Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Balogh Edgár Gergely Ferencnek

Kolozsvár, 1979. augusztus 1.

  

  

Kedves Gergely Ferenc,

kérdéseire szívesen válaszolok, már amennyit mondani tudok. Vegyük sorra:

1.) Farkas Gyula rokonszenvezett a „falubarát" és „regös" mozgalmunkkal, a maga módján, Ady, Móricz, Szabó Dezső írásait is szerette, s besegítvén engem 1928-ban az Eötvös Kollégiumba, meghívott a Hárshegyi Cserkészparkba is. Jobboldali, sőt Hitler-barát magatartása később alakult ki, akkor már nem érintkeztünk.

2.) Előadásomat a cserkészeknek éppen a falulátogatásokról, regösmozgalmunkról, „népi" cserkészetünkről tartottam, s ez olyannyira szokatlan volt számukra, tőlem, a „felvidéki"-től bizonyára mást is vártak, hogy nem alakult ki lelki kapcsolat a tábor és köztem (akkor készültünk már az 1000 diák Ady-estjére).

3.) Levelében bizonyára gépelési hibából kimaradt egy „nem" szócska, ui. én kétszer is nem fogadtam el Teleki Pál meghívását, mert tudtam (kiszivárgott, hogy az Ady ünnepség megrendezéséről akar lebeszélni. Inkább hazautaztam, mert igazolni akartam, hogy az ünnepséget nem mi, prágaiak-pozsonyiak rendeztetjük, hanem ez magának a magyarországi diákságnak az akciója. Azzá is vált, nélkülem.

4.) Aradi Zsoltnak voltak csehszlovákiai kapcsolatai, a maga módján hitt egy dunavölgyi sorsmegoldásban, de befolyásolta katolikussága és nacionalizmusa is. Együtt ment velünk addig, amíg a Sarló a munkásmozgalomig nem ért. Szervezeti kapcsolataink nem voltak vele, az Ady-hívő népi mozgalomhoz nem tartozott, valamiféle hivatalos megoldást keresett.

5.) A magyarországi vezető cserkészek közül felületesen ismertem (Farkas Gyulán kívül) Faragó Edét, egy „kiscserkész" kézikönyvét méltattam is a losonci A Mi Lapunkban (még könyve címlapkliséjét is kölcsönkértem tőle), de nem hiszem, hogy a gombaszögi szakaszunkon túl velünk tartott volna. Karácsony Sándor természeténél, beállítottságánál fogva maga is népi jelleget, tájkutató jelleget igyekezett adni (az egyre militarizálódóbb irányzattal szemben) a cserkészetnek, de közvetlen kapcsolatunk nem volt, soha nem találkoztam vele. A Debrecenben is otthonos Vass László és debreceni barátja, Kertész Dániel útján azonban összeköttetés valószínű, Vass (Rozsnyóról) az 1928 előtti Szent György Kör és 1928-tól kezdve a Sarló magyarországi megbízottja volt.

6.) A magyarországi regösjárás részben a csehszlovákiai mozgalom hatására, részben eredeti - a miénkkel párhuzamos - fejlődés útján, tudtommal 1929-ben kezdődött, erről A Mi Lapunk először (a Karácsony-féle 101 magyar népdal üdvözlésekor) 1929 decemberében tesz említést. Szenczi Szalay Mihály (nevén kívül nem tudok róla semmit). A Mi Lapunk 1930. januári számában ad beszámolót a magyarországi regösutakra, s közli, hogy a mozgalmat a Magyar Cserkész is számon tartja. 1930-ban (az októberi számban) Gunda Béla, ma

professzor, Vándorlás a Sárközön c. írásában már a szegénységre kérdez rá. 1931 januárjában A Mi Lapunk már Karácsony Sándortól is közölt cikket, a kapcsolat tehát egyre közvetlenebbé vált.

7.) Az 1930. márciusi „koszorú-botrány" s az 1931-es Sarló-kongresszus szocialista jellege folytán a közösnek induló népi cserkészet ügye elakadt, a Sarló is elvált az iskolai kezekben lévő cserkészettől, a regösjárást betiltották, helyébe a szociográfiai vándorlások léptek, s ez új, most már főiskolai csoportokkal való radikális kapcsolatokat eredményezett, pl. a Szegedi Fiatalokkal s a Bartha Miklós társasággal (míg ott Fábián Dániel szerepelt).

8.) A Sarló 1931-től az ifjúmunkás mozgalommal s a kommunista párttal került kapcsolatba, s ha átfutott, a „népi" szakaszai hatottak is tovább, a magyarországi falukutatás és népi irodalmi törekvések már saját fejlődéstörvényeik szerint éltek tovább: ez befolyásolhatta az Ön levele szerint „1938-39-ben nagy lendülettel újjáéledő (élesztett) regösmunka" kialakulását, melyről én a mai napig sem tudok már semmit. Nyilvánvalóan a.) kormányzati kisajátító manőverről, vagy ellenkezőleg b.) a népi mozgalom ifjúsági kihatásáról lehet szó. Én 1935-től már Erdélyben éltem. (Erről az időről szól

c. emlékiratom.)

9.) Sík Sándorral először diák (középiskolás) cserkész koromban, másodszor 1924-ben, mint egyetemi hallgató találkoztam, idealista felfogása nem tette alkalmassá sem népi, sem szocialista irányvételünk megértésére. Az is lehet, hogy minket más országbeli magyar fiatalokat jobban féltett politikai szélsőségtől, mint saját tanítványait, akik nem mozgalmi, hanem inkább személyi intellektuális élményként élték a baloldalra jutást. Sarlóellenes kirohanásairól nem tudok.

Szóval: igazán nem tudom, ugyan mivel segíthetem tanulmányaiban. A Mi Lapunk évfolyamait (ahol több) irányzat egyszerre, egymás mellett, sőt egymás ellen futott, minden esetre tüzetesen át kell tanulmányoznia, s ott van Budapesten

, , Sándor László - Debrecenben -, ők is adhatnak felvilágosításokat.

Október végén ott leszek a debreceni Móricz-tanácskozáson, majd Budapesten is, ez alkalomból majd

.

 

Szeretettel köszönti    Balogh Edgár

 

Kolozsvár, 1979. augusztus

 

Aláírt, kézírásos levél.

 

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők