Cseres Tibor levelezése V.

Levelek Cseres Tibornak (1986-1989)

Történelmi forgószélben az Írószövetség élén

„A mi falunkban a gyermekek között, iskolaudvaron és utcán ez a csúfolkodás folyt: oláh, oláh, vad oláh! mért szartál a pest alá? nem szartam a pest alá, csak a lapító alá. A románok pedig vissza nekünk: magyar, magyar, macskaszar, taliga vető kutyaszar. 45 után elmentem a falunkba és megkérdeztem a református papot, vajon észlelhető-e még a gyermekek közt efféle csúfolkodás? [...] A református pap ezt mondta: 'Kihalt már ez. Akkor volt csúfolkodás, de nem volt gyűlölet.' Most nincs csúfolkodás, de van gyűlölet." (Szánthó Béla Cseres Tibornak)

A levelekről

Az alábbi levelek szükségképpen ezeknek az éveknek szubjektív válogatását tartalmazzák, így például nincsenek benne azok a hivatalos és nem hivatalos levelek, melyekben a kommunista rendszerhez hű írók bejelentik kilépésüket az Írószövetségből. Ha nem is teljes, de áttekintő képet nyújt erről a kérdésről az Archívnetben korábban megjelent írásom Kilépések, visszalépése (5. évf. 2005. 1. sz.). Kivételt csak olyan esetben tettem, ha valaki kimaradt az akkori forrásközlésből, s levele nem egyszerűen a kilépés tényét közli, hanem alapos indoklást is szükségesnek tartott döntése indoklásához. Ördög Szilveszter levele ide sorolható.

A levelek tükrözik e néhány év mozgalmasságát, küzdelmét, de azt a tekintélyt is, amit az évtizedek során írói teljesítményével és emberi tartásával Cseres Tibor kivívott magának. A külföldön élő vezető emigráns írók is felvették vele a kapcsolatot, s e levelek arra utalnak, hogy Faludy György, Márai Sándor, Határ Győző élénk figyelemmel kísérték a magyarországi változásokat. Ismét találkozhatunk Szánthó Béla, a régi barát és katonatárs leveleivel, aki mindig elejt valamit a régi emlékmorzsákból. A határon túli magyar írók, többek között az erdélyi Kolozsvári Papp László, Domokos Géza levelét szintén olvashatjuk a válogatásban.

Egyes levelek a baráthoz, mások az elnökhöz szólnak, de többségük mindkét minőségében megszólítja Cseres Tibort.

Szívszorongató a tolószékhez láncolt 85 éves Szombathy Viktor levele, aki azt kéri Cserestől, hogy senki sem terjessze fel semmilyen díjra, mert „ismeretlen jótevőim mindig keresztbe teszik előttem azt a bizonyos szalmát. [...] Tudom, hogy más sokkal jobban megérdemli, dehát én már harmadszor kő-matracra esvén, negyedszer nem szeretnék irodalmi életünk csúfja lenni. Három fricska elég. Ez egyúttal annyit is jelent, hogy bizonyos felsőbb helyeken nemigen vagyok jól beírva." Ugyancsak megható a levélváltás Halápy Jánosné, Lili néni és az író között. A műfordításból élő idős hölgy gyerekkori háborús emlékeket felelevenítő dicsérő levelére Cseres örömteli szavakkal reagált.

Ezeknek az éveknek egyik legfontosabb műve a Vízaknai csaták, ami levélírók zömének egyértelmű elismerését váltotta ki. Szabolcsi Miklós dicsérő szavai azonban egy olyan tényre hívja fel a figyelmet, ami a 100 évet átfogó családtörténet mellett a kötet alapmotívuma „Erdély autonómiája egy tág Magyarország keretében, - meggyőző és ugyanakkor tragikusan időszerű - időszerűtlen is. Ez tiszta és szép lobogó."

Egyetlen támadó jellegű kritikát kapott a regény. Egy Erdélyből Izraelbe települt levélíró szerint a könyv nem segíti a magyar-román megbékélést, mivel „a magyar irredentizmus gondolatait tükrözi és szolgálja, kiemelve az erdélyi magyarok és félmagyarok pozitív jellemét és magatartását, ugyanakkor a román népet egészében, és szinte kizárólag, negatív tulajdonságokkal és megnyilatkozásokkal tüntetve fel."

Írószövetségi elnökségének talán legtisztább értékelését Tardy Lajos 1988. karácsonyi üdvözlő levelében találhatjuk: „Engedd meg, hogy [...] köszöntselek mindazért, amit a lepergett esztendőben a tollforgatók céhéért véghez vittél, s amely sikeres gigászi küzdelemnek nemcsak nézője, de boldog (bárha passzív) átélője lehettem és voltam: a Szövetség poraiból való diadalmas megelevenedésének, a jó ügy győzelmének. Nagy elégtételek egész sorát köszönhetjük és köszönjük is neked."

Ezen a napon történt március 29.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő