Magyar Tájékoztató Könyvtár Genfben (1943–1948)

1943-ban magyar kultuszkormányzat svájci székhellyel egy tájékoztató jellegű, a nemzetközi társadalmi és politikai életben is kiemelt szerepet játszó könyvtár felállítását határozta el. A háború után úgy tűnt, hogy munkája kibővül, hiszen a magyar kultuszminisztérium fokozatos kiépítése és fejlesztése mellett döntött. 1948 márciusától azonban a könyvtár kénytelen volt szüneteltetni munkáját, majd októberben kulturpolitikai és az államháztartás gazdasági szempontjait tekintetbe vevő megfontolásokból a kultusztárca vezetője rendeletileg is felszámolta a fontos missziót betöltő intézményt.

Bevezetés 

1943-ban, a második világháború viharának közepén a magyar kultuszkormányzat svájci székhellyel egy tájékoztató jellegű, a nemzetközi társadalmi és politikai életben is kiemelt szerepet játszó könyvtár felállítását határozta el. A könyvtár helyének kiválasztásánál a háború új eseményei és Svájc nemzetközileg is fontos helyzete játszották a fő szerepet.

A magyar-svájci kapcsolatok - főként a Kállay kormány tevékenységének köszönhetően - ekkoriban élénkültek meg. Svájcot semlegessége miatt a magyar kormányzat kivételes fontosságúnak tartotta, egyfajta nyugodt szigetnek a háborús Európa közepén. Emellett gazdaságilag is kiemelten lényeges szerepet töltött be, Magyarország mind nagyobb mennyiségben szállított az alpesi országba különféle árucikkeket, ezért a magyar állam jelentős összegű svájci valutával rendelkezett.

1942-1943-ban a svájci egyetemeken tanulmányokat folytató magyar ösztöndíjasok száma is örvendetesen megemelkedett. A magyar kormányzat kapcsolatot tartott többek között a Svájcban lévő Bureau International d' Education-nal (BIE), amelyet a hivatalos magyar szóhasználatban Nemzetközi Oktatásügyi (illetve: Nevelésügyi) Intézetként emlegettek, és amelyhez Dr. Vaska Gyula minisztériumi segédfogalmazót rendelték ki magyar delegáltnak.

Svájcban ezek mellett ekkoriban jelentősnek mondható, körülbelül kétezer főnyi magyar kolónia is élt. A kivándorolt magyarok többnyire alkalmazottak és kisiparosok voltak, de körülbelül 20%-ot tett ki az értelmiségi és kereskedői réteg is. Az ő megnyerésük mellett a svájci, és így a nemzetközi közvélemény befolyásolására a magyar kormányzat mind aktívabbá vált.

Ennek volt legszemléletesebb példája volt az 1944-ben megérkező magyar képzőművészeti kiállítás, amelyen zsidó származású magyar művészek munkáit is kiállították. A kiállítást - a svájci ízlésnek megfelelően - Ybl Ervin minisztériumi osztályfőnök állította össze, és ő is kísérte végig svájci útján a vándorkiállítást. 1944 első felében a nagyobb svájci városokban állították ki, és mutatták be a gyűjteményt. A kiállításnak a szervezők azért is tulajdonítottak nagy jelentőséget és propaganda-hatást, mert véleményük szerint hasonlót a volt kisantant nem tudott produkálni.

Mind a politikai, mind a kulturális tervek végrehajtásához jó kiindulási pontot szolgáltatott a kinti magyarok számára Genfben megnyitott úgynevezett Magyar Ház. A Külügyminisztérium szervezésében és védőszárnyai alatt kialakított intézmény leginkább a Svájcban tanuló magyar diákok védelme és összefogása miatt kezdte meg működését. 1943 tavaszán megfelelő helyet is találtak az intézménynek, a 11. bis Avenue De Chandel szám alatti Claparede villát. A tágas, több nagy helyiséggel és hálószobákkal is rendelkező, szép berendezésű villát a Külügyminisztérium 1943. július 1-től egy évre bérelte ki, és az épületben állandó találkozó és pihenő helyet rendeztek be. A gondnokságot több kisegítő személy mellett a magyar Külügyminisztérium tisztviselőjeként dolgozó, és a Magyar Ház működésének koncepcióját kidolgozó Zeyk Adéle bárónő vállalta. A hivatalosan július 5-én megnyitott Ház az egyetemisták szervezésén túlmenően a kint élő magyarok kulturális és társadalmi ellátását magára vállalta, valamint központja lett a Magyarországról érkezők ellátásának. Az említetteken kívül más, főleg diplomáciai és propaganda tevékenységet is terveztek végezni. A háború alatt a semleges országokban felerősödött a korábbi kisantant országainak, köztük főleg Romániának a nagy részt Magyarország ellen irányuló diplomáciai és propagandatevékenysége. Az ellenpropagandát a Magyar Háznak kellett volna szerveznie. Mindezek mellett, az idő múlásával azonnal megjelent az a szándék is, hogy a háború végeztével a Ház egyfajta olyan szalon lehetne, ahol a magyar békedelegációk felkészülhetnének a békekötés munkálataira. (1943 áprilisában Barcza György volt londoni magyar követ Svájcban tárgyalt a magyar különbéke feltételeiről.)

Megnyitása után a Házban előadások, zenei hangversenyek, kiállítások zajlottak, és sikeres összejöveteleket, estélyeket és egyéb vendégségeket szerveztek, gyakran 60-70 fő részvételével. Számos esetben hívtak meg neves svájci személyiségeket, például egyetemi professzorokat előadási, társalgási, ill. csak reprezentációs céllal.

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) 1943-ban a Magyar Házon belül, pontosabban annak kereteibe illesztve hozta létre a Magyar Tájékoztató Könyvtárat. (1937-ben már kezdeményezték egy magyar vándorkönyvtár svájci létesítését, de a terv akkor nem mindenben nem valósulhatott meg, azonban a svájci követségen maradt az akkori gyűjteményből könyvállomány.) A világháborúnak a tengelyhatalmakra nézve egyre kedvezőtlenebb kilátásai azonban újra mozgásba lendítették a magyar kormányzat ilyen irányú tevékenységét. Az Egyesült Államokban már létrehozott és folyamatosan működő New-York-i Tájékoztató Könyvtár mintájára 1943 közepén hoztak végleges döntést egy magyar tájékoztató könyvtár svájci létrehozására.

A VKM és a Külügyminisztérium közös egyetértésében létrejött könyvtár feladata, szándékaik szerint, a svájci és egyéb nemzetközi tudományos és egyetemi körök, a sajtó és általában a Magyarország iránt érdeklődők tájékoztatása volt.

Svájcba küldték ki a VKM egyik tisztviselőjét, Baross (Drucker) Györgyöt, aki az év közepétől munkálkodott a könyvtár megnyitásán. A befogadó épület adott volt: a Magyar Ház II. emeletén kaptak helyiségeket könyvtári célokra, amelyekben olvasótermet, könyves raktárszobákat és irodákat alakítottak ki, valamint még vendégszobáknak is jutott hely. A helyiségekért a VKM évi 4000 svájci frank összegű bérleti díjat fizetett a Külügyminisztériumnak.

A könyvtár vezetője és egyéb alkalmazottai a VKM rendelkezései szerint dolgoztak, azonban be kellett tartaniuk a magyar diplomáciai külképviselet utasításait is. Hatáskörük és feladatuk kiterjedt a könyvtár szellemi és dologi ügyeinek vitelére, a VKM alá tartozó külföldi kulturális intézmények elsőfokú felügyeletére, a kinti magyar ösztöndíjasok, magyar kiküldöttek, valamint minden más egyéb kulturális tárgyú eszköz felügyeletére. Feladatukul szabták meg a svájci szellemi élet képviselőivel való állandó érintkezést, a svájci tankönyvek, tudományos munkák és folyóiratok magyar szempontú felülvizsgálatát és lehetőség szerinti kijavítását vagy kiegészítését. Előírták a manifesztációk, tehát a különböző rendezvények szervezését, és a kinti magyarok, de a nem magyar állampolgárságú személyek tájékoztatását és minden módon való segítését is. A VKM több alkalommal utalt át az ellátásra jelentős összegeket svájci frankban.

Eleinte a VKM terveit az a gondolat jellemezte, hogy a könyvtárat csak és szigorúan tudományos célú könyvtárként kell üzemeltetni, és főleg jogi, azon belül is nemzetközi jogi szakirodalommal kell ellátni, azonban ezt a koncepciót hamarosan megváltoztatták. Egyre inkább előtérbe került a magyar irodalom és így a magyar kultúra széles körű terjesztésének szándéka, ill. a kint tanuló diákok tanulmányainak segítése.
Baross György 1943 októberében szerezte meg az engedélyt a helyi hatóságoktól a könyvtár felállítására, és az intézmény november 1-én nyílt meg. Neve franciáulBibliothéque Hongroise, ill. egy rövid ideig Bibliothéque d'Information Hongroise volt. Magyarországról azonnal elindultak a könyvtár számára a rendkívüli fontosságú könyvszállítmányok. A könyvek leginkább a jog, az irodalom és a politika tárgyköréből kerültek ki, de igyekeztek összegyűjteni minden magyar és nem-magyar kiadású, de Magyarországról szóló, idegen (főleg francia) nyelvű könyvet is. A könyveket, folyóiratokat és egyéb dokumentumokat leginkább a magyar ösztöndíjasok használták, de rajtuk kívül más kinti magyarok is rendszeresen bejártak magyarországi folyóiratokat olvasni. Néhány ösztöndíjas csekély órabérért feladatokat is vállalt.

1944 első évnegyedében a könyvtár a létrehozásának szándéka szerint működött. Folyamatosan kapcsolatot tartott a svájci tudományos körökkel, számukra meghívókat, nyomtatott értesítőket és tájékoztatókat küldött ki, rendezvényeket és összejöveteleket szervezett, és ellátta a hagyományos könyvtári munkát is. Svájci könyvtárakkal tárgyaltak magyar irodalmi művek elhelyezéséről, számos körlevelet küldtek szét a fontosabbnak ítélt személyeknek, az ottani úgynevezett magyarbarátoknak, és mindemellett Baross György az Ybl Ervin-féle kiállítás előkészületeiben is közreműködött, és több egyesületi rendezvényben szerepet kapott.

Néhány hónapi munkája eredményeképpen a svájci tudományos körök egyre nagyobb érdeklődést tanúsítottak a könyvtár iránt. A könyvtár vezetői szerint sikeresen keltették fel az érdeklődést és a szimpátiát az ún. magyar ügy iránt. Ekkoriban merült fel az az ötlet, hogy a könyvtárat, illetve a Magyar Házat svájci Collegium Hungaricum-má kellene fejleszteni. Az elképzelés azonban nem valósult meg.

Az 1944-es év döntő jelentőségű változása a németek március 19-i bevonulása volt Magyarországra. A svájci követség vezetői, Bakách-Bessenyei György, Vladár Ervin, valamint a követség tagjainak nagy része megtagadta a további együttműködést a megalakult Sztójay-kormánnyal, és akkori szóhasználattal szólva disszidált. A kormány új kinevezettjei csak később érkeztek meg, és emiatt nehézségek támadtak a követségi munkában. A háborús események, azaz a front közeledése, ill. az anyaország gyengülő helyzete következtében a Magyar Ház és a Könyvtár működése ellehetetlenült. 1944. július 1-én lejárt a villa bérleti szerződése, és ezzel maga a Magyar Ház megszűnt. A könyvtárnak pedig ki kellett innen költöznie, amely még június folyamán megtörtént. A könyveket a genfi magyar konzulátusnak a Quai Wilson 33-as számú házában lévő korábban irodaként használt helyiségeibe költöztették át, Baross György megbetegedése miatt a könyvanyag kezelését pedig Vaska Gyula vette át

A világháborút közvetlenül követő években tovább növekedett Svájc nemzetközi szerepe. Nagyon sok jelentős nemzetközi szervezet vagy egyesület helyezte székhelyét Svájcba, vagy tartotta ott összejöveteleit, kongresszusait. Itt székelt a Vöröskereszt (amelynek a háború közben és után is kiemelkedő szerepe volt), az Union Interparlamentaire, World Council of the Churches, valamint a Bureau International d' Education. Svájc az ENSZ székhelyeként is felmerült, a világszervezet több fontos részlege valóban itt is működött.

A Svájcban élő magyarok tevékenysége is felélénkült a háború végén. A meglévők mellett új szervezetek alakultak, amelyek magukat többnyire baloldalinak és demokratikus alapon állónak határozták meg. Így jött létre a 1946 januárjában a Svájci Magyar Nemzeti Bizottság, amely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front svájci szervezeteként határozta meg magát. Létrejött és működött a Svájci Magyar Segélybizottság, Magyar Nemzeti Bizottság, Magyar Vöröskeresztes Bizottság, valamint tovább működtek a korábbi egyrészt politikai, másrészt kulturális magyar szervezetek (Kossuth Egylet, Societas Bartokiana, Curatorium Bartokianum, Svájci Magyar Társaság, Svájci Magyar Katolikus Misszió stb.)

A magyar-svájci kapcsolatok is fokozatosan erősödtek, és Magyarország szerette volna Svájc segítségét is igénybe venni politikai-gazdasági problémái megoldásában. Svájc 1945 végén már több tanújelét adta a diplomáciai kapcsolatok újbóli felvétele szándékának, és ez 1946-os év második felében meg is történt.

A politikai és diplomáciai viszonyok rendezése mellett és előtt az új magyar állam a művelődési kapcsolatokat tartotta a legfontosabbnak. Mivel a háború vége felé az érintkezés egyre nehezebbé vált, majd gyakorlatilag megszűnt, a VKM 1946 elején látta elérkezettnek az időt a kulturális kapcsolatok rendezésére. A kulturális akciók szempontjából hálás talajnak tartották a semleges és a nyugat felé kaput jelentő Svájcot, így háború befejezését követően szinte azonnal megindult a magyar zenészek, képzőművészek és tudósok vendégszereplése. Sok más író mellett megfordult itt Márai Sándor, Kassák Lajos, Heltai Jenő, Tamási Áron, de előadói körutat tett többek között Czóbel Béla, Ferenczy Béni, Lukács György, Gyergyai Albert, Rusznyák István, Balázs Béla és mások. Koncertet adott a Végh Sándor vezette vonósnégyes (az úgynevezett Végh-kvartett), Fischer Annie zongoraművész, Zathureczky Ede hegedűművész, valamint több nagyszabású, a magyar kultúrát bemutatni hivatott előadás zajlott le (Bartók propaganda hangverseny, Bartók hegedűverseny, Kodály Zoltán vendégszereplése stb.). Képzőművészeti kiállításokon mutatták be magyar alkotók (Derkovits Gyula, Csontváry-Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos stb.) műveit. A kulturális tárca szeretett volna felállítani az egyik svájci egyetemen magyar lektorátust, ez azonban korábbi törekvésekhez hasonlóan ismét nem járt sikerrel.

1946 után 2000 és 3000 fő közöttire tették a svájci magyar kolónia létszámát, amelynek csoportjai főleg a városokban összpontosultak. Az 1938 előtt letelepedett kétkezi mesteremberek már egyre kevesebb kapcsolatot tartottak az anyaországgal. A háború végén érkezett 3000 fő körüli zsidó többsége is hamarosan visszatért Magyarországra. A szélsőjobboldali emigráció száma alacsony volt, a magyar követség alig száz főről tudott. Kint voltak még az egyetemi hallgatók, az úgynevezett „horthysta emigráció", amely főleg a disszidált diplomatákból tevődött össze, valamint voltak „gazdasági menekültek" is, a nagytőke és az egyéb kereskedelmi ágazatok képviselői. Ezen kívül azonban jelentősebb mennyiségű menekült nem érkezett Svájcba.

Genfben ebben az időben több száz főnyi magyar élt, akik kifejezték igényüket egy magas színvonalú könyvtár iránt. A könyvtár Vaska Gyula felügyelete alatt 1945 januárjában - ekkor még csak olvasóterem jelleggel - a genfi Route de Malagnou 8-as számú házban lévő, újonnan bérelt helyiségekben nyílt meg ismét, és találkozóhelyül szolgált a kint tartózkodó magyarság számára. A fenntartásban részt vett a Hungária Genfi Magyar Diákegyesület is, sőt a „disszidált" magyar diplomaták közül többen (pl. Bakách-Bessenyei György) a könyvtár segítségére siettek, és bizottságot alakítottak a könyvanyag felhasználása érdekében.

Mivel egy ilyen intézmény léte a folyamatos pénzügyi támogatástól függ, a financiális kérdéseket is meg kellett oldani. A könyvtár pénzügyi fenntartását kezdettől a kultusztárca vállalta magára, azonban ez 1945 után egyre fokozódó gondot jelentett. A magyar viszonyokhoz képest magas svájci megélhetési és lakhatási költségek miatt a beszerzésekre és a megfelelő működtetésre alig maradt felhasználható összeg. Az egyébként a berni magyar követségen keresztül bonyolódó pénzátutalások állandóan késtek, és a folyamatos működést alig-alig tudták megoldani. Bár a könyvtári dolgozók személyi fizetései a svájci mértékhez viszonyítva nagyon alacsonyak voltak, a gyenge gazdasági lábakon álló magyar államnak gondot jelentettek. 1948. március végéig azonban - a helyiség gondokat leszámítva - a könyvtár folyamatosan működött, és a pénzügyi ellenőrzések is lényegében rendben találták a pénztárnaplókat.

1946 elején a VKM-ben a könyvtár fokozatos kiépítése és fejlesztése mellett döntöttek, berendezését és felszerelését elsőrendű kulturális érdeknek nyilvánították. Újabb összegeket utaltak át a fenntartás céljaira, és elhatározták egy teljes foglalkoztatású könyvtáros-könyvtárvezető kinevezését is. 1946 júniusában Vaska Gyulát felmentették a vezetés alól, és július 1-i határidővel Hubay Miklóst nevezték ki - ekkor még ideiglenes jelleggel - a könyvtár élére. Hubay hivatalosan július 31-én vette át Vaskától az intézmény vezetését.

Hubay Miklós már korábban kint élő ösztöndíjasként magas színvonalú tudományos és irodalmi munkát végzett. A Nouvelle Revue de Hongrie nevű kiadványt szerkesztette, és magyar írók és költők műveit fordította le francia nyelvre. Hamarosan szintén a könyvtárban dolgozott Altman György, valamint könyvtárvezető-helyetteskéntKristóffy Tamás is, a korábbi moszkvai magyar követ, Kristóffy József fia.

1946 december közepén a könyvtárnak a bérlet lejárta miatt ki kellett költöznie a Route de Malagnou utcai helyiségeiből. A könyvanyagot ismét a magyar főkonzulátusra szállították, ahol azonban nem maradhatott sokáig, számára új helyet kellett keresni. Hubay Miklós erőfeszítései nyomán Lengyelország genfi követsége hajlandó lett épületének egy részét bérleti díj ellenében átadni. A lengyel követség ajánlatát a VKM vezetése is megtárgyalta, és belement a költségek vállalásába. A szerződés aláírását és az átköltözést követően 1947. május 15-én a könyvtár Rue Munier-Romilly 4 szám alatti nagy helyiségében a Végh-kvartett közreműködésével egy ünnepélyes megnyitót tartottak. Úgy tűnt, hogy a könyvtár működése a legjobb úton halad.

Az 1947-es év további részében számos programmal várták a vendégeket. A rendezvényszervezésen kívül a könyvtár felvilágosítással szolgált a hozzá fordulóknak, könyvküldemények fogadását és küldését intézte, lektori véleményezéseket adott ki, ismertetőket készített a magyar szerzőkről, folyamatos sajtó- és rádió tevékenységet végzett a magyar kultúra megismertetésére, valamint már hagyományként magyar írók műveit fordította le idegen nyelvekre, főleg franciára. Így készült el számos József Attila, Radnóti Miklós, Márai Sándor vagy éppen más szerző művének külföldi fordítása. A semleges személyektől, így például a kereskedelmi kirendeltség tagjaitól származó jelentések és beszámolók mind pozitív benyomásokat tükröztek. A sikeres működés láttán a VKM egy időben a egy hasonló könyvtár zürichi felállítását is tervezte.

A könyvtárban összegyűjtött kötetek tematikája az irodalomtól kezdve a teológián át az orvostudományig számos ágat ölelt fel. A működés során folyamatosan nőtt a könyvek száma is, és 1944-re elérte az ezer kötetet. 1945 után néhány ezer darabot tett ki. A fokozatos normalizálódás során egyre több könyv érkezett Svájcba, a könyvtár vezetőinek bevallása szerint azonban így sem érte el 1948-ra az elvárható és elégséges szintet. Reprezentatív, minden igényt kielégítő könyvtár nem lett az intézményből, azonban a folyamatos munkához, valamint a kinti magyarok tájékoztatásához és művelődéséhez elégségesnek mutatkozott. A könyvküldemények akadozva ugyan, de folyamatosan érkeztek.

A könyvtár állományában a politikai jellegű munkák mellett domináns szerepet kapott a zenei anyag (főleg Kodályra és Bartókra vonatkozóan, valamint a kottatár kiépítése után), az irodalmi munkák beszerzése szintén kiemelkedő szerepet kapott. Emellett igyekezték a természettudományos érdeklődést is kielégíteni. A szerzők közül az élő és elhunyt költők és írók műveire egyformán koncentráltak, és közülük minden fontos személy híresebb művét igyekeztek beszerezni (Babits Mihálytól Márai Sándoron átSzabó Dezsőig). A politikai műveket leginkább az 1945 utáni időszak frissen megjelent példányai képviselték. E kategóriában szinte nem is érdemes felsorolni a szerzőket, ugyanis szinte az egész akkori (főleg baloldali) politikus művét beszerezték.

A viszonylagos kényelmi lehetőségeket kihasználva, a könyvtárban néhány éjszakát a személyzeten kívül mások is eltölthettek, így például a kinti ösztöndíjasok, a Svájcban tartózkodó vendégművészek és előadók (pl. Illyés Gyula), vagy éppen az átutazó vendégek. Ezt a gyakorlatot a VKM 1947 végén megtiltotta, és ekkortól az intézményben csak a VKM kiküldöttei szállhattak meg.

A könyvtár sorsával és működésével szorosan összefonódott Illyés Gyula külföldi tevékenysége. A neves író több körutat is tett a háború után a nyugati államokban, és ott a minisztertanács megbízásából a magyar állam kvázi kultúr-diplomatájaként tevékenykedett. Így került kapcsolatba a svájci Magyar Tájékoztató Könyvtárral is, ahol viszonylag gyakran megfordult, és amelyről nagyon jó véleménnyel volt. 1948 legelején a VKM-ben felmerült az a gondolat, hogy széles körű nemzetközi kapcsolatai miatt Illyés Gyulát nevezik ki a könyvtár vezetőjének. Illyésnek az új megbízatással a magyar-svájci kultúrkapcsolatok kiszélesítésének feladatát szánták, és magasabb díjazással kívánták munkáját biztosítani. A terv azonban nem vált valóra: a könyvtár elhelyezésének ügye, ill. a pénztelenség sodorta el.

A könyvtár 1948 elején még nagy reményekkel kezdte el az évet. A VKM kulturális kiküldöttként Svájcba küldte Balázs János miniszteri osztálytanácsost, akinek a svájci-magyar művelődési kapcsolatok további kiépítése és erősítése volt a feladata. A magyarországi politikai változások ebben az időben még nem befolyásolták sem a meglévő kapcsolatok, sem a könyvtárnak a működését, és csak a hazai ellátási problémák vetettek árnyékot az intézmény működésére.

Látszólag nagyobb bajt jelentett, hogy közeledett a lengyel követséggel kötött szerződés lejártának ideje. 1947 végétől a VKM, a Külügy, de a könyvtár is közvetlenül a lengyel kormány tagjaihoz, és a követséghez intézett rendkívül szívélyes és kérlelő hangú megkereséseket, kérelmeket, hogy engedélyezzék a könyvtár maradását a lengyel diplomáciai épületben. A próbálkozások végül is nem jártak sikerrel, a lengyel kormány csupán egy hónapnyi hosszabbítást tett lehetővé. Így a könyvtár 1948. március 31-én kénytelen volt távozni a lengyel követség helyiségeiből.

1948 elején a VKM - jobb híján - ismét a genfi magyar főkonzulátus épületébe szerette volna (vissza)költöztetni a könyvtárat. A Külügyminisztérium azonban több hónapi halogatás és hitegetés után - bár állítólag maga Molnár Erik külügyminiszter tett ígéretet Illyés Gyula előtt a kedvező megoldásra - márciusban kereken megtagadta az épület használatba vételének engedélyezését. A könyvtár kénytelen volt szolgáltatásait szinte teljesen megszüntetni és könyveit ismét ládákba csomagolni. A köteteket félig-meddig illegálisan 1948 április elején az üresen álló magyar főkonzulátus pincehelyiségeibe szállították. A Külügyminisztérium a VKM-nek a beszállítás utáni, az épület átengedésére vonatkozó újabb kéréseit szintén elutasította. Május végére nyilvánvalóvá vált, hogy mindenképpen új helyet kell találni. Hubay Miklós a nyár folyamán folyamatosan kereste az alkalmas ingatlanokat, azonban ezeknek legtöbbje különböző okok, de főleg magas bérleti költségeik miatt nem voltak megfelelőek.

Hubay még szeptember és október folyamán is reménykedett, hogy az új bérlemény megszerzése megtörténhet, és ezzel a könyvtár sorsa is jobbra fordul. A VKM azonban októberben végleges döntésre szánta el magát: kulturpolitikai és az államháztartás gazdasági szempontjait tekintetbe vevő megfontolásokból a könyvtárat rendeletileg megszüntette, minden tevékenységét felszámolta, és hivatalos megbízottait Magyarországra rendelte vissza. November-december folyamán megtörtént a felszámolás, és az alkalmazottak (Hubay Miklós) hazatértek Magyarországra. A „kibontakozó" Rákosi rendszer viszonyai között nem volt lehetséges hasonló kezdeményezésnek még az említése sem.

A könyvtár, működésének öt éve alatt rengeteget tett a magyar kultúra terjesztésének érdekében. Nem a magyar művészeti és kulturális élet szereplőin múlott a nemzetközi magyar művelődési és politikai tevékenység e jelentős fejezetének korai befejeződése.

A forrásokat a Külügyminisztérium 1945 előtti, a Magyar Tájékoztató Könyvtárra vonatkozó fennmaradt iratanyagából, valamint a VKM Külföldi Kulturális Kapcsolatok Osztálya 1945 után, a könyvtárral kapcsolatban keletkezett dokumentumaiból válogattuk. A más egyéb ügyekkel is foglalkozó jelentések, feljegyzések esetében csak részleteket közöltünk. Igyekeztünk kiválogatni azokat a legrelevánsabb iratokat, amelyek részletesen, de mégis érdeklődésre számot tartóan mutatják be és dokumentálják a Magyar Tájékoztató Könyvtár működését. A válogatásnál tekintettel kellett lennünk a korabeli iratok jellemzőire, valamint arra, hogy a leggyakrabban a pénzügyi vonatkozású ügyiratok készültek, míg teljes és átfogó leírás kevesebb maradt az utókorra, az is többnyire a könyvtár 1945 utáni időszakából származik.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 17.

1905

A budapesti ifjúmunkások nagygyűlést tartottak. Ezen jóváhagyták a Magyarországi Ifjúmunkások Szövetségének alapszabályait, amit a...Tovább

1939

La Plata-i csata: a La Plata torkolatánál Uruguaynál Langsdorff kapitány felrobbantja a német zsebcsatahajót, a Admiral Graf Spee-t.

1989

Bush amerikai elnök elrendeli az „Igaz ügy” hadművelet (azaz Kuvait visszafoglalásának) megindítását.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – nyilatkozta magabiztosan, a gyors győzelem reményében II. Vilmos német császár 1914 nyarán. A háború kitörésének híre Magyarországon is osztatlan lelkesedést váltott ki. A harctérre induló katonákat a diadalmas hazatérés reményében zászlókkal, rezesbandával, ünnepélyes szónoklatokkal búcsúztatták. A lelkesedést azonban a háború elhúzódása, a harctereken elszenvedett vereségek és a végső győzelembe vetett hit szertefoszlása nyomán egyre inkább a kiábrándulás, a csalódás érzése váltotta fel. A súlyos anyagi és emberveszteségek mellett a háború a hátországot sem kímélte. A lakosság életkörülményei jelentősen romlottak, és 1917-től rendszeressé váltak a tüntetések, sztrájkok.
A társadalmi elégedetlenség fokozódása mellett a nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek. A nemzetiségek politikai elitjei egyre inkább az önálló állam megteremtését, illetve az anyaországhoz való csatlakozást tekintették fő céljuknak. Az emigráns cseh és horvát politikusok a Monarchia teljes feldarabolását követelték. E programot az antanthatalmak képviselői kezdetben erős fenntartásokkal fogadták, 1918 tavaszától azonban már támogatták. A környező kisállamok – Szerbia, Románia – irredenta tevékenysége erősödött Magyarország irányába. Az 1918. október végi őszirózsás forradalom nyomán hatalomra került antantbarát és pacifista Károlyi Mihály kormánya nem lépett fel a világháborúból vesztesként kikerült ország területére minden irányból benyomuló szerb, cseh és román hadseregekkel szemben. Károlyi úgy vélte, hogy ezzel csak rontaná Magyarország esélyeit az eljövendő békekonferencián.  
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés előírásai igazságtalanok, kirívóan durvák és elvszerűtlenek voltak: Magyarország területének több mint kétharmadát és lakosságának közel kétharmadát veszítette el úgy, hogy az elcsatolt részeken több mint 3 millió magyar is élt, egy részük közvetlenül az új határ közelében. Az ország nem várt szétdarabolása sokkhatást váltott ki a magyar lakosság körében, és ennek következményei mind a mai napig érezhetőek.
Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „I. világháború, forradalmak, Trianon”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2017. december 14-én, míg a szintén öt dokumentumközlésből álló 6-os 2017. december 28-án jelenik meg.

Budapest, 2017. december 14.

A szerkesztők