Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Szőllősi István Gergely Ferencnek

Szombathely, 1979. november 5.

 

Kedves Ferenc Öcsém!

Azt hiszem, rövid levélbeli ismeretségünk ellenére is elhagyhatjuk a formaságokat.

Okt. 19-i leveledre azonnal akartam válaszolni, de sok akadály jött közbe. Feleségem még mindig súlyos beteg, egy hétig kórházban volt, de szombat-vasárnapra hazaengedték, de csak azért, hogy ma reggel újra bemenjen, ezúttal a sebészetre. Epekövet állapítottak meg nála, még hozzá olyan helyen, hogy a hólyag bármikor elzáródhat, s akkor még súlyosabb komplikációk állhatnak elő. A műtét tehát elkerülhetetlen. Még nem tudjuk, mikor, de valószínűleg a hét első napjaiban kerül rá sor. Reméljük eredményes lesz. Megnyugtató, hogy az a professzor fogja operálni, aki két évvel ezelőtt ileus-szal (bélbénulás) engem is operált, s akinek orvosi és emberi magatartásáról a legjobb véleményem van.

Időközben előkerült két régi, de befejezetlen írásom, amit még 7-8 évvel ezelőtt kezdtem meg, s történetesen Sík Sándorra és Teleki Pálra vonatkozik. Nem igen mondanak ugyan semmi lényegeset, befejezésüket meg sem kísérlem, mert mondanivalóm lényegét múltkori levelemben már elmondtam, úgyhogy az mintegy kiegészíti ezt a néhány lapot. Legfeljebb annyit kell hozzátennem, hogy Karácsony Sándor Síkkal ellentétben több lehetőséget fedezett fel a cserkészetben, hogy a fiatalságot a faluhoz közelebb vigye, azzal megismertesse, s a falu kulturális életének fejlesztésére rá is nevelje.

Hosszas és ismételt kutatás után végre sikerült felfedeznem a Magyar Cserkész 1921-es évfolyamának 24. lapján azt az (egyébként eléggé gyengén sikerült) fényképet, amely Sík Sándort és Horthyt együtt ábrázolja. Eléggé eldugták. Szó szerint közlöm az alatta levő rövid kis hírt: „A kormányzó a cserkészatlétikai versenyen. (Jobbra tőle dr. Sík Sándor, balra Demény államtitkár.) Okt. 18.-án a budai szénatéri pályán a budapesti csapatok részére tartott versenyen megjelent fővédnökünk Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága, akinek megérkezésekor a katonazenekar a Himnuszt játszotta. Utána rögtön, pontban 3 órakor kezdődött a verseny, mely mintaszerű lebonyolítás folytán 3/4 5 órakor a kulacsadogató versennyel véget ért. Őfőméltósága ekkor a csapatok tomboló éljenzése mellett a Szózat hangjainál kíséretével elvonult. A díjakat Demény Károly államtitkár úr osztotta ki. A legtöbb díjat a 123, 18, 11, 4, 21 és 13 csapatok nyerték."

Be kell vallanom tehát, hogy az időpont megjelölésében 1-11/2 évet tévedtem, Sík Sándor sem társelnök volt, hanem a szövetség elnöke, mondanivalóm többi részét azonban változatlanul fenntartom.

Szathmáry Lajos legutóbbi leveléből értesültem, hogy ő válaszolt ugyan Mátrai

s cikkét be is küldte a Confessio-nak (ez a Magyarországi Ref. Egyház negyedévi szemléje, de nem közölték/ vagy nem merték közölni?) Ugyanő írja, hogy dolgozik a „Szabadművelődési Tanács" négyévi munkájának történetén, ennek Karácsony elnöke, Szathmáry pedig tagja volt, de hogy mennyire haladt munkájával, nem tudom.

Egy másik közös barátunk (Sebők Lajos) okt. 29-i levelében pedig arról értesített, hogy egyik azóta elhalt barátunk hagyatékában találta meg a „Pedagógiai Szemle 1974/10. példányát, melynek 935. oldalán Vaskó László c.-ben röviden említi, hogy (1944?) a vitézi szék kapitánya ellenezte Révész Imre [református] püspök által javasolt Karácsony kinevezését egy professori állás betöltésére." Ő tehát a régi rendszerben sem volt grata persona. Arról is tudok, hogy 1939-ben vagy '40-ben nemzetgyalázási pert

ellene indítani.

A „Beteg világunk" kidolgozásával - ha lassan is - haladok. Ebben lépten-nyomon szó esik majd Karácsonyról. Amint már ígértem, Szathmáry Lajos útján eljuttatom Hozzád is.

Elnézést kell kérnem, amiért a múltkor nem adtam meg Varga Domokos címét, ezt azonban kérésemre, Sz[athmáry] L[ajos] pótolta.

 

Jó munkát kívánva szívből köszönt   Pista bátyád

 

Szombathely, 1979. november 5.

 

Gépirat, sajátkezűleg írt keresztnévvel jegyezve.

  

Ezen a napon történt március 30.

1912

Karl May német regényíró (*1842)

1945

Somogyszob községet elfoglalják a szovjet csapatok az második világháború után.

1954

Fuchs Jenő négyszeres olimpiai bajnok vívó (*1882)

1981

Ronald Reagan elleni gyilkossági kísérlet.

1988

Megalakul a mai Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők