Cseres Tibor levelezése I.

Levelek Cseres Tibornak (1950-1959)

A diktatúra szorításában

„Megbízzuk Cseres Tibort elvtársat egy kb. 8-10 ív terjedelmű ifjúsági regény megírásával. A regény témája röviden a következő: Egy község dolgozó parasztjai a kulák és [a] klerikális reakció befolyására nem mernek vállalkozni a termelőszövetkezet megalakítására. A Párt azonban nem akar meghátrálni az elkezdett munkában, és az ifjúságot kéri meg, hogy alapítson termelőcsoportot. Az ifjak vállalkoznak s egy esztendei nehéz munka és súlyos harcok árán virágzó gazdaságot létesítenek, az egykori elhanyagolt kulák és urasági földeken.”

 

A levelek tartalma

Forrásválogatásunkban zömmel Cseres Tiborhoz írott leveleket közlünk az ötvenes években, amelyek tükrözik a kort, sokszor meglepő, hogy a sematizmus mennyire átüt e szakmai tartalmú leveleken. A levelek tükrözik Cseres Tibor emberi, baráti kapcsolatait is, bár gondolataira csak áttételesen utalnak, hiszen általában ő a címzett. Szerepelnek benne hivatalos levelek: felkérés egy propaganda regény megírására, amit végül nem írt alá (1/a. forrás), vagy egy másik esetben Földes Mihály hivatalos bíráló levele (1/b. forrás), amelyben többek között arra hívja fel Cseres Tibor figyelmét, hogy a „bolsevik pártosság minél magasabb színvonalú kifejezése alapvető fontosságú követelmény". Ugyancsak ebbe a körbe tartozik Kőbányai György megmosolyogató levele (1/c. forrás), amelyben a dramaturg mintegy kioktatja az írót novellájának átírásáról, hogy megfelelő, a kommunista jövő nagyszerűségét bemutató

Egészen más színvonalat képvisel Mészöly Dezső levele ugyanerről a novelláról, aki a színházi bemutatás érdekében kíván némi átdolgozást. Levelének vége is erre utal: „arra kérlek, írd meg, ha bárhol bármilyen dramaturgi[ai] erőszaktételt érzel előzetes tanácsainkban" (1/d. forrás). Előfordult, hogy elutasították egy-egy írását. Erre példa Máté György levele, aki a Here báró című regény részletének megjelentetését szerelmi jelenete miatt veti el. „Keressél egy másik részletet, amelyben, mondjuk, ebédelnek, sétálnak, csak ezt ne csinálják!" (2/d. forrás.)

A levelek hangneme arról is tudósít, kikkel volt közeli, baráti viszonyban. Nagy László rövid, szösszenetnyi levele is ilyen, ahogy bejelenti gyermeke születését. (2/a. forrás.) Sarkadi Imre évődő levelének megszólítása és a búcsú szintén a barát hangját tükrözi: „Főhercegem!

[...] volna egy akkora kérésem Nagyságodhoz, hogy ki se lehet mondani. [...] Imre, a sarkon lakó Ady nemzetségből és pápai áldásom, természetesen - valamint, hogy üdvözlöm mindazokat, akiket szeretek ott." Örkény István személyes jellegű kérése szintén a belsőséges viszonyt tükrözi. (3/i. forrás.)

Mint látható, a kor jelentős íróinak nagy hányada kapcsolatban állt Cseres Tiborral. Az eddig említettek mellett illés Endre (2/c. forrás.), Csanádi Imre (2/h. forrás.), Illyés Gyula (2/i. forrás.), Hatvany Lajos (2/j. forrás.), Kodolányi János (3/d. forrás.), melyben ki-ki korának, habitusának megfelelő stílusban szólítja meg Cserest

Valódi politikai nézetekről, belső érzésekről viszont nem sokat tudunk meg, hiszen bármikor beletekinthetett a hatóság a levelekbe, a levéltitok fogalma ismeretlen volt számukra. „Csupán" áttételes, nem közvetlen politikai véleménnyel találkozhatunk, bár ez is az enyhültebb 1954-es évben készült. Toma Ádám egy szakcikke kapcsán háborog: „Az Élet és Tudomány rendelte, jó is, igaz is, mégsem jelenhetett meg, mert a szerkesztőbizottság úgy vélte: minek beszélni róla, amikor nincs rizs, nem kapható. Marha nézet. Hisz évek óta ez a helyzet, noha sokszorosát megtermeljük a hazai szükségletnek. Meg aztán: talán búza, disznó, marha, kukorica van? S mégis írunk róla." (2/b. forrás.) Toma Ádám más levele is arra utal, hogy igyekezett a kapcsolatot tartani Cseressel, s írói, műítészi babérokra tört, bár maga is tudta: „Persze, mondhatod: hogy kerül a csizma az asztalra? Trágyarevű volt szerkesztője miként mer beleártózkodni a Parnasszusba?" (2/k. forrás.)

 

Különleges helyet foglal el a válogatásban az erdélyi Sombori Sándor, aki több mint egy évtizeddel a háború alatti találkozás után számol be életéről Cseres Tibornak: „itt, az 'egyetlen' igazi irodalmi élettől oly távol, szükséglet, vigasz és felfrissülés kibeszélgetni magamat valakivel, aki ott van, ahol magam is szeretnék élni, s ahol jogom volna élni nekem is, sokkal inkább, mint sokaknak." (3/c. forrás.),

 

Legkerekebb része a válogatásnak a Koczogh Ákossal folytatott levelezés, már csak azért is, mert itt Cseres gondolataiból is kapunk egy-két villanást. A levelek arra utalnak, hogy az írói lét perifériáján élő Koczogh munkásságát is értékeli Cseres, s belső problémáit megosztja barátjával: „Mióta a legutolsó könyvem ára elfogyott, szűkösen mindig kerül annyi forintunk, amennyivel el tudunk vergődni, néha egészen váratlan forrásból." (2/l. forrás.) Emellett szakmai olvasásélményéről is beszámol, ami egyúttal kritika is egy pályatárs-barát felé: „Nemrégiben Sarkadi készülő novellás könyvét szemeltem végig, hol nyikorognak a történetek csuklói. Különböző olajokat és csapágyakat javasoltam, de amilyen hiú zsenialitására, nem veszi figyelembe a jámbor pályatárs megjegyzéseit. Rossz is lesz ez a kötete." Viszonyukat egy másik levél is jelzi, amelyben Cseres Koczogh novelláskötetéről őszintén formál írásról-írásra röviden véleményt. ((3/a. forrás.). Az '56-os forradalom előtti napok levelek is érdekesek, amelyben az irodalom áramköréből kiszorult Koczogh Ákos hangulata tükröződik vissza: „megint tolakodom, mert nagyon kevesetek közül téged szeretlek, és nem tudom, mi van Veled. Úgy látszik: mégis igaz, hogy az ember csak Vecsésig ember. Maradok én itt, ha kell, beleveszek ebbe a szörnyű semmibe." Cseres gyors válasza pedig igyekszik megnyugtatni pályatársát - „nincs okod borúra igazán" - tudósít egyes változásokról, de a napi politikai változásokról ekkor sem ejt szót.(3/e. és f. források.) Karácsonyi lap helyett írt rövid levelében is csupán finom utalás érezhető a vesztett forradalom utáni hangulatára. „Lapot kellene írnom, 'boldogságos' lapot, vagy hosszú-hosszú levelet, beszámolandó mindenről. Lapon azonban kevés férne - levélre meg nem bízom vélekedéseinket. Melyeket még mondatokba foglalni eszélytelen is volna s

Ezen a napon történt december 18.

1916

A verduni csata vége az első világháborúban

1917

Lenin és az Oroszországi Szovjetek Tanácsa jóváhagyja Finnország függetlenségét

1980

Vietnam elfogadja az alkotmányát

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők