Egy brigádnapló 1979-ből

A szocialista brigádok világát tükröző, sokszor megmosolyogtató brigádnaplók egy része komoly forrásértéket tükröz. Az alábbiakban közölt források egy 1979-ben készült szocialista brigádnaplóból származnak. Jól szemléltetik a brigádoknak a korszakban betöltött helyét. A politikai hatalom által létrehozott szabályokat természetesen tiszteletben kellett tartani. E kereteket azonban ki lehetett tölteni „öntevékeny” módon is. Az óvodák, bölcsődék patronálása, segítése valóban önkéntes és őszinte vállalás volt, éppúgy, mint a nyugdíjba vonult kolléga meglátogatása.

Bevezetés

A Kádár-korszak szocialista brigádmozgalma értelmezhető úgy is, mint az ötvenes évek sztahanovista mozgalmainak "szelídített" formája. (Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2002. 221. o.) Miközben azonban a közvetlen ideológiai rokonság az '50-es évek munkaverseny-szemléletével tagadhatatlan, a brigádmozgalom gyakorlata erősebben kötődött a konszolidált "kádárista" diktatúra kispolgáriasabb viszonyaihoz, mint a munka "magányos hősének" sztálinista éthoszához.

A Kádár-korszak szocialista brigádmozgalmának elindításában a rendszer "folytatva megszüntetni" vagy még inkább az "eltagadva megőrizni" alapállása tükröződik. A brigádmozgalom elindításának nincs pontos dátuma, nincsen nagy személyisége, hiányoznak a követendő példaképek. A mozgalom kezdete nem köthető egyetlen jogszabályhoz vagy párthatározathoz sem. Az 1956. évi forradalom leverését követően a "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány" szabadulni igyekezett a Rákosi-diktatúra mindennapi jelképrendszerétől, így a "hagyományos, (ál-)egyéni munkaverseny gyakorlatától is. Az ideológiai alapokat azonban semmilyen területen sem engedte kikezdeni, így a munkaverseny, mint a szocialista termelés alapja, sem volt száműzhető a régi-új rendszerből.

A szocialista brigádmozgalom valamilyen szintű "létéről" a 1.068/1957. (VIII. 4.) Korm. sz. határozat, a termelési tanácskozásokról és a szocialista munkaversenyben élenjáró dolgozók és vállalatok jutalmazásáról címmel tesz először említést. E határozat I. fejezetének b) pontjában így fogalmaznak: "a termelési tanácskozáson a dolgozókkal megtárgyalva kell kialakítani a célok eléréséhez a helyi sajátosságoknak legjobban megfelelő versenyformát (egyéni, csoportos, brigád, műhelyek közötti verseny, stb.)." Ugyanezen határozat IV. fejezetének (1.) pontjában pedig már azt is meghatározzák, hogy "az egyének és brigádok termelési eredményeinek értékelése 1957. július 1-vel kezdődően történik." Vagyis a hatalom a munkaverseny-mozgalom folyamatosságát vállalta, az 1956 előtti korszak gyakorlatát azonban semmi esetre sem kívánta követni. (1957-től 1980-ig számos rendelet és határozat született, mely a szocialista brigádmozgalommal foglalkozott. Ezek a határozatok a brigádok létét minden esetben eleve feltételezték, a brigádalapításról meglehetősen nagy vonalakban szóltak csak. A munkaverseny 1956 előtti "eredetére" soha nem utaltak. A kezdetben kizárólag ipari-termelő brigádok mellett 1962-től mezőgazdasági, majd "hivatali" brigádok is szerveződtek.)

A Rákosi- és a Kádár-korszak munkaverseny szemlélete között lényeges különbség volt, hogy míg a sztahanovista mozgalomban az egyén, a brigádmozgalomban egy dolgozói csoport munkateljesítményét mérték, a közösen elvégzett munka volt az, mely a nyereségérdekeltségbe a dolgozókat bevonta. Talán éppen ez, a kollektív nyereségérdekeltség, tette a brigádmozgalmat jellemzően "kádárista" szervezetté. Az az ideológiai doktrína, mely szerint "a munkaverseny a szocializmus építésének egyik alapvető módszere" (1.068/1957. Korm. sz. határozat) nem került megkérdőjelezésre, azonban az anyagi érdekeltség erőteljesebb hangsúlyozása új elem volt. Erre utalt az 1969-es, "jubileumi" brigádvezetői értekezleten Kádár János is, aki - miután a hallgatóság figyelmét felhívta az erkölcsi és anyagi elismerés egyenrangúságára - a fő hangsúlyt a nyereségrészesedésnek a szocialista társadalomban elfoglalt helyére, illetve a nyereségérdekeltségi rendszer mechanizmusának működtetésére helyezte. Vagyis az anyagi (egyéni) érdekeltség lépett a "munka becsület és dicsőség dolga", gyakorlatban is megkövetelt magatartásmintája helyébe. Sőt, Kádár úgy fogalmazott, hogy "népünk számára rendszeresen emelkedő életszínvonalat biztosítottunk, ami szocialista harci programunk nélkülözhetetlen része." (Kádár János: Felszólalás a szocialista brigádvezetők harmadik országos tanácskozásán In: Kádár János: Válogatott beszédek és cikkek. Budapest, 1974. 270. és 273-276. o.)

A szocialista brigádok világát, működését, sajátos érdekcsoportjait, a brigádvezetőknek az üzemi hierarchiában elfoglalt szerepét vizsgáló történet-statisztikai és történetszociológiai kutatások egyelőre még váratnak magukra. Kétségtelen azonban, hogy amennyiben a már megkezdett, az 1960-1970-es évek történelmét feltáró kutatások tovább folytatódnak, hamarosan kezdetét vehetik olyan üzemstruktúra vizsgálatok, illetve forrásfeltárások és interjúkészítések, melyek a Kádár-korszakban az egyén munkahelyi szerepét veszik elemzés alá. Ezekben a vizsgálatokban az üzemi pártalapszervezetek, a szakszervezeti alapszervezetek, illetve a kulturális csoportok és sportegyesületek vizsgálata mellett jelentős hangsúlyt kaphat majd a brigádmozgalom elemzése is. A brigádmozgalom jellegéből adódóan az elsőszámú források az egykori (hangsúlyozottan aktív) brigádtagok visszaemlékezései lehetnek. Az egykori szocialista brigádnaplók, melyek jelentős része sematikusan készült, többségében újságkivágásokat és szabvány ünnepi szövegeket tartalmaz, kisebb érdeklődésre tarthat majd számot.

A sokszor valóban megmosolyogtató brigádnaplók egy része azonban más megközelítésben mégis komoly forrásértékkel bírhat. Ha a naplókat nem primer forrásként kezeljük, hanem az egykori "naplókészítők" kézjegyének, egy korszak sajátos tevékenysége után maradt lenyomatnak tekintjük, akkor talán érdekesebb forrásként használhatjuk őket, mint ha a termelési eredmények vagy a vállalások elsőrendű jelentéséből kívánnánk következtetéseket levonni. Aki az 1945-1990 közötti éveket nem tekinti Magyarország történetében "történelmi kitérőnek", hanem a korszak sajátosságait igyekszik az ország és a nemzet történetében elhelyezni, illetve a "hatalom kontra társadalom" probléma esetében a szembenállás és/vagy kooperáció fogalom-párban gondolkodik, annak számára az egykori szocialista brigádnaplók használható forrásoknak bizonyulhatnak.

Az alábbiakban közölt források 1979-ből, egyetlen, "hivatali jellegű" szocialista brigádnaplóból származnak. Jól szemléltetik a brigádoknak (és más tömegszervezeteknek) a korszakban betöltött helyét. Azt, hogy a brigád színtere volt a "szocialista ember" nevelésének (ld. 4. sz. dokumentum) éppúgy, mint az önkéntes közösségi életnek. (ld.: 6. dokumentum) Sőt, egy brigádgyűlés esetenként még viták színterévé is válhatott, ami azonban igazán meglepő, hogy ennek nyoma maradt a "kirakatnak szánt" brigádnaplóban is. (ld.: 1. sz. dokumentum) Vagyis a brigádmozgalomban nem csupán a Hofi Géza által mesteri parabolában "megénekelt" muszáj- sz&iac ute;nházlátogatást, a "szocialista kultúra" kötelező megismerésének módszerét kell látni, hanem a korszak sajátos szocializációs terepét is. A politikai hatalom által létrehozott kereteket és szabályokat természetesen tiszteletben kellett tartani. El kellett készíteni a brigád vállalásait éppúgy, mint a féléves és éves önértékeléseiket. (ld.: 5. és 9. sz. dokumentum) E kereteket azonban ki lehetett tölteni "öntevékeny" módon is. Az óvodák, bölcsődék patronálása, segítése valóban önkéntes és őszinte vállalás volt, éppúgy, mint a nyugdíjba vonult kolléganő meglátogatása. (ld.: 3. és 8. sz. dokumentum)

Akad persze példa a "rendszerhez szocializálódásra is." Ezt szemlélteti az az eset, amikor az üzembővítéssel munkaerő-hiány lépett fel a vállalatnál. Brigádunk tagjai ekkor dolgozói létszám növelését ígérő brigádvállalást tettek, melyet azonban épp az üzem vezetősége nem támogatott, miközben a brigád elképzelhetőnek tartotta, hogy megvalósíthatja a "mindenki hozzon egy új dolgozót" elvet. (ld.: 2. és 7. sz. dokumentum)

A brigádmozgalom szocializációs hatásait tehát lehet értékelni és minősíteni. Maga a mozgalom aktivitása azonban tagadhatatlan, annak ellenére, hogy erre a közelmúltra jószerével ma kizárólag Hofi Géza említett parabolái alapján emlékszünk. A brigádnaplók éppen ennek az "elsüllyedt közelmúltnak", a brigádvezetők által kiosztott nyereségrészesedéseknek, az üdülésszervezésre "szakosodott" szakszervezeti mozgalomnak, a sokszor valóban önkéntese, általában a gyerekekhez kötődő társadalmi munkának a dokumentumai. Válogatáson alapuló gyűjtésük, feldolgozásuk, megismerésük hasznos adalékokkal szolgálhat a magyarországi szocialista társadalom mentalitásának megértéséhez.

A forrás jellegére való tekintettel a személyneveket pontozással [?] vagy az "abc" betűivel jelöltük. Utóbbi gyakorlatot követtük abban az esetben ha egy személynév több alkalommal is szerepelt a forrásokban. Az azonos személyneveket azonos betűpárral jelöltük. A betűpárokat nem a személynevekből képeztük.

Ezen a napon történt szeptember 26.

1920

A numerus claususról szóló törvény elfogadása, mely előírja az egyetemekre, jogakadémiákra fölvehetők számát és összetételét. Azaz...Tovább

1946

A MKP II. kongresszusán elfogadott pártprogram része lett az egyház „megsemmisítése”.

1989

A Magyar Országgyűlés elfogadja a be- és kivándorlási törvényt. Ez alapvető emberi jognak nyilvánítja a kivándorlást, és a szabad mozgást...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők