Nemzeti Falanx Egyesület

A füstbe ment terv
„A magyar nép szellemi és testi tökéletesítése mindnyájunk kötelessége.
Minél szélesebb rétegekben terjesztjük nemzeti múltunk, fajunk nemes hagyományait, minél több eszményt, tudást öntünk magyar népünk lelkületébe, minél ügyesebbé, kitartóbbá tesszük az egyéneket, annál erősebb lesz maga a nemzet.
Ez a »Nemzeti Phalanx« célja.”

Bevezető

A magyar cserkészmozgalom előzményeként tartják számon az 1907-től működő Nemzeti Falanx Egyesületet, mely csupán

Az elsősorban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez köthető - mozgalomként is aposztrofált - egyesületi tevékenység támogatottság híján gyorsan megszűnt, de a kitűzött célok miatt és az egyesületről illetve az általuk meghirdetett versenyekről szóló tudósítások alapján története megismerésre érdemes.

Az egyesület neve egyrészt utalt nemzeti, magyar jellegére, másrészt katonai vonatkozására az ókor hadtörténetéből vett

szóval. Hivatalos pecsétjén az egyesület megnevezése és egy jobbra mutató nyíl látható.

 báró Nyári Albert
(keptar.oszk.hu)

Létrehozásához több személy is kapcsolható a források alapján: [popup title="báró Nyáry Albert" format="Default click" activate="click" close text="Nyáry Albert (1871–1933), festőművész, történész, régész, néprajzkutató. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-87.html [a letöltés ideje: 2016. április 21.]"] földbirtokos és

. Az egyesületi taglistán az alapítás idején még négy név szerepelt: báró Kemény Árpád Alsó-Fehér vármegye főispánja, , gróf Teleki Árvéd, Kecskemét országgyűlési képviselője és gróf Almássy Imre Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja. (Lásd az 1. számú forrást!) Az egyesület alapítóinak többsége tehát a főúri családokból került ki, akik a közéletben is szerepet vállaltak.

Az egyesület és a cserkészet közötti párhuzamot többen is felfedezni vélték: egyrészt mindkettő hangsúlyosan önkéntes alapon működött, másrészt a célkitűzések is sok hasonlóságot mutattak. Mátrai Guido bencés szerzetes gimnáziumi tanár és plébános 1914-ben a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Pápai Katolikus Főgimnáziumának Értesítőjében megjelent írásában az egyesület tragikus sorsát taglalta. Megjegyezte, hogy

Az egyesület működésének alapvető célja a következő volt: „A nép szellemi és testi művelésének előmozdítása, népies ismeretterjesztő előadások, dal, torna és czéllövő versenyek tartása, díjak és kitüntetések alapítása, végül a versenyek állandó és intézményszerű megtartására czéllövőházak és országszerte hordozható népjátékszin emelése."

A Falanx létrehozásában nagyon fontos a kettős szándék hangsúlyozása, nem pusztán a testi kiképzésen volt a hangsúly, hanem a szellemi elfoglaltságon is. A résztvevőket elsősorban a vidéki ifjúságból, a 12 éves fiúk közül toborozták. Nagyrészt földműves gyerekek voltak, ahogy ez az első monori népversenyen részt vettek alapján állapítható meg. (Lásd a 2. számú forrást!)

A gyakorlatban a szervezés a következőképpen alakult. Falvanként jelöltek ki egy lehetőleg katonaviselt egyént, aki lehetett a tanító, a jegyző, a tűzoltóparancsnok, vagy aki magára vállalta ezt a nemes feladatot. Vasárnap délutánonként másfél-két órát foglalkoztak a csatlakozó ifjakkal, szabad gyakorlatokat végeztek, versenyfutást, távol-és magasugrást, illetve kötélhúzást. A nehezebb gyakorlatokat, rendszeres csapatos menetelést, felvonulást csak fokozatosan kívánták bevezetni. Később lövő iskolákba járást is terveztek, illetve fontosnak tartották a néptorna- és céllövészeti versenyek szervezését.

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye életében említésre méltó szerepet játszott az egyesület, amelynek vezetősége 1907 nyarán kérelemmel fordult Fazekas Ágoston alispánhoz, hogy támogassa az eredetileg Budapestre tervezett Szent István napi tornaversenyt. Végül - valószínűsíthetően kellő támogatás hiányában - Monoron tartották meg első nyilvános szereplésüket. Itt alakult meg az első fiókegyesület is, így a település neve összeforrott a mozgalommal. (Lásd a 3. számú forrást!)

Az első monori népversenyen a következő versenyszámokról tudósított a

: síkfutás, magas ugrás, súlydobás, távolugrás, kötélhúzás. A rendezvényen elsősorban monori és alberti fiatalok vettek részt. Vezetőik tanítók és a jegyző, illetve a segédjegyző volt. Nagy közönség fogadta a precízen végrehajtott katonai rendgyakorlatokat és a versenyt. A látványos monori szemléről képes újságcikkek számoltak be.

 
 

 Vasárnapi Ujság 1908. 27.sz (55.évf.)
(epa.oszk.hu)

Az egyesület másik fontos törekvése a látványos bemutatók szervezésére irányult. A tervek szerint a nemzeti történelem fontos és érdekes eseményeit kívánták megjeleníteni, és hordozható, erős vászonszerkezetű játékszín segítségével az érdeklődök számára előadni. 4-5 ezer nézőt kívántak egy-egy előadásra elérni. Az 1906-os tervezési folyamatnál a Békésmegyei közlöny ezt egy fontos lépésként értékelte:

  A történelem jeles szereplői mellett az irodalom kiemelkedő alakjairól is meg kívántak emlékezni, illetve hazánk tájait is bemutatni szándékoztak az előadások alkalmával.

Az egyesület gyors megszűnésében szerepet játszhatott, hogy a minisztérium az egyesület létrejöttével párhuzamosan támogatta a már korábban is működő Iskolai Zászlóaljak elnevezésű intézmény elterjedését. A Falanx részéről hiába hangsúlyozták az eszmei kapocs meglétét és azt, hogy a két mozgalom nem egymás konkurense, inkább kiegészítője.

Amikor 1908 év elején a Békés megyei közgyűlésen a Nemzeti Falanx megyei szervezéséről értekeztek, Áchim L. András „Hát ez micsoda csudabogár?" - kérdéssel érdeklődött az egyesületről. A főjegyző magyarázata után pedig csak annyit fűzött hozzá, hogy „ily nemzeti humbuggal ne rabolják a tisztviselők idejét." A neves agrárszocialista politikus vélekedése valóra vált. Az egyesület rövid története a kellő támogatottság nélküli jó szándék hiábavalóságát, a kivitelezéshez szükséges erő hiányát példázza.

A mellékelt források Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának közigazgatási iratai között találhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltárában.

Jelzet: MNL PML IV. 408 b. 19918/1907

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 26.

1945

Megbukik Winston Churchill brit miniszterelnök

1971

Elindul az Apollo–15 holdexpedíció.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők