Tiltott mosoly

Viccek az OSA Archívum gyűjteményéből

Egy paraszt bácsihoz kiszáll a rendőrség. Zsírt keresnek, de János bácsi közli velük, hogy neki bizony csak 1 kg zsírja van. A rendőrök erre kivezetik János bácsit az udvarra, egy ásót hoznak és megmutatják neki, hogy hol ásson. János bácsi nagy nyugalommal elkezd ásni, és hamarosan kiás egy zsírosbödönt. A rendőrök ráripakodnak, hogy miért hazudott, hogy nincs zsírja. Mire János bácsi azt feleli, hogy nincs ebben semmi. Csodálkozva kérdezik a rendőrök János bácsit, hogy miért ásott el egy üres bödönt. – Hát új szomszédom jött – mondja János bácsi – és hát lekádereztem, kérem alássan.

Bevezetés

Bizony, hosszú útra kell jegyet váltani, ha a vicc vagy a komédia történetének kezdetéhez szeretnénk visszajutni. De hogy túl messzire ne menjünk, először talán idézzük fel Szent Mór történetét, aki szorult helyzetében a tréfához fordult segítségért. Történt ugyanis, hogy egyszer a pogányok fogságába esett. Majd amikor egy forró vízzel teli üstbe rakták, az üst mellett álló pogányok vezérének panaszolta, hogy a víz nem elég meleg. Erre a vezér, mivel saját maga akart meggyőződni az állítás valótlanságáról, kezét a forró üstbe mártva megégette magát.
Látszatra ez a tréfa nem sokat segített szegény Móric állapotán. De a látszatnak ellentmond Sigmund Freud, amikor a Vicc és a tudatalatti című könyvében a vicc egyik lehetséges magyarázataként a megkönnyebbülést, a megszabadító hatást emeli ki. Véleménye szerint: „A vicc csapdát állít nekünk. Kijátssza az értelem kontrollját és becsapja a felettes ént. A vicc lényege tehát, hogy felszabadítja a tudatalattiba lenyomott érzelmi tartalmakat. Ilyen módon a kontroll feloldozása a szabadság örömét adja."[1]
Valószínűleg hasonló örömben volt része Faludy Györgynek is, amikor az ÁVH-s vallató tisztnek beismerte, hogy beszervezőinek neve Edgar Poe százados, Walt Whitman és Zabulon Edward Bubbel, akik éppen az ördöggel megegyező tulajdonságokkal rendelkeztek.[2]
Ha már a fenti két példa között nagyra sikerült az időugrás, akkor ezúttal ne időben, hanem térben távolodjunk el Magyarországtól. Mondjuk, utazzunk Münchenbe, ahol is az ötvenes években a Szabad Európa Rádió munkatársai azon fáradoznak, hogy minél több és minél hitelesebb képet nyerjenek a magyarországi állapotokról. Ennek érdekében 1951-től Kováts Carlo vezetésével megalakult a kutató- és kiértékelő osztály, amely nemcsak, hogy mindenfajta elérhető periodikát beszerzett (szám szerint 512-t), hanem a Rómában, Bécsben, Salzburgban, Grazban, Linzben felállított irodákban, illetve 1956 októberétől különböző menekülttáborokban, a vasfüggönyön túlról érkezett emberekkel interjúkat készítettek vagy készíttettek.[3] Az interjúk során sok-sok érdekes információt rögzítettek, mint például személyes sorsok, megaláztatások, menekülések, börtönbéli viszontagságok történeteit. Na és persze ne feledkezzünk meg a viccekről és az anekdotákról sem. Ezt a sorozatot az OSA Archívum feldolgozta és elérhetővé tette az alábbi jelzeteken: HU OSA 300-40-4 Information Items, 1951-1972, illetve HU OSA 300-1-2 Evaluation Information Items, 1951-1956.[4]
E sorozatok jellegzetessége - ahogyan arra már a fenti leírásukból is következtetni lehet -, hogy az objektivitásnak az árnyéka sem vetül rájuk. Hiszen ne feledjük, hogy az interjúalanyokkal szemben a Szabad Európa Rádió munkatársai ültek, akik az adatközlők számára - ha félhivatalosan is, de mégiscsak - az amerikai kormányt képviselték. Így aztán valószínűleg tudattalanul is azokat az adatokat mondták el, illetve az információkat olyan megvilágításba helyezték, ami a megítélésük szerint abban a helyzetben helyénvaló volt. Ez persze csak puszta feltételezés, ahogyan feltételezés az is, hogy ha tudjuk, az optikát melyik irányba és körülbelül hány fokra kell elcsavarnunk, akkor az elferdített kép tisztává válik.
Végezetül minden olvasót arra kérek, hogy nevessen az alábbi vicceken. Élvezze ki azt, hogy megfelelő háttértudás birtokában van. Hiszen az idő múlásával a jó vicc is elavul, és már nem tűnik mulatságosnak.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők