Tartalékos tisztek '56-os magatartását vizsgáló jelentések a Ganzban

1957–1958 folyamán a pártvezetés tisztogató-átrendező akcióinak lezárásaként befejezték a Ganz Vagon- és Gépgyárban is a náluk foglalkoztatott hivatásos és tartalékos tisztek politikai felülvizsgálatát. A jellemzések hiteles forrásai annak, hogy milyen magatartást tekintettek politikailag megfelelőnek vagy elítélendőnek.

Tartalékos tisztnek javasolt pártonkívüliek

[1.] 527/052. N. N. szül. 1923. Rákospalota, a. n. N. N.

MDP-tag volt, most nem tagja a pártnak, a környezete miatt nem kérte az átigazolását. A párt mellett volt mindig, és a nehéz időkben is egyetértett a párt alapvető politikájával. Nagyon jó munkaerő és szorgalmas dolgozó. Rendfokozatának meghagyását javasoljuk.
                                                                                                      N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

[2.] N. N.

Az októberi események alatt magatartása ellen semmi kifogás nem merült fel. Voltak ugyan különböző téves nézetei, ezek azonban a nagy általánosságban elterjedt nézetektől nem voltak nagyobbak. A szovjet csapatok beavatkozását tárgyilagosan katonai szemmel nézte - és helyeselte - általában a demokratikus erők győzelmét kívánta. Nem párttag. Javasoljuk tartalékos tiszti állományban meghagyni.
Budapest, 1957. október 4.
            N. N. [aláírás]
            előadó

[3.] Vg. Termelési o. 719/4621. N. N. szül.: 1927. Köröstarcsa, a. n. N. N.

Több éve dolgozik itt, jó szorgalmas és becsületes munkaerő. Az ellenforradalom idején is becsületesen viselkedett, mint fiatal értelmiségi igen érdeklődik az új fejlődés után. Mint vezető mérnök a Vagongyártáson jó munkát végzett és most is, mint a gyáregység termelési főnöke a tőle telhető legjobb munkát végzi. Javasoljuk rendfokozatának meghagyásában.
                                                                                                         N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

[4.] Vg. Gépappl.
             609/4422. N. N. szül.: 1916. Budapest, a. n. N. N.

Párton kívüli, MDP-nek sem volt tagja. 1945-46 óta dolgozik a gyárban. Polgári beállítottságú ugyan, de ellenséges magatartást sohasem tapasztaltunk vele kapcsolatban. Javasoljuk rendfokozatának megtartásában.
                                                                                    N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

[5.] N. N.

Az ellenforradalom előtt rendszeres látogatója volt a Petőfi-körnek. Innen elég sok téves nézetet hozott magával. Közvetlenül az ellenforradalmi cselekmények alatt azonban helyt állt. Pl. a Népligetben 3 suhanctól elszedte géppisztolyukat és behozta a gyárba. Később /dec.- jan./ újból érezni lehetett rajta a Petőfi-kör romboló hatását, ez azonban később tisztázódott benne. Nem párttag. Javasoljuk tartalékos tiszti állományban megtartani.
Budapest, 1957. október 4.
            N. N.
            [aláírás]

[6.] N. N. szül.: 1932. Kispest, /N. N./

Az ellenforradalom előtt és azóta is a Hajtóműszerkesztésen dolgozik. Félénk, félszeg, lányos természetű - alkalmazkodó. Tekintettel a műszaki képzettségére, tiszti rangjának meghagyását javasoljuk.

[7.] Vg. Kocsiterv.

609/4712. N. N. szül. 1918. Budapest, a. n. N. N.
Párton kívüli, az MDP-ből 1950-51 táján zárták ki. Tudomásunk szerint volt nyugati fogságban /pockingi táborban/ is. Jó képességű, nagy tudású vezető mérnök. A fiatalok szakmai nevelésében sikereket ért el. Az ellenforradalom ideje alatt nem nyilvánított véleményt, de utána az ő csoportja kezdte el itt a rendszeres munkát. Mindig készséggel és láthatólag őszintén állt a párt rendelkezésére. Itteni munkája és magatartása alapján javasoljuk rendfokozatának megtartását.
                                                                                                         N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

[8.] Vg.szerk. Gépappl.

609/44120. Várkonyi Hunor szül. 1909. Sárvár, a. n. Bradl Gizella
Polgári beállítottságú, párton kívüli egyén. MDP-nek sem volt tagja. Az ellenforradalom idején nem nyilvánított véleményt, viszont szoros kapcsolatot tartott és ma is tart fenn régi Ganz-gyári párton kívüli vezetőkkel. Javasoljuk rendfokozatának megtartásában, bár bizalmát nem osztja meg velünk.
                                                                                                         N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

[9.]                                                                                  710./Szem.  1957. december. 17.
                                                                                       N. N.          124.

A tartalékos tisztek felülvizsgálásával kapcsolatban N. N.-ről /szül.: 1925. Miskolc, a. n. N. N./ adott véleményünk téves információn alapszik, így a valóságnak nem felel meg teljes mértékben.

A helyes vélemény a következő:
1956. IV. 9-én került vállalatunkhoz a Hídépítő Vállalat Gépjavító és Gépkölcsönző Ö. E. központi telepéről, ahol mint villanyszerelő dolgozott. Üzemünkbe, műszaki munkakörbe a Vízgépszerkesztésre került, mivel a Villamosipari Technikum III. évfolyamát akkor végezte. Munkáját szorgalmasan és lelkiismeretesen végezte és végzi jelenleg is. Az októberi ellenforradalom alatt üzemünkben semmiféle ellenforradalmi tevékenységben nem vett részt, viselkedése semlegesnek mondható. Általában az egész magatartása szolid, csendes. A villamosipari technikumot elvégezte, jelenleg, mint technikus dolgozik. Fentiek alapján tiszti rangjának meghagyását javasoljuk. Ez a vélemény a pártalapszervezet vezetőségével történt megbeszélés alapján készült el.

XI. ker. Kieg. Parancsnokság                                                                           N. N. [aláírás]
Budapest                                                                                                       szem. oszt. vez.

[10.] Balázs Béla 1905. szül.: Győrszentiván, /Bachmann Katalin/

Az ellenforradalom előtt és azóta is a hajtómű-szerkesztésen dolgozik. Munkáját kiválóan, jól végzi. Szorgalmas, lojális, az ellenforradalom alatti magatartása korrekt volt. Fentiek alapján tiszti rangjának meghagyását javasoljuk.

[11.] 527/052. N. N. szül.: 1921. Tiszaroff, a. n. N. N.

Jó munkaerő, a zavaros időkben nem hőbörgött, rendszeresen bejárt dolgozni. Nem volt párttag. Mint brigádvezetőt szeretik a munkatársai. Egy hibája van, hogy szereti az alkoholt, többször jött be illuminált állapotban. Ezért véleményünk szerint nem veszítheti el rendfokozatát, tehát javasoljuk annak meghagyását.

                                                                                                         N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

[12.] Vg. Kocsiterv.

609/4423. N. N. szül.: 1920. Nyáregyháza, a. n. N. N.

Munkásszármazású technikus, az MDP-ben pártbizalmi volt, az MSZMP-be nem kérte átigazolását. Csendes, szorgalmas dolgozó. Az ellenforradalom ideje alatt még csak nem is szimpatizált az ellenforradalommal. Rendfokozatának meghagyását javasoljuk.

                                                                                                         N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

[13.] N. N.

Nem vett részt semmiféle ellenforradalmi cselekményben. Megjegyzései, viselkedése ingadozó. Sokszor nem tudta határozottan ő maga sem, kinek adjon igazat. Ez a magatartása ma is fennáll. Munkájában igen aprólékos-siránkozó természet, ennek ellenére elvégzi feladatát. Nem párttag. Javasoljuk tartalékos tiszti beosztásban meghagyni.

            N. N. [aláírás]

                        ea.

Budapest, 1957. október 3.

[14.] 720/487. N. N. szül.: 1931. Polgárdi a. n. N. N.

A fiatal mérnökök közül környezetében a legbecsületesebben viselkedett. Az álhazafias fellángolásokat elítélte. Munkáját a sztrájk időszaka alatt is becsületesen végezte. Párttag nem volt, jelenleg sem az. Javasoljuk rendfokozatának megtartásában.

                                                                                                      N. N. [aláírás] N. N. [aláírás]

Ezen a napon történt március 28.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő