Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

Először a Csehszlovákiában levő Wischau (Vislov) irányítottak, majd onnan azonnal tovább Grafenwöhr-be (Bajorország). Ez egy gyűjtőtábor volt, ahol a nyilasok voltak a nagy urak. Az itt összegyűjtött alakulatokból akartak új „hungarista” hadosztályokat felállítani. Grafenwöhrben az 5. Kossuth h[ad]o[sztály] került felállításra. Nekem kellett volna oszlopommal a ho. szerszázadot felállítani. Szerencsére a frontról befutott egy szétvert ho. törzs, mely magával hozta lőszerkezelő oszlopát is. Nekem kellett volna ezzel az oszloppal dolgoznom, de nem vállaltam, mire egy másik táborrészbe tettek át a „Szilágyi alezredes” ellátó csoport kötelékébe. Április 1-én kaptuk a parancsot, hogy a 4. Petőfi hungarista ho. felállításához St. Pöltenbe (Ausztria) meneteljünk. A csoport személyvonaton utazott, én az anyaggal és a családokkal más útvonalon, egy 5 kocsiból álló vasúti szerelvénnyel utaztam.

A Cseh-erdőben Prachatitz városát elérve elhatároztam, hogy tovább nem megyek már. Mikor a zsúfoltság miatt a szerelvényemet a vízválasztón levő kis állomásra, Chrobold-ra kitolták, az állomásfőnököt dohány juttatásával lekenyereztem és rávettem, ne jelentse a szerelvényt sehova sem, és ha érdeklődnének, jelentse, hogy a tengelyek besültek, továbbmenni nem tudunk.

Egészen a háború utolsó napjáig az állomáson vesztegeltünk.

Idő közben a Prachatitz-i SA szervek több ízben felszólítottak, hogy a Volksturmmal együttműködjek. Minden alkalommal kitértem ez elől, mondva, hogy nem harcolhatunk a Volksturmmal, mert az egy kimondottan német népi alakulás stb. A végén, mint megbízhatatlant, lefegyvereztek. A puskákból csak azokat adtam le, amelyek, mint hibások kerültek hozzám, a kézigránátok gyutacsait eldobáltam, használni azt sem tudták. Az amerikai haderő közeledésének hírére a vezetők eltűntek. Én a családokkal a hegyekben levő, 17 házból álló Haberles nevű községbe költöztem, ahol a fegyverszünetet is megértük.

Itt született Enikő nevű lányom 1945. május 11-én. Június elején az amerikai megszálló hatóságok hirdetményben felszólítottak minden volt német és magyar katonát, hogy a friedberg-i am[erikai] fogolytáborban jelentkezzenek. A többi bajtárs családostól még korábban elment így én Parrag honvéddal, aki raktárkezelőm volt, gépkocsimon elmentünk Friedberg-be, és onnan még aznap délután elbocsátó-levéllel visszatértünk. Részben, mert a honvágy nagyon gyötört bennünket, részben, mert az otthoniakról semmit sem tudtunk, 1945. 07. 10-én bementem gépkocsimon Prágába. A magyar Vöröskereszt kirendeltségét megkerestem, és az igazgatójától érdeklődtem, miképpen lehet hazajutni. Ő elvette az amerikai elbocsátó levelemet és a cseh igazolványomat, amely a gk-mat igazolta, és a prágai rendőrségen feljelentett. Detektívek jöttek értem, elvittek a rendőrfőkapitányságra, kihallgattak, majd a Motol-i (Prága külvárosa) cseh hadifogolytáborba (Zajatcki tábor Motol) kísértek. Kb. 500 magyar volt már ott, de tiszt egy sem volt, így engem bíztak meg a magyar hadifoglyok parancsnokságával. Aránylag igen jó sorunk volt, nekünk, magyaroknak, mert a munkában messze leelőztük a németeket. A cseh parasztok és iparosok csak magyar h[adi]f[oglyot]t akartak, német egynek sem kellett. Megmagyaráztam a bajtársaknak, hogy ha tisztességesen viselkednek, sokkal jobb soruk lett. A házakban rendet tartottunk, a mosakodásra, tisztálkodásra ügyeltünk, a parancskihirdetési foglalkozásnál fegyelmezettek voltunk. Parancs után volt mindig zártrendű fegyelmező gyakorlat volt, melyről 2-3 rendes mozdulat után bennünket elengedtek.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők