Cseres Tibor levelezése I.

Levelek Cseres Tibornak (1950-1959)

A diktatúra szorításában

„Megbízzuk Cseres Tibort elvtársat egy kb. 8-10 ív terjedelmű ifjúsági regény megírásával. A regény témája röviden a következő: Egy község dolgozó parasztjai a kulák és [a] klerikális reakció befolyására nem mernek vállalkozni a termelőszövetkezet megalakítására. A Párt azonban nem akar meghátrálni az elkezdett munkában, és az ifjúságot kéri meg, hogy alapítson termelőcsoportot. Az ifjak vállalkoznak s egy esztendei nehéz munka és súlyos harcok árán virágzó gazdaságot létesítenek, az egykori elhanyagolt kulák és urasági földeken.”

Az „örökös" párttagjelölt

Cseres Tibor MISZ-en belüli működése mellett ugyancsak fontos a párt vele kapcsolatos „káderpolitikája", mivel ez szorosan kapcsolódott életének, írói munkásságának alakulásához. Az „író-kádereket" tehát - a jelzett korszak határain belül különösen - becsben tartotta a hatalom, utánpótlásukra, számuk és minőségi összetételük javítására - legalábbis formálisan - nagy figyelmet szentelt. A jelentős írók megnyerése, a sikeres pályával kecsegtetők beszervezése a hatalom legitimitását is szolgálta, nemzetközi elismerésével, megbecsülésével együtt. Hogy Cseres Tibor még a párttagjelöltségig sem jutott el ebben a játszmában, egy hírlapi gondolatváltás során

Mégsem érdektelen bemutatni, milyen módon, milyen ütemben, intenzitással fáradozott a pártbürokrácia a kádernevelés mezején. A MISZ MDP szervezetének vezetősége figyelemmel kísérte az írók munkáját, annak lehetőleg minden mozzanatát, véleményezte a kéziratokat, a megjelent műveket. 1950. október elején a VI. kerületi PB káderosztálya ellenőrizte az írók békekölcsön jegyzését, vajon arányban áll-e fizetésükkel. Cseres Tibor neve mellett nem szerepelt felajánlott összeg. A MISZ pártszervezet vezetőségének október 6-ai ülésén Földeák János beszámolt Cseres kötetéről. Hibáztatta a leszűkített tematikát, s hiányolta a lelkesedést és az azonosulást a műben. Mindezt levélben kellett az érintett tudomására hozni. Tizenharmadikán Máté György párttitkár kénytelen volt megállapítani, hogy Földeák nem írt levelet, nemcsak Cseresnek, de másoknak sem. Október 20-án abban egyeztek meg, hogy Földeák elvtárs átírja a Cseresnek szóló levelet, és azonnal elküldi. Az október 28-án hozott határozat szerint Földeák nem hajtotta végre a kétszeres határozatot, ezért jegyzőkönyvi figyelmeztetésben részesíti, egyben Földes [Mihály] elvtársat bízza meg ezzel a feladattal. November 4-én kiderült, hogy Földes nem kapott elég feljegyzést, a levél megírása ezért maradt el ismét. A november 10-ei jegyzőkönyvben az áll, hogy Földes már olvassa Cseres könyvét, és meg fogja írni neki a levelet. Tizenhetedikén a vezetőség elfogadta a levéltervezetet. Így született meg végre az „Ének a termelőszövetkezetekről" című munkájáról szóló

1950. november 21-én egy magánlakásban tartott pártcsoport gyűlésen Szegi Pál tagjelöltnek ajánlotta az írót. Központi döntés értelmében feladat volt a pártonkívüli írók jobb megismerése. Ennek jegyében született két jellemzés is. Az egyik szerint:

még erős narodnyik befolyás érvényesült nála. Legutóbb megjelent két könyvében azonban már komoly haladásról tett tanúságot. Becsületes, fejlődőképes fiatalember, most a Népművelési Minisztérium három hónapos kultúr-iskoláján tanul. Az olvasómozgalomban sokat dolgozott, mint előadó." A másik jellemzés bevezetője kiemeli, hogy kispolgári származású. Majd így folytatja: „A legutóbb feltűnt író nemzedék egyik tehetséges képviselője. A VI. kerületben póttagja a Tanácsnak. Első műveiben nem tükröződik eléggé a munkásosztály vezető szerepe. Legutóbbi regényében ezen a téren is javulás tapasztalható. Paraszt kérdések iránt érdeklődik." Utóbbi remeklés keltezése, 1950. november 28. Feltűnőek ezekben a jellemzésekben az életrajzi „tankcsapdák", amelyeket különösebb torzítás nélkül fel lehetett használni annak „bizonyítására", hogy az érintett személy osztályellenség, a nép ellensége. Itt csak annyi olvasható: származása kispolgári, apja parlamenti őr. És ekkor még a néphadsereg sem firtatta világháborús „múltját", sőt, írótársai közül az éberek sem értelmezték partizánvadász-idézőnek egyes verseit. Ám a szimatolóknak nem kellett sok idő, hogy vádjaikat megfelelő fülekbe súgják.

 

Cseres Tibor

A MISZ MDP szervezetének 1951. szeptember 14-ei vezetőségi ülésén az 5. napirendi pont volt Cseres Tibor tagjelölt-felvételi kérelme. Határozatot hoztak, hogy a pártszervezet javasolja az író tagjelöltségét, és ez ügyben a Központi Vezetőség Agitációs-és Propaganda Osztályához fordulnak. Máté György párttitkár szeptember 19-én kelt felterjesztésében az áll, hogy: „Különösebb baj nincs vele, de apja éppen a fehérterror éveiben csendőr volt, aztán visszavonult. Mi a gyakorlat ilyen esetekben?" Két nappal később, ugyancsak vezetőségi ülésen felmerült az Egyedül vagyunk c. lapban megjelent egyik versének problémája. Döntésük értelmében maga a párttitkár fogja elolvasni. Ezen az ülésen Cseres fegyelmezésére is

Máté „Bizalmas" jelzésű írására a Központ gyorsan válaszolt, s az ügyben a VI. kerületiekhez utasította a MISZ pártszervezetének Bár a felettes pártszerv állásfoglalását nem ismerjük, merev elutasítást nem tartalmazhatott, mert október 12-én Máté György kapta a feladatot: közölje Cseressel, hogy a pártszervezet következő művétől teszi függővé,

Ez év végén, 1951. december 23-án egy pártcsoportgyűlésen Gera György, többek között, felvetette Cseres Tibor nevét, mint olyanét, akinek a pártban lenne a helye. Erre Enczi Endre megkérdezte: miként lehetséges, hogy Cseres nem párttag, vagy legalábbis nem volt párttag? Ő úgy tudja - olvasható a jegyzőkönyvben -, hogy '45-ben a Viharsarok c. lapot szerkesztette. Többen azt válaszolták: tudomásuk szerint a parasztpártnak

A források a káderanyagok mozgásán, kisebb pártmegbízatásokon kívül, három éven át nem vallanak a párton kívül maradt Cseres Tiborról. Feltehetően a Nagy Imre vezette kormány programjának, a tényleges falusi helyzet feltárásában való részvételének, Kuczka Péter dogmatizmus-ellenes tevékenységéhez történő csatlakozásának lehetett ebben szerepe. Csak 1955 őszén, a politikai viharfelhők tornyosulása idején próbálkozott a pártszervezet vezetése a párton kívüliek megnyerésével. Szeptemberben a régi barát, Tardos Tibor vállalta Cseres Tibor meggyőzését - sikertelenül. Veres Péter - akivel békéscsabai szerkesztősége idejéből személyesen ismerték egymást - tette fel a decemberi elnökségi ülésen a kérdést: „Cseres még pártonkívüli?" Mire Illés Béla így válaszolt: „Azt hiszem, igen."

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők