Képgaléria megtekintéseAz Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább
Gyermeksors a második világháború után – 1946
Az 1945 után kialakult helyzet több vonatkozásban hasonlított az I. világháborút követő időszak, valamint 1919-ben a Tanácsköztársaság következtében előállott gyermek- és ifjúságvédelmi politikához. Az óvodák, bölcsődék, árvaházak kevés száma, a romos iskolák súlyosbították az amúgy is kaotikus állapotokat. A Magyar Külügyminisztérium Kulturális Osztálya megbízásából vélhetően 1946 nyarán készült fényképsorozat kiválóan dokumentálja a gyermekeket körülvevő nélkülözést és kiszolgáltatottságot, akik közül egyesek talán a játék és az együtt töltött idő erejéig valamit elfeledtek a nyomorból.
A második világháború harci eseményeinek 1945. áprilisi befejezésével - úgy tűnt - Magyarország eddig talán még nem látott lehetőségekhez jutott. Az ország politikai, gazdasági és társadalmi életére bénítólag hatott az embertelen háború okozta sérülések látványa. Az ország és természetesen Budapest romokban hevert, a közlekedés alig, vagy egyáltalán nem működött, mindennaposnak számított a nélkülözés. Nem volt azonban még egy olyan társadalmi réteg, korosztály, amelynek annyira szembesülnie kellett a nyomorral, mint a gyermekek. Gerő Ernő, a Magyar Kommunista Párt 1944. november 9-ei, az ifjúságpolitikai irányelvekről szóló tájékoztatójában a következőképpen nyilatkozott: „Az ifjúságról nem mondhatunk le, és annak megszervezésére sokkal nagyobb lehetőség nyílik, mint azelőtt [t. i. a Horthy-rendszerben]. Sokat nem tudunk nyújtani, de egy bizonyos dolgot adhatunk, ami azelőtt nem állt módunkban: nevelést és anyagi
Az ifjúság legfiatalabb, legfogékonyabb rétegét maguk a gyermekek alkották, akik szüleik elvesztése folytán egyedül maradtak, feltéve, ha nem volt egy közeli rokon, aki gondjukat viselte volna. Azok számára, akiknek nem volt rokonuk, maradt a szintén romokban heverő magyar állami szociális, gyermekvédelmi intézmények teremtette menedék, amely a legjobb esetben is csak szociális megoldást jelentett, de a gyermekek lelki sérüléseit nem gyógyította meg. Az 1945 után kialakult helyzet több vonatkozásban hasonlított az I. világháborút követő időszak, valamint 1919-ben a Tanácsköztársaság következtében előállott gyermek- és ifjúságvédelmi „politikával". Az óvodák, bölcsődék, árvaházak kevés száma, az iskolák romos állapota súlyosbította az amúgy is kaotikus állapotokat. A Magyar Külügyminisztérium Kulturális Osztálya megbízásából vélhetően 1946 nyarán készült fényképsorozat kiválóan dokumentálja a gyermekeket körülvevő nélkülözést és kiszolgáltatottságot, akik közül egyesek talán a játék és az együtt töltött idő erejéig valamit elfeledtek a
Gergely Ferenc megállapítása nagyon is helytálló, amikor azt írja: „Az ország népe számtalan sebből vérzett, most is, az I. világháborúhoz hasonlóan a védtelenek, a kiszolgáltatottak: anyák, lányok, csecsemők, gyermekek és fiatalok szenvedtek a legtöbbet. Fizikai, biológia, lelki sérüléseik erősen befolyásolták életük további alakulását. A „Valahol Európában" c. film szelíd visszfénye csupán annak a válságnak, amin a magyar ifjúság nagy része ezekben a hónapokban, években A fotósorozat főszereplői - erről természetesen csak feltételezéseink vannak - talán árván, otthontalanul kóborló gyerekek voltak, akik bandákba verődve járták az országot, s úgy ütötték el idejüket, tartották el magukat, ahogy csak tudták (akár kártyázással, lopással).Üzenetét illetően a gyermekekről készült fényképsorozatot akár több részre is bonthatnánk. Az első három fotó azt az „idillt" próbálja meg elénk tárni, amely a jobb sorsú gyermekeknek adatott. Vagyis konszolidált életkörülményeket, óvodát, nevelőotthont, ahol mindennapjaikat tölthették biztonságban fajátékokkal játszva - ami a háborút követő években is kuriózumnak minősült - óvónők (apácák) felügyelete alatt.
A következő két felvétel azokat a rosszul „öltözött", mezítlábas külvárosi gyermekeket mutatja be, akik legalább felügyelet mellett játszva felejthették el a napi gondokat. Az első fénykép a romok árnyékában körjátékot játszó gyermekeket mutatja be, míg a másik a sokaknak talán a gyermekkorukból ismert és izgalmasnak tartott lovacskázás miatt érdekes. Érdemes azonban egy pillantást vetni a gondtalanul játszó gyermekek mögött húzódó kerítésre, amelyre fehér festékkel a következő (a gyermekek takarása miatt többé-kevésbé erre következtethetnünk) jól ismert szlogent mázolták: „Éljen a szovjet-magyar barátság" valamint „Földet vissza nem adunk!" Mindezek hűen érzékeltetik azt a háború utáni politikai közeget, amelybe a gyermekek is belecsöppentek, de tovább játszottak, mit sem törődve a felnőttek által művelt politikával.
A képek harmadik csoportja a magyar társadalomban sokszor megmutatkozó másik végletet ábrázolja: azt a helyzetet, amelyben a gyermekek az utcán, felügyelet nélkül töltötték idejüket. A fotókon látható gyermekek látszólag élvezik az életet, az arcukon látható csibészes mosoly, a „szabadságot" utánzó tevékenység azonban arra utal, hogy a „csellengés" megkezdődött, s e fiúk jövője nem sok jóval kecsegtetett. Az egyik felvételen a kiskamasz, akit nevezhetünk akár a fotósorozat főszereplőjének is, cigarettával a szájában ül - azaz tujázik - egy villamos ütközőjén, a következőn pedig szintén cigarettázva kártyát oszt egyik sorstársának. (Háttérben persze jól vagy jobban öltözött ifjak kibicelnek.) A harmadik képen más a főszereplő, a jobb sarokban ülő tujázó ifjú itt csak kártyázik. S mondanivalójuk talán ezeknek a fotóknak van igazán, ugyanis nem tudjuk, mi lett a kártyázó „pesti srácokkal": A következő évek döntései az „új élet" lehetőségeit kínálták-e nekik, vagy még inkább a perifériára szorították őket?
A gyermekek megnyeréséért indított ádáz harc az 1946 folyamán egyre jobban kibontakozó úttörőmozgalom, a nagy múltú cserkészmozgalom, valamint a gyermekbarátok mozgalma között zajlott, amelyből kezdetben ideológiai-pénzügyi támogatottsága (nyaralások, táborok, étkeztetés finanszírozása, stb.), majd a kommunista hatalomátvétel okozta kényszer révén az úttörőmozgalom került ki győztesen.
Nemcsak a gyermekek, hanem a magyar művészek jelentős része is tarthatatlan állapotok között élt és alkotott. Témáját tekintve a fotósorozat külön részének tekinthetjük a budapesti művészekről készített három fotót, amely azt a kilátástalanságot tükrözi, amely ekkor a magyar művészek életkörülményeit jellemezte. Külön érdekesség, hogy egyikük a romok között éppen Tildy Zoltán köztársaság elnök portréját festi. Óvatos feltételezésünk szerint azonban a beállítás csak a fénykép elkészültének erejéig készült, hiszen romok között, a festményt csak félig megvilágító erőteljes napsütésben - amit a festmény árnyéka kiválóan tükröz - nem célszerű festményt készíteni. Ha mindezt kiegészítjük azzal a ténnyel, hogy a festmény Tildy Zoltán köztársasági elnökről készült, és a fotókat az Egyesült Államokba küldték, a propagandisztikus cél nyilvánvaló. Azonban ez már a feltételezések színtere...
A gyermekekről és művészekről készült fényképek csatolt mellékletként kerültek a washingtoni magyar követség asztalára képaláírás nélkül (a kísérőlevél fotómásolatát lásd külön), de bátran állíthatjuk, hogy a fényképek kommentár nélkül is üzenetet hordoznak.
Jelzet: XXXII-8 KÜM Fotógyűjtemény (1947-1966)
Ezen a napon történt április 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő