Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Balogh Edgár Gergely Ferencnek

Kolozsvár, 1979. augusztus 1.

  

  

Kedves Gergely Ferenc,

kérdéseire szívesen válaszolok, már amennyit mondani tudok. Vegyük sorra:

1.) Farkas Gyula rokonszenvezett a „falubarát" és „regös" mozgalmunkkal, a maga módján, Ady, Móricz, Szabó Dezső írásait is szerette, s besegítvén engem 1928-ban az Eötvös Kollégiumba, meghívott a Hárshegyi Cserkészparkba is. Jobboldali, sőt Hitler-barát magatartása később alakult ki, akkor már nem érintkeztünk.

2.) Előadásomat a cserkészeknek éppen a falulátogatásokról, regösmozgalmunkról, „népi" cserkészetünkről tartottam, s ez olyannyira szokatlan volt számukra, tőlem, a „felvidéki"-től bizonyára mást is vártak, hogy nem alakult ki lelki kapcsolat a tábor és köztem (akkor készültünk már az 1000 diák Ady-estjére).

3.) Levelében bizonyára gépelési hibából kimaradt egy „nem" szócska, ui. én kétszer is nem fogadtam el Teleki Pál meghívását, mert tudtam (kiszivárgott, hogy az Ady ünnepség megrendezéséről akar lebeszélni. Inkább hazautaztam, mert igazolni akartam, hogy az ünnepséget nem mi, prágaiak-pozsonyiak rendeztetjük, hanem ez magának a magyarországi diákságnak az akciója. Azzá is vált, nélkülem.

4.) Aradi Zsoltnak voltak csehszlovákiai kapcsolatai, a maga módján hitt egy dunavölgyi sorsmegoldásban, de befolyásolta katolikussága és nacionalizmusa is. Együtt ment velünk addig, amíg a Sarló a munkásmozgalomig nem ért. Szervezeti kapcsolataink nem voltak vele, az Ady-hívő népi mozgalomhoz nem tartozott, valamiféle hivatalos megoldást keresett.

5.) A magyarországi vezető cserkészek közül felületesen ismertem (Farkas Gyulán kívül) Faragó Edét, egy „kiscserkész" kézikönyvét méltattam is a losonci A Mi Lapunkban (még könyve címlapkliséjét is kölcsönkértem tőle), de nem hiszem, hogy a gombaszögi szakaszunkon túl velünk tartott volna. Karácsony Sándor természeténél, beállítottságánál fogva maga is népi jelleget, tájkutató jelleget igyekezett adni (az egyre militarizálódóbb irányzattal szemben) a cserkészetnek, de közvetlen kapcsolatunk nem volt, soha nem találkoztam vele. A Debrecenben is otthonos Vass László és debreceni barátja, Kertész Dániel útján azonban összeköttetés valószínű, Vass (Rozsnyóról) az 1928 előtti Szent György Kör és 1928-tól kezdve a Sarló magyarországi megbízottja volt.

6.) A magyarországi regösjárás részben a csehszlovákiai mozgalom hatására, részben eredeti - a miénkkel párhuzamos - fejlődés útján, tudtommal 1929-ben kezdődött, erről A Mi Lapunk először (a Karácsony-féle 101 magyar népdal üdvözlésekor) 1929 decemberében tesz említést. Szenczi Szalay Mihály (nevén kívül nem tudok róla semmit). A Mi Lapunk 1930. januári számában ad beszámolót a magyarországi regösutakra, s közli, hogy a mozgalmat a Magyar Cserkész is számon tartja. 1930-ban (az októberi számban) Gunda Béla, ma

professzor, Vándorlás a Sárközön c. írásában már a szegénységre kérdez rá. 1931 januárjában A Mi Lapunk már Karácsony Sándortól is közölt cikket, a kapcsolat tehát egyre közvetlenebbé vált.

7.) Az 1930. márciusi „koszorú-botrány" s az 1931-es Sarló-kongresszus szocialista jellege folytán a közösnek induló népi cserkészet ügye elakadt, a Sarló is elvált az iskolai kezekben lévő cserkészettől, a regösjárást betiltották, helyébe a szociográfiai vándorlások léptek, s ez új, most már főiskolai csoportokkal való radikális kapcsolatokat eredményezett, pl. a Szegedi Fiatalokkal s a Bartha Miklós társasággal (míg ott Fábián Dániel szerepelt).

8.) A Sarló 1931-től az ifjúmunkás mozgalommal s a kommunista párttal került kapcsolatba, s ha átfutott, a „népi" szakaszai hatottak is tovább, a magyarországi falukutatás és népi irodalmi törekvések már saját fejlődéstörvényeik szerint éltek tovább: ez befolyásolhatta az Ön levele szerint „1938-39-ben nagy lendülettel újjáéledő (élesztett) regösmunka" kialakulását, melyről én a mai napig sem tudok már semmit. Nyilvánvalóan a.) kormányzati kisajátító manőverről, vagy ellenkezőleg b.) a népi mozgalom ifjúsági kihatásáról lehet szó. Én 1935-től már Erdélyben éltem. (Erről az időről szól

c. emlékiratom.)

9.) Sík Sándorral először diák (középiskolás) cserkész koromban, másodszor 1924-ben, mint egyetemi hallgató találkoztam, idealista felfogása nem tette alkalmassá sem népi, sem szocialista irányvételünk megértésére. Az is lehet, hogy minket más országbeli magyar fiatalokat jobban féltett politikai szélsőségtől, mint saját tanítványait, akik nem mozgalmi, hanem inkább személyi intellektuális élményként élték a baloldalra jutást. Sarlóellenes kirohanásairól nem tudok.

Szóval: igazán nem tudom, ugyan mivel segíthetem tanulmányaiban. A Mi Lapunk évfolyamait (ahol több) irányzat egyszerre, egymás mellett, sőt egymás ellen futott, minden esetre tüzetesen át kell tanulmányoznia, s ott van Budapesten

, , Sándor László - Debrecenben -, ők is adhatnak felvilágosításokat.

Október végén ott leszek a debreceni Móricz-tanácskozáson, majd Budapesten is, ez alkalomból majd

.

 

Szeretettel köszönti    Balogh Edgár

 

Kolozsvár, 1979. augusztus

 

Aláírt, kézírásos levél.

 

Ezen a napon történt augusztus 16.

1945

Mindszenty József esztergomi érseki kinevezése, aki hamarosan vezéralakjává vált a kommunistákkal való együttműködés ellenzőinek.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők