„Színház az egész...”

Egy ál-ávós és a kulákok, az ÁVH tekintélye és a dolgozó parasztok nyugalma

„Ahogy bementek lakására, arról érdeklődtek, hogy kulák-e, a beszolgáltatásnak eleget tett-e, és az adója ki van-e fizetve, […] bementek a konyhába, ahol arról tanakodtak, hogy őtet elvigyék-e, de azt melyik áv. szds-nak mondta magát, azt mondotta, hogy most nem viszik el. Utána enni és innivalót követeltek. […] A két ismeretlen pedig evett, ivott, kb. 1 órai ott tartózkodás után eltávoztak, mindketten kerékpárral. Elmondja továbbá, hogy az egyik ismeretlen férfi személyében a sóstóhegyi újságárust ismerte fel, vagyis ahhoz hasonló férfi volt, a másik férfit nem tudja, hogy ki volt.”

Bevezetés

V. I. nyíregyházi gazda 1950. október 18-án este, magát ávós századosnak kiadva, több tanyára bement, ahol házkutatást tartott, s enni- és innivalót követelt. A nyomozás két nap múlva, az egyik sértett panaszbejelentését követően indult meg; V. I.-t december 3-án fogták el és tartóztatták le. A gyanúsított és a tanúk kihallgatására még abban a hónapban sor került, majd 1951 januárjában a vádirat is elkészült. A nyíregyházi járásbíróság 1951. február 3-án V. I.-t magánlaksértésben és zsarolásban találta bűnösnek, amiért 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ÁVH működéséről, az elkövetett visszaélésekről nem folytattak le hivatalos vizsgálatokat, így a hatóság működésének mindennapjairól elsősorban visszaemlékezések és szépirodalmi feldolgozások tájékoztatnak, "hivatalos" dokumentumok már kevésbé. A V. I. ügyében keletkezett - és alább közölt - iratok, ha nem is egy "igazi" államvédelmis, hanemegy magát annak kiadó személy cselekedeteit dokumentálják, mégis bepillantást engednek az ÁVH működésének mindennapjaiba, a társadalommal való kapcsolatába, illetve társadalmi megítélésébe, különösen, ami a hatóságnak a gazdákhoz, kulákokhoz való viszonyát illeti. Ugyanis akkor, amikor V. I. magát ávós századosnak kiadta, viselkedésében minden bizonnyal létező, közismert, alighanem saját maga is tapasztalt mintákat követett. Valószínű, hogy nem a képzelete szülte a késő este ittas állapotban a háziakra rátörő, káromkodva, fenyegetőzve ingyen ételt, italt, sőt nőt is követelő ávós szerepét. Alakításának "hitelességét" jelzi, hogy a sértettek is államvédelmi tisztként kezelték, egyikük még a padlásra is felszaladt és elbújt az ál-államvédelmis elől. ám, még ha cselekménye kirívónak is tekinthető, a sértettek reagálása, az ál-ávóshoz való viszonyulásuk azt mégis jelzi, hogy mennyire rettegett volt az ÁVH: sokat sejtető ugyanis, hogy ávósként V. I. mit kívánt elérni, és mit tűrtek neki, mint ávósnak, az emberek.

Az ügy dokumentumai mindamellett az "igazi" államvédelem működéséről is képet adnak. így bemutatják, hogy az ÁVH helyi, megyei szerveinek az önállósága meglehetősen szűk volt, folyamatosan jelenteniük kellett az országos központba, ahonnan a konkrét ügyben is utasításokat, útmutatásokat kaptak. Az iratokban, mindenekelőtt V. I. egymást követő kihallgatásaiban végigkövethetjük, hogy a szerv miként aknázta ki a cselekményben rejlő lehetőségeket, hogyan alakult ki a koncepció: egy ittas állapotban elkövetett garázdaságból az ÁVH-t és a szovjet hadsereget lejárató tudatos, előre kitervelt bűncselekmény. Az sem véletlen, hogy az államügyészség és végül a bíróság is úgy ítélte meg, hogy V. I. ittas állapota nem volt olyan mértékű, hogy cselekedetei következményét ne tudta volna felismerni. (Ezek szerint V. igen jól bírta az italt, mivel vallomása szerint már Nyíregyházán különböző kocsmákban megközelítőleg 2,5 liter bort megivott, és ehhez jött a tanyákon elfogyasztott legkevesebb 2 liter bor.)

A koncepció alakulását mutatja egy másik tényező is. V. I. a legtöbb esetben nem magyarul, hanem szlovákul beszélt, melynek indítékaként a második kihallgatása alkalmával azt hozta elő, hogy magát orosznak kiadva próbált nagyobb félelmet gerjeszteni. Figyelemre méltó azonban, hogy senkit sem tudott megtéveszteni, mivel a tanúk valamennyien és egybehangzóan azt állították, hogy szlovákul beszélt. Csak a nyomozást végző ÁVH "hagyta magát" félrevezetni és súlyosbító tényezőként használta fel V. I. ellen. Az államügyészség szerint már egyértelmű, hogy V. I. orosznak próbálta magát kiadni. Az ítélet viszont felemásra sikeredett: a bíróság a tanúk és a vádlott előadásából először megállapítja, hogy V. több helyen szlovákul beszélt, majd a vádirat nyomán azt is, hogy oroszul! Mindenesetre V. I. - állítólagos - szándéka (ti. államvédelmi tisztnek és orosznak akarta magát kiadni), arra utal, hogy az emberek az ÁVH és a szovjet hadsereg szoros kapcsolatát, együttműködését érzékelték, és ezt csak megerősítették a vádiratban és az ítéletben megfogalmazottak. (Tudniillik az ÁVH, az államügyészség és a bíróság nem az "oroszul" beszélés tényét sérelmezte, hanem azt, hogy lejáratja az orosz hadsereget?)

Az ehhez hasonló iratfajták, így a közölt dokumentumok is, nemcsak a politika- és intézménytörténet, hanem más jellegű feldolgozások számára is kiváló forrásanyagul szolgálnak. A vallomások az ötvenes évek tanyai lakosságának eszközeiről, berendezési és használati tárgyairól, az általuk viselt ruhákról is beszámolnak, az evési és italozási szokásaikról nem is beszélve. A helytörténészek számára is értékes forrást jelentenek ezek a dokumentumok. így például megtudható belőlük, hogy a Nyíregyháza határában élő tirpák gazdák - és nem is csak az idősek - még a 20. század közepén is beszéltek szlovákul, s hogy ez mennyire nem volt ritka, azt jelzi, hogy a környező falvak magyar gazdái is azonnal felismerték ezt a nyelvet, és természetesnek vették a használatát. Kiolvasható belőlük a helymeghatározás, a névhasználat konzervativizmusa is: a kocsmát a volt tulajdonos után határozzák meg ("a volt Cseh András borpincéje"), és a helyiek számára a Dózsa György utca még mindig Vay ádám utca.

A dokumentumok az állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található V-32431 sz. dossziéban lelhetők fel (ÁSZTL 3.3. V-32431). A személyneveket minden esetben monogrammal helyettesítettük, egyébként az iratokat szöveghűen, az eredeti szöveg írásmódját megőrizve közöljük, csupán a nyilvánvaló elütéseket, tévesztéseket javítottuk. (A szöveg- és a szövegképhűség érdekében meghagytuk a rövid i és ü betűket is, noha valószínűleg az írógépeken is hiányoztak ezek hosszú megfelelői.) A szövegek ugyanis önmagukban is kordokumentumok, beszédesen illusztrálják a vidéki állam- és rendvédelem írásbeliségének állapotát: (nem is olyan) kis túlzással azt is mondhatjuk róluk, hogy korjelző prózák. Megmutatják az ÁVH, a rendőrség és általában kommunista államapparátus hivatali nyelvezetét, szóhasználatát, az irodalmi és a beszélt magyar nyelvtől egyaránt idegen, kicsavart fogalmazásmódját, komikus (vagy inkább tragikomikus) mondatszerkesztését. Különösen bántóak a nagy számú durva helyesírási hibák, amelyekből következtethetünk az ezeknél a szerveknél foglalkoztatott személyek nyelvi (& eacute;s általános) képzési színvonalára. Ráadásul a szövegközlésből nem derül ki, mert a neveket monogram helyettesíti, hogy a Magyar Népköztársaság szervének munkatársai saját polgárainak a nevét a legkülönbözőbb változatokban írták le, és csak a legritkább esetben tudták a helyes variánst eltalálni.

Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés az államszocializmus speciális erőszakszerveinek története iránt. Számos visszaemlékezés látott napvilágot és irodalmi feldolgozások is születtek, főleg az ötvenes évekkel kapcsolatban. A témával kapcsolatos történettudományos kutatások is már több éve megkezdődtek, és több tanulmány is született, különösen az állambiztonsági szervek intézménytörténetére vonatkozóan. Remélhetőleg ez a forrásközlés is új adalékokkal járul hozzá - egy szokatlan epizódon keresztül - az ÁVH illetve a Rákosi-korszak történetének feltárásához, megismeréséhez.

V. I. nyíregyházi gazda 1950. október 18-án este, magát ávós századosnak kiadva, több tanyára bement, ahol házkutatást tartott, s enni- és innivalót követelt. A nyomozás két nap múlva, az egyik sértett panaszbejelentését követően indult meg; V. I.-t december 3-án fogták el és tartóztatták le. A gyanúsított és a tanúk kihallgatására még abban a hónapban sor került, majd 1951 januárjában a vádirat is elkészült. A nyíregyházi járásbíróság 1951. február 3-án V. I.-t magánlaksértésben és zsarolásban találta bűnösnek, amiért 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ÁVH működéséről, az elkövetett visszaélésekről nem folytattak le hivatalos vizsgálatokat, így a hatóság működésének mindennapjairól elsősorban visszaemlékezések és szépirodalmi feldolgozások tájékoztatnak, "hivatalos" dokumentumok már kevésbé. A V. I. ügyében keletkezett - és alább közölt - iratok, ha nem is egy "igazi" államvédelmis, hanem egy magát annak kiadó személy cselekedeteit dokumentálják, mégis bepillantást engednek az ÁVH működésének mindennapjaiba, a társadalommal való kapcsolatába, illetve társadalmi megítélésébe, különösen, ami a hatóságnak a gazdákhoz, kulákokhoz való viszonyát illeti. Ugyanis akkor, amikor V. I. magát ávós századosnak kiadta, viselkedésében minden bizonnyal létező, közismert, alighanem saját maga is tapasztalt mintákat követett. Valószínű, hogy nem a képzelete szülte a késő este ittas állapotban a háziakra rátörő, káromkodva, fenyegetőzve ingyen ételt, italt, sőt nőt is követelő ávós szerepét. Alakításának "hitelességét" jelzi, hogy a sértettek is államvédelmi tisztként kezelték, egyikük még a padlásra is felszaladt és elbújt az ál-államvédelmis elől. ám, még ha cselekménye kirívónak is tekinthető, a sértettek reagálása, az ál-ávóshoz való viszonyulásuk azt mégis jelzi, hogy mennyire rettegett volt az ÁVH: sokat sejtető ugyanis, hogy ávósként V. I. mit kívánt elérni, és mit tűrtek neki, mint ávósnak, az emberek.

Az ügy dokumentumai mindamellett az "igazi" államvédelem működéséről is képet adnak. így bemutatják, hogy az ÁVH helyi, megyei szerveinek az önállósága meglehetősen szűk volt, folyamatosan jelenteniük kellett az országos központba, ahonnan a konkrét ügyben is utasításokat, útmutatásokat kaptak. Az iratokban, mindenekelőtt V. I. egymást követő kihallgatásaiban végigkövethetjük, hogy a szerv miként aknázta ki a cselekményben rejlő lehetőségeket, hogyan alakult ki a koncepció: egy ittas állapotban elkövetett garázdaságból az ÁVH-t és a szovjet hadsereget lejárató tudatos, előre kitervelt bűncselekmény. Az sem véletlen, hogy az államügyészség és végül a bíróság is úgy ítélte meg, hogy V. I. ittas állapota nem volt olyan mértékű, hogy cselekedetei következményét ne tudta volna felismerni. (Ezek szerint V. igen jól bírta az italt, mivel vallomása szerint már Nyíregyházán különböző kocsmákban megközelítőleg 2,5 liter bort megivott, és ehhez jött a tanyákon elfogyasztott legkevesebb 2 liter bor.)

A koncepció alakulását mutatja egy másik tényező is. V. I. a legtöbb esetben nem magyarul, hanem szlovákul beszélt, melynek indítékaként a második kihallgatása alkalmával azt hozta elő, hogy magát orosznak kiadva próbált nagyobb félelmet gerjeszteni. Figyelemre méltó azonban, hogy senkit sem tudott megtéveszteni, mivel a tanúk valamennyien és egybehangzóan azt állították, hogy szlovákul beszélt. Csak a nyomozást végző ÁVH "hagyta magát" félrevezetni és súlyosbító tényezőként használta fel V. I. ellen. Az államügyészség szerint már egyértelmű, hogy V. I. orosznak próbálta magát kiadni. Az ítélet viszont felemásra sikeredett: a bíróság a tanúk és a vádlott előadásából először megállapítja, hogy V. több helyen szlovákul beszélt, majd a vádirat nyomán azt is, hogy oroszul! Mindenesetre V. I. - állítólagos - szándéka (ti. államvédelmi tisztnek és orosznak akarta magát kiadni), arra utal, hogy az emberek az ÁVH és a szovjet hadsereg szoros kapcsolatát, együttműködését érzékelték, és ezt csak megerősítették a vádiratban és az ítéletben megfogalmazottak. (Tudniillik az ÁVH, az államügyészség és a bíróság nem az "oroszul" beszélés tényét sérelmezte, hanem azt, hogy lejáratja az orosz hadsereget?)

Az ehhez hasonló iratfajták, így a közölt dokumentumok is, nemcsak a politika- és intézménytörténet, hanem más jellegű feldolgozások számára is kiváló forrásanyagul szolgálnak. A vallomások az ötvenes évek tanyai lakosságának eszközeiről, berendezési és használati tárgyairól, az általuk viselt ruhákról is beszámolnak, az evési és italozási szokásaikról nem is beszélve. A helytörténészek számára is értékes forrást jelentenek ezek a dokumentumok. így például megtudható belőlük, hogy a Nyíregyháza határában élő tirpák gazdák - és nem is csak az idősek - még a 20. század közepén is beszéltek szlovákul, s hogy ez mennyire nem volt ritka, azt jelzi, hogy a környező falvak magyar gazdái is azonnal felismerték ezt a nyelvet, és természetesnek vették a használatát. Kiolvasható belőlük a helymeghatározás, a névhasználat konzervativizmusa is: a kocsmát a volt tulajdonos után határozzák meg ("a volt Cseh András borpincéje"), és a helyiek számára a Dózsa György utca még mindig Vay ádám utca.

A dokumentumok az állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található V-32431 sz. dossziéban lelhetők fel (ÁSZTL 3.3. V-32431). A személyneveket minden esetben monogrammal helyettesítettük, egyébként az iratokat szöveghűen, az eredeti szöveg írásmódját megőrizve közöljük, csupán a nyilvánvaló elütéseket, tévesztéseket javítottuk. (A szöveg- és a szövegképhűség érdekében meghagytuk a rövid i és ü betűket is, noha valószínűleg az írógépeken is hiányoztak ezek hosszú megfelelői.) A szövegek ugyanis önmagukban is kordokumentumok, beszédesen illusztrálják a vidéki állam- és rendvédelem írásbeliségének állapotát: (nem is olyan) kis túlzással azt is mondhatjuk róluk, hogy korjelző prózák. Megmutatják az ÁVH, a rendőrség és általában kommunista államapparátus hivatali nyelvezetét, szóhasználatát, az irodalmi és a beszélt magyar nyelvtől egyaránt idegen, kicsavart fogalmazásmódját, komikus (vagy inkább tragikomikus) mondatszerkesztését. Különösen bántóak a nagy számú durva helyesírási hibák, amelyekből következtethetünk az ezeknél a szerveknél foglalkoztatott személyek nyelvi (& eacute;s általános) képzési színvonalára. Ráadásul a szövegközlésből nem derül ki, mert a neveket monogram helyettesíti, hogy a Magyar Népköztársaság szervének munkatársai saját polgárainak a nevét a legkülönbözőbb változatokban írták le, és csak a legritkább esetben tudták a helyes variánst eltalálni.

Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés az államszocializmus speciális erőszakszerveinek története iránt. Számos visszaemlékezés látott napvilágot és irodalmi feldolgozások is születtek, főleg az ötvenes évekkel kapcsolatban. A témával kapcsolatos történettudományos kutatások is már több éve megkezdődtek, és több tanulmány is született, különösen az állambiztonsági szervek intézménytörténetére vonatkozóan. Remélhetőleg ez a forrásközlés is új adalékokkal járul hozzá - egy szokatlan epizódon keresztül - az ÁVH illetve a Rákosi-korszak történetének feltárásához, megismeréséhez.

Kulcsszavak

Ezen a napon történt július 16.

1918

A moszkvai bolsevik kormány utasítására II. Miklós orosz cárt és egész családját agyonlövik Jekatyerinburgban. (E város neve 1924-1992...Tovább

1944

A szovjet csapatok elfoglalják Litvánia fővárosát, Vilniust.

1945

Felrobbantják az első atombombát a White Sands Proving Groundon. (Ez augusztus 6-áig titokban maradt, amikor egy B–29-es bombázó ledobta...Tovább

1946

Megalakul a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége

1969

Az Apollo–11 űrhajó – fedélzetén Neil Armstronggal, Edwin Aldrinnal és Michael Collinsszal – közép-európai idő szerint 14.32 órakor...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők