Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

Lakásügyek

A második világháború során az ország területét ért légitámadások és háborús pusztítások emberéletben, épületben, állatállományban, mezőgazdaságban, iparban, vagyis az élet szinte minden területét érintve óriási pusztítást végzett. Az emberek nyomora, elesettsége már a háború befejezése előtt is ijesztő méreteket öltött. A munkanélküliség, a rossz kereseti viszonyok pedig csak tetézték a bajt, a lakosság jelentős része a létminimum alatt tengődött. Az elégtelen táplálkozás, az egészségtelen lakásviszonyok, a hiányos ruházat pedig nagymértékben hozzájárult a járványok terjedéséhez. A háború okozta károk és az infláció tovább súlyosbították a helyzetet.

A háború befejezése után a romok eltakarítása, a házak, középületek újjáépítése, lakhatóvá tétele jelentette a legfőbb feladatot. A krónikus lakáshiány súlyos problémaként nehezedett nemcsak a kormányra, de a családokra is. A tulajdonosoknak nem volt pénzük, hogy a romba dőlt lakóházakat újjáépítsék, tatarozzák, a szükséges építőanyagot beszerezzék. Még a falusi házak falának tisztántartásához használt mészhez sem lehetett hozzájutni. E kritikus helyzetben az embereknek lakáshelyzetük megoldása érdekében hathatós támogatásra volt szükségük. Sokan a népjóléti miniszterhez fordulva kértek segítséget mostoha lakáskörülményeik megváltoztatása érdekében. Így tett a Kecskeméten lakó Bakkar Tibor is, aki nem saját magának, hanem a Népszava egyik munkatársának érdekében ragadott tollat. Az ostrom alatt együtt volt egy újságíróval, akinek lakását találat érte. Az ostrom ideje alatt két hónapig egy pincében húzták meg magukat, és az újságíró „az utolsó darab kenyerét is megosztotta" vele. A levélíró úgy érzi, kötelessége segíteni akkor, amikor „ő van nagy nyomorúságban". A tönkrement épületet úgy akarták helyreállítani, hogy csak a főfalakat húzzák fel, mivel csak arra volt pénz. Ha nem állítják helyre a közfalakat, akkor a lakás lakhatatlanná válik, és az újságíró családjával együtt az utcára kerül. A beadvány írója e falak felhúzásához kér segítséget, s nem hiába. Ígéretet kapott a minisztertől, hogy a lakások rendbehozatalára kiutalásra kerülő nyolc millió pengőből a kért házon is három napon belül elvégzik a helyreállítási munkákat. (Lásd a 15. a-b. számú forrásokat!)

A lakások helyreállításának sürgős teendőire hívta fel a népjóléti miniszter figyelmét 1945. július 8-án

egyetemi tanár is. Véleménye szerint az újjáépítés legsürgősebb teendői közé tartozik a megrongált hajlékok, középületek rendbetétele és az, hogy a tömegek számára még a tél beállta előtt meleg téli szállást biztosítsanak. E cél megvalósítása érdekében javasolta, hogy Budapest után a vidéki városokban is elegendő mennyiségű táblaüveget szerezzenek be azért, hogy kettős ablakokkal lássák el a lakott helyiségeket, a műhelyeket és az üzleteket. A levélíró egyedi ötlete az olajjal fűthető „népkályha" készítése és sorozatgyártása volt. (Lásd a 3. számú forrást!)

Kecskemét alpolgármesterét, a későbbi népjóléti minisztert, szinte mindenki jól ismerte. Az ott lakók többsége a kedvező elbírálás érdekében bizalommal fordult a miniszterhez ügyes-bajos dolgaik elintézésénél. Sokan saját sorsuk jobbá fordulását remélték ettől. Így tett Csonti Szabó László váci lakos is, aki időközben elkerült szülővárosából, Kecskemétről. 1945. július 20-án írt levelében jogvédelmet kér a véleménye szerint igazságtalan önkénnyel szemben, mely lakásügyében érte. Vácott, 1940-ben megvásárolt egy zsidó gyógyszertárat, és annak tőszomszédságában egy elhagyottá vált lakást igényelt a lakáshivataltól. Ugyanerre a lakásra később a város polgármestere is beadta kérelmét, így ő elesett a kiszemelt lakástól. Kiutat nem találva, a miniszter „magas pártfogásába" helyezte magát, hogy a számára sérelmes véghatározatot segítse megváltoztatni. Kérelmében előadta, hogy „Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett. Szüntelenül haza vágyom, hiányzik a családom, 80 éves öreg Édesanyám, [...] hiányzanak az ismerős arcok, a környezet, s érzem, hogy ebbe a gyökértelenségbe én itt belepusztulok." Legszívesebben ismét hazatelepülne szülővárosába, Kecskemétre, mivel „nemhogy gyökeret ereszteni, de még megszokni", [...] „megkapaszkodni" sem tudott, „mindig elgáncsolt az elmúlt rendszer, s így vállalnom kellett, ha élni akartam - az önkéntes száműzetés keserves kenyerét, amely már 17 éve tart." A kérelmet eredeti formájában közöljük, hogy korabeli hangulatát visszaadjuk. A válaszlevél nem került elő, amiben feltételezhetően az is szerepet játszott, hogy a levélíró a zsidótörvények haszonélvezőjeként juthatott gyógyszertárhoz. (Lásd az 5. számú forrást!)

Nemcsak a lakások, hanem a középületek is súlyos károkat szenvedtek. Problémát okozott országos viszonylatban a tönkrement és használhatatlan gyógyszertárak rekonstruálása, melyek veszélyeztették a patikusok megélhetését, így a népjóléti miniszterhez fordultak azok helyreállítása érdekében. A minisztérium tárgyalásokat folytatott a pénzügyminisztériummal azért, hogy az ilyen gyógyszertárak helyreállításához szükséges hitelkeretet előteremtsék. Ennek apropóján Székely György kecskeméti gyógyszerész, aki „Auschwitz és Dachau poklaiból" hazavergődve 1945. november 20-án kelt levelében a „mostoha sorsra jutott gyógyszerészet" talpra állítása érdekében praktikus tanácsait kívánta a miniszter tudomására hozni. Válaszában a miniszter azt kérte, hogy a gyógyszerészek helyzetének javítására vonatkozó elgondolásait írásban nyújtsa be. Hogy ez megtörtént-e, arra vonatkozóan nincsenek adataink. (Lásd a 8. a-d. számú forrásokat!)

A magánszemélyek mellett a közélet akkori szereplői is hallatták hangjukat.

nemzetgyűlési képviselő és az 1937-ben Nobel-díjat kapott is szót emelt , az korábbi igazgatójának lakásügyében. Szent-Györgyi professzor kérését azzal nyomatékosította, hogy „nagyon rossz benyomást tenne, ha egy ilyen neves embert családjával minden kényszerítő körülmény nélkül kitesznek a lakásából". Johan Béla lakásügyére természetesen „kielégítő megoldást" találtak. (Lásd a 12. a-d. számú forrásokat!)

 

Ezen a napon történt október 15.

1922

Eck Mór fővárosi bizottsági tag indítványt terjesztett a közgyűlés elé. Eszerint a zsidó egyetemisták és főiskolások védelme érdekében kü-...Tovább

1928

Egyetemisták tüntetnek a numerus clausus módosításával kapcsolatos intézkedések ellen. Bezárják a budapesti Műegyetemet, a Közgazdasági...Tovább

1944

A sikertelen kiugrási kísérletet követõen Szálasi Ferenc ragadja magához a hatalmat.

1944

„A Szálasi-puccs és a fronthelyzet végképp szétbomlasztotta a dezor-ganizálódott úri–jobboldali szervezeteket.”
A hatalomra került...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők