Lövés a tatai vasútállomáson

Egy szovjet tiszt bűntette, a vádlott egy magyar háziasszony

1946. július 8-án, a tatai vasútállomáson a délutáni bécsi gyors érkezésére várók egy fegyverlövésre kapták fel a fejüket: egy szovjet katonatiszt arcon lőtte Hirschler Imre kereskedőt, felsőgallai lakost. Forrásaink egy olyan esetet mutatnak be, amelyben a szovjet hadsereg egyik tisztje került szembe egy magyar állampolgárral, de a szovjet hatóságok a magyar hatóságok tiltakozása ellenére mégis egy magyar háziasszonyt tartóztattak le. A tettes vallomása szerint Határfalvi Istvánné, a helyi kisgazdapárti titkár feleségének felbujtására követte el a bűntényt, és a fegyvert is tőle kapta …

1946. április 10-én, Nagy Ferenc moszkvai látogatása alkalmával Sztálin generalisszimusz a magyar miniszterelnöknek szegezte a kérdést: őszintén mondja meg neki, hogyan is viselkedik a szovjet katonaság a lakossággal, van-e panasz a Vörös Hadseregre? Nagy Ferenc erre azt válaszolta, hogy „Most már kifogástalanul. Fordulnak elő itt-ott atrocitások, de ezek nem mennek már túl az egyéni akciókon. Természetes, hogy a megszállás nagy terhet jelent számunkra, de a katonaság és a lakosság között az incidensek mind ritkábban." Most egy ilyen esetet mutatunk be, amelyben a szovjet hadsereg egyik tagja került szembe egy magyar állampolgárral, és ennek során a szovjet hatóságok több jogsértést követtek el.

1946. július 8-án, a tatai vasútállomáson a délutáni bécsi gyors érkezésére várók egy fegyverlövésre kapták fel a fejüket: egy szovjet katonatiszt arcon lőtte Hirschler Imre kereskedőt, felsőgallai lakost. A sérültet gyorsvonattal a tatabányai bányászkórházba szállították, míg a tettes elmenekült a helyszínről.

Az eset után az orosz katonai városparancsnokság nyomozást rendelt el, amely során megállapították, hogy tettes Alexander Podikov szovjet tiszt, akit nem sokkal később le is tartóztattak. A tiszt azonban megszökött a fogdából, majd Vasút utca 42. szám alatti lakására ment, ahol találkozott a vele együtt lakó „bécsi illetőségű" hölggyel, akivel Bécsbe

.

Pár nap múlva Podikov újra megjelent a városban, és az esti órákban felkereste Határfalvi Istvánnét Külső Károly király úti lakásában, és elpanaszolta neki, hogy nem tud bejutni lakásába. A Vasút utcai lakás ugyanis Kirschner Jánosné tulajdonában volt, a szovjet tiszt csak szobát bérelt tőle. Podikov Határfalvinétól aziránt érdeklődött, hogy a szállásadónője (aki Határfalviné testvérének a felesége) otthon van-e, valamint azt is elmondta neki, hogy az elmúlt pár napot Bécsben töltötte, és a már említett bécsi hölgyet hazavitte.

Podikov másnap reggel bement az szovjet katonai parancsnokságra, ahol ismét letartóztatták, és vizsgálatot rendeltek el ellene. Az addig tökéletesen egyszerűnek látszó ügy ekkor fura fordulatot vett. Podikov ugyanis elmondta, hogy Hirschlert Határfalviné felbujtására lőtte arcon, és a fegyvert is tőle kapta. Szerinte Határfalviné leitatta őt, majd az állomásra kísérte, ahol megmutatta neki Hirschlert, és arra kérte, hogy lője le, amit Podikov meg is tett. A vallomás után az ott tartózkodó szovjet katonai ügyész utasította a Magyar Államrendőrség tatai járási kapitányságát, hogy a nőt vegyék őrizetbe az orosz fél számára, ugyanis ellene az orosz katonai törvények alapján kívánnak eljárást indítani. Ezt a kérést a tatai rendőrkapitányság megtagadta. Ekkor az orosz városparancsnokság úgy döntött, hogy a nőt ők fogják fogva tartani. Erre Határfalviné maga kérte, hogy az orosz vizsgálat befejezéséig inkább a tatai kapitányságon tartsák fogva, ugyanis egészségi állapota miatt az orosz városparancsnokság fogdája életveszélyes lett volna számára. Erről a nő orvosi igazolást is adott (pajzsmirigy-túlműködés és az ennek nyomán fellépő szívzavarok). Ebbe a rendőrkapitányság vezetője bele is egyezett, azonban a nőt nem vették őrizetbe, hanem az orvosi vélemény miatt engedélyezték számára, hogy otthonában várja meg az orosz vizsgálat végét. Nem sokkal később a magyar városi hatóság levelet kapott az orosz katonai ügyésztől, hogy ő maga vállal felelősséget a nő letartóztatásáért.

Az orosz nyomozással párhuzamosan a tatai járási rendőrkapitányság bűnügyi osztálya is vizsgálatot indított. Jelentésükben megállapítják, hogy a nyomozás során nem sikerült semmiféle bizonyítékot találni arra, hogy Határfalviné valóban felbujtotta volna az orosz tisztet, és az sem állt meg, hogy a fegyvert tőle kapta volna, ugyanis a nőnek nem volt soha fegyvere. A nyomozás során az is kiderült, hogy Határfalviné a bűncselekmény idején nem tartózkodott a vasútállomáson, hanem Varga János tatai műszerésznél korábbi tartozását egyenlítette ki. Ezt három tatai lakos is egybehangzóan igazolta. Ellenben a kihallgatások során Hirschler Imrére annál több terhelő bizonyíték került elő.

A tanúvallomásokból kiderült, hogy Hirschler még a támadás előtt felkereste Kirschnernét Vasút utcai lakásán, majd innen Bartos Emil rendőrnyomozó alhadnagy lakására ment. Csak ezután érkezett az állomásra, ahol két tanú állítása szerint Mózes Károly vendéglőjében „kis mennyiségben szeszes italt fogyasztott." Eközben lépett a vendéglőbe Podikov egy tiszttársával, és ők is inni kezdtek (Határfalvi István szerint az orosz zászlós nyolc liter bort ivott meg, de ezt nem tekinthetjük hitelesnek). Eközben a tanúk szerint aranyügyletben tárgyaltak német nyelven. Igaz, hogy a tanúk nem beszéltek németül, de mivel Hirschler kis aranytárgyakat vett elő a zsebéből, talán nem tévedtek túl sokat. Főleg azért nem, mert Hirschler az aranytárgyak közül egy karikagyűrűt, egy pecsétgyűrűt és egy pár női fülbevalót kínált eladásra az orosz tiszteknek. Ezek után az orosz tisztek elhagyták a vendéglőt. Hirschler az oroszok távozása után a vendéglő tulajdonosának is megpróbált némi aranyat eladni.

Időközben azonban az állomásra megérkezett a Felsőgalla felé induló munkásvonat, így Hirschler elhagyta a vendéglőt, és felszállt a vonatra.

A vonatot azonban félreállították, hogy utat engedjen egy Pest felé tartó gyorsvonatnak. A munkásvonat lépcsőjén ülő három szlovák nemzetiségű tanú egyöntetűen állította, hogy Podikov és társa a munkásvonat egyik kocsiján állt. Az ismeretlen orosz tiszt azonban leszállt a vagonról, és magára hagyta Podikovot, aki kabátja belső zsebéből előhúzott egy pisztolyt, és nadrágjának jobb zsebébe tette. Ezek után leszállt a kocsiról, és a munkásvonat előtt sétáló Hirschlerre célzott, majd amikor az megfordult, rálőtt. A lövés az arccsontján sebesítette meg a magyar kereskedőt. A lövés után Podikov rögtön elmenekült. Hirschlert ezután az időközben beérkező gyorsvonattal a tatabányai bányakórházba vitték, ahonnan hatnapi kezelés után engedtek ki, sérülése huszonegy napon túl gyógyult meg.

Határfalviné szovjet letartóztatásáról és az ellene lefolytatott vizsgálatról a magyar fél megállapította, hogy több törvénytelenség is történt. Egyrészt a nővel a vizsgálat során több ízben orosz nyelvű jegyzőkönyvet írattak alá, és mivel Határfalviné nem tudott oroszul, így tartalmát sem ismerhette az általa aláírt szövegnek. Másrészt a vizsgálatok és a kihallgatások során nem biztosítottak részére hiteles tolmácsot, hanem többnyire egy Varga Miklós nevű bőrgyári munkás, néhány esetben pedig „egy Vasil nevű, család nevére ismeretlen, Vértesszőllős községi áttelepülő szlovák ajkú" férfi volt az alkalmi tolmács. Továbbá a bűnügyi osztály azt is sérelmesnek találta, hogy az oroszok által lefolytatott vizsgálatokba a magyar felet nem vonták be. A vizsgálat szerint az orosz katonai ügyészt „mulasztás terheli abban a tekintetben, hogy mivel nem katonai bűncselekményről van szó a magyar törvények értelmében jogtalanul korlátoz személyes szabadságában polgári egyént." Az orosz félnek az esettel kapcsolatban mindössze annyi teendője lett volna, hogy a Határfalvinéra vonatkozó orosz nyelvű vizsgálati anyagokat hiteles fordításban megküldi a magyar félnek, amelyet aztán a helyi rendőrség az általuk készített vizsgálati anyaggal együtt átad további vizsgálat céljára a győri államügyészségnek. Végezetül a jelentés megállapítja, hogy a magyar törvények értelmében nincs lehetőség arra, hogy Határfalvinét az oroszoknak kiadják, és az sem igaz, hogy a nő ügyében az „orosz haditörvények szerint kell ítéletet hozni még akkor sem, ha időközben a nyomozás, természetesen rendőri nyomozás során esetleg mégis terhelő bizonyítékok derülnének ki."

Az orosz katonai ügyész Dr. Morácz László főhadnagynak, a bűnügyi osztály vezetőjének és  Varga Pál rendőrnyomozó hadnagynak, a bűnügyi nyomozócsoport vezetőjének ígéretet tett arra, hogy az orosz vizsgálati iratok orosz nyelvű, valamint hiteles magyar fordítását a hatóságok részére átadja. Ez azonban nem történt meg, és ehelyett Határfalvinét augusztus 23-án a katonai ügyész kihallgatásra a városparancsnokságra rendelte, ahonnan 24-én éjjel három órakor a bűnügyi nyomozócsoport vezetőjének határozott tiltakozása ellenére Sopronkőhidára

. Határfalviné átszállításáról a katonai ügyész egy „átvételi elismervényt" adott át a tatai járási rendőrkapitányság részére.

Augusztus 25-én Határfalviné férje, Határfalvi István - a Független Kisgazdapárt tatai járási titkára - panaszt tett az eljárás ellen a járási kapitányságon, majd másnap panaszát eljuttatta a Miniszterelnökséghez is. Augusztus 31-én Balogh István miniszterelnökségi államtitkár levelet intézett a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, kérve őket, Határfalvi panaszát „vizsgálat tárgyává tenni és legbölcsebb belátásuk szerint az igazság és méltányosság szempontjából egyszerű és szegénysorsú Határfalvi Istvánné ügyében érvényre juttatni." Október 5-én a SZEB nevében Levuskin vezérőrnagy válaszolt. Az orosz fél szerint Határfalviné „hadbírósági eljárás alá eső bűncselekményt követett el," és biztosítja a magyar félt arról, hogy vele szemben a katonai ügyész minden szempontot mérlegelve járt el, és nincs semmi okuk arra, hogy az eljárással szemben bizalmatlanságukat fejezzék ki.

1946 októberében Határfalvi újabb levelet írt Baloghoz, amelyben ismételten kérte, hogy legyen segítségére nagybeteg felesége szabadon bocsátásában. Ezek után Balogh Szviridov altábornagyhoz, a SZEB helyettes elnökéhez fordul azzal a kéréssel, hogy vizsgáltassa ki az ügyet. Erre azonban már nem érkezik válasz, és az ügy kimenetele mai kutatásaink alapján ismeretlen.


Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 19.

1919

Károlyi Mihály az első Magyar Köztársaság (nem ideiglenes) elnöke.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – nyilatkozta magabiztosan, a gyors győzelem reményében II. Vilmos német császár 1914 nyarán. A háború kitörésének híre Magyarországon is osztatlan lelkesedést váltott ki. A harctérre induló katonákat a diadalmas hazatérés reményében zászlókkal, rezesbandával, ünnepélyes szónoklatokkal búcsúztatták. A lelkesedést azonban a háború elhúzódása, a harctereken elszenvedett vereségek és a végső győzelembe vetett hit szertefoszlása nyomán egyre inkább a kiábrándulás, a csalódás érzése váltotta fel. A súlyos anyagi és emberveszteségek mellett a háború a hátországot sem kímélte. A lakosság életkörülményei jelentősen romlottak, és 1917-től rendszeressé váltak a tüntetések, sztrájkok.
A társadalmi elégedetlenség fokozódása mellett a nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek. A nemzetiségek politikai elitjei egyre inkább az önálló állam megteremtését, illetve az anyaországhoz való csatlakozást tekintették fő céljuknak. Az emigráns cseh és horvát politikusok a Monarchia teljes feldarabolását követelték. E programot az antanthatalmak képviselői kezdetben erős fenntartásokkal fogadták, 1918 tavaszától azonban már támogatták. A környező kisállamok – Szerbia, Románia – irredenta tevékenysége erősödött Magyarország irányába. Az 1918. október végi őszirózsás forradalom nyomán hatalomra került antantbarát és pacifista Károlyi Mihály kormánya nem lépett fel a világháborúból vesztesként kikerült ország területére minden irányból benyomuló szerb, cseh és román hadseregekkel szemben. Károlyi úgy vélte, hogy ezzel csak rontaná Magyarország esélyeit az eljövendő békekonferencián.  
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés előírásai igazságtalanok, kirívóan durvák és elvszerűtlenek voltak: Magyarország területének több mint kétharmadát és lakosságának közel kétharmadát veszítette el úgy, hogy az elcsatolt részeken több mint 3 millió magyar is élt, egy részük közvetlenül az új határ közelében. Az ország nem várt szétdarabolása sokkhatást váltott ki a magyar lakosság körében, és ennek következményei mind a mai napig érezhetőek.
Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „I. világháború, forradalmak, Trianon”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2017. december 14-én, míg a szintén öt dokumentumközlésből álló 6-os 2017. december 28-án jelenik meg.

Budapest, 2017. december 14.

A szerkesztők