Parasztpolitika papíron és a valóságban 1953–1954 fordulóján

Panaszlevelek Nagy Imre miniszterelnökhöz

„Az elítéltetésem alapjául szolgáló cselekményt 1953. július 30-án […] követtem el a tudattalanság határán mozgó rendkívül felindult lelkiállapotban, amit a sértett Korpics József csáfordi községi vb. elnök velem szemben indokolatlanul energikus magatartása és a bizottsági tagok némelyikének durva bánásmódja váltott ki belőlem. A […] gúnyolódó szavakon felháborodva csaptam a csupasz kútmerítő rúddal, tehát nem fegyverrel, hanem a kezem ügyében levő ártalmatlan szerszámmal Korpics József felé, akit meg nem ütöttem, és meg nem sebesítettem.”

Hatvani Istvánné hatóság elleni erőszak vádjával börtönbüntetésre ítélt csáfordi parasztasszony kérelme a börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztése iránt

a.

Hatvani Istvánné levele a Minisztertanácsához

Csáford, 1953. november 30.

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsához

Budapest

Alulírott Hatvani Istvánné született Bedi Margit, kisparaszt neje, csáfordi lakos, akit a zalaegerszegi megyei bíróság jogerős Bf 1018/1953/6. sz. ítélete hatóság elleni erőszak bűntette miatt 10 havi börtönbüntetésre ítélt, de büntetésem kitöltésében súlyos idegbajom és testi leromlottságom megakadályoz. A zalaegerszegi közkórház által végzett megvizsgáltatásom alapján a kezelőorvos által csatolt bizonyítványban foglaltak figyelembevételével kérem a Minisztertanácsot, hogy szabadságvesztés büntetésem végrehajtását kegyelemből felfüggeszteni szíveskedjék.

Az elítéltetésem alapjául szolgáló cselekményt 1953. július 30-án - tehát a közkegyelmi rendelet életbelépését követő 4. napon követtem el a tudattalanság határán mozgó rendkívül felindult lelkiállapotban, amit a sértett Korpics József csáfordi községi vb. elnök velem szemben indokolatlanul energikus magatartása és a bizottsági tagok némelyikének durva bánásmódja váltott ki belőlem. A transzferálást jogtalannak tudván, veszítettem el lelki nyugalmamat, és a velem szemben használt gúnyolódó szavakon felháborodva csaptam a csupasz kútmerítő rúddal, tehát nem fegyverrel, hanem a kezem ügyében levő ártalmatlan szerszámmal Korpics József felé, akit meg nem ütöttem, és meg nem sebesítettem.

A községi vb. elnök eljárásának szabálysértő voltát időközben lefolytatott vizsgálat már megállapította, őt el is helyezték a községi tanács éléről más községbe. Mindig csendes, békés természetem volt, büntetlen előéletű asszony vagyok, aki 56 éves koromig nem jutottam a törvénnyel összeütközésbe. Felindulásomat a testi leromlottságommal és neurasthéniámmal összefüggő nagyfokú enerváltságom váltotta ki. Ezt a nagyon lényeges enyhítő körülményt - bár az elsőbírói ítélet indokolásában felemlíti - a felsőbb bíróság nem méltatta okul arra, hogy cselekményem elbírálásánál a Btk. 55. §-át alkalmazta volna.

Kérem a Minisztertanácsot, hogy kegyelmi elhatározásképpen adja meg nekem, a beteg és törődött egészségi állapotban sínylődő dolgozó nőnek a büntetés felfüggesztésének kedvezményét, hogy a próbaidő tartama alatt is bizonyságot tehessek a szociális együttélés életszabályai iránt átérzett kötelességtudatomról.

Csáford, 1953. november 30-án.

Tisztelettel:

(Hatvani Istvánné
szül. Bedi Margit)

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-873/1954. Írógéppel írt tisztázat a kérelmező saját kezű aláírásával. - A beadványt vélhetően a megelőző perben közreműködő ügyvéd írta le. A szöveg azonban a történteket ennek ellenére jól tükrözi.
A miniszterelnök titkárságán a beadványhoz az ügyintéző egy kitépett noteszlapra a következő - kézzel, ceruzával írt - feljegyzést csatolta:
„Hatvani Istvánné csáfordi lakos
Tárgy: 10 hónap büntetésének elengedését kéri.
Bottal támadt a tanácselnökre, mert gúnyosan beszélt vele.
56 éves, büntetve nem volt.
Orvosi igazolást küldött a betegségéről."
A beadvány mellett a feljegyzésen és a válaszlevél másolatán kívül más dokumentum nem található.

b.

A minisztertanács elnöki titkárságának válasza Hatvani Istvánné beadványára

Budapest, 1954. január 15.

[Ikt. sz.:] 873/1954.
[195]4. január 15.
Hatvani Istvánné
Csáford

Minisztertanács Elnökéhez írt levelére válaszolva értesítjük, hogy kérelme ezidőszerint [sic!] nem teljesíthető.

Elvtársi üdvözlettel:

Hornok Bálint
Minisztertanács Elnökének
Titkársága

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-873/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata, a titkárságvezető saját kezű szignójával.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők