Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

1942. IV. 1-én előléptettek századossá, amin nagyon csodálkoztam, mert származásom miatt nem is reméltem, hogy elő fognak léptetni.

1942. októberében az egész osztály átköltözött Zilahra, az új laktanyába. Itt jelentkeztem rohamtüzér tanfolyamra is.

1942. július 31-én tartottam az esküvőmet. Feleségem Dobos Sarolta, Dobos László miskolci volt tanfelügyelőnek a leánya. Tisztviselő ember lévén az akkor szokásos kauciót nem tudta biztosítani, ezért három kegyelmi kérvényt kellett beadnom, hogy a kauciót elengedjék.

Apósomnak van egy lánya: Mária, aki Szalontai László MÁV-felügyelőnek a felesége Forró-Encs vasútállomáson. Egy fiuk van, a 8 éves Béla.

Egy fia is van még, sógorom: Dobos Aladár, aki a miskolci MÁV üzletvezetőségnél tisztviselő. Egy kis fiuk van, vagyonuk nincs.

Apósomék a háború alatt Miskolcon tartózkodtak, a felszabadulás után nyugdíjazták, mivel szolgálati ideje már letelt. A népbíróságnak volt tagja. Vagyona nincs, nyugdíjából él.

1943. szeptember 21-én vezényeltek Hajmáskérre, a rohamtüzér tanfolyamra. Parancsnokom Henkey-Hőnig József szds. volt. A tanfolyam elvégzése után a kiképző keretek gk. tisztje lettem. Két nap szabadságot kértem és leutaztam Bükkösdre (Baranya m.) a nagybátyámékhoz. Mivel feleségem rosszul lett, táviratilag kértem egy g[épgk[ocsi]t Székesfehérvárra a pályaudvarhoz kirendelni, hogy időben be tudjak vonulni. A gk. meg is jött, szabályos menetlevéllel. Két nap múlva behívtak az osztályirodába és tényvázlatot vettek fel, mert a gk-t használtam, és egyben a szolgálattétel alól is felmentettek. Akkor még nem tudtam, de később megtudtam, hogy Henkey-Hőnig műve volt az egész, aki mint nagy nyilas, megtudta a származásomat, és ezt az alkalmat használta ki arra, hogy engem lehetetlenné tegyen. Hadbírói eljárás indult meg, és 1944. ápr. 14-én a szombathelyi honvéd törvényszéken 2 hónap fogházra el is ítéltek. Természetesen Henkey-Hőnig is részt vett a tárgyaláson és a védőm füle hallatára közölte a „független” bírósággal, hogy nálam a származással mi a helyzet. Az eredmény nem is lehetett más, hiába hozta fel a védőm az összes mentő körülményeket. Én az ítéletbe belenyugodtam, mert tudtam, hogy abban a nyilas világban segítségre úgy sem számíthatok. Kértem az azonnali visszahelyezésemet Zilah-ra, a 102. tü[zé]o[sztály]hoz, hogy azonnal a frontra mehessek, ti. akkor nem kellett a büntetést leülnöm, és 4 hónap után törölték az ítéletet. Budapesten átutazóban felmentem a tüzérség felügyelőjéhez: Ternegg Kálmán altábornagyhoz, és magánkihallgatáson előadtam az egész ügyet, egyben kértem a frontra való kimenetelem érdekében a tü. o.-nak adjon parancsot.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők