Cseres Tibor levelezése V.

Levelek Cseres Tibornak (1986-1989)

Történelmi forgószélben az Írószövetség élén

„A mi falunkban a gyermekek között, iskolaudvaron és utcán ez a csúfolkodás folyt: oláh, oláh, vad oláh! mért szartál a pest alá? nem szartam a pest alá, csak a lapító alá. A románok pedig vissza nekünk: magyar, magyar, macskaszar, taliga vető kutyaszar. 45 után elmentem a falunkba és megkérdeztem a református papot, vajon észlelhető-e még a gyermekek közt efféle csúfolkodás? [...] A református pap ezt mondta: 'Kihalt már ez. Akkor volt csúfolkodás, de nem volt gyűlölet.' Most nincs csúfolkodás, de van gyűlölet." (Szánthó Béla Cseres Tibornak)

Támadások az új elnökség ellen

A hatalmat képviselők a közgyűlésen még szavakban sem vágtak vissza a támadások hallatán. Feltételezhetően menet közben kapott legfelső instrukció alapján kerülték a kenyértörést. Úgy gondolták, minden eszköz rendelkezésükre áll, amivel a helyzetet képesek kedvezően megoldani. Első lépésként szinte teljes hírzárlatot rendeltek el, hamis, könnyen félremagyarázható információkat hintettek el, főként a teljes rendszerváltást követelő közgyűlési felszólalások miatt. A nyíltan fellépő ellenzéki írók és a nyomukban felbátorodottak úgy gondolták, elérkezett az ideje egy frontális támadásnak, a hatalom állapota-bomlása és tehetetlensége különösebb veszély nélkül sikert hozhat, magával ragadva a társadalom elégedetlen csoportjait. A MÍSZ vezetése, Cseres Tibor elnök, az elnökség zöme s a választmánynak egy része másként ítélte meg a helyzetet: szívós, ellenlépésekben gazdag magatartásra számított és készült fel, hosszútávú stratégia jegyében igyekezett alakítani viszonyát a védekezésre kényszerülő hatalommal, mindenek fölött az Írószövetség létének és egységének megóvása érdekében. Mindezt a Szövetség keretein belül folyamatosan tevékenykedő „radikálisokkal" együtt, azokkal állandó vitában kellett érvényre juttatni.

A vezetésből „kiszavazott" párttagok, megbízható káderek és az ellenzéki „keménymag" vezető testületekbe kerülése azonnali lépésre késztette a felső vezetést. Pál Lénárt szóbeli tájékoztatása nyomán a Politikai Bizottság 1986. december 29-én úgy határozott, hogy Köpeczi Béla beszéljen Cseres Tiborral, s

vele: „az elnökség összetételével kapcsolatos közlésükre hivatalos választ most nem ad: a létrehozott testülettel, személyi összetétele miatt a minisztérium hivatalos kapcsolatot tartani nem tud: ez a testület nemzetközi téren nem képviselheti a magyar irodalmat. Helyesli, hogy a fentieket közöljék az elnökségben lévő párttagokkal is. Úgy határoz, hogy a MÍSZ-ben kialakult helyzetről készüljön rövid tájékoztató a szocialista országok testvérpártjai részére. A tájékoztatóban kérjük segítségüket ahhoz, hogy írószövetségeik irodalmi ügyekben ne a MÍSZ-szel, hanem a M[agyar] N[ép]K[öztársaság] MM-ával tartsanak kapcsolatot." Az akció megindult: a MÍSZ nem tudott a hazai nyilvánossághoz fordulni közléseit változtatás nélkül közlő napilap hiányában, s egyik legfontosabb működési területén sem ügyködhetett, jog, utazási engedélyek és fedezet híján. De nem csak megbénítására, hanem fölöslegessé tételére is sort akartak keríteni. A terv szerint, amelynek forrása és születési ideje tisztázatlan, a MÍSZ párttag és a hatalomhoz valamilyen oknál fogva ragaszkodó írók kilépése útján megalakítják az új, a hatalommal együttműködő Írószövetséget.

Úgy tűnik, mintegy 300 fő körüli csatlakozóra számítottak, a MÍSZ tagságának kb. a felére. Huszonnyolc plusz egy tag ki is lépett, részletesen, levélben indokolva elhatározását, vagy csupán a tény jelzésére szorítkozva. Utolsónak a miniszter, Cseres Tibor szolíd figyelmeztetése után. Ez a „hullám" 1987. január 19-én megtört, még a párttagok sem engedelmeskedtek. Ha újabb kilépő nem is akadt,

igen.

Az ellen-Írószövetség megalakítása kudarcba fulladt. A MÍSZ elnöksége január 14-ei ülésén nyilatkozatot fogadott el,

hangsúlyozták: „Az Elnökség a tagság bizalmát élvezve, a Közgyűléssel egyetértésben a maga eszközeivel nagyobb szerepet kíván vállalni a szocialista megújulást szolgáló reformpolitika megvalósításában." Január 19-én a művelődésügyi miniszter fogadta az ÍSZ elnökét, és közölte vele a PB által jóváhagyott döntést. Cseres viszont azt hangsúlyozta, hogy ő személy szerint az „írótársadalom és a politika közötti megbékélést" kívánja szolgálni. , hogy a kifogásolt személyek lemondása esetén módosulnának-e az együttműködés esélyei." A válasz ekkor, de a későbbi puhatolódzások alkalmával is egyértelmű volt: a hat kifogásolt személynek távoznia kell a vezetésből és az írószövetségből is. Ezt a követelést a szövetség vezetése elutasította.

A PB január 27-ei ülésén jóváhagyta a Köpeczi ̶ Cseres tárgyalásról szóló tájékoztatót, amelyben a miniszter vázolta új tervét egy irodalmi kollégium létrehozásáról, amely magához vonná a nemkívánatos ÍSZ minden lényeges működési területét. A Testület szükségesnek tartotta, hogy az Irodalmi Kollégium létrehozásával kapcsolatos javaslattal egyidejűleg, az eddigi tapasztalatok alapján tegyen

a „további feladatokra is." Ekkor már a szerkesztőségekben lehetett az a miniszteri dörgedelem, amely 31-én a Népszabadságban, „Reform, nyitottság és eszmeiség" címmel tompított hangon és rafináltabb fogalmazásban a Társadalmi Szemle 2. számában . Mindkettő a manipulatív megnyilatkozások iskolapéldája. Február elején a PB már részletesebben is tájékoztatást kapott az Irodalmi Kollégiumról. Március 17-én adott újabb beszámoló szerint a Kollégium tagságára felkért személyek többsége elvben egyetértett, néhányan gondolkodási időt kértek. A választmány tagjai „közülük is kiemelkedően Cseres Tibor, Veress Miklós és Galgóczi Erzsébet - jelenleg összeférhetetlennek" a Kollégium munkájában való részvételt MÍSZ-beli tisztségükkel.

Köpeczi úgy látta, hogy az elnök Tiszatáj-ügyben leginkább kompromittálódott két

leváltásának kezdeményezésével polarizációt idéz elő, ami - szerinte - „várhatóan befolyással lesz az események továbi menetére." Azaz, növeli a vezető testületek tagságának megosztottságát, így a Szövetség szétrobbantásának lehetőségét. Az elnökség március 25-ei ülésén Cseres Tibor ismertette a miniszter alapszabály-korlátozást elrendelő átiratát. A helyzet ismeretében Annus József önként lemondott elnökségi, titkársági tisztségéről. Levelében azt kívánta, hogy „jól elgondolt koncepció révén" sikerüljön megőrizni a Szövetség státusát, s az elveszett jogokat visszaszerezni. Ugyancsak összetűzést, hosszadalmas belső töprengést okozott három megüresedett választmányi hely betöltése. Olyan megoldást kellett találni, amely nem értelmezhető újabb alapszabály-sértésként, gesztus értékű a politikával szemben, ugyanakkor a személyes sérelmek számát sem növeli. Az igen szenvedélyes viták közepette Cseres azt : „én a minimális kompromisszumra vagyok hajlandó." Végül is Köpeczi a kooptálást - tehát három párttag bekerülését a választmányba - gesztusként értékelte, de mivel alapszabálysértés történt, óvást emelt. Így a Sánta Ferenc által javasolt megoldás mellé állt az elnök is, miszerint be kell hívni a három soron következő tagot - függetlenül attól, hogy párttag-e vagy sem! - Király Istvánt, Koczkás Sándort és Garai Gábort pedig a választmányi ülésekre, tanácskozási joggal. Bár a hatalom egyes képviselőitől érkeztek a közeledés lehetőségére utaló tanácsok, és az elnök kijelentette nincs szó '56-hoz hasonló „tűzcsóva dobásról", a nyári hónapok nem hoztak szembetűnő eredményt.

Politikai Bizottság szeptember 22-ei ülésén megbízta a KB TKKO-t, hogy „két hónapon belül dolgozzon ki (MM-el) egyeztetett álláspontot az Írószövetségben kialakult helyzet normalizálásának lehetőségéről." Az enyhülés jeleként feloldották Csurka István szilenciumát. Ilyen értelemben nyilatkozott a sajtónak Vajda György művelődési miniszterhelyettes és Koczkás Sándor, a szövetség szakosztály

. A PB meghallgatta Radics Katalin helyzetértékelését. A hozzászólók között Kádár János is kifejtette véleményét, majd a testület a következőképpen foglalt állást: „(a beszámoló) továbbá az elmúlt év tapasztalatai alapján lehetőség van az írószövetség és az MM közötti kapcsolat rendezésére. A tapasztalatok alapján lehetségesnek látja [a PB], hogy a kapcsolatok normalizálásával párhuzamosan a művelődési miniszter mellett - a PB 1987. február 10-ei határozatával összhangban - irodalmi tanácsadó testület jöjjön létre, amelyben az ÍSZ vezetői is részt vesznek." Ajánlotta, hogy az MM és a TKKO „tegye meg a szükséges lépéseket". Ennek a döntésnek az értelmében érkezett az MÍSZ elnökéhez a miniszter levele, amely felfüggesztette a MÍSZ működésének korlátozását 1987. december 2-ával.

Ezen a napon történt március 29.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő