Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

Bevonulás alatt Vasasszentgotthárdig jutottam el a zlj.-al. Innen gyalogmenetben vonultunk be Kiskunhalasra. A tartalékos legénységet éppen leszereltük, mikor kaptuk a parancsot, hogy visszaszerelni mindenkit, mert bányász sztrájk tört ki a bányavidékeken. Másnap, 1940. október 8-án gyalogmenetben indultunk Bp-re és onnan vasúti szállítással Ózdra. Pár napig Ózdon voltunk, de az üteg nem vett részt a sztrájkolók összefogdosásában, csak őrséget adtunk. Az üteget Somsálybányára vezényelték őrségek felállítására. Minden különösebb incidens nélkül telt el egy hónap ott. Feleségemet, Dobos Saroltát ott ismertem meg. Tanítónő volt a bányatelepen. Jómagam nagyon sok részletet tudtam meg a bányászok életéből. Magam is több alkalommal leszálltam a tárnákba, és személyesen meggyőződhettem a bányászok keserves életéről. Ettől az időtől különösen tisztelni kezdtem azt a hatalmasan felemelő teljesítményt, amit a föld mélyén, elzárva a külvilágtól, a friss levegőtől, állandó életveszedelemben a bányászoknak teljesíteniük kell.

1940. november közepén véget ért a sztrájk és a zlj. visszaindult vasúti szállítással Kiskunhalasra. A tartalékosokat most már leszereltük, és folyt a kiképzés tovább. 1941. húsvétkor újra mozgósítottunk, de most már komolyabbnak játszott a helyzet. A németek lerohanták Jugoszláviát és a zlj.-nak is sürgősen ki kellett vonulnia a szerb határra Kelebiához. A szerb határőrség visszavonult így harcra nem került sor. Harc nélkül vonultunk be Újverbászra. Húsvét vasárnapján érkeztünk be. Éjjel nagy lövöldözés keletkezett, riadóztatták a zlj-at. Kiderült, hogy a szomszéd községben elhelyezett Bp-i 10. kp. zlj-al keveredtünk tűzharcba. Innen az üteg Kölpénybe, majd Újvidékre került.

1941. június 30-án kapta a zlj. a parancsot, hogy vasúti szállítással menjen Volócra. A Kárpát-csoport kötelékében, mint gyorsél Dolinán keresztül

vonult be a zlj. Harcra sehol nem került sor. A zlj. a továbbiakban sem vett részt harcokban. A megszálló erők kötelékébe kerültünk, s mint ilyen, Umanon keresztül Pervomajszk-ba mentünk. A román 1. gárdaezred váltott fel bennünket itten, s gyalogmenetben Uman-Tarnopol-Sztaniszlau-n keresztül Körösmezőre meneteltünk, ahonnan vasúti szállítással 1941. december 4-én megérkeztünk Kiskunhalasra.

A Délvidéki Emlékérmet ekkor kaptam meg. Áthelyezési rendelet várt már. Áthelyeztek a 102. gk. nehéz tüzérosztály állományába Hajmáskérre, beosztottak tüzér alo[sztály]p[ arancsno]k-nak, majd egy hónappal később 1. üteg parancsnoknak. Származásomról itt még nem tudhattak, mert a származás-igazoló bizottság elnökének neveztek ki. Rövid ideig végeztem ezt a munkát, de sikerült egy-két ügyet így is kedvezően elintéznem. Parancsnokom Lajtay János ezredes volt. Demokratikus gondolkodású, igazságos ember volt, aki a legénység sorsát szívén viselte. Nagyon sokat tanulhattam tőle, különösen az anyagkezelést illetően.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők