia nem maradhatott ancilla theologiae, a literatúra nem lehet ancilla politicae.” Ignotus [Veigelsberg Hugó]: Laissez faire. A Társadalomtudományi Társaság 1912. március 19-i irodalmi vitájának bevezető előadása. Nyugat, 5. (1912) 1. sz. 589.; http://epa.niif.hu/00000/00022/00101/03247.htm"]

A

 a művelődés minden területén jelen volt. Teljes körű irányítását az 1949. évi XV. törvénnyel létrehozott  A korszakban pl. nem forgathattak úgy filmet, ill. forgatókönyv sem készülhetett el anélkül, hogy az NM Filmfőosztálya előzetesen nem ellenőrizte, hogy az  A mozgóképek mellett a diafilmeket, a könyveket és a különféle sajtótermékeket is felhasználták kultúragitációs célok teljesítésére, nem véletlen pl., hogy önálló osztály foglalkozott a diafilmekkel.

Települési szinten a népművelési előadók (kisebb községekben a népművelési ügyintéző) és a kultúrotthonok dolgozói oldották meg a központilag meghatározott kulturális feladatokat. Az ünnepségek műsorrendjét jórészt az NM által kiadott műsorfüzetek alapján szervezték meg. Ezekben leírták, hogy az adott ünnepségen milyen verseket lehet szavalni stb., és milyen politikai intézkedéseket kell propagálni. A művészeti csoportok helyi versenyei az emberek kulturális aktivitásának növelése mellett 1953 első feléig mindig valamilyen politikai propagandacélt szolgáltak. Például a „békeharc erősítését és az ellenség leleplezését" is

 a versenybírók csak ezek megléte esetén adhattak jó pontszámokat a fellépőknek.

A népművelés körébe tartozó iskolán kívüli oktatás is rendkívül fontos szerepet játszott a politikai és világnézeti nevelésben. Az ismeretterjesztő előadások (Szabad Föld Téli Esték, Szabad Föld Vasárnapok) és a különböző szakkörök az ismeretek növelése és szórakoztatva nevelés mellett fontos szerepet játszottak a kulturális propagandában. Például a Pest Megyei Tanács Népművelési Osztályának megfogalmazása szerint három követelménynek kellett megfelelniük: konkrétnak, tudományosan megalapozottnak és harcosnak [!]

 A mezőgazdasági szakköröknek a termelés színvonalának növelése mellett a társas gazdálkodás (szövetkezetek) propagálása is

A fentebb említetteken kívül elsősorban a rádiót, amely talán a legfontosabb

 használták fel kultúragitációs célokra. Kollektív rádióhallgatásokat szerveztek és külön  amelyek alkalmával a hallottakat meg is beszélték a jelenlévők. A rádiókörök, a jelentések szerint, a politikai hangulat javításának és a reakciós hírek leküzdésének  A kultúrotthonok saját foglalkozásaikat (pl. különböző szakkörök, ismeretterjesztő előadások, Szabad Föld Téli Esték) szívesen színesítették filmekkel, ill. diafilmekkel.

Jó példa az 1953. évi választás, amelyet országos szinten nagy szervezkedés előzött meg. A cél a társadalom totális mozgósítása volt, ennek érdekében minden eszközt bevetettek, használták a tömegkommunikáció összes területét. A színházak, a filmforgalmazó vállalatok és a különböző művészeti szervezetek a választást megelőző hetekben [popup title="hatalmas kultúrkampányba kezdtek." format="Default click" activate="click" close text="Feitl István: Pártvezetés és országgyűlési választások, 1949–1988. Parlamenti választások Magyarországon, 1920–1998. Szerk. Földes György–Hubai László. Bp., 1999. [második, bővített, átdolgozott kiadás] 283-284."] Hasonló szervezkedés folyt Pest megyében is. A Pest Megyei Tanács VB Népművelési Osztálya a választás napjának minél jobb megrendezése érdekében körlevelet intézett a megye területén működő valamennyi kultúrotthon-igazgatóhoz és népművelési ügyvezetőhöz. Az agitációs munka összes területét megnevezték, amit fel kellett használni a választások sikerességének növelése érdekében, nem felejtve el a választási plakátokat, a közös rádióhallgatásokat, a diafilmek vetítését, a

Nem elhanyagolható szerep jutott tehát a diafilmeknek sem: olcsó és népszerű módja volt az a propagandacélok terjesztésének, amit néhány konkrét példával szeretnék az alábbiakban érzékeltetni. 1950-ben a Csongrád megye választási munkáját ismertető jelentésben ezt olvashatjuk:

Egy évvel később, 1951-ben Pest megye készített jelentést a begyűjtéssel kapcsolatos munkákról, amelyben többek között ez állt: „Feladatunk, hogy parasztságunk derűs, bizakodó hangulatát fokozzuk. A munkában és a beszolgáltatásnál élenjáró, vagy lemaradtak nevének kivetítésével növeljük és gyorsítsuk meg a beszolgáltatási teljesítményüket." A feladatok megoldását elősegítő egyik eszközeként ezt vetették fel:

1952-ben arról született javaslat, amire korábban már volt példa, ti., hogy a vasutak várótermeiben is film- és diavetítésekre kerüljön sor, mert így „még inkább teret lehet adni a propagandának" egy eddig kihasználatlan területen. A javaslat egyebek mellett azt is tartalmazta, hogy egy diafilm kb. 20-25 perces legyen. Borsod-Abaúj-Zemplén megye hamarosan már konkrét eredményekről is beszámolhatott: június 28-án megkezdték a vetítéseket a várótermekben. A következő filmeket vetítették: Szovjet Mezőgazdasági Híradó; Tudomány és technika; Grúz néptáncok; Felszabadult Kína. Közben a hangszórón keresztül időközönként jelmondatokat és a termeléssel kapcsolatban jobb munkára serkentő szövegeket közvetítettek, így pl.: 

Ugyanebben az évben az NM körbeküldte irányelveit a 

 E rendezvénysorozatról így írt a körlevél: „A tervek jó teljesítése következtében, egyre több bányában szűnik meg a vasárnapi műszak. Szükséges, hogy Vidám Bányász Vasárnapok szervezésével az eddiginél fokozottabb mértékben biztosítsuk bányászaink részére a vasárnapi művelődési és kulturális szórakozási lehetőségeket. Ezzel is segítenünk kell a bányász dolgozók politikai látókörének kiszélesítését, általános műveltségi színvonalának emelését, a munkafegyelem megszilárdítását, a kétlakiság megszüntetését." A program részeként pedig a diafilmek vetítését is javasolták, célközönségnek azonban ezúttal a gyerekeket tekintették. Számukra az alábbi diák vetítését javasolták: János vitéz, Toldi, Legenda, Üssed, üssed, botocskám, Rákosi elvtárs élete. Mai ésszel már szinte lehetetlen nem észrevenni a véletlen(?) által felszínre dobott kesernyés humort, amit részben az jelenít meg, hogy aRákosi elvtárs élete c. diát a mesék közé sorolták be a János vitéz és a Toldi mellé. Az pedig már a hab a tortán, hogy a felsorolásban közvetlenül az Üssed, üssed, botocskámat követte!

1953-ban pl. Zala megye küldött az NM számára beszámolót választási kultúragitációs munkájáról. Ebből kiderült, hogy egyebek mellett szemléltető szobákat alakítottak ki, jelszavak díszítették az utcákat, a választási békeverseny győzelmét hirdették, amit

 Veszprém megye ugyanakkor arról számolt be, hogy saját megyei Szintén ugyanebben az évben a mezőtúri városi kultúrotthon második negyedévi jelentése arról számolt be, hogy 23 ismeretterjesztő előadás mellett

A diák fontosságát jelzi, hogy esetenként külön intézkedtek a régi üveg diapozitívek felhasználásáról. 1950-ben az NM Diapozitív osztálya raktárában mintegy 5000 régi üvegdiát regisztráltak, amelyet két egyetemista átválogatott és a hasznavehetetlennek minősített (értsd: ideológiailag nem megfelelő) anyagot a nekik adott utasítás értelmében az Állami üvegbeváltónál leadták. Ugyanakkor feladatul kapták azt is, hogy:


Egy évvel később hasonló intézkedés nyomára lehet bukkanni: [popup title="„Értesítem az Osztályvezető Elvtársakat, hogy a megye területén lévő 1949 szept[ember] 1. előtt kiadott diafilmek közül olyanokat, amelyek tartalmuknál fogva már elvesztették aktualitásukat, s így nem használhatók, helyi rajzos diakészítéshez használják fel. A filmekről a felírást és képet mossák le benzinoldattal és a lemosott filmre vagy városi ismeretterjesztő előadások propagálására, vagy begyűjtés és egyéb propaganda célokra, ötletes rajzokat és felírásokat rajzoljanak. Szolnok megyében már felhasználták, és jó eredményt értek el vele. Havi jelentésükben számoljanak be az Elvtársaknak [hogyan] sikerült felhasználni a rajzos diákat és milyen eredményt értek el azok vetítésével. A lemosott diafilmek továbbra is leltári tárgyként kezelendők."" format="Default click" activate="click" close text="MOL XIX–I–3–a. 86. d. 1818/ált./22/1951."]Még az Államvédelmi Hatóság is rendelt filmeket az NM Diapozitív osztályáról. E filmek címei igencsak sokatmondóak: 

Forrásközlésünk a diafilmek propagandában betöltött szerepét több megközelítésben kívánja érzékeltetni. Láthatjuk, hogy az NM gondoskodott még arról is, hogy a diafilmvetítők eljussanak a népművelési központokba (1. forrás),

Az átmenet évei sajátos kettősségének tipikus hordozója a Szovjetunió, a világbéke őre c. film szétküldését intéző hivatalnok 

Az iskolázott írás és a stílus a minisztériumban maradt régi vágású hivatali emberről/tisztviselőről árulkodik, nem pedig egy új típusú csinovnyikról, hiszen másképp aligha fordulhatott volna elő, hogy elvtárs helyett urat ír. A megyéket - ahogy akkoriban még sűrűn előfordult - még vármegyeként, a   A megyékbe szétküldendő filmek, valamint a szövegkönyvek (ez utóbbiból mindig a diafilmek dupláját küldték) számát tekintve (2/c. forrás) pedig felmerül, hogy vajon mi indokolja az egyes megyéknek küldött filmek stb. mennyisége közötti jelentős eltérést? Egy másik levéltervezet (2/b. forrás) korjelző voltát még egy finom kultúrtörténetei adalék színesíti: az is kiderül, hogy a Magyar-Szovjet Társaságnak a Szentkirályi utcában volt a székhelye...

Ugyanez a hivatali ember (Somlyai) kézírását viseli az az ügyirat is, amely a Sztálin élete c. diafilm szétküldéséről szól (3/a. forrás): a hivatalos szöveg itt némiképp finomabban cseng, az Utasítom szót a Felhívom váltja fel. Ez esetben ráadásul a homályos, rossz minőségű filmeket sorban küldték vissza a megyékből, azokat ki kellett cserélni. Itt viszont a címzettek listáján (3/b. forrás) már észre lehet venni, hogy a Szentkirályi utca kézzel írt nevét utólag áthúzták, és helyére már az új székház címe került: Semmelweis utca, igaz, ez hibás helyesírással, ekképp: Semmelveisz. A megyék immár megyeként szerepelnek, új nevükön: az új rend gyorsan „beköltözött" a hivatalba. Ezt jelzi az is, hogy a lista bővült: a külügyminisztérium mellett iskolák is szerepelnek rajta. Az is kiderül, hogy a Sztálin küzdelmes életét bemutató diát fontosabbnak tartották népszerűsíteni a minisztériumban, mint a nagy Szovjetunió béke feletti őrködését, hiszen jóval több példányban terítették szét.

A diák elosztásának fontosságát jelzi, hogy az aktaborítóra egy gondos kéz ezt írta: „A dia expediálása után azonnal visszaküldeni a Népművelési Minisztérium Oktatási osztályának". Hasonló jellegű kézírás érzékelteti az 

hogy a központi elosztást követően milyen mértékű gyanakvó figyelem kísérte a diák útját: „A diafilm megérkezéséről a pártszervezetet azonnal értesítsék, és a vetítés helyeit közösen határozzák meg."

Összességében a források arról árulkodnak, hogy egy látszólag periférikus propagandaeszköz „bevetését is" milyen szélességben alkalmazták tömegesen, ugyanakkor azonban az NM rendkívüli mértékben ügyelt arra, hogy mi lesz a vidékre stb. küldött diák sorsa, azok felhasználhatósága. Mindez tipikus példája az egyszólamúvá hangszerelt, centralizált, felülről irányított „népművelésnek."

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők