Cseres Tibor levelezése I.

Levelek Cseres Tibornak (1950-1959)

A diktatúra szorításában

„Megbízzuk Cseres Tibort elvtársat egy kb. 8-10 ív terjedelmű ifjúsági regény megírásával. A regény témája röviden a következő: Egy község dolgozó parasztjai a kulák és [a] klerikális reakció befolyására nem mernek vállalkozni a termelőszövetkezet megalakítására. A Párt azonban nem akar meghátrálni az elkezdett munkában, és az ifjúságot kéri meg, hogy alapítson termelőcsoportot. Az ifjak vállalkoznak s egy esztendei nehéz munka és súlyos harcok árán virágzó gazdaságot létesítenek, az egykori elhanyagolt kulák és urasági földeken.”

3. 1956

 

a.

Cseres Tibor Koczogh Ákosnak

1956. február 13.

Nagyságos Uram,

gratuláló

porig aláztak. Ezt kellett megérnem, hogy így bánjon vélem? Reméltem pedig, hogy pellengérét díjnokságomnak megjegyzéstelenül hagyja elfutni az idő óceánjában. Ezzel engem pénztől ütöttek el Uram! Nagyobb pénztől! Tárgyra! Kiáltom magamnak lelkesítően. Elolvastam novelláid. Gondolkoztam rajtuk, aztán megint elolvastam őket. Attól tartok még mindig, hogy véleményem nem eléggé részletes, nem eléggé gyakorlatias. De személyesen lehetne csak egészen bőven és teljes haszonnal beszélni külön-külön darabról-darabra szállva.

Kezdem mindjárt a stílussal. Végestelen végig, mondatról mondatra tetszik: szép, ízes. S a novellák legtöbbje mégsem egészen teljes hatású. Ez egyrészt a szerkesztés miatt van így, másrészt a laza, vagyis ellazsált célratörés miatt. Példákat a felsorolásban próbálok hozni. Óvatos Kerekes: 7 lapnyi expozíció, 2 lap főcselekmény - micsoda aránytalanság! Addig, hogy a kulcsokat átadja a házmesternek, legfeljebb két lap lehet, a szerelők munkája viszont legalább 4, amelyben, ha egyáltalán érdekessé akarod tenni, valami olyan játék kell, ami okot ad azt hinnünk, hogy ezek csakugyan tolvajok - pedig csak a háziúr kóros félelmét ismerik fel és mókáznak. A poen megvan - véletlenül csakugyan elviszik a kalapácsot stb. Családtag: itt is 9 lap az előkészítés! Különben minden benne van, és jól van benne - de mivel a néni sorsáért nem folyik eléggé késhegyig menő küzdelem, ő maga nem dől be annyira, hogy a meredély szélén botorkáljon (amit csak a végén oldanánk fel) nem elég feszült. Vénasszony: jó. Már olvastam, akkor is tetszett. A fűtő: Majdnem jó. Az egészet Zsófi tudatán kell végigfuttatni! Csuli: több történet egybeszerkesztve, anélkül, hogy az elején exponálnád keményen, durván a disznóságot. A kapagép itt három sornál többet nem kaphat. A felszökkenő jólét egyébként jóízű etimológiája nem ide, máshová kívánkozik. Kitűnő félkész áru, de máshová kell tenni. Ennek a novellának három hőse van: Csuli, Kocsis és a halász - egyenrangúak. Persze a két ember a végén felmagasodik. Őszi nyírfa: Rettenetesen meglep, hogy a novella a vénasszony halálára szalad ki. Ez teljesen előkészítetlen. Emberség: kitűnő nyersanyag. Ehhez azonban még történet kell, mely nyomokban meg is van. Így: karcolat, portré. Karácsonyi lázadás: minden jó elem meg van benne. Első személyben a kis Mikin keresztül kell feszíteni, expresszív, szubjektív, fájdalmas naivsággal. Béna gyermekem: Nem elég feszült. A borzalmak egyáltalán nincsenek megírva. Az ilyenfajta szűkszavúság kiveszi a

Ezen a terjedelmen belül, néhol fájdalmasan bőbeszédűnek kell lenned!

Hitvány vasműves. Nem kell odaírni, hogy vázlat. Mert nem is vázlat, csak azért mert könnyűszerrel el lehet képzelni, hogy hogyan egészülhetne ki regénnyé ez az elbeszélés. Így, amint van, késznek érzem ezt. Sajnos egyedi esete a magyar történelmi elbeszélésnek. Talán mindössze János figuráját kívánnám egy kicsit tovább rajzoltatni még a későbbiek során, tehát a kolozsvári környezetben. Még egy szót a Béna gyermekemhez. Ezt nem szabad első személyben elmondani, itt rideg, tárgyilagos pontossággal kell adni az anya küzdelmét és borzalmát. Ezt is a feszültség miatt.

Ezeknek az írásoknak a sikere és a nagyobb sikere ugyanis a feszültségen és a még nagyobb feszültségen múlik. Ám akár hozzájuk se nyúlj, ezek így is jó, élvezetes írások. De nem izgalmasak. Amiket felböfögtem, azt mind a vélt izgalmasítás végett hánytorgattam.

Már megbocsáss! Kimeríthetetlen baráti üdvözlettel         Tiborod

Budapest, 1956. február 13.

 

Gépirat.

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők