Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

A kerékpárosoknál igen jó bajtársi szellem uralkodott, ami kedvező hatással volt a mi életünkre is. Csak a zlj. pk-kal: Oszlányi Kornél alez[redes]sel nem voltunk kibékülve. Cezaromániás hajlamaival sok keserves percet [szerzett] nekünk. Őbenne láttuk a prototypusát a kitüntetés hajhászónak. Csak együttlétünk alatt három

ismertetett el, s később mindenki által ismerten még a is kiharcolta magának. Talán legjobban tudnám összehasonlítani a két jellemet. Mindszentit is ismertem Zalaegerszegről és képzettársítás útján a két ember egyforma módra jelenik meg előttem, ha a múltba visszagondolok.

Oszlányi alez. helyére Istvánffy alez. került, aki egészen más ember volt, ellenkezője Oszlányinak. Még Oszlányi alez. parancsnoksága alatt jelent meg a zsidótörvény, amelynek kapcsán okmányokkal kellett származásunkat igazolni. Igen nehéz helyzetben voltam. Anyai nagyszüleim, anyám kikeresztelkedett zsidók voltak, a származási igazolásomban is szerepelt ez a tény. A törvény alapján nem voltam zsidónak tekintendő, de anyakönyvi lapomon és egyéb okmányaimon piros tintával jelölték meg a tényt, hogy zsidószármazék vagyok. Vártam az elbocsátásomat vagy nyugdíjazásomat, de ez Istvánffy alez. liberális felfogása folytán mégsem következett be. Édesanyám kétségbe volt esve, de én vigasztaltam, hogy nem lesz semmi baj sem, ő nem tehet semmiről sem.

Izzó németgyűlöletem ebből az időből kezdődik. Mint katona, nem foglalkoztam, de nem is foglalkozhattam politikával, de világos volt előttem, hogy mi a németek célkitűzése a faji gyűlölet propagálásával. Ha abban az időben egy baloldali gondolkodású ember felvilágosításait hallhattam volna, döntő módon megváltozott volna egész életfelfogásom is.

1940 nyarán, mint lőiskolai tancsapat, Hajmáskéren voltam az üteggel. Itt ért először VII. 1-én főhadnaggyá való előléptetésem, majd a távirati parancs, hogy az üteggel azonnal induljak vissza Kiskunhalasra. Bevonulásunk után a tartalékos legénység is bejött, és felkészültünk az erdélyi bevonulásra. Gyalogmenetben mentünk először Tarnazsadányba, majd onnan az északkeleti határszélre. Az erdélyi bevonuláson a k[erék]p[áros] üteggel vettem részt, megkaptam az Erdélyi Emlékérmet is. Bevonulás közben tudtam meg, hogy édesapám az ungvári kórházban agyvérzésben meghalt.

Még a bevonulás előtt vezényeltek Ungvárra egy repülőfénykép kiértékelő tanfolyamra, amit jó eredménnyel elvégeztem.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők