Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

Beregszászról Edelénybe rendelték az oszlopomat, és a miskolci és mezőcsáti hadikórházak sikertelen szemkezelései után magánorvossal rendbe hozattam elgennyesedett szememet és Edelényben újra kézbevettem a parancsnokságot. Edelényből az oszlopot Kassán keresztül a Vág-völgyön át Lévára irányították, mint az 1. hds. egyetlen lőszerkezelő oszlopát. Léváról Bp.-n élő rokonságom meglátogatására felutaztam gk-n Bp-re. Unokaöcsémmel, Hertelendy János egyetemi hallgatóval történt beszélgetések folyamán felvettem az összeköttetést az ellenállási mozgalom katonai szárnyának vezetőjével, Mikó Zoltán rep[ülő] v[ezér]k[ari] szds-sal, akinek a Bimbó úton, a volt argentin követség épületében volt a hadiszállása. Ő örömmel fogadott és megbízott az egyetemistákból álló „Görgey Arthur” partizán zlj. parancsnokságával, egyben nyílt paranccsal is ellátott, mely megnyitotta előttem minden parancsnokság ajtaját. Mikó tulajdonképpen hivatalosan a fővezérség különleges alakulatának körbélyegzőjét használta.

Én visszamentem gk-n Lévára, összecsomagoltam a holmimat és feleségemmel együtt, aki már augusztus 4. óta állandóan velem volt, felmentem Pestre, hogy átvegyem a partizán zlj. parancsnokságát. Magammal vittem sok láda lőszert és kézigránátot. Mikor elmentem újra Mikóhoz, az közölte velem, hogy Sipeki-Balázs szds. elárulta a nyilasoknak az egész csoportot, úgy, hogy azokat a Börzsöny hegységben kellett szétszórnia. A lőszert átadtam Mikónak, magam pedig visszamentem Lévára az oszlopomhoz.

Itt már várt a parancs, hogy az oszloppal Iglóra menjek és ott rendezzek be lőszerraktárt. Megérkezésem után az ottani magyarsággal felvettem az összeköttetést. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a magyarság egy része németbarát volt. Erről akkor győződtem meg a legjobban, mikor 1944. karácsony estéjén egy tábori csendőr százados jött fel lakásomra, és felelősségre vont, hogy az iglói „Magyar Házban” miért tettem németellenes kijelentéseket. Közöltem vele, hogy én azt mondtam el az érdeklődő magyaroknak, hogy nálunk, Magyarországon milyen a helyzet, mit csinálnak a németek, hogyan fosztják ki az országot, s teszik tönkre egész nemzetgazdaságunkat. Erre közölte velem, hogy a legkevesebb, amire számíthatok, hogy az egész tisztikarommal együtt áthelyeznek máshova, mert a közhangulat Iglón olyan, hogy onnan el kell tűnnünk. Erre nem került sor, mert mint létszámfeletti alakulatot az oszlopot nyugatra irányították. Közben megkaptam az I. osztályú Tűzkeresztet is az oszlopom minden tagjával együtt. Még karácsony után az oszlop egyik Kluknava v[asút]á[llomás]-on lévő részlegétől a lőszerért jelentkező cseh partizánoknak 50 000 drb. puskatöltényt adtam át. Menetben nyugatra újabb 35 000 drb. puskatöltényt adtam át a cseh partizánoknak. Árulástól nem kellett tartanom, mert az egész oszlopom egy emberként állt mögöttem.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők