Golyó Rákosi Mátyás szemébe – az iváni gépállomáson 1951-ben

„Előadni kívánom, hogy folyó hó 10-e táján a gépállomás konyhájában a délelőtti órákban bejött a konyhára Veszeless Ottó gépállomási alkalmazott (raktáros), akinél egy légpuska volt, és azt mondta, olyan célzó ked-vem van, és a puskát a konyha falán elhelyezett Rákosi képre fogta, és azt mondta, hogy kilövöm ennek a vén zsidónak a szemét, és erre a puskáját elsütötte, ami a képen Rákosi elvtárs szemét ki is szakította.”

Kapuvári Járásbíróság tárgyalási jegyzőkönyvei

a.
Részletek a Kapuvári Járásbíróság 1951. augusztus 14-ei tárgyalási jegyzőkönyvéből

[...]

Veszeless Ottó, [...]-én született Kapuvárott, [...] és [...] szülőktől, volt iváni lakos, magyar állampolgár és anyanyelvű, nőtlen, 6 elemit végzett, 

 raktáros, jelenleg katona, vagyontalan, büntetve nem volt.

[...]

Vádlott nyilatkozatának lényege a következő:
Megértettem a vádat, nem érzem magam bűnösnek, mivel Rákosi Mátyás elvtárs személyével kapcsolatban sértő kifejezést nem használtam, s nem is vettem célba légpuskámmal Rákosi elvtárs arcképét. Csupán annyi történt, hogy az iváni állami gazdaság üzemi konyhája előtt lévő hársfán megláttam egy verebet, és arra akartam lőni. Ez azonban nem sikerült, mert a légpuskám csöve egy kissé szűk volt, és a golyó bennszorult. Bementem erre a konyhába, ahol jelen volt Bábi Mária és Horgany Teréz is, és próbálgattam a puskából a bennszorult golyót eltávolítani. Meghúzva a ravaszt, a puska elsült, s egészen véletlenül, minden célzás nélkül, a falon függő Rákosi Mátyás arcképébe lőttem, pontosan a szemébe.

Egyebet előadni nem kívánok. Kérdés, észrevétel nem tétetett.

[...]

Horgany Teréz [...] éves, [...] születésű, iváni lakos, Á.M.G traktoros, hajadon, érdektelen.

A vádbeli alkalom napján, a délelőtti órákban vádlott az iváni gépállomás konyhája előtt lövöldözött légpuskájával, majd bejött a konyhába, ahol én és Bábi Mária tartózkodtunk. Vádlott, amint bejött az ajtón, a szemben lévő falon függő Rákosi elvtárs képére célzott puskájával és a következőket mondotta: „Megállj te vén zsidó, kilövöm a szemedet". Majd a lövés után, mely éppen a Rákosi elvtárs szemét érte, a lövés helyét beceruzázta, hogy senki ne vegyen észre semmit. Ezt követően a jelen lévő Bábi Mária figyelmeztette vádlottat, hogy ebből baj lesz, mire vádlott megkérte Bábi Máriát, hogy ne szóljon senkinek. Megjegyezni kívánom, hogy akkor, amikor vádlott bejött a konyhába, még nem kellett főzni, s hogy nem vagyok haragosa vádlottnak. Vádlott eleinte, mint traktoros működött a gépállomáson, később raktáros lett. Munkáját, magtartását illetően nincs ellene semmi kifogásom.

Elnök ezután szembesíti a tanút a vádlottal. A szembesítés eredményre nem vezetett. Vádlott továbbra is állítja, hogy véletlenül lőtt Rákosi Mátyás falon függő képére, úgyszintén a tanú is megmarad azon álláspontja mellett, hogy vádlott szándékosan és meggondoltan célba vette Rákosi elvtársnak a falon függő képét és a szembe lövött.

Bábi Mária, [...] éves, [...] születésű, iváni lakos, hajadon, Á.M.G. főszakácsnő, érdektelen.

Emlékezetem szerint f. évi május hóban de. 9-10 órakor, éppen gyúrtam a gépállomás konyháján, mikor bejött a konyhába vádlott és elcsettentette a puskáját, a falon függő Rákosi elvtárs arcképének a szemét kilőtte. A lövés előtt közvetlenül Rákosi elvtárs szüzmáriáját szidta, és azt mondotta, hogy „kilövöm a szemedet és meg kellesz dögleni". Azt nem tudom, hogy vádlott véletlenül lőtt-e a képre, vagy célzott-e rá, mivel a gyúrással voltam elfoglalva. Rákosi Mátyás képe nem azzal az ajtóval szemben, amelyen vádlott bejött, hanem oldalt esik. Vádlott a lövés pillanatában egészen bent volt a konyhában. A gyúródeszka, ahol én dolgoztam, az ajtóval szemben van az ablak előtt. Arról nincs tudásom, hogy vádlott lövés után beceruzázta Rákosi elvtárs szemét. Ezt aznap nem is vettem észre, bár azt láttam, hogy vádlott felállt a padra, valószínű azért, hogy beceruzázza a lövés helyét. Vádlott a lövés után nagyon megijedhetett, mivel csak annyit mondott, hogy már késő. Attól félt vádlott, hogy el fogom árulni, és fel fogom jelenteni. Vádlott a lövés után nekem nem szólt afelől, hogy ne szóljak senkinek. Horgany Teréznek mondotta, hogy ne árulja el.

Tanú, miután a büntetőtanács elnöke ismételten figyelmeztette az igazmondás kötelességére, folytatólagosan előadja, hogy haragszik a vádlottra, mivel vádlott egy régebbi ügyből kifolyólag árulkodott az iváni gépállomás Szederkényi nevezetű volt vezetőjére és a tárgyaláson is rávallott. Ezért akar most ő is rávallani vádlottra.

Elnök ezután szembesíti tanút a vádlottal és Horgany Teréz már kihallgatott tanúval. A szembesítés eredményére nem vezetett. Tanú és vádlott megmaradnak eredeti vallomásaik mellett. A szembesítés során Horgany Teréz tanú előadja, hogy a kérdéses Rákosi kép, Bábi Mária vallomásával ellentétben nem az ajtóval szemben van, hanem oldalt, továbbá hogy nem őt, hanem Bábi Máriát kérte meg a vádlott, hogy ne szóljon senkinek. Ő az eset megtörténtét, többek között, elmondta Varga Bellának is. Bábi Mária tanúhoz egyéb kérdés, észrevétel nem tétetett. Tanú egyebet előadni nem kíván.

b.
Részletek a Kapuvári Járásbíróság 1951. október 9-ei tárgyalási jegyzőkönyvéből

[...]

Behívatik Horgany Teréz tanú, aki személyi viszonyaira vonatkozóan a 2. sorszámú jegyzőkönyvben foglaltak szerint válaszol.

Eljáró bíró figyelmeztette tanút a Bp. 210. §-ban foglaltakra, aki ezt követően a következő vallomást terjeszti elő:

A vádbeli alkalom napján, a délelőtti órákban vádlott az iváni gépállomás üzemi konyhája előtt lövöldözött légpuskájával, majd bejött a konyhába, ahol én és Bábi Mária szakácsnő tartózkodtunk. A konyhában álldogálva lövésre lettem figyelmes, arra azonban már nem emlékszem, hogy mondott e Rákosi elvtárs személyével kapcsolatban sértő kifejezéseket, és arra sem figyeltem, hogy vádlott célzott-e, vagy pedig véletlenül lőtte-e ki Rákosi Mátyás szemét. A lövés után vádlott Bábi Máriával beszélgetett, majd eltávozott. Arra nem emlékszem és nem tudom, hogy vádlott szólt-e Bábi Máriának, hogy ne szóljon senkinek amiatt, hogy kilőtte Rákosi elvtárs szemét. Nekem, határozottan emlékszem, nem említette, hogy tartsam titokba[n] a dolgot, és ne szóljak senkinek. Vádlott még aznap beceruzázta Rákosi elvtárs képén a szem helyét, hogy ne vegye senki sem észre a lövést. A beceruzázás nem közvetlenül a lövés után történt meg, hanem jóval később, de még aznap.

A büntetőtanács elnöke ezután a tanú elé tárja a 2. sorszámú jegyzőkönyvbe foglalt vallomását, mellyel kapcsolatban tanú előadja, hogy az abban foglaltak nem fedik a valóságot, s a most elhangzott vallomása a helyes és az igazságnak megfelelő, s úgy történt minden, ahogyan most elmondotta, mert most már jobban emlékszik mindenre.

Ügyész kérdésére tanú előadja, hogy a kihallgatása során, a rendőrség előtt igazat mondott, s nem fenyegette meg senki sem.

Tanú egyebet előadni nem kíván. Egyéb kérdés, észrevétel nem tétetett.

[...]

Bábi Mária tanú, akinek személyi adatait a 2. sorszámú jegyzőkönyv tartalmazza, a Bp. 210. §-ában foglalt figyelmeztetés után a következőképen vall:

A vádbeli alkalom napján éppen gyúrtam a gépállomás üzemi konyháján, amikor bejött a konyhába a vádlott és elcsettentve légpuskáját, a falon függő Rákosi elvtárs arcképének a szemét kilőtte. A lövés után a vádlott azt mondotta, hogy véletlenül sült el a puskája. Azt nem tudom, hogy vádlott célzott-e, ezt én nem is láthattam, mivel háttal állva a vádlottnak, éppen gyúrtam. Arra azonban emlékszem, hogy Rákosi Mátyás személyével kapcsolatban nem mondott semmiféle sértő kifejezést. Ha mondott volna, ezt nekem hallanom kellett volna. Azt nem tudom én, hogy vádlott mikor ceruzázta be a képet. A lövés után, de később se, nem mondotta nekem azt, hogy ne szóljak ám a dolog felől senkinek. Arra már nem emlékszem, hogy Horgany Terézt megkérte-e, hogy tartsa titokban a dolgot. A kép az ajtóval szemben lévő falon volt, de nem teljesen szemben az ajtóval, hanem egy kissé oldalt.
A büntetőtanács elnöke ezután tanú elé tárja a múlt tárgyaláson elhangzott, és a rendőrség előtt tett vallomását.

Tanú ezzel kapcsolatban előadja, hogy a múltkori tárgyaláson nagyon ideges volt és idegességében nem tudta, hogy mit mond. Előadja továbbá, hogy a rendőrség előtt tett és most elhangzott vallomása a helyes és a valóságnak megfelelő, s úgy történt minden, ahogy a rendőrség előtt vallott.
Tanú eztán felmutatja általa a mai tárgyalásra elhozott kérdéses Rákosi arcképet. A bíróság megállapítja, hogy a jobb szemen kerek sérülés nyomai és folytonossági hiány látható. A beceruzázás nyomai ugyancsak jól kivehetők.

Tanú egyebet előadni nem kíván. Egyéb kérdés, észrevétel nem tétetett.

[...]

Varga Anna, [...] éves iváni születésű és lakosú, hajadon, háztartásbeli, érdektelen tanú a 210. §-ban foglalt figyelmeztetés után a következőképpen vall:

Vádlottat ismerem. A vádbeli eset után, amikor mentem az egyik nap ebédelni, Horgany Teréztől és Varga Bellától hallottam, hogy a vádlott kilőtte Rákosi elvtárs szemét. Bábi Mária is mondotta ezt, azt azonban nem mondotta nekem, hogy a vádlott sértegette volna Rákosi Mátyás személyét. Megjegyezni kívánom, hogy már az eset előtt hallottam arról, hogy Horgany Teréz és Bábi Mária ki akarták fúrni vádlottat az állami gazdaságból, Horgany Teréz nem nagyon volt beszédes viszonyban vádlottal. Az eset után pedig azt hallottam Bábi Máriától, hogy most legalább ezzel ki lehet tetetni vádlottat.

Egyebet előadni nem kívánok. Kérdés, észrevétel nem tétetett.

[...]

Varga Bella [...] éves, iváni születésű és lakosú, elvált, traktorvezető, érdektelen. Előadom, hogy nekem Horgany Teréz mondotta, hogy vádlott kilőtte Rákosi elvtárs szemét. Horgany Teréz mást nem mondott, csupán ennyit. Azt nekem nem mondotta, hogy vádlott a vádbeli alkalom napján sértegette volna Rákosi Mátyás személyét. Vádlott úgy is, mint traktoros, és úgy is, mint raktáros jó volt hozzánk, rendes, demokratikus embernek ismertük, s nem akartuk a gépállomásról kitetetni. Horgany Teréztől sem hallottam én azt, hogy mondotta volna, hogy no ez az eset egy jó alkalom arra, hogy a vádlottat kitétessék a gazdaságból.

Egyebet előadni nem kívánok. Kérdés, észrevétel nem tétetett.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők